Little G Weevil
Something Poppin' tour
2018.04.24.-29.


Jack Cannon Band

feat. Nagy Ádám

& Petendi Tamás

2018.04.26.


Soulbreakers
lemezbemutató
Jazztelen
feat. Tátrai Tibor
2018.04.27.


Ryan McGarvey
2018.05.01.


Danny Bryant
2018.05.18.


Joe Bonamassa
2018.06.14.


Ten Years After
2018.07.01.


Henrik Freischlader Band
2018.09.12.


Layla Zoe

2018.10.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Az European Blues Challenge-n történt
2018-08-23 | kritika


Idén a norvégiai Hell város adott otthont az European Blues Challenge-nek. A rendezvényre az European Blues Union tagországai jelölhetnek országonként egy-egy előadót, zenekart.

Az idei fellépők névsora:
Suba Attila & The SoulFool Band (HU), Kathy Boyé & The DTG Gang (FR), The Ragtime Rumours (NL), Johnny Big Stone & The Blues Workers (ES), LaVendore Rogue (GB), Krakow Street Band (PL), The Heritage Blues Company (LU), Tammepold, Roots & Kadakas (ES), Greyhound´s Washboard Band (DE), Slim Butler (FI), Kiero Grande (SK), AXiS (RO), Amaury Faivre Duo (CH), Vítor Bacalhau (PL), Fried Okra Band (DK), Ed And The Gators (BE), Joakim Tinderholt And His Band (NO), Dobre Rano Blues Band (CZ), Julia and The Basement Tapes (SE), Don Leone (IT), Kutscher's Blues Band (AT)



Embert próbáló feladat volt végighallgatni mind a huszonegy együttest, szerencsére akadt köztük jó néhány, akikért megérte elutazni ennyire messze. Az European Blues Challenge már március 15-én, csütörtök este megkezdődött. A rendezvénynek otthont adó Scandic Hotelben szállásoltak el mindenkit, és ennek a szállodának a bárjában, illetve a koncerttermében tartották a fellépéseket. A nulladik napon két norvég együttes mutatkozott be. Először a Rita Engedalen & Her Trio lépett a színpadra, tisztességes, de számomra nem túl izgalmas szettet adtak, nyilván nem segített megnyerni a szimpátiámat, hogy két Janis Joplin dalt is elővezettek. Tényleg rendesen megtanulták a bluest, hangszeresen is remekeltek, csak épp valami kis többlet hiányzott a játékukból. A második csapat viszont teljesen levett a lábamról. Az Eric Slim Zahl & The South West Swingers igazán hozta mindazt, ami végett érdemes blues koncertekre járni: elképesztő hangszeres tudás, finom ízléssel vegyítve, ráadásul a főhős úgy szórakoztatja a népet, hogy vicces, de sohasem kínosan jópofáskodó. Jók a saját számok, mind zeneileg, mind a szövegek terén, szóval nagyon pozitív meglepetést okoztak. Körülbelül a Nick Curran féle blues muzsika az övék, sok boogie-s zongora, erőteljes New Orleans-i fűszerezéssel, nagyon ízléses, sohasem tolakodó gitár á la T-Bone Walker, Johnny Guitar Watson, plusz a három King. Később beszélgettem velük, az énekes és a basszusgitáros kolléga jó fejjel magasabb volt nálam, tényleg felnéztem rájuk.



Másnap a hazai Suba Attila & The SoulFool Band koncertjével indult maga az össznépi versengés. Minden előadó 20 percet kapott és 10 perc maradt az átszerelésekre. Szerencsére a helyi csapat felkészült és profi volt, így ezt a menetet percre pontosan tartották mindkét nap. Attiláék soulos, funkos programja nagy sikert aratott, a srácok tényleg bevetettek mindent, hogy egy lehengerlő produkciót vigyenek színre. Ha marad ez a felállás, és folytatják ezt az utat, pár év alatt egy igazán jó produkcióvá nőheti ki magát a dolog. Láthatóan a szakmabelieknek is tetszett a műsoruk, mert két-három meghívást sikerült azonnal lekötniük.
Nem sorolnám fel az összes produkciót, aki kíváncsi rájuk, az a Google segítségével mindent megtudhat. Számomra a legérdekesebb, legszínvonalasabb az alábbi néhány formáció volt.

