Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

Hendrix Project
vendégek:
Tóth János Rudolf,
Szász Ferenc,
Kardos Dániel,
Keszei Krisztián
2017.11.24.


XIII. Jazz-Blues Jamboree
2017.11.25.


10. Boogiefeszt

2017.12.09.


Ian Siegal Band
2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Öröklángú léghajó
2015-01-24 | kritika


Ikonikus 20. századi felvétel az 1937. május 6-i lakehursti katasztrófáról készült fotó. Ekkor gyulladt ki máig tisztázatlan körülmények között és zuhant le a német Hindenburg léghajó, amely a zeppelinek végét jelentette a repüléstörténetben. Immár ugyanilyen 20. századi ikon az e képről készült grafika, amely a Led Zeppelin első albumának borítóján látható. A kettő tartalma közötti különbség, hogy a Hindenburg megsemmisült, a Page – Plant – Jones – Bonham négyes léghajója pedig azóta is lángol és lebeg, de nem a vizek felett, hanem sokmilliónknak idebent, szívverésünk ritmusává válva.
Most, 46 évvel első eljövetele után, ismét kézbe vehetjük ezt a korszakalkotó lemezt, újrakeverve, különböző luxuskiadásokban, és sorban következnek egymás után a többi Zep albumok is. Hozzám először az I. mellett a nem kevésbé emblematikus IV. (Four Symbols, ZOSO, The Hermit, ahogy tetszik) jutott el.

  

Kevés olyan bemutatkozó rockalbum született, amely teljes fegyverzetben mutatja be előadóját. A Led Zeppelin I. ilyen: a mindent elsöprő, minden keretet szétfeszítő rocktól a többszörösen darabokra tört, és újjáépített bluesig, a pszichedelikus hangoktól a keleti motívumokig, a néhány perces gyújtóbombáktól a nagysűrűségű, többtételes drámákig terjed a korong repertoárja. És ha belegondolunk, hogy mindez csupán nyersanyag az igazából élőben csúcsra járó együttesnek, nem csodálkozhatunk, hogy megjelenése után közel fél évszázaddal is ugyanúgy üt, mint újkorában, sőt, a mi nemzedékünknek még jobban, hiszen együtt öregedtünk a zenére rakódott nemes patinával. Hogy ez mennyire így van, azt ékesen igazolja az új kiadás „társlemeze”, az 1969 októberében a párizsi Olympiában tartott koncert felvétele, amelynek egyes darabjai – mindenekelőtt a Dazed And Confused, a Moby Dick és a How Many More Times – még az őshívőket is meglepik.
A IV. a tökéletes alkotás, amihez nehéz bármit is hozzátenni. Itt a bónusz inkább csak a legvájtabb fülűeknek szól, hangszerelési finomságokkal, keverési alternatívákkal. De, mint minden remekműnél, az „eredeti” lemeznél eljátszhatunk azzal, hogy mire nem figyeltünk fel az eddigi ezer lejátszás során, vagy hogy az újrakeverés, amit a legilletékesebb, Jimmy Page végzett, milyen új ínyencségeket hozott ki. Nem szégyelljük bevallani, ha valami csak ezeregyedszer tűnik fel.
Az új Zep-összkiadás már a Physical Graffitinél tart, és nem véletlen, hogy minden klasszikus albumot kiadnak ismét bakelit lemez formájában is. Mert legyünk őszinték: a Led Zeppelin zenéje még mindig a mikrobarázdákról robban a legnagyobb erővel. Remélhetőleg nemcsak a bandán felnőttek első generációja hallja így.

GNL


Mintha haza mennék - születésnapi koncertet adott a Blues And Roll
2015-01-17 | kritika


Mintha haza mennék. Ez jutott először eszembe. Scorsese blues sorozata: „Feel Like Going Home”. És többedmagammal bevetettük magunkat a csolnoki Rákóczi söröző koncerttermébe. Már az úton beszélgettünk, hogy milyen szürrealisztikus az egész. Egy kis magyar település ’70-es éveket idéző vendéglátó ipari egységében a lelkesedés, az akarás és a profizmus keveredéséből született blues happening. A hely szelleme, a családias vendégszerető légkör, és a mindenki által szeretett blues egysége. Olyan, mintha hetente ide járnánk. Otthon érzem magam. Pfeiffer Gábor V8-as motorként fáradhatatlanul szervezi, menedzseli a csapatát és a települést. „The Soul Of A Man”. Ezek után nyilván elfogult vagyok, ha a koncertről, a zenéről és a zenészekről kell véleményt mondanom. Röviden, de kicsit sem tárgyilagosan!



