Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

Hendrix Project
vendégek:
Tóth János Rudolf,
Szász Ferenc,
Kardos Dániel,
Keszei Krisztián
2017.11.24.


XIII. Jazz-Blues Jamboree
2017.11.25.


10. Boogiefeszt

2017.12.09.


Ian Siegal Band
2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Három nap, amikor a boogie woogie a főszereplő
2015-11-28 | koncertajánló


Dániel Balázst, a virtuóz boogie woogie zongoristát nemrégiben az Egyesült Államokba hívták meg, a San Franciscóban, Cincinnatiban és Iowa Cityben megrendezésre kerülő boggie woogie fesztiválokra. A győri muzsikust mindhárom fellépésén állva, vastapssal ünnepelte a publikum, a szakemberek pedig nagy elismeréssel nyilatkoztak játékáról, egyedi technikájáról és előadásmódjáról. Nagy öröm számomra, hogy azt csinálom, amit szeretek, és azzal örömet szerezhetek másoknak is. A boogie egy életérzés. Mindig azt közvetítem, amit érzek, ami átjár a játék alatt – említette Dániel Balázs. A közönségtől kapott pozitív visszajelzések szüntelen erősítenek, és még jobban inspirálják a muzsikámat. Ez élhettem át Amerikában is. Egyébként érdekes jelenség, hogy a boogie woogie annak idején a tengerentúlról indult, mostanában mégis sokkal többen játsszák Európában – folytatta a fiatal zongorista. Dániel Balázs a műfaj megszállottja, rendszeresen koncertezik itthon és külföldön is. Legközelebb a Boogiefeszten, a december 3-án kezdődő háromnapos 8. Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztiválon hallhatja a közönség, ahová Fenyő Miklós, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus mellett Spanyolországból, Ausztriából és Ukrajnából érkeznek fellépők. Az egész estét betöltő pénteki és szombati Boogie Show-nak a Richter-terem ad otthont, a fesztiválnyitó ingyenes koncertnek december 3-án, csütörtökön 18 órakor a térség legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Árkádban tapsolhatnak a zenebarátok.

hoati


Jubileumi koncertre készülve – miniinterjú Nemes Zoltánnal
2015-11-17 | beszélgetések


Idén tíz éves a Jambalaya, hazánk első számú New Orleans-i zenét játszó zenekara. Hogy mennyire aktív és sikeres volt az elmúlt évtized mi sem mutatja jobban, minthogy a banda megalakulása óta négy önálló lemezt jelentetett meg, külföldi turnék keretein belül bejárták Európát, munkájukat pedig Gundel Művészeti Díjjal jutalmazták. Jubileumi koncertjük műsorában az elmúlt tíz év legjobb dalai lesznek hallhatók, különleges hangszerelésekben. Az elmúlt esztendőkről, a zenekar körüli aktualitásokról mesélt oldalunknak Nemes Zoltán.

A Jambalaya november 27-én ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Milyen emlékekkel gondolsz vissza az elmúlt évekre? Mire vagy az eltelt tíz év történéseiből a leginkább büszke?
A zenekar koncertjein kezdetek óta rendszeresen, nagy változatossággal voltak terítéken különböző vendégművészek: vibrafontól a cimbalomig, a legkülönbözőbb fúvós, ütős, húros, vonós hangszerekig sok hangszeres vendégzenész színesítette a műfaji palettát. CD és DVD is készült például a Merlin Színházban tartott emlékezetes New Orleans-i ihletésű show-ról, melyben kiváló vendégmuzsikusokkal, színes strucctollakba öltözött énekesnőkkel, a közönség soraiból előugró rapperrel leptük meg teltházas hallgatóságunkat. Az évek alatt számos alkalommal volt részünk hasonló élőben megvalósult zenei fúziókban, ezekre a pillanatokra nagyon büszkén és szívesen emlékezem. Boldog vagyok, hogy megismerhettem a műfajt. Tíz éve megálmodtuk a magunk budapesti New Orleansát, azóta úgy érzem számtalanszor sikerült megújulnunk. Négy önálló album, Gundel Művészeti Díj, hazai és külföldi szereplések hosszan ható sikerei mellett tavaly eljutottam az áhított helyre: játszhattam New Orleansban, bebarangolhattam a francia negyed klubjait, ahogy erről egy korábbi riportban be is számoltam a Blues van hasábjain. Köszönet mindezekért a blues zenész és a blues zenei szakmában dolgozó barátaimnak!