The Ragtime Rumours - Hollandiából érkezett az idei győztes banda. Igen viszontagságos volt az útjuk, a kocsijuk lerobbant valahol Dániában, így 54 óra alatt jutottak el Hellbe. Nekem egyből nagyon megtetszett a produkció, és a jelek szerint így volt ezzel a zsűri is. Zenéjükben a Django Reinhardtos gypsy jazz keveredik a hagyományos blues elemeivel, miközben a gitáros Marc Ribotra emlékeztető kreatív szólókkal viszi el új dimenziók felé a dalokat. Nem túl nagy meglepetésünkre kiderült, hogy az egész csapat komoly Tom Waits rajongó.
LaVendore Rogue - Az UK Blues Federation nevezésének köszönhetően indultak. Erőteljes Captain Sparrow fétis mellett dögös slide alapú blues rockot produkáltak. Nehezen tudnák tagadni, hogy Ian Siegal a példaképük. Nekik lesz esélyük rock fesztiválokon is próbálkozni.
Vítor Bacalhau - Portugália idei indulói, a zsűri nekik ítélte a harmadik helyezést. Tisztességes blues trió, rengeteg gitárszólóval. Tetszett, hogy sok dinamikát vittek a játékba, viszont nem volt meg a gitárszólókban az a történetmesélős attitűd, ami a legnagyobbak játékát jellemzi. Vítor mondjuk még nagyon fiatal, tehát jó eséllyel sokat fog még fejlődni.



Fried Okra Band - Koppenhágai trió, láthatóan a North Mississippi Allstars, illetve a Black Keys által újra divatba hozott műfaj mellett tették le a voksot. Erőteljes, karizmatikus gitáros-énekes mögött egy bitang jó ritmusszekció áll. Aki szereti a Junior Kimbrough, R.L. Burnside és az Othar Turner féle varacskos észak Mississippi bluest, annak ez egyből be fog jönni, de az átlag rock fanok, akik megvették már a jegyüket a nyári Nick Cave koncertre, azok is jól fognak szórakozni, ha belefutnak a zenekarba. Ők kapták a 2018-as EBC második díját.
Ed & The Gators - A belga versenyzők nagyon magas színvonalon, komoly rutinnal adták elő, amit csinálnak, egy szempontból maradtak le a többiek mögött, hogy nagyon sok feldolgozás volt a repertoárjukon. A szájharmonikás-énekes Ed hiteles, jó előadó, a gitárosuk, Arne Demets produkciója állt legközelebb az olyan óriásokéhoz, mint pl. Ronnie Earl.
Joakim Tinderholt and His Band - A helyi csapat szerintem idén is nagyon erős produkciót mutatott be. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy Skandináviában (és azon belül is főleg Norvégiában) rettentő irigylésre méltó a blues helyzet. Van vagy egy tucatnyi nagyon színvonalas nemzetközi súlyú blues fesztivál, mindegyik országban erőteljes aktivitású a helyi blues szövetség, és nemzetenként számolhatunk legalább egy-egy tucat, kifejezetten a bluesra szakosodott klubbal is. Joakim együtteséről kb. hasonlókat tudnék mondani, mint Eric Slim Zahl csapatáról, kicsit olyan érzésem volt, hogy ők a kistesók. Nagyon lendületes, swinges blues, magas színvonalon elővezetve.
Don Leone - Szardíniáról jött duó, ami gyakorlatilag a gitáros, dobos, vokalista one man bandje, kiegészítve egy énekessel. Jó produkció, akikkel simán összefuthatunk valamelyik utcazene fesztiválon. Nem váltották meg nekem a világot, de jól szórakoztam.



A verseny után mindkét nap volt jammelés a bárban felállított kisszínpadon, ahol szinte mindenki újra megmutatta magát, az egyetlen árnyoldala a dolognak az volt, hogy a skandináv pedantéria azt is jelentette, hogy úgy nagyjából hajnali két óra körül lehúzták a rolót és onnantól kezdve nem nagyon lehetett folytatni a party-t. Mi máshoz szoktunk…
Az idei pokoli fagyos helyszín után jövőre a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken lesz megtartva kilencedik alkalommal az European Blues Challenge, ahol azon túl, hogy jó az idő, szép a környezet, a norvég 3000 Ft helyett kb. 1 euróért lehet hozzájutni egy korsó sörhöz.
Igazán jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt az élményt, érdemes új, még be nem járatott nevek koncertjeit megnézni, mert sokkal több a jó és érdekes, mint a feledhető. Aki szeretne csatlakozni és részt venni az European Blues Union munkájában, keresse fel a honlapjukat, ott elég kimerítően lehet információkat találni, de ha van kérdése, írhat nekem privátban is, és segítek, amiben tudok. Szintén csak ajánlani tudom a blues társadalom tagjainak, hogy csatlakozzanak a nagy ernyőszervezethez, a memphisi székhelyű Blues Foundationhoz.

Podlovics Péter
e-mail: peterpodlovics@gmail.com

Fotó: Christophe Losberger