Archívum
Blues van, babám - Bende és a Black & Blue Cafe
2011-11-28 | névjegy
Ritkán lesz hirtelen annyira magányos az ember fia, mint amilyen én lettem 2007. augusztus 6-án délben, amikor épp esedékes agglegénykonyhászati remekemet toltam a mikrohullámúba. Szenvtelen hang közölte a Kossuth Rádió Déli Krónikájában, hogy meghalt Daczi Zsolt, a Bikini gitárosa.
Drága Bende, hát hír belőled, ha már a zenédből nem is, de távozásodból mindenképp. Köptem volna szívem szerint egy nagyot, vagy üvöltve káromkodom, de nem mégsem. Amikor hiányod rajtam ütött, rögtön az jutott eszembe, este már ott bazseválsz a Black & Blue Cafe-ban a többi jelentős arcozattal kedvedre. Betegség gyötörte tested többé nem lesz akadály, hogy megszólaljon kezedben a száraz fa, hogy lángot vessen a hegedű…
A nyolcvanas évek végét írtuk, amikor ügyletben ücsörögtem a Polip magazin szerkesztőségében. Úri meló volt, zenét kellett hallgatni napszám, friss demókat, miket behordhattam a Garázsba, Nagy Feró rock and roll show-jába, ahol a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kitüntető figyelme mellett csöveseknek és egyéb nehéz életűeknek szórta az igét a Nemzet Csótánya, ki ekkor még leginkább liberális pelenkában szántotta a világot jelentőket, hol volt még akkor a későbbi vérmagyar celeb!
Szóval ücsörgés, bagó, slágerlista - böngészés, mikor nyílik az ajtó, amin két viharvert figura távozik bé, és kollégámat keresik, hogy demót hoztak. Tekintetükben vidéki bizalmatlanság, Kiskunhalasról avázkodtak elő ide a Nagy Faluba, a sáncok mögé. Egyikük, Óbert Tibi, volt a Rolls egykori dobembere, aki elkísérte első világhódító útjára Daczi Zsoltot, akinek a Polimer kazetta bizonysága szerint úgy szólt kezében a gityó, mint a legnagyobbakéban.
Zavart, kusza, kapkodós duma volt, gyorsan találtunk a formációnak nevet (Mylady), löktem néhány tippet, hová lehet még bedzsanázni ezzel a zeneanyaggal, aztán ők léc, long live rock and roll…
A rádió négyesben épp a finnyás ízlésű zenei szerkesztő Pálosi Pista bűvölte a szalagokat, és közben hevesen jegyzetelte szóban, melyik motívumot ki honnan nyúlta. Na ja, a szöveget írják, a szobrot faragják, a zenét meg szerzik, s mint a korabéli zenészmondás tartja, Beethoven óta minden hang foglalt…
De Bende kazettája még Pálosi mester szűrőjén is gond nélkül átcsúszott, Ferónak és hadsegédjének, Szűcs Frédinek is igen tetszett, adásba is került legott.
Repülőrajt.
A követező körben már a Bikini gitárosaként láttam viszont őt. Németh Lojzi épp Nagy Feró segedelmével csípte őt ki magának.
Dumálni többet nem nagyon dumáltunk. Bende volt a hallgatag rock and roll lovag, valami alap bizalmatlanság álarcát hordta, gyorsan és sikeresen sokat ivott, leginkább a Tüzes Vízben, hol a metálmandrók dajdajoztak, ha tehették, s miért ne tehették volna.
Legközelebb akkor sodort össze minket a jósors, midőn Kalapács Józsi készült Isten hozott holnap címen korongra venni férfikora rock and roll-ját, ahová Bende is hivatalos volt, mint hard disk recorder tulajdonos húrforgató és komponista. A szövegeket én követtem el, tarsolyomban a Tátrai Band Mexicano-jának ajánlólevelével.
Nem metált, elegáns macsó rock and roll lemezt álmodtunk világcsavargó szövegekkel Ilonatelepen egy romlott autó lerakat irodájában Zserbóval közösen, aki akkor már megjárta az Eddát és a glam supergroupnak készülő Fixet is. De nagyon döcögött a négyszögletű kerék, Mr. Mortillo bizonytalan volt, csak tutira akart menni, örökké belepiszkált a vakerokba, hogy ő aztán tudja, mitől döglik az a légy.
Csak a meló nem halad, egyébként hibátlan volt a fennforgás.
Ilonatelepről viszont Bende elhozott a Boráros térig, végre duma, végre orbitális röhögések. Ekkoriban hozta össze a Kyru Gotta Humble-t a „Bolond” Kováccsal és Kyruval, nagyon nagy blues - funk - rock, el is eresztettem a tollam rendesen. Bende parányi kecójában a hálószobában ment a toroktornászati formagyakorlat, a konyhában mely az előszobából nyílott, Kovács úr maga rottyantotta a resztelt májat ezerrel, én meg csak ültem pöfékeltem és reszeltem a szavakat, ha úgy hozta a prozódia.
