Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Archívum

Ivan Appelrouth: Blue And Instrumental!
2011-08-30 | kritika


Ivan Appelrouth a zenei karrierjét a 80-as évek elején kezdte. Az azóta eltelt három évtizedben megfordult Johnny Sansone, Li'l Ronnie, Big Joe, Earl King és Nappy Brown együtteseiben – ilyen muzsikusokkal zenélni felér egy diplomával a „Blues Egyetemen”.
A gitáros az EllerSoul Records-nak köszönhetően jelentette meg az első lemezét. A CD-n a saját kompozíciók mellett jól megfér Albert Collins, T-Bone Walker, Acker Bilk és a Roy Milton - Johnny Rogers páros egy-egy szerzeménye is. A csakis instrumentális felvételek rögzítéséhez Appelrouth korábbi zenésztársai kerültek meghívásra. A stúdiómunka kétszer öt órát vett igénybe, a végső formájukat a stúdióban elnyerő nóták vázai a richmondi muzsikus fejében megvoltak, melyekhez mindenki hozzáadta saját ötleteit. Az album nyitó és záró tétele, az Olsen Ranch Shuffle két különböző verziója között olyan kitűnő dalok találhatóak, mint a Blues á la King, a The Uptown Downtown Groove, a Booky's Boogie és a Drivin' With Ivan. A spontán feljátszott szerzeményekben Ivan Appelrouth ízléses, dinamikus, érzelmekkel teli gitárjátéka Magic Sam, Albert Collins és Duke Robillard stílusát egyesíti.
Amikor egy kiváló produkciót hall az ember, hajlamos telhetetlenné válni. Így jártam én is, mivel az utolsó szám elhangzását követően előtört belőlem a kérdés: Miért csak ilyen hosszú a lemez játékideje?

EllerSoul Records, 2011

hoati


The Mighty Mojo Prophets: The Mighty Mojo Prophets
2011-08-25 | kritika


A napfényes Kalifornia a 80-as és 90-es években olyan kiváló előadókat adott a blues világnak, mint James Harman, Rod Piazza, és a néhai William Clarke. E klasszis zenészek képviselte West Coast blues népszerűsítését tűzte zászlajára a The Mighty Mojo Prophets.
A Tom ’Big Son’ Eliff és Mitch Dow által 2007 végén alakított együttes valamennyi tagja amatőr muzsikus, neveik valószínűleg az elkövetkező esztendőkben kapnak nagyobb ismertséget. Bemutatkozó albumuk megjelentetésére, a Scott Abeyta által nemrégiben alapított Rip Cat Records égisze alatt került sor. A lemezre Whiteboy James Boogie Woogie Rhythm című tételét leszámítva, csakis a zenekar tagjainak a szerzeményei kerültek. A The Blues Express vezetője nemcsak szerzőként képviselteti magát a hanganyagon, hanem saját dalát el is énekli - mellette még Junior Watson, Johnny Mastro és San Pedro Slim került meghívásra. A vidám West Coast blues és a nyers Chicago blues keverékét tartalmazó korongon egy instrumentális szám (Da Switch) is helyet kapott.
A lemezt leginkább a lehengerlő jelzővel lehetne illetni, és bátran kijelenthetem, hogy ezzel a produkcióval bármely blues klub vagy fesztivál közönségét tűzbe lehetne hozni.

Rip Cat Records, 2011

hoati


Blues van, babám - Közjáték (4.)
2011-08-22 | névjegy


A lé mindig elfogy, a basev soha. Tereli az ösvényre a lábam, nem hagy elvesznem. Tudom-tudom, írtam már ehhez hasonlót, évek óta írom, de hát ez a vörös fonál, ami átvezet az Idő és a Tér vidámparkján. Mindenem elvehetik, csak a muzsikát nem. Barátok, szerelmek, ellenlábasok, jágók és oféliák polkáznak és valceroznak összes termeimben, mint a Vadászat orgiájában, keresem a helyem, bolond vagyok vagy hajtó, netán az újságíró, aki megkapja a vadőr szamarát…
A zene vezetett el zsurnáliába, és a zene vitt tovább az Írott Szó szent ligeteibe, hogy tollforgató muzsikus legyek, és ezeket a sorokat kopogjam, és egyszer csak ott álljak Tóth Hendrix-szel és Gilián Gabival a Hunyadi téren a Rockrandevú előtt, és odajöjjön egy véznán szép lány, és azt kérdezze: TE VAGY A SZÖVEGÍRÓ?
Megsimogat a tekintete, szégyenlős lángok a szeme bogarában. A múltkor Garda Zsuzsi a Janis Joplin Emlékzenekar bulija végén egy szál maga elénekelte egyik dalom, és hogy az nagyon… Mosolygok rá, a többiek is rám, én meg halkan csak annyit teszek hozzá: neked adom, vidd magaddal. Már megy is a lány, más kezét fogja, mást ölel, de a dalom ott a szívében, ha álmodik majd a gyönyör pillanataiban, szövi tovább a csillagfény pókhálóját.
A blues a pillanat születésének mirákuluma, az örökké itt és most mágiája, pláne ahogy Benkő Zsolti és Garda Zsuzsi csempészik a végtelent az apró színpadok parányi fénykörébe, kétszer se ugyanúgy, hiába ugyanaz a dal. A beszélgetéseink olykor nem is fontosak, olykor pedig fontosabbak majd mindennél, de a dalaink, jaj, a dalaink, azok megmaradnak, vándorútra kelnek, vér és lüktetés, extázis és nyugalom, sápadt gyöngyök, apró sikolyok az éjszaka fekete bársonyán.
Zenére ítélt minket a karma, pörgünk a hús fogaskerekén, közben égetjük magunkból a tegnap szemetét, varázsló - kölkök vagyunk, erdőben bolyongók, kik azt a kis házat keresik, mely az ezeréves fenyők alatt vár ránk, bebútorozzuk egymást, közös szám többes személy.
Családom vagytok. Szülőföldem. Újjászületéseim városai. Zegzugos pincék hősei, akik otrombán csekély gázsiért műveltek csodát, miközben a cipőtök mellett jártok, és sikerre éhesen kerülgetitek a Moloch plázáit, ahonnan minduntalan kiebrudalnak frigid piár pápák és markenting macák, és a legtrágyább munkával kerestek annyit, hogy muzsikálhassatok.
Csak szívdobbanásaink sortüze ment meg minket a hétköznap infernójától. Felszállópályánk a Pokol Hetedik Bugyra, de gépünk már a Felhők Kapuján túl landol.
Erről álmodtunk mind, hogy egyszer még visszatérnek a hatvanas évek. Csikoroghat a show must go on lánctalpas karavánja, hullhatnak halomra a perckurvák, zabálhat észt, májat, tüdőt a fogyasztói társadalom kedvenc betegsége, a rák, minket a muzsika mindig átvisz a túloldalra, ahol a halálnak nincs hatalma rajtunk, ahol fény a testünk, ahol csak hangjegyek vagyunk az Ég daloskönyvében…

