Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Bluestone
2024.03.21.


Sari Schorr

2024.03.22.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Kritika

Chris Kramer & Jens Filser: Roots Music
2024-02-06


Németország egykor pezsgő ipari régiójából, a Ruhr-vidékről származó Chris Kramer változatos karriert tudhat magáénak. Első sikereit a Bluebyrds nevű duóval érte el: a Slidin’ Johnnal alkotott formáció sokáig Németország legkeresettebb bluesduójának számított, útjaik azonban egy évtizednyi közös munka után kettéváltak. Kramer ezt követően szólópályára lépett, miközben dolgozott zenei szakértőként a WDR televízióban, négy szájharmonika- és egy didgeridoo-könyvet írt, és többször közreműködött a slágergyáros Peter Maffay turnéin is. Szájharmonikásként eddig hat alkalommal ítélték oda részére a German Blues Awards-ot, de a Chicago Blues és a Way Back Home címet viselő albumai is hasonló elismerés övezte. Chris Kramer – több mint húsz lemez, négyezer koncert, valamint számtalan TV- és rádiószereplés tapasztalatával a háta mögött – legutolsó lemezével visszatért a gyökereihez. A Roots Music című, a széles stiláris skálán mozgó Jens Filser gitárossal duóban rögzített akusztikus album koncepciója az esztendők során mintegy magától alakult ki. „Közelebbről akartam megvizsgálni az autentikus blues gyökereit, ahogy az ágakat és a virágokat is” – mondta a lemez kapcsán a szájharmonikás-énekes. A dupla vinyl formátumban megjelent, főként saját dalokat tartalmazó album magával ragadó, izgalmas zenei utazásra viszi a hallgatót. Négy nóta rögzítésében vendégek segédkeztek: a Shakin' The Shack-ben a Rolling Stonesszal hosszú évek óta együtt dolgozó Chuck Leavell, Chris Auntry és Chris Benelli, míg a Wade In The Waterben Bo Heart közreműködött. A We Danced The Night Away Chris Kramer és Heike Meering duettje, a bendzsó kíséretében előadott dalban Meering franciául, Kramer pedig angolul énekel. Ezek a dalok a lemez egyértelmű csúcspontjai, csakúgy mint a Now I Know és a Behind The Sea. Meglepetésként szolgál a brit rhythm and blues mozgalom egyik kulcsfigurájának, a 2005-ben Kanadában elhunyt Long John Baldrynak a Power Of A Blind Man című nótában való szereplése. Az eredetileg 2001-ben rögzített szerzemény új remixet kapott erre az albumra.

Blow Till Midnight Records, 2023.

hoati


Alternatív blueskuplé
2024-01-03


Ha nem ismerném őket már legalább másfél-két éve, most azt írnám, hogy a 2023-as év felfedezettje. Könnyen megeshet, hogy ez így is van, legalábbis a nagyközönség számára. A Red One House sosem szószátyárságáról volt híres, már ami albumaikat illeti. Nagylemezük a mai napig nem jelent meg, ezzel szemben az ötödik EP-jük került a lejátszómba, melyet negyedik énekesükkel rögzítettek. Az EP a zeneipar legnehezebb kihívása egy zenésznek. Egy albummal szemben itt nem engedhet meg magának üresjáratot, félig hallgatható töltelékdalokat. Annak a három-öt nótának egytől egyig ütnie kell. Nem feltétlenül a slágerlisták etetése a cél, hanem bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy az előadónak helye van az élvonalban. Nos! A Szerelem című lemez önmagáért beszél. Dalonként különböző egyedi világa a biztosíték arra, nehogy unalomba fulladjon a hallgató. Az eddigi munkákhoz képest némi változást jelenthet, hogy hangulatában a vásári játéktól mintha a pesti kuplé irányába mozdult volna a maga kesernyésen vidám hangulatával. Szinte látja maga előtt az ember a füstös félhomályt az asztaloknál szemérmesen (vagy kevésbé szemérmesen) összebújó párokkal, a kis színpadon a csodás dizőz dalát pár igen fura figura kíséretében. Hiába! A színház természetes közegük, szinte lételemük. Ami ezt a sokszínű kavalkádot mégis egységbe foglalja az a blueszenészek egy része által kővé merevített szabályok szétfeszítése. A helyenként a vadnyugatot idéző hangzás tökéletesen megfér a nyolcvanas évek undergroundjának apró felvillanásaival. Szrapkó Katalin hangja, énekstílusa és a nóták szövegvilága ez utóbbihoz mintha közelebb állna. Ez az ellentét azonban cseppet sem megy a produkció rovására, sokkal inkább azt bizonyítja, hogy nem egy ötletekből kifogyó zenekar nyúlt vissza a múltba, hanem a múlt a mai napig velünk él, csupán egyes szereplők sminkje más. Miért éppen a reakció változna?