Nagy idők voltak. Daliás bolondériák, álomporos nekirugaszkodások, felleghajtó fellángolások. Tartott, amíg tartott, gyorsan ellobbant. Nem volt köztünk igazi szervezőember, kilincsre járó vagabubd, aki cipelte volna Danubiustól BMG-ig a stájszot, csak basevisták voltunk, éhenkórász rablólovagok, eladhatatlanul szabad lelkek, akik bármikor belehalnak egy codába, de a píárpityuk és marketingmacák cápavilágában esélyük sincs a túlélésre.
Eccerre két lemez fürdött be. Kalapács hirtelen fordulattal tudatta velünk a sajtó hasábjain, hogy a közös tündöklés helyett inkább fölénekli a nulladik Pokolgép albumot, isten vélünk édes piroskák. A Kyru Gotta Humble is befuccsolt még a start előtt, három nótára futotta belőlünk mindössze. Kár volt érettünk, de most már annyira mindegy. Megvolt a cimboraság, és én már akkor is tudtam, ez a fontos, nem a MAHASZ lista meg az Arany Zsiráf.
Bende Tahiba cuccolt ki egy faházba, pincében stúdió pöpecbe, teraszon meg napsütéses vakerok, körülöttünk Duna - kanyar, leszállópálya Bikini és Tirana Rockers dorbézok után, még kecskét is akart Túró kutya mellé, hadd legyen sűrű az állatkert a birtokon.
Túró csodalény volt. Bende imádta. Legnagyobb mutatványa az volt, hogy addig nyalta körbe - körbe farmerom cipzárját, amíg erekcióm nem lett. Szerinted, mennyit röhögtünk ezen nem kicsit?!
Aztán már csak hírek, hogy nagyon beteg. Orvosi műhiba. Telefon a Szent László Kórház kertjébe, ahol bottal a kézben botorkált. Ne röhögtess Peti, mert kiszakad a bélésem…
Segélykoncert a Wigvamban. Végül már csak egy búcsúdal…
De mire Bendét cserben hagyta a teste, már tudtam, nincs halál. Senkit nem veszíthetek el, aki a szívemben él. Megírtam a Tátrai Bandnek a nótát a Black & Blue Cafe-ról, ahová távozásunk után benéznek a magunk fajta kószák, hogy ott várják ki a hajnalt, mely sohase jön el.
Mind többen vagytok odaát, basznád szájba tesó. Néha úgy tűnik, már én is indulok, de eddig még mindig maradtam. Baromira ráérek. De azért várjatok meg, nélkülem ne legyen hová a menés, ha kérhetem…
Ami sürgős, az ráér nagyon…
Hetesi Péter Pál/G3
Drága Bende, hát hír belőled, ha már a zenédből nem is, de távozásodból mindenképp. Köptem volna szívem szerint egy nagyot, vagy üvöltve káromkodom, de nem mégsem. Amikor hiányod rajtam ütött, rögtön az jutott eszembe, este már ott bazseválsz a Black & Blue Cafe-ban a többi jelentős arcozattal kedvedre. Betegség gyötörte tested többé nem lesz akadály, hogy megszólaljon kezedben a száraz fa, hogy lángot vessen a hegedű…
A nyolcvanas évek végét írtuk, amikor ügyletben ücsörögtem a Polip magazin szerkesztőségében. Úri meló volt, zenét kellett hallgatni napszám, friss demókat, miket behordhattam a Garázsba, Nagy Feró rock and roll show-jába, ahol a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kitüntető figyelme mellett csöveseknek és egyéb nehéz életűeknek szórta az igét a Nemzet Csótánya, ki ekkor még leginkább liberális pelenkában szántotta a világot jelentőket, hol volt még akkor a későbbi vérmagyar celeb!
Szóval ücsörgés, bagó, slágerlista - böngészés, mikor nyílik az ajtó, amin két viharvert figura távozik bé, és kollégámat keresik, hogy demót hoztak. Tekintetükben vidéki bizalmatlanság, Kiskunhalasról avázkodtak elő ide a Nagy Faluba, a sáncok mögé. Egyikük, Óbert Tibi, volt a Rolls egykori dobembere, aki elkísérte első világhódító útjára Daczi Zsoltot, akinek a Polimer kazetta bizonysága szerint úgy szólt kezében a gityó, mint a legnagyobbakéban.