Hetesi Péter Pál/G3


Apa és fia közös zenekarban
2011-08-18 | beszélgetések


A hazai blues életben sem szokatlan felállás, amikor apa és fia ugyanazon zenekarban játszik, gondoljunk csak a hosszú évek óta koncertező PMD Blues Bandre. Most a csolnoki Pfeiffer Gáborral és fiával, az egyik legreménytelibb gitárossal, Pfeiffer Ákossal ismerkedhetünk meg, akik bemutatják a Blues And Roll és Blues Revolver nevű együtteseiket is.

hoati: Mikor és minek a hatására fogtatok először hangszert a kezetekbe?
Pfeiffer Gábor:
Én valamikor 1980 táján kezdtem el gitározni. Nem volt különösebb apropója, csak mint minden tizenéves, akkoriban én is megfertőződtem a gitárzenével. Az idő tájt a kedvenceim a Piramis, a P. Mobil és a HBB voltak. Ezek közül a HBB, illetve Hobo a mai napig elkísér és irányt mutat. Ebben az időszakban volt egy diákzenekarom, ami Vakegér néven futott - itt énekeltem és ritmusgitároztam, majd egy ideig az esztergomi Titanic zenekarban énekeltem és basszusoztam. Aztán, ahogy lenni szokott katonaság, nősülés... és a zene majdnem huszonöt évig kimaradt az életemből, már úgy éreztem végleg, amikor jött Paks, ahol ifj. Katona Tamás gitárjátéka mindkettőnket annyira lenyűgözött, hogy belevágtunk.
Pfeiffer Ákos: 2004-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon láttam Katona Tomit, aki akkora hatással volt rám, hogy igazából miatta kezdtem el komolyan venni a gitározást, és az ő hatására szerettem bele a bluesba.

h.: Honnét az ötlet, hogy közös együttest hozzatok létre? Milyen zenei világot képvisel a Blues And Roll?
P.G.:
Mint említettük, Paks meghatározó volt a mi zenei életünkben. Ákos a hazaérkezés után „kisírt” magának egy elektromos gitárt és egy erősítőt (korábban már tanult egy kicsit klasszikus gitáron), aztán rövid idő múlva én is vettem magamnak egy basszus felszerelést, hogy tudjam kísérni. Valahogy adta magát a dolog. Később csatlakozott hozzánk egy barát gitárral, majd egy dobos, de még ekkor sem gondoltuk, hogy valaha is színpadra állunk. Ez a felállás kb. egy évig élt, és jó pár koncertet adtunk együtt. Aztán kivált a gitáros és a dobos is, és ekkor egy énekesnővel és egy új dobossal gazdagodtunk. Boros Viktória személyében egy rendkívül tehetséges és energikus énekesnőre tettünk szert. Viki megfordult már több rock zenekarban és tíz évig vendéglátózott is, ahol hatalmas rutint szerzett. Barassevich Krisztián egy hihetetlenül profi dobos, aki két hét alatt megtanulta a repertoárt, mert volt egy lekötött bulink. Ő régebben rock és metal együttesekben dobolt - Viktória hozta a zenekarba tavaly októberben, ő pedig előtte májusban csatlakozott hozzánk.
Az együttes, mint a neve is sugallja, bluest és rock and rollt játszik, Stevie Ray Vaughan-től, Hendrixen át a Zeppelinig, és az én kedvemért néhány HBB dal is van a repertoárban.

