Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

Hendrix Project
vendégek:
Tóth János Rudolf,
Szász Ferenc,
Kardos Dániel,
Keszei Krisztián
2017.11.24.


XIII. Jazz-Blues Jamboree
2017.11.25.


10. Boogiefeszt

2017.12.09.


Ian Siegal Band
2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

David Egan: David Egan
2013-08-28 | kritika


Az amerikai fehér bluesmenek két utat választhatnak. Vagy az autentikus blues elkötelezettjeiként igyekeznek minél jobban megközelíteni annak stílusát, hangulatát, mint azt John Hammond is kitűnően teszi még manapság is, vagy a brit John Mayall nyomdokain elindulva, a magas tenor hangot nem szégyellve, a blues interpretálását fehér ember módjára teszik. Nos, Reuben David Egan ez utóbbiak táborába tartozik, ámbár tősgyökeres amerikai. Louisiana államban, Lafayette-ben született a jövőre a hatvanat éppen betöltő, de már ősz zongorista-énekes, aki a ’90-es években komponistaként lépett ki az ismeretlenség homályából. Megírta többek között a dögös Wake Up Callt az említett Mayall, a First You Cry című dalt Percy Sledge számára, de a kivételes hangú Sledge mellett a szintén fekete soul-blues énekesek, Solomon Burke vagy Jimmy Witherspoon is megtiszteltetésnek vették tőle dalokat énekelni. A Please No More című szerzeményét a brit Joe Cocker és az egykori amerikai blues díva, Etta James is repertoárjára vette. Legutóbb 2008-ban Irma Thomas és Marcia Ball részére írt dalokat aktuális lemezeikre. Egan közben a billentyűk mögé ült, először a tradicionális cajunt a R&B, jazz, rock és zydeco muzsikával ötvöző Filé nevű formációhoz, majd a kilencfős szupergrouphoz, a Lil' Band O' Goldhoz csatlakozott. 2001 óta szólóelőadóként tevékenykedik, az elmúlt években két önálló albumot adott ki, és most, júliusban, a neve alatt, a harmadikat. A csont nélküli, tiszta dallamokat felvonultató lemezen a zongorista, énekes és zeneszerző mellett Joe McMahan gitáros, Ron Eoff basszusgitáros és Sipos Misi (no, nem a Muzsikás prímása) dobos játszik, valamint néhány vendégmuzsikus is meghívásra került. A That’s A Big Ol' Hurt címet viselő lassú, dögös Mayallos blueszal nyit a tizenkétszámos CD, közepén David ragyogó zongora imprójával. A Call Your Children Home a funkys ritmikájával ugyancsak kitűnő dal, Lil’ Bucks Senegal ismert zydeco gitáros közreműködésével.  A lemez egyik legjobbja az Outta Mississippi című őrület, amit a szintén vendégzenész Dickie Landry avantgarde szaxofon játéka tesz még érdekesebbé. Néhány lassú blues, mint a Blues How They Linger, a The Outside, a Sad Sad Satisfaction, a Rootbeer Baby mellett, melyekben Egan jazzes zongorajátéka a meghatározó, kellemes meglepetés az album talán legjobb száma, a zydeco hangszerelésű Dance To The Blues With Me. David Egan könnyű, lágy, mondhatni meleg tenorja itt kimondottan élvezetes. A One Foot In The Bayou-t David még 1996-ban írta Tab Benoit számára, de a zongoraszólóval megspékelt boogie jót tett ennek a lemeznek is. A Funky Dreams című Lil’ Bucks Senegal gitározta dal ismét a New Orleansban született zydeco stílusjegyeit viseli magán: szürreális szöveg, woodoo érzések, jellegzetes ritmusok. Kitűnő szerzemény. Két jó értelemben vett sláger is felkerült az albumra: a Dead End Friend memphisi soulos hangulatú, a lemezt záró Every Tear azonban már-már édeskés. Ez azonban nem rontja el az anyag hangulatát - azt Roosevelt Sykes szelleme uralja. Ezzel a kiadvánnyal a dalszerző David Egant utolérte a zenész David Egan. Dolgozzon még sokáig!

Rhonda Sue Records, 2013

Gróf István


Új lemez a Jack Cannon Blues Bandtől
2013-08-22 | hír


Fennállása legnagyobb sikereit 2008-ban egy hazai országos tehetségkutató és a Csehországban megrendezett Blues Aperitiv megnyerésével elért Jack Cannon Blues Band augusztus közepén Electric Live címmel, új lemezzel jelentkezett. Az album különlegessége, hogy ugyan stúdióban került rögzítésre, de egy élő előadás érzését szerették volna visszaadni, ezért egyszerre játszották fel a dalokat. „Remélhetőleg aki meghallgatja a lemezt, érezni fogja, amit át szeretnénk adni ezzel a felvétellel és annyira fogja élvezni az albumot, amennyire mi élveztük annak felvételét” - monda az együttes frontembere, a szájharmonikás-énekes Zoltai György az elektronikus hangszerekkel feljátszott, minimális utómunkával elkészült lemezről. A fiúkra a hétvégén egy igen fontos koncert vár, hiszen augusztus 24-én a lengyelországi Torunban a Harmonica Bridge Fesztiválon lépnek fel. A 2006-ban duóként megalakult, majd sokáig trióként, tavaly óta kvartettként működő zenekart immár második alkalommal hívják vissza (a főszervező, Slawek Wierzcholski nagy kedvenceként) e neves fesztiválra, ahol idén az ezer fő befogadására alkalmas Ethnographic Museum Amphiteatherben adnak koncertet.