Hogyan építitek fel a koncertet, várhatóak-e vendégzenészek fellépése?
A tavalyi év elején tartott lemezbemutatónkra készülve vendégnek hívtunk egy gitárost. A próbafolyamatok alatt megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy állandó tagnak kérjük fel őt. Így kilenc év után hattagú lett a Jambalaya felállása és kiegészültünk Bellák Miklóssal. Két hónappal azelőtt, hogy bevettük Mikit, megtaláltuk korábbi trombitásunk utódját is, kiváló barátunkat, Sóvári Tamást. És bár már évek óta együtt muzsikálunk Albert Zoltánnal, a tenor szaxofon mellett egy újabb hangszert állandósítottunk az utóbbi időszakban, közös nagy kedvencünket, a bariton szaxofont. Zoli emellett sokszor ütős hangszeren is kiegészíti a zenei hangzást. Kevesen tudják róla, de eredetileg dobosnak készült. Mindezek együtt véve új köntösbe öltöztették a zenekart, ezért az idei év rendszeres próbákkal, áthangszerelésekkel és újragondolásokkal folyt. A koncertet tehát taggá avanzsált zenész barátaink, valamint új hangszerek szerepeltetésével fogjuk előadni a tíz év legjelentősebb dalaiból válogatva.

Az évforduló apropóján stúdió session felvételeket is fogtok készíteni. Mit kell erről tudni?
Angolul és magyarul egyaránt rögzítésre kerül öt-öt Jambalaya dal és egy instrumentális feldolgozás. Több kameraállással is rögzítve lesznek a stúdió munkálatok.  Vendégművészek is szerepelni fognak a felvételeken, DJ Q-Cee, Monori Gabriella és Pintér Mónika. A végeredmény az utómunkák függvényében fokozatosan elérhető lesz az interneten mindenki számára. A jövőre nézve sok egyéb dédelgetett álmunk van, ezekből jelenleg annyit merek elárulni, hogy szeretnénk majd új dalokkal előrukkolni a jövőben, azonban még előttünk állnak a stúdió session munkálatai és a soron következő koncertünk. Őszinte örömmel készültünk az idei év kihívásaira és a jubileum kapcsán rendezett eseményekre, ennek okán remélem, minél többen találkozunk november 27-én a budapesti Muzikumban.

hoati


A brit blues legenda ismét bizonyított – John Mayall koncert az Akváriumban
2015-11-06 | kritika


A blues műfajában vannak feltörekvő, még kevésbé ismert zenészek, akik mindent megtesznek azért, hogy felléphessenek. Vannak a középszintűek, aki látják, hogy ez egy nehéz, kevésbé elfogadott műfaj, és mindent elkövetnek azért, hogy koncertjeiken megmutassák tehetségüket. És vannak elismert, nemzetközileg is befutott sztárok, már lemezekkel a tarsolyukban, akik ha akarnának, válogathatnának a fellépések között, de legtöbbjüknek mégis lételemük a koncertezés, a közönséggel való közvetlen kapcsolattartás. Ebben a műfajban ez a természetes! Az utóbbiak közé tartozik a brit blues atyja, az 1933-ban született, azaz 82 éves John Mayall, aki a ’60-as évek elején, több mint ötven éve robbant be a köztudatba, és az évtized közepén-végén igazi sztár lett. Olyan nem mindennapi eredményeket tud felmutatni, mint azt, hogy egyrészt leiskolázta a műfaj fehér amerikai képviselőit, utánzására ösztönző példaképpé válva előttük, másrészt kitermelte együttesében, „iskolájában” azokat a blues rock műfajban később meghatározó zenészeket, mint Eric Clapton, Peter Green, Mick Fleetwood vagy Mick Taylor. Végül nem hagyta a ’70-es évek végi, ’80-as évek eleji popzenei válságban elsüllyedni a műfajt, és keresztes hadjáratával, köztük megszámlálhatatlan lemezével és koncertjeivel ismét divatba hozta a blues zenét.