Zavart, kusza, kapkodós duma volt, gyorsan találtunk a formációnak nevet (Mylady), löktem néhány tippet, hová lehet még bedzsanázni ezzel a zeneanyaggal, aztán ők léc, long live rock and roll…
A rádió négyesben épp a finnyás ízlésű zenei szerkesztő Pálosi Pista bűvölte a szalagokat, és közben hevesen jegyzetelte szóban, melyik motívumot ki honnan nyúlta. Na ja, a szöveget írják, a szobrot faragják, a zenét meg szerzik, s mint a korabéli zenészmondás tartja, Beethoven óta minden hang foglalt…
De Bende kazettája még Pálosi mester szűrőjén is gond nélkül átcsúszott, Ferónak és hadsegédjének, Szűcs Frédinek is igen tetszett, adásba is került legott.
Repülőrajt.
A követező körben már a Bikini gitárosaként láttam viszont őt. Németh Lojzi épp Nagy Feró segedelmével csípte őt ki magának.
Dumálni többet nem nagyon dumáltunk. Bende volt a hallgatag rock and roll lovag, valami alap bizalmatlanság álarcát hordta, gyorsan és sikeresen sokat ivott, leginkább a Tüzes Vízben, hol a metálmandrók dajdajoztak, ha tehették, s miért ne tehették volna.
Legközelebb akkor sodort össze minket a jósors, midőn Kalapács Józsi készült Isten hozott holnap címen korongra venni férfikora rock and roll-ját, ahová Bende is hivatalos volt, mint hard disk recorder tulajdonos húrforgató és komponista. A szövegeket én követtem el, tarsolyomban a Tátrai Band Mexicano-jának ajánlólevelével.
Nem metált, elegáns macsó rock and roll lemezt álmodtunk világcsavargó szövegekkel Ilonatelepen egy romlott autó lerakat irodájában Zserbóval közösen, aki akkor már megjárta az Eddát és a glam supergroupnak készülő Fixet is. De nagyon döcögött a négyszögletű kerék, Mr. Mortillo bizonytalan volt, csak tutira akart menni, örökké belepiszkált a vakerokba, hogy ő aztán tudja, mitől döglik az a légy.
Csak a meló nem halad, egyébként hibátlan volt a fennforgás.
Ilonatelepről viszont Bende elhozott a Boráros térig, végre duma, végre orbitális röhögések. Ekkoriban hozta össze a Kyru Gotta Humble-t a „Bolond” Kováccsal és Kyruval, nagyon nagy blues - funk - rock, el is eresztettem a tollam rendesen. Bende parányi kecójában a hálószobában ment a toroktornászati formagyakorlat, a konyhában mely az előszobából nyílott, Kovács úr maga rottyantotta a resztelt májat ezerrel, én meg csak ültem pöfékeltem és reszeltem a szavakat, ha úgy hozta a prozódia.
Nagy idők voltak. Daliás bolondériák, álomporos nekirugaszkodások, felleghajtó fellángolások. Tartott, amíg tartott, gyorsan ellobbant. Nem volt köztünk igazi szervezőember, kilincsre járó vagabubd, aki cipelte volna Danubiustól BMG-ig a stájszot, csak basevisták voltunk, éhenkórász rablólovagok, eladhatatlanul szabad lelkek, akik bármikor belehalnak egy codába, de a píárpityuk és marketingmacák cápavilágában esélyük sincs a túlélésre.
Eccerre két lemez fürdött be. Kalapács hirtelen fordulattal tudatta velünk a sajtó hasábjain, hogy a közös tündöklés helyett inkább fölénekli a nulladik Pokolgép albumot, isten vélünk édes piroskák. A Kyru Gotta Humble is befuccsolt még a start előtt, három nótára futotta belőlünk mindössze. Kár volt érettünk, de most már annyira mindegy. Megvolt a cimboraság, és én már akkor is tudtam, ez a fontos, nem a MAHASZ lista meg az Arany Zsiráf.
Bende Tahiba cuccolt ki egy faházba, pincében stúdió pöpecbe, teraszon meg napsütéses vakerok, körülöttünk Duna - kanyar, leszállópálya Bikini és Tirana Rockers dorbézok után, még kecskét is akart Túró kutya mellé, hadd legyen sűrű az állatkert a birtokon.
Túró csodalény volt. Bende imádta. Legnagyobb mutatványa az volt, hogy addig nyalta körbe - körbe farmerom cipzárját, amíg erekcióm nem lett. Szerinted, mennyit röhögtünk ezen nem kicsit?!
Aztán már csak hírek, hogy nagyon beteg. Orvosi műhiba. Telefon a Szent László Kórház kertjébe, ahol bottal a kézben botorkált. Ne röhögtess Peti, mert kiszakad a bélésem…
Segélykoncert a Wigvamban. Végül már csak egy búcsúdal…
De mire Bendét cserben hagyta a teste, már tudtam, nincs halál. Senkit nem veszíthetek el, aki a szívemben él. Megírtam a Tátrai Bandnek a nótát a Black & Blue Cafe-ról, ahová távozásunk után benéznek a magunk fajta kószák, hogy ott várják ki a hajnalt, mely sohase jön el.
