Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

Hendrix Project
vendégek:
Tóth János Rudolf,
Szász Ferenc,
Kardos Dániel,
Keszei Krisztián
2017.11.24.


XIII. Jazz-Blues Jamboree
2017.11.25.


10. Boogiefeszt

2017.12.09.


Ian Siegal Band
2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Grainne Duffy Budapesten ad koncertet
2014-04-29 | koncertajánló


Az észak-ír határhoz közeli Castleblayney városából származó Grainne Duffy május 2-án először látogat el Budapestre, és ad koncertet a Muzikum Blues Session koncertsorozatában.



Grainne Duffy, aki a blues iránti vonzalmát Peter Greennek köszönheti, pályafutása kezdetén session zenészként tevékenykedett, az önálló szólókarrierjét 2007-ben indította el. Még ugyanebben az évben megjelent bemutatkozó lemeze, az Out Of The Dark, mellyel a 2008-as Glastonbury Fesztiválon hatalmas sikert aratott. Különleges és egyedi hangjának köszönhetően a három esztendeje kiadott, Test Of Time című albumával már a nemzetközi blues világ figyelmét is magára vonta, legújabb kislemeze, a What I Am Supposed To Do pedig idén márciusban került piacra. Az elmúlt években rengeteg koncertet adott Nagy-Britanniában, Nyugat-Európában, érdekes módon Norvégiába megy a legszívesebben, amelyet szinte második otthonának tart, de Thaiföldön is fellépett már a zenekarával. A fővárosi Muzikum Klub & Bisztróba egy hollandiai turnét követően érkezik. Az estet az egy év után ismét színpadra lépő Breaking Blues nevű formáció nyitja.

hoati


John Lyons: Sing Me Another Song
2014-04-25 | kritika


John Lyons egy Michigan állambeli farmon született és nőtt fel, Zürichbe 2001-ben költözött. Pályafutása során fellépett az Egyesült Államok jó pár államában, több száz koncertet adott Svájcban, de Ausztriában és Németországban is bemutatkozott. Debütáló lemezét (Natural Blues) 2007-ben készítette el, melyet három év múlva egy újabb album (Live 2010) követett. Sorban harmadik hanganyagát, a Sing Me Another Songot tavaly tavasszal rögzítette. A felvételek nagy részének feljátszására a Luzern közeli Soundfarm Stúdióban került sor, élve a lehetőséggel, hogy a tulajdonos, Marco Jencarelli rendelkezésére bocsátotta a stúdiót, míg ő Svájc egyik legismertebb blues zenészével, Philip Fankhauserrel turnézott. A tizenkét szám, melyek zenéjét döntően Lyons jegyzi, egyáltalán nem egysíkú vagy unalmas, megtalálható bennük a blues, soul, folk, rock és a pop stílusok jegyei. A lemezen egy „rejtett track”, Tom Waits 1987-ben született szerzeménye, a Way Down In The Hole is helyet kapott. A dalszövegek kerülik a kliséket, a produceri munka lelkiismeretes, a dalok korszerűen, kereken és csiszoltan szólnak. Az album rögzítésében a gitáros-énekes állandó zenekarának tagjai, Gabriel Spahni, Simon Britschgi és Matthew Savnik segédkezett. A Sing Me Another Song sokszínű, fülbemászó szerzemények sorozata, melyeket még sokadszorra is élvezet hallgatni.

Szerzői kiadás, 2013

hoati


Fekete Jenő születésnapi koncert az Almáriumban
2014-04-18 | koncertajánló


Fekete Jenő 2014. április 26-án, szombaton a Muddy Shoes formációval és fantasztikus vendégművészekkel ünnepli 50. születésnapját az Almárium Gasztro Art Bisztróban.



Fekete Jenő a ’80-as évektől kezdve népszerűsíti az amerikai népzene gyökereit, ősi hagyományait rejtő blues zenét. Számtalan formációban játszotta már ezt a több mint száz éves műfajt, az első ismertebb zenekara a Palermo Boogie Gang volt, majd 1997-ben jött a Muddy Shoes, amellyel először a The Real Shuffling Hungarians című albumot adták ki, ezt évekkel később a Cool című lemez követte. A szobrászként végzett Feketét a szakma a legautentikusabb blues zenésznek tartja, aki amellett, hogy zseniális gitáros, kiválóan énekel.
Az itthon és külföldön egyaránt elismert gitáros-énekes 2014. április 24-én tölti be 50. életévét. Ebből az alkalomból a Muddy Shoes nevű együttesével lép fel 2014. április 26-án, 20.00 órától a Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 5. szám alatt található Almárium Bisztróban. Az exkluzív születésnapi koncertet az alkalom, a lüktető blues és számos meglepetésvendég teszi felejthetetlenné, zenei csemegék sora hangzik el, kivételes képességű zenészek interpretációjában. Fellépnek: Ripoff Raskolnikov, Ferenczi György, Szabó Tamás, Molnár Gábor ’Medve Úr’, Mohai Tamás, Bacsa Gyula és számos meglepetés vendég.