h.: Kezdő zenekar létére elég sok helyre eljutottatok már. Mesélnél erről picit bővebben!
P.G.:
Próbálunk minden lehetőséget megragadni, hogy felléphessünk. Eleinte csak Csolnokon léptünk fel (itt lakunk), aztán kimerészkedtünk a szomszéd falvakba, majd később, mikor már voltak kapcsolataink, többször felléptünk Budapesten is. Tavaly októberben, amikor ifj. Katona Tamás először jött haza három év után, Budapesten a mi két bandánk volt az előzenekar Tomi csapata előtt. Lassan elkezdtek érdeklődni irántunk a fesztiválok, illetve mi is megkerestünk őket. Így idén nyáron már felléptünk a pilismaróti Karasna Fesztiválon, a IX. Lábatlani Blues-Rock Fesztiválon, és legnagyobb örömünkre a paksi Gastroblues Fesztiválon is, ami pár éve még az álom kategóriába tartozott. Most, hogy Katona Tomi ismét hazalátogatott Amerikából, vele is felléptünk Csolnokon, ahol mi szerveztünk egy blues-rock fesztivált. Ezen a fesztiválon sok más gitáros barátunkat is vendégül láttuk. Legutóbb pedig Pécsen jártunk Tamás meghívására, igaz, hogy nem az egész zenekar, csak Ákos, Dlabig Peti (Blues Revolver - ő kísérte Tomit a dobon), meg én.

h.: Hogyan sikerült a mostoha időjárási körülmények között megtartott I. Csolnoki Blues-Rock Fesztivál?
P.G.:
Nagyon tartottunk az esőtől, és a félelmünk sajnos nem bizonyult alaptalannak, de szerencsére a blues szerető közönséget az időjárás és a sár sem tudta elkedvetleníteni. Szép számmal megjelentek a rajongók az illusztris névsor hatására. Külön öröm volt, hogy rengetegen jöttek messziről, Budapestről, Győrből, Esztergomból… 19 órától hajnal 2-ig dübörgött a blues és a rock. Nagyon jól érezte magát mindenki, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Szeretnénk hagyományt teremteni a fesztiválból, de ez sajnos nem rajtunk múlik. Nem tudjuk egyelőre, hogy lesz-e folytatás. Mi mindent megteszünk, hogy legyen II. Csolnoki Blues-Rock Fesztivál.

h.: Ákos, Te a Blues Revolverben is zenélsz. Bemutatnád az együttest az olvasók részére!
P.Á.:
A banda 2009-ben alakult, az elején négyen voltunk, de mostanra kialakult a végső felállás. A zenekar tagjai a legjobb barátaim, már óvoda óta ismerem őket, Láng Dániel (basszusgitár) és Dlabig Péter (dob). Leginkább Jimi Hendrix, Stevie Ray Vaughan dalokat tartalmaz a repertoár, de játszunk még ZZ Top, Doyle Bramhall II, Beatles nótákat is. Folyamatosan bővítjük a műsorunkat, próbálunk saját számokat írni, és bárhol szívesen fellépünk, ahova hívnak.

h.: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
P.G.:
Én szeretném folytatni a zenélést, amíg lehet, és amíg Ákos ki nem repül a fészekből. Világmegváltó terveink nincsenek, próbálunk minél többet koncertezni klubokban, fesztiválokon, és talán ősszel vagy télen elkészítünk egy demo lemezt is, amire saját nóták kerülnének - ebből még csak egy van, de többnek kész a szövege és a zenei ötlet is megszületett már. Mindemellett bővíteni akarjuk a repertoárunkat Eric Clapton, Gary Moore, AC/DC dalokkal, meg még amit a szél elénk fúj.
P.Á.: Szeretnék minél több helyen játszani, saját számokat írni, érettségi után pedig beiratkozni a kőbányai Zeneiskolába.

hoati


Too Slim And The Taildraggers: Shiver
2011-08-16 | kritika


A gitáros-énekes Tim ’Too Slim’ Langford huszonöt évvel ezelőtt alakította meg a Too Slim And The Taildraggers névre hallgató zenekart. Az együttesnek a pályafutása során eddig tizenhat lemeze jelent meg, melyek közül a legnagyobb sikert a Free Your Mind és a The Fortune Teller érte el (Billboard Top Blues Album Chart 5. ill. 9. helyezés).
A negyedszázados évfordulóját világ körüli turnéval ünneplő power trió közelmúltban piacra dobott hanganyaga a Shiver címet kapta. A tizenkét szerzeményt tartalmazó CD valamennyi tételének szerzője a zenekarvezető Too Slim, aki egyben a lemez producere is volt. A seattle-i muzsikusok bátran kísérleteztek a minél sokrétűbb zenei hatás elérése érdekében. Az elhangzó dalok között alig találunk olyat, amikor önmagában csak a triót halljuk játszani, ugyanis hol a fúvósok, hol egy Hammond B3, vagy éppen a vendégénekesek jutnak szerephez - az album rögzítéséhez illusztris zenészek, többek között Curtis Salgado, Duffy Bishop és a Texas Horns is meghívást kapott. A végtelenül gazdag hangzásvilágot képviselő nóták közül, a Daddies Bones, az I Heard Voices és a Bucerius című tételek feltétlen említést érdemelnek.
A Too Slim And The Taildraggers aktuális korongjával megismerkedőknek nem kell csalatkozniuk, hiszen egy energikus, változatos stílusú szerzeményeket, hátborzongató és humoros dalszövegeket is tartalmazó hanganyagot vehetünk a kezünkben, amin mindenki találhat magának kedvére való számot.