Mind többen vagytok odaát, basznád szájba tesó. Néha úgy tűnik, már én is indulok, de eddig még mindig maradtam. Baromira ráérek. De azért várjatok meg, nélkülem ne legyen hová a menés, ha kérhetem…
Ami sürgős, az ráér nagyon…
Hetesi Péter Pál/G3
Sandy Carroll: Just As I Am
2011-11-25 | kritika
Sandy Carroll egy Tennessee állambeli városban született, igazi otthonának azonban mindig is Memphis-t tekintette. Az énekes-dalszerzőnő az eddigi pályafutása alatt együtt dolgozott Jim Dickinsonnal és Willie Mitchell-lel, s olyan zenészek részére írt szerzeményeket, mint Albert King, Luther Allison, Reba Russell, Ana Popovic, Ellis Hooks és Barbara Blue.A Premier Player Songwriting Awardra jelölt Carroll szólólemezei 1993 óta jelennek meg, melyek közül a legnagyobb sikert az öt éve kiadott Delta Techno-val érte el. Az aktuális, Just As I Am címet viselő albumának nagy része régóta kész volt, befejezéséhez az utolsó lökést Bob Trenchardtól, a Catfood Records tulajdonosától kapta. A Jim Gaines produceri felügyelete alatt elkészített korong eléggé eklektikusra sikerült, hisz blues, blues-rock, gospel és new orleans-i muzsikát is hallhatunk rajta. Az érzelmek széles körét felölelő számok közül kiemelkedik a CD címadó dala, a Just As I Am, aminek eredetije Luther Allison 1997-ben megjelent Reckless című lemezén található. A többségében saját kompozíciók rögzítésében Memphis legkiválóbb stúdiózenészei (Evan Leake, Dave Smith, Steve Potts, …) segédkeztek, az énekesnő pedig a sokoldalúságát bizonyítandó, néhány tétel erejéig zongorán is játszott.
A texas-i Catfood Records éves szinten csak néhány albumot ad ki, de azok egyöntetűen magas színvonalat képviselnek. Johnny Rawls és Jackie Johnson idén megjelent CD-jéhez hasonlóan, Sandy Carroll legújabb hanganyagáról is csak a legjobbakat lehet elmondani.
Catfood Records, 2011
hoati
Bemutatkozik a Mojo Workings
2011-11-23 | hír
Szabó Tamásról utoljára múlt év végén adtunk hírt, amikor a Good Morning Mr. Blues projektjét mutattuk be. A sokoldalú zenész most egy új formációval jelentkezett, ahol természetesen ismét „vendégként” köszönthetjük a bluest. Ő mesél most az új csapatról és a terveikről.A zenéléssel eltöltött hosszú évek során számos zenekar alapító tagja lehettem, olyanoké, mint a Palermo Boogie Gang, a The Tailor’s Clothes, a Spo-Dee-O-Dee, a Silence, vagy a Largo Cammino. Ezeknek a csapatoknak a hosszabb-rövidebb fennállásuk alatt meg kellett küzdeniük azért, hogy az adott zenei trendek és ízlések között talpon maradjanak. Ma egy zenekar megismertetése a világgal nagy kihívást jelent, mert számtalan formáció van, akik között elvész egy-egy új banda. Most mégis megkísérlem, noha a ma közkedvelt irányzatai között nem nagyon szerepel a blues.
A mostanra kialakult trió formáció két tagjára tavaly akadtam egy pesti kocsmában, ahol a két úriember fület gyönyörködtetően muzsikált. Telt-múlt az idő, és valahogy egymáshoz sodort minket a sors. Lassan fél éve, hogy elkezdtünk dolgozni repertoárunkon, ami mostanra érett meg, s most jött el az ideje annak is, hogy tudassuk a világgal: megalakult a Mojo WorKings (a zenekar neve egy magyaros szójáték következtében alakult ki). A zenei irányt tekintve ez blues zene, de nem tisztán blues (nem stílushű), hiszen számos más műfaj is helyett kapott benne - persze a blues műfajnak behódolva. A hangszerelésben a gitárokon kívül mindenféle érdekes szájharmonika (akkord, basszus stb.), és a vokál kapott szerepet. Hazánkban, viszonylag ritka a többszólamú éneklés ebben a műfajban. Óriási szerencse, hogy mind a hárman éneklünk, mert így teljesen más hangképet tudunk létrehozni, mint azon zenekarok, ahol egy ember az énekes főhős.
Terveink: ahogy mondta Tom Nolimit ez egyik kimagasló riportjában: „Tervek nincsenek, csak project”. Természetesen nem ilyen egyszerű. Mi alapjába véve a klubzenekar kategóriájába tartozunk, talán annyival toldanám meg, hogy azon belül egy igényesebb vonalat szeretnénk meghonosítani idehaza. Nem csak hangképben, hanem az előadásmódban is.