Magyar zenekar az European Blues Challenge-en
2014-04-09 | hír


2014. április 11-12-én immár negyedik alkalommal rendezik meg az European Blues Challenge-et. Az idén Rigában tartandó rendezvényen Magyarországot a T. Rogers képviseli.

Az European Blues Uniont 2010-ben fesztivál- és koncertszervezők, klubok, blues magazinok, újságírók, fotósok, független lemezkiadók, rádióműsor-vezetők és zenészek egy csoportja hozta létre abból a célból, hogy a blues zene Európában reflektorfénybe kerüljön. A közös cél megvalósulása érdekében évről évre megrendezik az European Blues Challenge-et, mely eddig Németországban és Franciaországban került megtartásra, míg idén Litvánia fővárosa, Riga ad otthont neki. Az ez évi versenyen tizennyolc európai ország egy-egy zenekara indul, az EBC történetében elsőként Magyarországot a Gastroblues Fesztiválnak köszönhetően a T. Rogers zenekar képviseli. A koncertek mellett szakmai konferenciákat és vásárt is tartanak, ahol minden résztvevő bemutathatja, hogy mivel foglalkozik.

Az European Blues Challenge idei fellépői:
április 11.: 44 Blues (CRO), Big Creek Slim & The Cockroaches (DK), The Hightones (SE), Lavrix Band (LV), Marco Pandolfi Trio (IT), Mike Seeber Trio (DE), Bomb Lane Band (RU), Ina Forsman & Helge Tallqvist Band (FI), T. Rogers (HU)

április 12.: A Contra Blues (ES), Fred and the Healers (BE), Shake Your Hips (FR), The Bacon Fats (CH), David Migden & The Twisted Roots (UK), The Blues Nation (RO), Pristine (NO), Edi Fenzl Band (AT), The John F. Klaver Band (NL)

A verseny ide kattintva élőben követhető.