Underworld Records, 2011

hoati


Kepes Róberttől búcsúzunk
2011-08-12 | hír


Délután három órakor, a kókai temetőben eltemették Kepes Róbertet. Családja, barátai, zenésztársai és tisztelői egy szál fehér virággal köszöntek el tőle.
Kepes Róbert a blues műfaj egyik legjobb basszusgitárosa volt, egy olyan muzsikus, aki mögött óriási tapasztalat, zenei múlt állt. Az utóbbi három évtizedben zenélt többek között a Palermo Boogie Gangben, a Ferenczi György és a Herfli Davidsonban, a Ripoff Raskolnikov Bandben, a Felkai Jamben és a Pribojszki Mátyás Bandben. Egy kedves, tehetséges, családcentrikus ember ment el, akinek az emléke örökre a szívünkben marad. Két hozzá közelálló személy idézi fel lényét a következő sorokban.

Podlovics Péter nekrológja

Tegnap délután elment egy kiváló basszusgitáros. Nem arról ismertük, hogy kijátssza a közönség szemét, nagy ívben tett az ilyesfajta öncélú magamutogató cirkuszra. Ezzel szemben viszont rendelkezett a zenészek számára legfontosabb kinccsel: saját soundja volt. Ha ő állt a színpadon, azt azonnal meg lehetett hallani. Teljesen mindegy, hogy egy apró kis gyakorló erősítőn vagy egy 8x10-es Ampegen játszott, a „sound” mindig ugyanaz maradt.
Anno a Palermo Boogie Gang tagjaként lett országszerte ismert, majd hamarosan hazánkon túl is fogalommá vált a neve. Alapító tagja a Herfli Davidsonnak, több mint 20 éve Ripoff Raskolnikov elválaszthatatlan partnere, szintén hosszú ideje a Felkai Jam meghatározó tagja, és a sort folytathatnánk még sokáig. Sok sztárral muzsikált együtt, mégis számtalanszor előfordult, hogy a koncert utáni dicséretek nem a főhősöknek szóltak, hanem a szolid alapokat emlegette mindenki. Fifivel, illetve Gyenge Lajossal közösen legendás ritmusszekciókat alkottak.
Tucatnyi tanítvány nőtt fel a kezei alatt, akik mára elismert élvonalbeli zenészek. Türelemmel, de könyörtelen következetességgel tanított.
Imádott sakkozni, szinte mindent tudott az időjárásról, a földrajzról. Mániákus gyalogló volt, jól vezetett, de ennek ellenére inkább átsétált a város másik végébe, minthogy autóba üljön.
47 évesen ment el, 3 gyereke és a felesége most biztos nagyon nehezen tudja feldolgozni azt a hatalmas hiányt, amit hagyott maga után. Sajnos a zenei életben ugyanígy betöltetlen marad ez az űr.

Az írás eredetije a Lángoló Gitárok oldalán 2011. augusztus 05-én jelent meg.

Szabó Tamás visszaemlékező sorai

Őszintén megvallom, nem szívesen írok róla, hiszen egy ilyen szomorú esemény nagyon személyesnek kell, hogy legyen, maradjon. Nem lehet visszaadni szavakban azt, amit az ember érez, mert hiányosnak vagy éppen ömlengősnek tűnnek a mondatok.
Igen, 25 éven keresztül játszottunk. Gyakorlatilag az első pillanatban benne volt a csapatban. Annak idején még a Jenci mutatta be nekünk, hiszen együtt voltak katonák.
Telt-múlt az idő, és ahogy peregtek az évek, a kezdeti őrületes bulik, a fiatalságra oly jellemző „adjunk az estének”, Robi szavait idézve: „menjünk le kutyába”, lassan eltűnt és átalakult. Komolyabb és felelősségteljesebb lett.
Egy olyan ember volt, aki senki segítségével nem számolt, nem vette készpénznek az ígéreteket, mindent saját önerőből teremtett elő. Lakott Trabantban, albérletben, de soha nem lakott senkinél ingyen. Mindenért fizetett, viszont joggal, másokkal szemben is ezt várta el. Fontos volt neki a család, ahogy tudta védelmezte gyermekeit, feleségét. Felnézett a papájára, aki szintén zenész volt egykoron, és ápolta emlékét. Fontos volt neki a vidék, hiszen maga is kisközségből jött Budapestre.
Játékáról: nem tudok mit mondani, meg kell hallgatni, pontos, precíz, lélekkel teli. Amikor színpadon állt csak egy dolog létezett számára, a zene.
Talán nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a Palermo volt az a zenekara, amelyik igazán fontos volt számára. Annak idején Őt viselte meg leginkább a zenekar feloszlása. Az elmúlt években mindig csillogott a szeme, ha a koncerten találkoztunk, és mindig mosolygott a tagok láttán. Kitartott mellettünk, és kitartott a zenei minőség mellett. Apait-anyait beleadott, figyelt a többiekre, kiegészítette a zenét, vagy éppen korrigálta a hibákat. Pont olyan lelkesen muzsikált, mint annak idején, amikor még csak éppen, hogy ismerkedett a zenéléssel.
Számtalan produkcióban játszott, és talán kijelenthetem, hogy minden zenészkollegája tisztelte tehetségét, nem hiába ostromolták tanítványai. Olyan embereket indított el a pályán, mint pl. Varga László (Spo-Dee-O-Dee, Hiperkarma, PUF, Jambalaya,) és Mikuli Ferenc (Quimby).
A napokban elgondolkodtam: milyen furcsa, hogy hányszor elmegyünk egymás mellett, anélkül, hogy éppen a ráérős időnkben eszünkbe jutna, hogy felhívjunk valakit, hogy érdeklődjünk felőle, mi is van vele. Tán’ azért, mert senki sem számol a mindig bekövetkező „hiánnyal”. Mert, „Ej, ráérünk arra még”, hiszen mindig elérhető. S lám, most már nem.
Hosszú idő ez a 25 év, és sok kaland, jó és kevésbé kellemes emlék halmozódott fel. Most egy kupacban van a „szobámban”, és válogatok, mindegyiket eltenném, de nem lehet. Megmaradnak azok az emlékek, képek, amikre szívesen emlékszem, amiket nem akarok elfelejteni, ami büszkévé tesz, hogy ismerhettem Őt. Most, hogy meghallgattam egy-két régi lemezünket, teljesen átértékelődtek a hangfelvételek, mint például a Robert’s Sunrise című száma (Bottle Up And Go, 1993), ami igazán nem is a film elején kapott értelmet, hanem a végén.