Az elmúlt idő arra volt elegendő, hogy kipróbáljuk magunkat egymás között mint zenész, mind a színpadon, mind emberileg. Elkészítettük a honlapunkat: www.mojoworkings.hu - ez folyamatos bővítés alatt áll, ill. elkészíthettünk egy jobb minőségű koncert anyagot, aminek részletei nemsokára felkerülnek majd a website-unkra, ill. a youtube-ra is. Remélhetőleg a következő évben sikerül megismertetni a Mojo Workings nevet a nagyérdeművel, lehetőségünk adódik sok koncertet játszani és megjelentetni egy stúdióalbumot.A Mojo WorKings felállása:
Honfi Imre Olivér - gitárok (akusztikus, elektromos, slide), ukulele, ének
Horváth János - akusztikus gitárok, ének
Szabó Tamás- harmonikák, washboard, ének
Koncertek a közeljövőben:
2011.12.01. – Budapest, Nothin' But The Blues Pub
2011.12.16. – Budapest, Gitár Pont Café
2011.12.18. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011.12.27. – Szolnok, Andante Bor és Gasztrokultúrház – közreműködik: Long Tall Sonny és Crazy Benny
Negyedik Magyarországi Boogie Woogie Est
2011-11-20 | koncertajánló
Negyedik Magyarországi Boogie Woogie EstGyőr, Richter Terem
2011. december 03.
A töretlen sikerű koncertsorozat immár a negyedik előadásához érkezik, hiszen a Dániel Balázs – alias Mr. Firehand - nevéhez fűződő Magyarországi Boogie Woogie Est ismét Győrbe várja a műfaj és a virtuóz zongorázás kedvelőit egy garantáltan vidám, színvonalas szórakozásra.
Balázs és csapata idén is sokszínű műsort állított össze, amelyhez újfent nemzetközi sztárokat hívtak meg. Először látogat Magyarországra Mike Sanchez, a boogie és a rock and roll fenegyereke, aki olyan nagyágyúkkal is szerepelt egy színpadon, mint Paul McCartney vagy Eric Clapton. A zongoristák sorát erősíti Robert Roth Ausztriából, de a világbajnok táncospár, Nicolas Deniau Franciaországból és Mikaela Hellsten Svédországból is igazi különlegességei lesznek az estnek. A show házigazdája a hagyományokhoz híven triójával lép színpadra.
Tehát 2011. december 3-án 19:00 órától a győri Richter Teremben igazi őrületre lehet számítani a színpadon, hiszen ez az a koncert, ahol nem csak a zongoráknak, hanem a zongoristáknak sincs ki a négy kereke. Ne mulassza el, elvégre csak egyszer van boogie est az évben!
Candye Kane: Sister Vagabond
2011-11-18 | kritika
Candye Kane élete fordulatokban bővelkedik. Az egykor modellkedő, sztriptízbárokban fellépő, pornófilmekben szereplő énekesnő serdülőként próbálkozott az operával, country punk és tradicionális country együttesekben játszott, végül a bluesnál kötött ki.Az utóbbi években a nők személyiségi jogainak fáradhatatlan harcosaként is tevékenykedő Kane közelmúltban megjelent, Sister Vagabond című lemeze, az előző albumához (Superhero) hasonlóan a Delta Groove Productions égisze alatt került kiadásra. A tizenhárom tételt tartalmazó CD egy Johnny ’Guitar’ Watson szerzeménnyel, az I Love To Love You-val indul. A folytatásban a saját számok mellett Brenda Lee, a Jack Tempchin - Glenn Frey szerzőpáros, és Steve White egy-egy kompozícióját is hallhatjuk. A blues, soul és swing keverékét tartalmazó korong egészét Candye Kane csodálatos énekhangja uralja. A feladatát hibátlanul ellátó kísérőzenekar tagjai közül Laura Chavez neve okvetlenül megemlítendő, aki ha kell rendkívüli kifinomultsággal, de ha kell lángoló szenvedéllyel játszó gitáros. Az igényesen összerakott felvételek rögzítéséhez meghívásra került Stephen Hodges (dob), Nathan James (gitár) és James Harman (szájharmonika) is.
Biztosra veszem, hogy az énekesnő tizedik hanganyaga az év végi szakmai értékeléseken ott lesz a legjobbak között, és az sem kizárt, hogy lesz olyan fórum, ahol a Sister Vagabond az élen végez.
Delta Groove Productions, 2011
hoati
15 éves a Muddy Shoes
2011-11-16 | koncertajánló
15 éves a Muddy ShoesBudapest, Fonó Budai Zeneház
2011. december 03.