hoati


Little Mike & The Tornadoes: Forgive Me
2013-08-16 | kritika


Mike Markowitz, művésznevén Little Mike tinédzserként szerette meg a blues muzsikát, példaképének Muddy Waterst tekintette, akiért képes volt akár százötven mérföldet is utazni. A Little Mike & The Tornadoes nevű zenekart 1978-ban hozta létre, melyet előszeretettel „working class band”-ként aposztrofál, ugyanis az együttes valamennyi tagja büszkén vallja, hogy munkásosztálybeli családból származik. Újonnan kiadott, Forgive Me című albumuk kilenc Markowitz szerzeményt tartalmaz, míg a The Tornadoes tagja, Troy Nahumko két zenekari darabot jegyez. A gitáros egyik dala a nyitó Opelousas Rain, ami a Fool Too Long, a You Don’t Love Me és a My Little Therese című számokkal egyetemben a lemez gerincét alkotja, a másik a középtempós The Hit. A Tell Me Baby ritmusa, dallamvezetése az 1956-ban született, Muddy Waters által sikerre vitt Got My Mojo Workinget juttatta eszembe. Ez idáig olyan muzsikusok szerepeltek az 1990-től megjelenő albumaikon, mint Pinetop Perkins, Hubert Sumlin, Paul Butterfield, Ronnie Earl és Big Daddy Kinsey, most Sonny Rhodes, Warren King, Jim McKaba és Ace Moreland került meghívásra. King vendégszereplése azt jelenti, hogy a felvételek rögzítésére valamikor az elmúlt évtizedben került sor, hiszen a számtalan formációban megfordult, a Kingsnake Stúdióban hangmérnökként dolgozó gitáros 2010 januárjában elhunyt. A lemez erénye a lebilincselő tartalom, a kellemes hangzás mellett az, hogy hűen és izgalmasan idézi meg az ’50-es évek chicago bluesát. A Little Mike & The Tornadoes nyáron az Egyesült Államok délkeleti részén és Európában turnézik. Remélem hazánkba is ellátogatnak egyszer.

ELROB Records, 2013

hoati


Henrik Freischlader friss lemezét magyarországi látogatásai ihlették
2013-08-11 | hír


A hazánkban már többször megfordult Henrik Freischlader november 22-én új stúdiólemezzel jelentkezik, aminek a címe, valamint dalainak, dalötleteinek nagy része is a Magyarországon töltött napok hatására született meg. Ahogy az már a tavalyi House In The Woods címet viselő albumon is érezhető volt, az igen tehetséges német gitáros-énekes a rockosabb hangzás irányába mozdul el, de természetesen blues és soul hatások is jellemzik a Night Train To Budapestre szánt tizenegy szerzeményt, melyeket első ízben Henrik szülővárosában november 22-én mutat be a Henrik Freischlader Band. A wuppertali koncertet követő lemezbemutató turnéra egészen jövő tavaszig kell majd várnunk, azonban addig sem tétlenkedik a zenekar, hiszen a nyár hátralévő részében és ősszel is adnak még koncerteket Franciaországban, Macedóniában, Németországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban. Azoknak pedig, akik nem jutnak el a fellépéseikre, az augusztus 30-án megjelenő, két korábbi turné egy-egy koncertjét tartalmazó Live In Concerts című négylemezes kiadvánnyal kedveskedik az együttes. Ezzel egy időben jelenik meg Layla Zoe friss albuma, a The Lily is, amin a kanadai származású énekesnőt Freischlader és Moritz Fuhrhop kíséri.
A Henrik Freischlader Band jelen állás szerint a húsz állomásos tavaszi lemezbemutató körúton Németországban, Svájcban és Ausztriában mutatja be az új stúdióalbum dalait, míg a nyerő, huszonegyedik fellépés április 3-án, Budapesten az A38 Hajón esedékes. A belépők augusztus elsejétől már elérhetők.

hoati


Dr. Wu’ and Friends: An Evening with Dr. Wu’ and Friends
2013-08-04 | kritika


A Dr. Wu’ név Jim Ashworth és Bryan Freeze kettősét takarja. A 2002-ben létrejött formáció elnevezését a ’60-as évek végén alakult, de kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig is működő jazz-rock együttes, a Steely Dan egyik dalából kölcsönözte. A két zenészbarát Buddy Whittingtonnal és együttesével, valamint a szájharmonikás Gary Grammerrel kiegészülve tavalyelőtt egy forró nyári este a Texas állambeli Fort Worthben szabadtéren adott koncertet, mely rögzítésre, majd kiadásra került An Evening with Dr. Wu’ and Friends címmel. Az élő fellépés repertoárja a nyitó I’m A Man című Bo Diddley szerzeményt leszámítva két korábbi stúdiólemezük, a “Texas Blues” Project és a Texas Blues Project Vol. 2 számaira épült. Jim Ashworth, Bryan Freeze és a többi közreműködő is kiváló zenész, közülük számomra a legkiemelkedőbb teljesítményt Buddy Whittington nyújtotta. Ahogy a kissé kövérkés, rövid, tömzsi ujjú muzsikus gitározik, azt tanítani kellene. Az énekesi feladatot Ashworth, Freeze és ’Mouse’ Mayes mellett javarészt a brit blues atyjaként számon tartott John Mayall zenekarában 1993 és 2008 között tevékenykedő Whittington látta el. A közel hetvenpercnyi hosszúságú hanganyag utómunkálatait Bryan Freeze végezte. A koncert képanyagát bonus DVD-én mellékelték a CD-hez. A képi rész nem feltétlenül csúcskategóriás, senki se számítson óriási apparátussal rögzített, szemkápráztató módon megvágott koncertvideóra, de ez nem is probléma, hisz ehhez a zenei irányzathoz a földközeliség illik.

Szerzői kiadás, 2012

hoati