Nos, ez a „félisten” jött el tizenharmadszor hozzánk, Magyarországra, megszokott szerény, pózoktól mentes, önkéntes műfaj népszerűsítőként múlt hét csütörtök este az Akvárium Nagytermébe. Lássuk, utolsó budapesti fellépésük óta miben változtattak: a Mester levágatta a rock zenész imázsát bizonyító lófarkát – ki törődik vele? Igaz is!  Két billentyűs instrumentumát leredukálta egyre: csak a jól bevált Roland 700 GX terjeszkedett előtte, megszólaltatván azokat a hangszíneket, amelyek szükségeltetnek – az igazi jazz-blues orgona sound így elmaradt. Ezért ellenben kár! „Műszere” balján már a dalszövegkönyv nem eléggé elrejtett spirálfüzete jelezte az idő könyörtelen múlását. Mentségére legyen mondva, nem sokszor, és főleg nem hosszan „puskázott” belőle. A kísérő banda maradt a régi, a 2008 óta fellépő Rocky Athas pengette a gitárt, Greg Zrab fejébe húzott sapkájában tépte-varázsolta a basszust, míg a tavaly óta egy jó ötöst is felszedett Jay Devenport dobolt. A bemutatásnál John kitért az elszármazásokra is. A meglepő módon már 56 éves Greg, aki Mayall zenekara előtt egyik példaképének, Otis Rushnak, és napjaink ünnepelt veterán bluesmanjének, Buddy Guy-nak együttesében is játszott, a városi blues fővárosából, Chicagóból érkezett, ugyanúgy, mint dobos barátja, Jay, akit ő protezsált be a bandába. A szintén a hatvanhoz közelítő, a mi Frenreisz Karcsinkra hasonlító fizimiskájú Rocky ellenben Texasban látta meg a napvilágot.