Tizenöt év telt el a Muddy Shoes első lemezének, a The Real Shuffling Hungarians-nak a megjelenése óta. A zenekar ezt az évfordulót, egy a „klasszikus időket” idéző koncerttel szeretné megünnepelni. A műsor gerincét alapvetően az együttes két stúdiólemezének anyaga fogja adni, tehát sok olyan szám is elhangzik majd, melyet több mint tíz éve nem hallhatott a közönség.
A zenekar tagjai:
Fekete Jenő - ének, gitár
Nagy Szabolcs - zongora
Pengő Csaba - nagybőgő, basszusgitár
Mezőfi ’Fifi’ István - dob
Vendég a Borsodi Blue, Borsodi László kiváló triója a Viharsarokból.
Whiteboy James And The Blues Express: Extreme Makeover
2011-11-14 | kritika
Kalifornia a 80-as évektől ontotta magából a jobbnál jobb zenészeket. William Clarke, Rod Piazza, James Harman, vagy éppen a The Blasters munkássága mindenki számára ismert, de nem feledkezhetünk meg a Whiteboy James And The Blues Express nevű formációról sem.Az énekes-szájharmonikás Whiteboy James az elmúlt évezred utolsó évtizedében hozta létre együttesét, a Whiteboy James And The Blues Express-t, akikkel jelentős sikereket ért el. Viszonylag hosszú kihagyást követően 2006-ban a banda újraalakult, a két eredeti tag, James és a gitáros Scott Abeyta új ritmusszekcióval, Blake Watsonnal és Max Bangwell-lel folytatta a munkát. Frissen megjelent harmadik lemezük anyaga nem ismeretlen a rajongók számára, hisz a bemutatkozó, a csapat nevét viselő albumuk került ismételten felvételre. A két vadonatúj szerzeménnyel megspékelt korongon érzelmekkel teli, az első pillanattól az utolsóig energikus és izgalmas muzsika található. A döntően saját kompozíciók humort sem nélkülöző dalszövegei a zenekarvezető személyes tapasztalatain alapulnak. Az elhangzó számok közül a Johnny Cash ihlette Zerg, Shotgun And You, és az ízléses szájharmonika szólót tartalmazó Slowdown & Let Me Love You feltétlen említést érdemel.
A Whiteboy James And The Blues Express minőségi szórakozást akar nyújtani, ami egyszerre könnyed és tartalmas. Úgy hiszem, hogy az Extreme Makeover alkalmas teljesíteni ezt a nem egyszerű feladatot.
Rip Cat Records, 2011
hoati
Blues Patika Jamboree a Gödör Klubban
2011-11-12 | koncertajánló
XIV. Blues Patika Jamboree - Blues őrültek éjszakájaBudapest, Gödör Klub
2011. november 25.
Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Blues Patika Jamboree ismét stílusgazdag programot kínál, hisz a tradicionális bluest, a 60-as, 70-es évek soul és funky muzsikáját képviselő zenekarok mellett, új ösvényeket kitaposni kényszerülő előadókat láthatnak az érdeklődők.
Részletes program:
19:00 - 20:00: The Boll Weevil Folk Blues Gang
20:00 - 21:30: Sonia és a Soulbreakers
22:00 - 23:30: Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers
24:00 - 01:00: Mississippi Big Beat
01:00 - hajnalig: Blues Beat Party - szelektorok: Gál Csaba Boogie, Oláh Andor
A fesztivál ideje alatt Hohner szájharmonika bemutatót tartanak, mely során három darab herfli kerül kisorsolásra.
hoati
Brick Fields: Gospel Blue
2011-11-10 | kritika
Számos előadó kísérelte meg már a vallásos és a világi zene ötvözését, de nagyon kevesen vannak, akiknek ez igazán sikerült. A Sister Rosetta Tharpe és Skip James nevével fémjelzett eredményes próbálkozások számát gyarapítja a Brick Fields nevű csapat.Az arkansas-i együttes 2007-ben jött létre, mikor is az énekes Rachel Fields megismerkedett a gitáron játszó Larry Brick-kel. A hatfős formációnak tavaly sikerült megnyernie az Ozark Blues Society által szervezett tehetségkutatót, aminek köszönhetően részt vehettek az idei International Blues Challenge-en. A blues, gospel és soul keverékét játszó zenekar bemutatkozó lemeze Gospel Blue címmel jelent meg. Az albumra a zárótételt, az Amazing Grace jazz-es feldolgozását leszámítva, csakis saját szerzemények kerültek, melyekről elmondható, hogy hihetetlen erőt és őszinteséget sugároznak, érzések és érzelmek sokaságát hozzák a felszínre. Valamennyi dal különleges a maga módján, mondanivalójuk mély vallási meggyőződésről tesz tanúbizonyságot. Rachel ’Fields’ Brick, akinek énekhangja Joss Stone-t és Adele-t juttatja eszembe, nem szeretne sztárok módjára csillogni, hanem csak egyszerűen odaáll a mikrofon elé, és a lélek legmélyebb bugyraiba is behatoló hangon énekel.