A Blues And Roll hangzásának nagyon jót tett a billentyűs bevétele az együttesbe. A biztos alapok mellett színesebbé, teljesebbé vált a megszólalás. Andrea úgy játszott, mintha évek óta együtt zenéltek volna. Jó dalokat választottak az estére, a közreműködők is jól beleillettek a repertoárba. Fekete Jenő érett játéka jól passzolt Ákos rockosabb megszólalásához, de néha úgy éreztem, hogy a kevesebb több lenne Jenőtől. Viki hangja felejthetetlen. És Ő az egyetlen, aki végig mosolygott az előadás alatt. Ezt a fiúknak is javaslom eltanulni. Tommy Katona profizmusa és Petendi Tomi ereje mindig feldobta a bandát az együtt zenélések során. Igaz ők félig csapat vagy inkább családtagok. Minden tiszteletem Gábornak és Norbinak, mert a sok vendég fellépőnek folyamatosan adták az alapot, ami figyelembe véve a koncert idejét, nem semmi. „Warming By The Devil's Fire”. Rövid átszerelés után – ami alatt talán hallgathattunk volna egy kis bluest felvételről – egy igazi gitárpárbajban részesültünk. Csak kapkodtam a fejem (meg a fülem) a sok elzúgó futam és riff elől. Tommy Katona, Fekete Jenő és Petendi Tomi felelgetése, kiegészülve a blues érzéshez elengedhetetlen herflivel a zene gyökeréig hatolt. „The Road To Memphis”. Már éjfél körül járt, jött a Blues Revolver, akik a nevüket meghazudtolva nem csak bluest, hanem az abból kinőtt rockot is játszottak nekünk. Jól. Nem is értem, Ákos hogy bírt ennyit hiba nélkül játszani.
A hangulat már túljutott a csúcsponton. Elfáradtunk. És ebbe besegített az elfogyasztott sör és bor mennyisége. „Red, White & Blues”. Tudom, nehéz úgy játszani koncerten, hogy nem sokat lehet gyakorolni az együtt zenélést. Ezen csak az segít, ha a zenészek egy hullámhosszon vannak, szeretik, amit csinálnak, és tisztelik a többieket. Ez ezen a koncerten mind összejött. „Godfathers And Sons”.
Otthon éreztem magam. Jól éreztem magam Csolnokon. Megint. És ezen az sem változtatott, hogy havat kellett takarítani az autóról és lépésben jöttünk haza a sötét és havas Pilisen keresztül. Halkan bluest hallgattunk. „Piano Blues”.

Szöveg: Hegedűs Péter, fotó: Császár Márta (Kifra)


Újévi összegzés Szabó Tamástól
2015-01-09 | hír


Szabó Tamásnak, az egyik legismertebb hazai herflisnek mindenről van véleménye, amit rendszerint meg is oszt olvasóinkkal. Az alábbiakban a tavalyi évet összegzi a jelenlegi együttesével, a Mojo Workings-szel a második lemezük megjelenése előtt álló muzsikus.



„Most, amikor összegzésként visszatekintek a tavalyi évre, azt kell mondanom, hogy igazán jó évet zárt a hazai blues szakma. Örömmel láttam, hogy zenekarok végre megmozdultak, újjáéledtek. Végre vannak produkciók, fantasztikus szólisták, akikre, és amikre igazán érdemes odafigyelni. Sok kollega tudott bizonyítani, itthon és külföldön is. Jó volt látni, hogy nem egy zenésztársam eljutott a blues hazájába, és a szerzett élményeket megosztotta a publikummal. Talán évek óta nem volt ennyi blues fesztivál, blues koncert, mint 2014-ben. Sok érdekes együttes, produkció igazán feltöltötte a már hosszú ideje csak pislákoló blues életet. Sajnos a vidéki zenekarok még mindig nehezen tudnak koncertezni Budapesten, de reméljük, hogy a fellendülés a klubbokra is kihat, ami több meghívással jár. Látom, hogy sok „háttérember” dolgozik azon, hogy megint erőre kapjon ez a stílus. Jó lenne, ha a pubok mellett, végre kinyitnák a kapuikat azok a nagyobb koncerttermek is, amik eddig elzárkóztak a műfajtól, hiszen látni kell, hogy ma már ennek az irányzatnak épp úgy jogosultsága van a nagyobb színpadokon, koncerttermekben, mint mondjuk a jazznek. 2014 folyamán sikerült sok fiatal, még nem ismert zenekar és zenész koncertjére eljutnom (sajnos sokukéra nem). Igazán szívmelengető érzés volt ugyanazokat a gesztusokat az arcokon látni, mint amit, a korosztályom, a hazai blues hullám öregedő fényképein látok. Talán kimondható: ez a műfaj a megszállottaké. Remélem, hogy ez a lendület még tart egy darabig, és az idén még több fórum adódik a megjelenésre. Remélhetőleg megmaradnak azok a kezdeményezések, amik az idén megtöltötték a nyarat, pld. a Kobuci blues estek, Kapolcs, Tata, Veszprémi jazz-blues napok, sőt bővül a kör. Jó lenne látni több fiatalos produkciót ezeken a fesztiválokon. Tudom, nehéz bekerülni a vérkeringésbe, hiszen minden fesztivál teltházra számít, amit az ismert nevekkel próbál elérni, de a főhősök mellett jó lenne, ha fel-felbukkanna egy-egy ismeretlenebb csapat, előadó. Nos, ez a szervezők nyitottságán is múlik. Jó lenne sok jó hangfelvétel és minőségi videó, hiszen sok mindenről így értesül az ember, és lehetne kevesebb a zsebből felvett IPados link a YouTube-on. Előre 2015-ben is, külföldön és itthon egyaránt, hogy legyen miről beszámolni a médiumokban, hiszen van már most is mit mutogatni!”