A koncert az új, szeptemberben megjelent Find A Way To Care című nagylemezüket volt hivatott bemutatni és népszerűsíteni, a több mint száz perces koncerten azonban elhangzottak a pályakezdés nótái ugyanúgy, mint újabb dalok. Pontban nyolckor kezdték el műsorukat, jó ezerötszáz, a színpad köré álló ember előtt, akik között egyaránt találhattunk hatvan feletti blues fanokat, harminc körüli érdeklődőket, mi több, mögöttem Budapesten vakációzó franciákat is felfedezhettünk. Rögtön a friss album nyitó blues rockjával, a Mother In Low Blueszal kezdtek, a Mester harmonika szólójával megspékelve. A második szerzemény a Riding On The L&N volt, mely dal általam legsikeresebb feldolgozását szintén kékszemű angol legények, a Streamhammer bandájának előadásában ismerem. Mayall egyébként alapban a billentyűknél állt, zömében ott fújta herflijét is, és csak néha ment ki gitározni, mint az ezt követő számban. Ámbár a technikai tudás tekintetében a rögtönzését közvetlenül követő Athas gitárjátéka érezhetően magabiztosabb volt, a Mester gitározása mégsem volt alulértékelhető. A Long Gone Midnight című számban John a marimbára emlékeztető különleges zongorahangzással kísérte jellegzetes, magas falzett énekhangját, és ebben mutatta meg nem mindennapi tehetségét Greg is, miután egy jó kis basszusszólót eleresztett. A tavalyi lemezükről műsorra tűzött Flooding Californiával kezdték meg a lassú, tizenkettes bluesok sorát, melyben a gitáros és a banda vezetője orgonán rögtönzött kiadós terjedelemben. Ebben is változott a tavalyi koncepció: a mostani bulin Mayall hagyta társait is 2-3 „körös” imprókon belemelegedni a zenélés örömeibe. Az Early In The Morning, a ’90-es években rögzített Louis Jordan médium ritmusú felelgetős bluesban a színpad jobb oldalára penderült az idős zenész, hogy megtekerje gitárját, amelyet az ezt követő A Special Life című dalban szájharmonikával váltott fel. Mit sem kopott, de miért is kopott volna a filigrán, a színpadon a visszafogott mozgás jeleit cseppet sem mutató ősz mester harmonikatudása, amihez persze kell azért az egészséges, a levegőt állandóan kifújó tüdő is. J.B. Lenoir örökzöldjében, a Talk To Your Daughterben megint Mayall énekhangja vitte a prímet. Kár, hogy a felelgetős bluesban nem akadt senki a bandában, aki válaszolt volna neki. A koncert vége felé aztán eleresztettek egy csodás lassú tizenkettes bluest, annak minden fellelhető és reprodukálható szépségével együtt. Athas végre visszafogottságán lazítva megeresztett három kör gitár imprót, amellyel felturbózta magát, és persze, John kemény zongora futamaival együtt a közönség hangulatát is. A koncertzáró szám nálunk (máshol rendre más számokat válogat be Mayall) megint csak a szédületes technikával és érzéssel, mindig másképpen előadott Room To Move volt. A majdnem tíz percesre dagadt őrületben a brit zenész úgy játszott, mintha húsz-harminc évvel fiatalabb lett volna, és a közönségőrjítő ritmus-nyögésekkel felturbózott herfli rögtönzése méltán a műfaj legművesebb produkcióinak egyikévé emelte. A visszataps után a ráadás a ’60-as évek fekete gitáros kortársnak, Freddy Kingnek Clapton által ismertté váló dala, a ritmusváltásokkal még hatásosabb instrumentális Hideaway volt. Aztán már hiába tapsoltunk kitartóan, lekapcsolták az erősítőket, lüktető swing sugárzott a hangszórókból, jelezve: ennyi volt, nem több! Valószínűleg John Mayall hattyúdalát hallhattuk ott, akkor a fővárosi Akvárium színpadán. És ezt nem meghallgatni halálos vétek lett volna…

Szöveg: Gróf István, fotó: Szélig Károly


Két Ádám, két korosztály
2015-11-03 | koncertajánló


Török Ádám és a Mini Trió, vendég: Fehér Ádám
2015. november 07.
Budapest, Budavári Művelődési Ház


Fehér Ádám, az immáron tíz éves csodagitáros Pécs, Baranya és Horvátország után már Budapesten is bemutatkozott, nagy sikert aratva az Old Man's Music Pubban a J.B.B. nevű formáció, Giber Jani és fantasztikus zenész barátainak jóvoltából. A legújabb projekt nem más, mint egy roppant megtisztelő lehetőség, melynek során Ádi, a magyar progresszív rock és blues ikonjával, Török Ádámmal és a Mini Trióval lép színpadra vendégként a Budavári Művelődési Házban. Az ifjonc zenész maximálisan tisztában van azzal, kivel fog koncertezni, s ennek megfelelően éjjel-nappal gyakorolja a Mini örökzöld darabjait. Ez az est lesz a premierje annak a Fender Stratocaster gitárnak is, ami az Egyesült Államokban oly sikeres Tommy Katonától, vagyis ifj. Katona Tamástól, a pécsi születésű gitárostól származik.

hoati