Biztos vagyok abban, hogy sokan meg fogják szeretni ezt a remek együttest. A debütáló korongjuk simán lehet ennek a vonzalomnak az első lépése.
Magánkiadás, 2011
hoati
Blues van, babám - Cocksucker blues a Mária utcában
2011-11-07 | névjegy
Miközben a blues nyomában tekeregtem álló nap, fölkapott a forgószél, és messzire sodort Újbudától, ahol 1969 óta éltem. Odahagytam kamaszkorom szüzesség vesztőhelyét, hol női testhajlatok emlékképei vetítettek a plafon sárga egére erotikus képeket. Ahol matematikai képletekkel birkóztam rendületlen, miközben a nyitott D hangolás rejtelmeit faggattam napestig.
Ideje volt már a távozásnak, hogy ne váljon kalodává az aranykor megannyi pompás díszlete. Annyira jó volt ott, hogy az már kezdett veszélyessé fajulni. Csapdám lehetett volna az a félszoba, mint nászutasoknak a légypapír.
De nem, mégsem, istenuccse…
Az Indulnod kell szignálja a Széchenyi Csárda teraszán ütött rajtam azon az este, amikor Garda Zsu és Benkő Zsolt ottan muzsikált. A naplementébe bámulva, Alsógöd irányából a túlpartot fürkésztem lustán, odaát a másik part, Surány, gyerekkorom terepe, titkok világa, rejtekösvények a boldogság szívéhez.
Amúgy nagyon nagy buli volt. Két juhtúros gombafejek rántva közepette szétkapták a világegyetem padlatát. Mire hazaértem, már nyaggattam is a guglit, mondjon nekem surányi telekspekulánst, akivel telket kereshetek magamnak az elmúlt ígéretek aranyos szögeletében, hadd szerezzem vissza apám és anyám telkét a Rózsa utca 29. szám alatt.
Ha nem is ott, de akadt ház elérhető áron a közelben a Napsugár térnél, fölújítható kecó, álomkupleráj, aminek kertjében majd nyílik a bazsalikom és a ganja, hol hosszú naplementék kísérik majd a lassú povedákat.
Aztán mégsem így lett. Kellett hozzá egy nebich pechvogel, kinek karmája volt, hogy megmutassa álmaim és a hétköznapi röghöz kötés közti erős különbségeket. Nem tiltakoztam. Hadd sodorjon a szél, pörgessen, forgasson, fossza le rólam a fölösleges illúziók megannyi hagymahéját.
Végül a nyócban kaptam magamnak egy szuterént, 165 négyzetméter, tivornyatóriumnak ipeg megfelel, ha már az Úrnak úgy tartja gusztusa, hogy itten szökken majd szárba a hatvanas évek megannyi csodamagja. Hol majd lassú bluesok karistolják az éjszakát, minek utána a sarki közértből újított rozékat szopogatva, fél szemmel Mick Jaggert skubizzuk a Cocksucker blues elmosódott kockáin hajnaltájt, hogy a vendégek nagy részének távoztával csillagközi bárkák induljanak útra csillagködeink felé, sorra látogatva a testet öltés és a bardo megannyi kilométerkövét egyetlen beszélgetés kacskaringói alatt…
Nyitott szemű vadrepülés volt, hattyúhadgyakorlat, az ilyesmi kedves a nagy égi sipistának, kedve telik ilyentájt bennünk. Mire aznap déltájt megébredtem, csak üres üvegek és teli hamutálcák jelezték az átvonuló seregek útját. Mobilom memóriájában zörgős felvételek őrzik az esti örömzene hullámhosszának metszéspontjait. Hiába New York és Amszterdam hívása, ennél tökéletesebben most sehol sem érezhetem önmagam. Igazi ashramra leltem, menedékhelyre, hová behúzódhatnak ideig-óráig a szivárvány törzs mélységi felderítői, poroszka Möbius mandrók, kik egyetlen mondattal fejtetőre állítják a mindenség mennyei mátrixait.
Hetesi Péter Pál/G3
Ideje volt már a távozásnak, hogy ne váljon kalodává az aranykor megannyi pompás díszlete. Annyira jó volt ott, hogy az már kezdett veszélyessé fajulni. Csapdám lehetett volna az a félszoba, mint nászutasoknak a légypapír.
De nem, mégsem, istenuccse…
Az Indulnod kell szignálja a Széchenyi Csárda teraszán ütött rajtam azon az este, amikor Garda Zsu és Benkő Zsolt ottan muzsikált. A naplementébe bámulva, Alsógöd irányából a túlpartot fürkésztem lustán, odaát a másik part, Surány, gyerekkorom terepe, titkok világa, rejtekösvények a boldogság szívéhez.