hoati


A „Mojo Workings”
2014-04-05 | névjegy


Csak azt mondom, ne menjen a kikötőbe.
Már ha egy ilyen finom úr megfogadja egy ilyen magamfajta semmirekellő szavát, meg is hajolok, így ni. Jó, hogy a missust kint hagyta, teázzon csak a teraszon, nem való ilyen finom nőnek még ez a bár se, pedig, ne foglalkozzon dadogós Perryvel, még mindig ez a legfinomabb hely a városban, azt mondom, ki se mozduljanak a hotelből, nem olyan idők járnak manapság.
A kikötő, meg az az új banda, na persze. Hogyne hallottam volna róla, mindenki erről beszél, de az még magának ne jelentsen semmit, attól még arra figyeljen, amit mondok. Éppen azért beszél mindenki erről a bandáról, mert a kikötőbe még egyszerű fehér embernek sem ajánlatos betenni a lábát, nemhogy zenebonálni, nemhogy bluest. Egyszer játszottak ott fehérek, de az a tengerészgyalogság fúvószenekara volt a Nagy Háború végén, mikor a fiúk hazajöttek Európából, azóta viszont senki, az meg ugye nem ma volt. A válságba tönkrement a hajózás a Mississippin, minden boldogtalan idejön, hogy talán a tengeri hajókra felveszik, vagy lesz valami pakolnivaló. Aztán inni kezdenek, bandákba verődnek, a szesztilalom óta csempésznek is, mert azt mondják, abban még van valami pénz, csak hát éppen azért meg több vér is folyik közben, mint amennyi hordócskát meg üveget át tudnak vinni a vámon, főleg ha Papának nem adnak belőle sápot, ami különösen ártalmas volna az egészségre.
Az az egyetlen pimasz kis gazember élte túl eddig, bár az is csak egyszer próbálta. Állítólag megunta, hogy csak zsebes kis strici a dokkok környékén, tucatból senki, kivéve, hogy fehér. Szóval ő alapította a bandát, amit keres. Állítólag Papa emberei kivitték az északi szeméttelepre, ami tulajdonképpen a mocsár partján van, és mivel korábban ez a kis bolha már megnevette Papát, az öreg személyesen is részt akart venni a kivégzésén. Ennek persze a tökmag nem örült, mivelhogy sok mindent beszéltek a Papáról, hogy nem véletlen uralkodik a New Orleans éjszakáján már negyven éve. Ami pedig, mint tudja, a világ legnagyobb kikötője, és ennek a királya Papa Mandingo. Mert a népek szerint holtakkal cimborál, és értett a varázsláshoz is, joruba pap volt, a mojo mestere, a szigetek varázslói állítólag megválasztották vezetőjüknek, sőt, azt is beszélték, sosem alszik, mert már maga is régen halott. Azon a szeméttelepen végzi a sok sötét disznóságot az olyanokkal, akik nem tartják be az egyébként egyszerű szabályokat. Például, és elsősorban, hogy mindig add meg Papa részét az üzletből.
Tehát ott ült a nagy kövér varázsló egy trónuson, a szeméttelep közepén, és már rángatták is elé a pimasz kis ficsúrt. Ki kéne vágnom a szívedet, kezdett bele Papa, mire a bolha közbevág, kivágom én magamnak, aztán előveszi a szájharmonikáját, és játszani kezd. Tudni kell, hogy két dolog bosszantotta különösen Papát élete során, egyik, ha a szavába vágnak, másik pedig, ha fehérek játsszák a feketék zenéjét, mindig azt mondogatta, ő se árul Bibliát, a fehérek se próbálgassák a bluest, és béke lesz.
Ha mégis kimegy a kikötőbe, hogy felvegye őket, azzal a tölcséres masinájával, persze én megértem. Ha Papának elég jó volt az a szájharmonikázás, hogy a tökmag túlélje az estét, és nemcsak hogy megtartsa az üzletét. Persze több csempészetről szó sem lehetett, csak azt a pár csoffadt kikötői lotyót tarthatta meg, magunk közt szólva, kicsit hirtelen kezűen boronálja az életüket, dehát mit lehet tenni, az a hivatás sem könnyű kenyér. Elég az hozzá, hogy nem csak hogy egy darabban maradt azon az estén, meg az utána következőkön is, hiszen nem piszkálják az embert mások se a kikötőben, ha tudják, hogy Papának tetszik, ahogy zenél, hanem még bandát is alapíthatott. Bár erről nem biztos, hogy szó volt aznap éjjel a szeméttelepen, végül mégis összeállt az a csupa fehérekből álló banda, amire még maga is kíváncsi, pedig látom, ha nem is külföldi, de jó messziről jött.
Nem volt persze tülekedés, sok embert nem talált az új bandájába, akivel bosszanthatta a helyieket, éppen csak kettőt. Úgy gondolta, bár ezt azért tényleg már csak magában, pedig a szájára sose tudott lakatot tenni, hogy ő még Papánál is jobban ért a blueshoz, szóval szigorúan válogatott, elhiheti. Már persze ha azt a dolgot válogatásnak nevezhetjük, hogy egyszer felutazott a folyón valami nagynénjéhez, és a porfészekben, ahol kiszállt, a kocsma tornácán belefutott a másik két bandatagba, akik éppen ott gitározgattak. Körülöttük nagy csomó fekete idénymunkás, mert ilyet még ők se láttak. A zene viszont működött.
Az egyik, aki a szólót vitte, néhány éve nálunk is járt, híres bunyós volt, igazi ír fajú rettenet, miután kezdte elveszíteni a meccseit, a pénzét is a kártyán, hogy teljes legyen a dolog az ivásra is még jobban rákapott, mire ott a tornácon gitározott már filléres senki volt, és éppen a felesége meg az öt gyereke elől szökött meg néhány hete vagy hónapja. Egy német kísérte, nem is gondolná, persze nem olyan, mint akikkel harcoltunk. A családja már régen itt élt Oklahomában, csak hát a válság elvitte a farmjukat, aztán ők is Kaliforniába mentek. Kivéve ezt a bolondot, mert úgyis afféle mérnök volt, soha nem érdekelte a föld, mondjuk ezt meg is értem. Inkább a vidéket járta az aratási idényben és cséplőgépeket szerelt, gondolta, majd ezt csinálhatja tovább. Kaliforniában meg nincsen blues. Mert ez a német, hiába figyelmeztették, meg utálkoztak vele a többi fehér népek, a négerek gépeit is javítgatta. Mert azok cserébe megtanították bluest játszani, amit annyira szeretett. Aztán mikor mindenki tönkrement a vidéken és a banké lett az összes föld, lejött még délebbre, hogy majd itt keres munkát. Kosztért-kvártélyért szerelgette az elromlott gépeket, amiből viszont errefelé sincs sok, meg zenélt, úgy találkozott az írrel is, aztán mikor meglátta őket a tökmag, tudta, hogy meg is van a banda, amivel Papát bosszantani fogja, nem kell tovább keresgélni.
Ennek két éve, azóta járnak csodájára a népek a kikötőben. Általában a Szukaketrecben szoktak játszani, ami, magunk közt szólva, egy kupleráj. A szájharmonikás is ott bérel szobákat a lányainak. meg már ott lakik az ír is, meg a családja, mert az asszony végül csak megtalálta, aztán ideköltözött a gyerekekkel. Meg a német is, aki összeállt egy mulatt lánnyal, aki állítólag Papa unokája, de ezt nem firtatja senki, amúgyis mindegy, mert a kikötői lányok fele Papa unokája, de ebben állítólag van varázslóvér is, én nem tudom.
Egyszer hallottam a zenéjüket, azt mondanám, inkább régi dolgokat játszanak, nem ezt a sok mostanában divatos flancot, már ha érti, mire gondolok. Végülis van az a pénz, amiért elkísérem holnap este a Szukaketrecbe, még a masináját is segítek cipelni, ilyet még úgyse láttak ott a népek. Csak két feltételem van, azt a finom hölgyikét, a maga missusát legalább hagyjuk itt, nem való neki a kikötő, maga meg öltözzön át kissé, mert ebben a selyem mellénykében akkor is ki fogják rabolni, ha velem van, hiába vagyok Papa Mandingo tizennegyedik fia, vagy a tizenharmadik.

Az 1931-ben játszódó novella szerzője: Horváth László Imre