Zenekarai: Palermo Boogie Gang (1986 - ), Ferenczi György és a Herfli Davidson (1990 -1993), Ripoff Raskolnikov Band (1990 - ), Felkai Jam (1997 - ), Pribojszki Mátyás Band (2009 - ).

Összeállította: hcs


„A jazz és a blues nagyon passzolnak egymáshoz.”
2011-08-10 | beszélgetések


Csehország legpatinásabb, nemzetközi szinten is jegyzett jazz fesztiváljából, a Bohemian Jazz Fest-ből kiválva, idén első alkalommal kerül megrendezésre a South Bohemian Jazz Fest. A koncertsorozatra meghívást kapott két magyarországi zenekar, a Kaltenecker Trio és a Jack Cannon Blues Band is. Ennek apropóján került megkeresésre a fesztivál dramaturgi és produceri feladatait ellátó Jiří Grauer.

Augusztus második felében kerül megrendezésre a South Bohemian Jazz Fest. Kapcsolódik-e valahogy a koncertsorozat a Bohemian Jazz Fest-hez? A rendezvény mely városokban kerül megtartásra?
A Bohemian Jazz Fest-nek (BJF) kezdetben két alapító tagja, szervezője volt, Rudy Linka és Jan Nedvěd. Mindketten egy nagy nemzetközi fesztivált akartak létrehozni, hogy nagyszerű muzsikusok léphessenek fel a cseh főtereken. Ahogy telt az idő, a két főszervező zenei elképzelése egyre jobban kezdett eltávolodni, és végül el is váltak útjaik egymástól. A szétválás óta ebben az évben először kerül megrendezésre a South Bohemian Jazz Fest (SBJF), aminek célkeresztjében Dél-Csehország van.
A SBJF küldetése, a jazz zenét olyan városokba eljuttatni, ahol ennek a műfajnak nincs nagy hagyománya, és az embereknek nincs annyi lehetőségük ilyen rendezvényekre eljutni, mint pl. Prága, Brno, Plzeň városokban, ahol minden évben nagy jazz fesztiválok kerülnek megrendezésre. A SBJF a Dél-csehországi együtteseket is támogatni akarja, ezért mindig a közülük kiválasztott zenekarok nyitják a koncerteket. A SBJF nem ér véget nyáron, az estek ősszel folytatódnak a cseh klubokban, ahova kb. tizenöt jazz koncertet tervezünk.
Az első fesztiválra négy várost választottunk: České Budějovice-t, Tábor-t, Nové Hrady-t és Týn nad Vltavou-t. České Budějovice és Tábor fontos történelmi-turisztikai központok, Nové Hrady az a város, ahol a fesztivál főszervezője él, Týn nad Vltavou pedig az ügyvezető partnerhez (ČEZ) kapcsolódik. A következő évben szeretném megrendezni Písek-ben is a fesztivált, mely városhoz szintén szorosan kötődik a jazz.

Kik lépnek fel a SBJF-en?
A fesztivál az utolsó pillanatban került megszervezésre. A SBJF szervező csapata engem kért fel a dramaturgi és produceri posztra. Elkezdtem ezért azon gondolkodni, hogyan tudnám megkülönböztetni a két nagy fesztivált (a BJF-et és SBJF-et). A fő előadókat nem csak a klasszikus jazz és a jazz-rock világából (az irányvonal, amit Rudy Linka támogatott) akartam kiválasztani, ugyanis a zenében én szeretem az átfedéseket.
A három leghíresebb fellépő eltérő zenei világot képvisel. Jacky Terrasson klasszikus jazz-t játszik, míg Mina Agossi jazz muzsikájának része a világzene, az improvizáció és a kísérletezés. Mindemellett ez a koncert egy különleges show lesz, egy nagyon karizmatikus énekesnővel. A harmadik fontos fellépést Erik Truffaz fogja adni. Az ő muzsikája az elektronikus alkotóelemekkel tökéletesen passzol a tágas Budějovice-i főtérhez. És miért is döntöttem ezen művészek mellett? Nagyon szeretem őket és erre a napra nem volt másik koncertjük.
Azért, hogy még változatosabb legyen a fesztivál, meghívtunk két blues együttest is. A jazz és a blues szerintem nagyon passzolnak egymáshoz.