Amúgy nagyon nagy buli volt. Két juhtúros gombafejek rántva közepette szétkapták a világegyetem padlatát. Mire hazaértem, már nyaggattam is a guglit, mondjon nekem surányi telekspekulánst, akivel telket kereshetek magamnak az elmúlt ígéretek aranyos szögeletében, hadd szerezzem vissza apám és anyám telkét a Rózsa utca 29. szám alatt.
Ha nem is ott, de akadt ház elérhető áron a közelben a Napsugár térnél, fölújítható kecó, álomkupleráj, aminek kertjében majd nyílik a bazsalikom és a ganja, hol hosszú naplementék kísérik majd a lassú povedákat.
Aztán mégsem így lett. Kellett hozzá egy nebich pechvogel, kinek karmája volt, hogy megmutassa álmaim és a hétköznapi röghöz kötés közti erős különbségeket. Nem tiltakoztam. Hadd sodorjon a szél, pörgessen, forgasson, fossza le rólam a fölösleges illúziók megannyi hagymahéját.
Végül a nyócban kaptam magamnak egy szuterént, 165 négyzetméter, tivornyatóriumnak ipeg megfelel, ha már az Úrnak úgy tartja gusztusa, hogy itten szökken majd szárba a hatvanas évek megannyi csodamagja. Hol majd lassú bluesok karistolják az éjszakát, minek utána a sarki közértből újított rozékat szopogatva, fél szemmel Mick Jaggert skubizzuk a Cocksucker blues elmosódott kockáin hajnaltájt, hogy a vendégek nagy részének távoztával csillagközi bárkák induljanak útra csillagködeink felé, sorra látogatva a testet öltés és a bardo megannyi kilométerkövét egyetlen beszélgetés kacskaringói alatt…
Nyitott szemű vadrepülés volt, hattyúhadgyakorlat, az ilyesmi kedves a nagy égi sipistának, kedve telik ilyentájt bennünk. Mire aznap déltájt megébredtem, csak üres üvegek és teli hamutálcák jelezték az átvonuló seregek útját. Mobilom memóriájában zörgős felvételek őrzik az esti örömzene hullámhosszának metszéspontjait. Hiába New York és Amszterdam hívása, ennél tökéletesebben most sehol sem érezhetem önmagam. Igazi ashramra leltem, menedékhelyre, hová behúzódhatnak ideig-óráig a szivárvány törzs mélységi felderítői, poroszka Möbius mandrók, kik egyetlen mondattal fejtetőre állítják a mindenség mennyei mátrixait.
Hetesi Péter Pál/G3
Vivian Vance Kelly - Texas Slim - Andy Just: Blues Explosion
2011-11-03 | kritika
A Feelin’ Good Productions 2009 nyarán indította útjára a Blues Explosion nevű koncertsorozatot. Első alkalommal Texas Slim, R.J. Mischo, E.C. Scott és Sonny Rhodes közreműködésével zajlott a turné. Az olasz ügynökség jelenleg a harmadik sorozat szervezésén fáradozik, mely promóciójához a fellépők felvételeiből válogatás CD jelent meg.A 2012. június közepétől kezdődő turnén különböző zenei világot képviselő muzsikusokat láthatnak az érdeklődők. Az „A New Queen Of Chicago Blues And Soul” címmel illetett Vivian Vance Kelly a szeles város zenéjét reprezentálja. Az énekesnő édesapja, Vance Kelly a blues szcéna jól ismert alakja, de nagyszülei számára sem volt idegen a színpad világa. Vivian fiatal korában hip-hop együttesekben szerepelt, majd szólópályája indulásáig apjával koncertezett. A gitáros-énekes Texas Slim karrierje a 70-es években startolt. A Texas bluest játszó muzsikus eleinte a legendás zongoristával, Alex Moore-ral dolgozott, akitől sokat tanult, de nagy hatást gyakorolt rá Johnny Winter, Little Joe Blue és Andrew ‘Jr. Boy’ Jones munkássága is. A West coast szájharmonikás Andy Just személyében több évtizede a pályán lévő zenészt tisztelhetünk. A karrierjét gitárosként kezdő Just eddigi ténykedése során a műfaj legnagyobbjaival lépett fel, és szólólemezei mellett számtalan albumon közreműködött.
A Blues Explosion című korongra Vivian Vance Kelly, Texas Slim és Andy Just a Feelin’ Good Records-nál megjelent CD-iből kerültek kiválasztásra felvételek. A 19 dalt tartalmazó lemez remek kedvcsináló a jövő évi koncertsorozathoz, de tartok attól, a hazai blues rajongóknak jó pár kilométert kell utazniuk, hogy láthassák e nagyszerű előadók műsorát.
Feelin’ Good Records, 2011
hoati