A fesztiválon két magyar zenekar is fellép. Ők hogyan kerültek a képbe?
Én személy szerint inkább a jazz vonalon mozgok kb. hét éve. Többnyire a klubéletben tevékenykedem, mint szervező, és ezalatt az idő alatt számos magyar formációval dolgoztam együtt. Immáron harmadjára hívom el Kaltenecker Zsoltot, ezen kívül többször együtt dolgoztam a dobos Markó Ádámmal (különböző felállásokban), a Borbély Mihály Quartettel, és további magyar előadókkal.
Másrészt a kollegám, a České Budějovice-i blues klubból (Highway 61) preferálja a blues muzsikát. Tőle jött az ajánlat, hogy hívjuk meg a Jack Cannon Blues Band-et a fesztiválra (a trió többször játszott már ebben a klubban - a szerk.).
Én nagyon szeretem a magyar, a lengyel jazz-t és zenét. Mindkét nemzet zenéjében vannak eltérő, jellegzetes elemek, amik különbözővé teszik őket. Nálatok, a magyar jazz-ben és általánosan a magyar zenében igazi „tűz” érezhető.
A forgatókönyv minden egyes estre a következő: a koncerteket Dél-bohémiai együttesek nyitják, az őket követő fellépők pedig olyan zenekarok, akik a cseh vagy az európai klubéletet képviselik, és nevükkel találkozhatunk a fontosabb fesztiválokon is (Beata Hlavenková Trio a Marcel Bárta, Kaltenecker Trio, Jack Cannon Blues Band, René Trossman Band, František Uhlíř Team, P.J. Ryba). Az esteket a headliner előadók zárják.

Milyen látogatottságra számítotok? Mik a tervek a jövőre nézve?
Reméljük, hogy a közönség számossága legalább akkora lesz, mint az idei BJF-en volt. A kiválasztott négy nagyvárosban a látogatók számát tizenkétezerre becsüljük. Természetesen a legtöbb ember České Budějovice-ben várható (České Budějovice a legnagyobb város a Dél-csehországi régióban - a szerk.).
Szeretnénk folytatni a SBJF-et a következő években, csakúgy, mint a klubélet támogatását, mivel a klubok Dél-Csehországban lassan, de biztosan eltűnnek.

Interjú és fordítás: Biró Kristyna, Biró Ádám


Blues van, babám - Kádár-Brezsnyev nyelvcsata
2011-08-08 | névjegy


Üres kézzel jövünk, - mondják a tibetiek - és üres kézzel megyünk el. Ami közte van az csak kölcsön. Többé-kevésbé tartós használatra. Aztán mindent visszaadunk. De van valami, ami talán örök, de mindenképp állandónak tetszik. És ez még akkor is úton tart, ha fogalmad sincs róla, még csak nem is röhögsz a vakeron, hogy mit akar ma a karma.
Miután kitipliztem első alkalommal a Hárshegyről, két igen hasznavehető eszközt vettem kézbe. A csetlőbotot és a légsarlót. Utóbbit Faludy Ádám tudomása szerint Huckleberry Finn találta föl, előbbi saját termés. Igen hasznavehető instrumentumok, ha az ember a pofára esés szent diszciplínájába mélyül el. Erősen rokon a bárányfelhő-bodorítással. Vagy, ahogy József Attila írja: messzi bolygó minden ember, kinek csak vágya, álma, gondja van.
Időbe telt, mire egyedül kimerészkedhettem újra az utcára, de ebben a minutumban el is nyelt a flaszter. Miközben megjelentek első cikkeim az Ifjúsági Magazinban, vadul terveztem újabb és újabb zenekarokat. Dalszövegeket írtam a soha össze nem állt Pszichózis Étteremnek és a Kaktusznak. Futottam a kudarc elől, hogy nem tudok énekelni, hogy nem vagyok zenész. A legtovább, legalábbis dumában Zentai Lacival jutottam el, aki később a Spenótban és a Satöbbiben dobolt. Türelmesen hallgatta gomolygásom, hitt nekem és bennem, de én menekülőre fogtam, nem lett belőlünk semmi, csak jóra való barátság, melynek azóta sem szabnak határt se hegyek, se folyók.
Annyi munkahelyem volt, hogy mire 1984-ben beiratkozhatom a Budapesti Tanítóképző Főiskolára, betelik a flepnim. Addigra már túl vagyok viharos elköltözéseken, háborúkkal anyámmal, hazamenéseken. Pakoltam tűzoltó készüléket tejfehér porban, voltam közértes, hangszerbolti eladó, áruházi tolvaj…
Dr. Gábor S. Pál segedelmével sikerült abszolválnom a BM Korvin Ottó Kórházának betegszállítói posztját. Leroggyant ávéhások, fakabátok, elhárítók, tűzoltók ülnek a tolókocsimban, magától értetődő természetességgel keveredem alapos dumákba, Magyarország története de Lux, ők lesznek majd alig egy évtizeddel később a farba rúgott légió, akiket szélnek ereszt az új rendszer. A főorvos úr pedig maga sétált bele a tányéraknába, amikor a vizit élén azt kérdi tőlem jóindulatúan, miért gyógyulnak gyorsabban azok, akiket én szállítok? Én még beszélgetek a beteggel - felelem, és egy komplett nagy vizit nem jut szóhoz.
Mindazonáltal a második bölcsészkari felvételit is elbukom, nincs az az elvtársi segítség, amely bepaszírozna, pedig tanultam, mint állat, és felkészítő tanárom Luca Kata is ott ül a bizottságban, olyan ideges vagyok, hogy apám háború előtti szakmáját nem tudom megmondani, és Anna Frankot lengyelnek mondom.
Csetlőbot és légsarló.
Kallódhatnék a köbön.
Egy életre kiég belőlem ennek hatására a vizsgadrukk.
Megöltem magamban a pipogyát, az örökké alkalmazkodni akaró senkifélét…
Az Ég amúgy Retezár Ágit küldi mentőangyalnak, kamaszálmaim egyik legcserfesebb hölgyét, aki végigfecsegte a komplett négy gimnáziumi évet, mégis a tanítóképzőre jár. Ági nagyon drága, meghívom egy rántott sajtra az Etelébe, biztat, egy tárgyból írásbeli, kettőből szóbeli, válaszd a magyar - törit, menni fog a te dumáddal. Közben olyan gyönyörű, mint aznap délután Marilyn Monroe sem.
Állás kell, állás kell, hajtogatja anya, jól van, mondom, ha már kirúgtak abból az építőipari koleszból, ahol népművelő voltam, hát legyen Rókus Kórház, betegszállítás, azt tényleg szerettem, az jó, nyárig kitart. Egyetlen büntetlen előéletű kollégám lesz, Pista a csoportvezető, az önkényes tűzoltó. Kispályás surmók, topláger vagányok, ökölbajnokok gyűlnek össze abban a csöppnyi szobában, ahol pihenőnk van. Hányingerem van tőle, hogy a hamutálcának használt kórházi kék csíkos tányérba teszik a pézsét az almacsutka mellé, hadd ne árválkodjon a szalonnabőr, de közben szájharmonika kerül elő, meg kanál, megy a sittes folk, éneklés, vakerás, emelt szintű filozófia tanszak pofaszakadásig. Közben cipeljük hátra a Stáhly utcába az egzitet, darabja 30 forint, limbó hintóval végig a Szent Péter sugárúton, aztán be a hullakamrába, nehogy rálépj arra a kurva levágott lábra nekem…
Egér, akinek olyan jobbcsapottja van, hogy azt a csóri radiátor bánja, kurvát szerez nekem, a Bableves Marit (egy tányér levesért leszop apám, meddig akarsz még szűz lenni gecikém?), de én a fejemre húzom a takarót, nem merem, jaj, csak azt ne, majd kiverem a bránert otthon a slón…
Közben már a Magyar Ifjúságnak írogatok, fehér köpenyben sétálok át a szerkesztőségbe, ahol fölnőttem, beengednek az orvosi szobába, hadd gépeljek. Tankönyveim érintetlenül hevernek az ágy mellett, de tudom, nagy baj nem lehet, megvan, amit tavaly tanultam, és ha no majré, meglesz ez a tanítóképző, de meg ám. Nyolcszáz csajra jut ötven pasi, édes Istenem, és nem kell többet puncászatra cígölni a nyanókákat, akik púderezik kopasz nunájukat. Ezeket a fuvarokat a hamvasnak osztják doszt, jatt semmi, csak gyomorháború, na, itt egy deka rum, küldd le… Mindenkinek megvan a Markóban a maga téglája, majd meglátod, fogod te még tapogatni…
Megtalál az első koxos cimbi, hírlapi fotós, hogy írassak neki Kodein Fortét, ne merd, az gáz, pénzért se, nagyon meleg a pite, inkább megtanítalak lopni rendesbe…
Zabálom a zenét, a Somogyi Béla utca 8. szám alatt ott a Józsefvárosi Klub fél sarokra: Tengs-Lengs, Dinnyés József daltulajdonos, Boros Lajos Satyrock Klub. Ügyeletből ugrom ki, a félszemű Miki tartja a frontot, ha sztrű van, telefonon riaszt, két üveg kőbányász egy este héttől tízig a freedom árfolyama. Nagyon szeretem őt, megfontolt arc, gyógyult alkesz, már mer inni, de sose szivacs. A legnagyobb formázat azonban Szögi Jancsi, aki hatvannyolcban megfestette Jézus urunkat, amint péniszét Kádár és Brezsnyev ajnározza egy baráti nyelves keretében. Leültetik. A cellában kérdik a romantikus harcosok, hát te miért ülsz? Izgatásért. Durr, egy csengőfrász. Mi van a csaj nem élvezte és följelentett? Durr, még egy. Nem egészen urak. Te barom, miért nem mondtad, hogy politikás vagy!?!
Valaki megdurrant egy köteg szűz receptet a doktornő íróasztaláról, ahol géprejáró vagyok. Köztörvényes joghelyzet. De Egérék bemennek a főnővérhez. Nem a kölyök volt. Becsszóra. Mégse Markó. Mégiscsak Tanítóképző.
Urak, köszönet, hogy nálatok diplomázhattam…

Hetesi Péter Pál/G3


Elhunyt Kepes Róbert basszusgitáros
2011-08-05 | hír


A tegnapi nap folyamán elhunyt Kepes Róbert, kiváló magyar blues zenész. A basszusgitáros olyan együttesekkel játszott, mint a Felkai Jam, a Palermo Boogie Gang, Ferenczi György egykori zenekara, a Herfli Davidson, valamint a Pribojszki Mátyás Band.
"Magyarország egyik legkiválóbb zenésze volt. Olyan belső lüktetéssel és ritmusvilággal rendelkezett, mint senki más. Minden általa játszott hangnak külön élete volt. Nem mellesleg nagyon jó ember volt, aki soha senkinek nem ártott. A zenének és a családjának élt. Nagy veszteség a halála." - nyilatkozta Kepes Róbertről a multiinstrumentalista Ferenczi György.
A csütörtökön váratlanul eltávozott muzsikus halálának híre barátait és zenésztársait is megrendítette.


Nebojsa Buhin Nebo: Six String Diary
2011-08-03 | kritika


A horvát Nebojsa Buhin a gitározás csínját-bínját autodidakta módon sajátította el. A kezdeti években a Sigma Jazz Band-del és Danijela Martinovic-csal játszott, majd Németországba költözött, ahol stúdiózenészi munkája mellett Inusa kísérő együttesében szerepelt.
Miután hazájába visszatért, több mint 30 korong felvételén közreműködött. A jelenleg szülővárosában, Bjelovarban elő muzsikust öt alkalommal Horvátország legjobb pop-rock gitárosának választották, szólólemezei közül pedig a Guitar Language-ot a Porin Award díjátadón a „Best Instrumental Album” címmel jutalmazták. Ez idáig utolsó hanganyagának megvalósítása, az ötlettől a lemez kiadásáig két évet vett igénybe. A Six String Diary a blues, jazz és rock keverékét képező instrumentális zenét tartalmaz. Az elektromos és akusztikus tételekben Nebojsa Buhin virtuóz gitárjátéka hihetetlen precizitással és hatalmas beleéléssel párosul - stílusa Eric Clapton, Robben Ford, Larry Carlton és Michael Landau hatásának nyomait viseli magán. A saját szerzemények és Eric Clapton Behind The Sun dalának rögzítésében a legjobb horvát muzsikusok, valamint Greg Koch és Mike Gage segédkezett. A gitárfenomén Koch az első Zagreb International Blues Festival-on járva töltött egy órát a stúdióban, míg Gage Texas-ban játszotta fel dobszólamait.
A 2010. évi International Blues Challenge elődöntősének Six String Diary című albumát számtalan szaklap (Blues Matters!, Blues In The South, Twój Blues, ...) méltató szavakkal illette. Nem teljesen véletlenül, ezt bizton állíthatom!

Dallas Records, 2010

hoati


Blues Kocsma a Szigeten
2011-08-01 | koncertajánló


Sziget
Budapest, Óbudai-sziget
2011. augusztus 10-15.


A blues atyja, Robert Johnson 100 éve született. Ezt szeretnék megünnepelni a Sziget fesztivál Blues Kocsma színpadán, jobbnál jobb zenékkel, a megszokott fergeteges hangulatban. Az idei program stílusgazdagsága a Delta bluestól a Big Beat-ig terjed. Az előadókat nyolc ország zenekarai közül válogatták össze, így Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Olaszország, Franciaország, Hollandia kiemelkedő együttesei lépnek fel, és természetesen Magyarország is képviselteti magát a műfajban.
Külön említést érdemel a koncertek után induló Blues Mix Party, ahol Oláh Andor és Gál Csaba Boogie vendége Jan Mittendorp aka miX&dorp. Andor és Boogie a saját ihletésű, magyar Dj-k közreműködésével készült remixekkel és groove-os tradicionális blues dalokkal készülnek hevíteni az éjszakai hangulatot, a Hollandiából érkező vendégük pedig a közelmúltban megjelent Blues + Beat című lemezét fogja népszerűsíteni a Szigeten.

A tervezett program:
Augusztus 10.: Slivovitz World Jazz, Vali Racila, Joint Ventura V4 + Lukasz Gorczyca, Jakub Stepanik, Gary Moore session: Póka Egon, Alapi István, ifj. Tornóczky Ferenc, Gazdag Viktor, Büdi Szilárd, Kyru
Augusztus 11.: Full Playback, Fekete Jenő és barátai, Rockabilly Best Of,
Mississippi Big Beat
Augusztus 12.: Blue sPot, Kéknyúl Hammond Band és Magyar Bori, The Silver Shine, Royal Express
Augusztus 13.: Jambalaya, Psycho Mutants, Charlie Fabert Blues Band, ef Zámbó Happy Dead Band
Augusztus 14.: Pély Barna és a Funk Survivors, Blues B.R.Others Show, The BLUESBERRY Band és Muck Ferenc, Gyo CC And Band