Dessewffy Zsolt


The DIG 3: Damn The Rent
2023-12-29


A The DIG 3 nevű formációt Andrew Duncanson, Gerry Hundt és Ronnie Shellist hármasa alkotja. Andrew Duncansont a bluesrajongók többsége a The Kilborn Alley Blues Band frontembereként ismerhette meg, míg a multiinstrumentalista Gerry Hundt hosszú éveket töltött Nick Moss és Corey Dennison együttesében. Ronnie Shellist az elmúlt több mint két évtizedben számos zenekarban megfordult, mellette elkötelezetten tanít szájharmonikázni fiatalokat. Az együttes története 2020-ban indult: a három régi jó barát a koronavírus-lezárások alatt összejött Shellist házának hátsó kertjében közös zenélésre, ami olyannyira jól sikerült, hogy még néhányszor megismételték, majd formálissá tették az együttműködést. A banda nevét viselő bemutatkozó lemezüket a Mojo a 2022-es év legjobb bluesalbumai közé választotta. A második anyaguk, a Damn The Rent az elődjéhez hasonlóan stúdióban élőben, mindenféle utómunkálat nélkül került rögzítésre, így hangzása teljesen természetes és őszinte. A felcsendülő dalok eredetiek, változatosak, tele vannak finomsággal és érzelmekkel. A játék öröme árad belőlük. Az, hogy teljes zenekaros hangzást tudtak létrehozni, leginkább Hundtnak köszönhető, aki egyszerre tudja kezelni a basszusgitárt és a lábdobot, így egyedül alkot egy ritmusszekciót. Gerry Hundt az instrumentális Chuck and Willie-ben orgonán, a Gold Tooth című nótában pedig mandolinon játszik. Ez utóbbi szerzeményben Andrew Duncanson elmeséli a történetét arról, hogy apja egy aranyfogat küldött neki postán a börtönből, miközben az album címadó sora, a Damn The Rent is elhangzik. A lemezt két, az előző felvételektől eltérő időpontban feljátszott bonus track zárja: a Dig 3 BIG Version nevű bővített felállás által rögzített dalokban Duncanson és Hundt mellett Aaron Whittier, Rick King és Lauren Dukes közreműködött.

Szerzői kiadás, 2023.

hoati


Raphael Wressnig & Alex Schultz: Soulful Christmas (with a Funky Twist)
2023-12-23


A Bécsben élő Raphael Wressnig a Hammond-orgona nagymestere, olyan elődök nyomában járva, mint Jimmy Smith, Shirley Scott, Booker T. Jones és Joe Zawinul. A hazánkban rendszeresen megforduló zenészt a DownBeat kritikusai többször az Év Orgonistájának választották. 2002-ben ismerkedett meg a két legnagyobb kaliforniai szájharmonika-legenda, William Clarke és Rod Piazza együttesében is megfordult Alex Schultz-cal. Az amerikai gitáros azóta szerepelt Wressnig Don't Be Afraid to Groove, Party Factor, Soul Gift, Soul Gumbo és Chicken Burrito című lemezein. Legújabb közös albumuk, a jazz, a blues, a memphisi soul és a New Orleans-i funk stílusokat vegyítő Soulful Christmas (with a Funky Twist) klasszikus karácsonyi dalok, énekek feldolgozásait tartalmazza. A csupa instrumentális darab között kakukktojás Donny Hathaway dala, a This Christmas. Az eredetileg 1970-ben kiadott nótában Gisele Jackson énekel, aki pályafutása során együtt dolgozott Ray Charles-szal, Donna Summerrel és James Brownnal. A repertoárból három dal, az O Tannenbaum, a Leise rieselt der Schnee és a Stille Nacht (Silent Night) német nyelvterületről származik. A Leise rieselt der Schnee és a Santa Claus is Coming to Town feljátszásra került már Raphael Wressnig és a brazil Igor Prado közös, Santa Likes to Boogaloo! című, korlátozott példányszámban megjelent 7 inches vinyl lemezére is. Természetesen nem maradhatott le egy ilyen kiadványról a világszerte az egyik legtöbbet előadott ünnepi dal, a Jingle Bells sem, mely a többi műhöz hasonlóan új életre kelt. A Booker T & The MG's a Stax Recordsnál töltött időszaka alatt készített karácsonyi albumot, hangzás szempontjából a Soulful Christmas (with a Funky Twist) közel áll hozzá.

Pepper Cake Records / ZYX Music, 2023.

hoati


Andreas Diehlmann Band: Long Way To Go
2023-12-21


Andreas Diehlmann tizenegy évesen találkozott először gitárral. Zenét akart tanulni, ezért a dinkelsbühli zenei szakközépiskolába járt, majd a klasszikus gitártanulmányait a Kasseli Zeneakadémián végezte. Az iskola befejezését követően gitártanárként, hangszerelőként, zeneszerzőként és session gitárosként tevékenykedett. Saját bandája megalapítása előtt négy éven át az amerikai bluesénekesnő, Sydney Ellis turnézenekarának tagja volt. Az Andreas Diehlmann Band 2017 óta jelentet meg lemezeket, a 2018-ban kiadott Your Blues Ain’t Mine-t Németország legjobb bluesalbumának jelölték a German Blues Awardson, több lemezük pedig a német Amazon blues slágerlistájának az élén végzett. Az együttes új albumának borítóképe aligha lehetne szimbolikusabb: a háttérben egy elszáguldó gyorsvonat jelképezi a tempót és a termelékenységet, míg az előtérben az acélgerendához lazán támaszkodó zenekarvezető nyugalomról és állandóságról tanúskodik. Az elmúlt hat évben nyolc lemezt készítettek, a Long Way To Go azonban ékesen bizonyítja, nem minden esetben megy a mennyiség a minőség rovására. A jól összeszokott power triót Andreas Diehlmann gitáros-énekes, Jörg Sebald basszusgitáros és Tom Bonn dobos alkotja, ezúttal a nóták több mint felében az orgonista Tom Bornemann vendégszerepelt. Az album legerősebb dalai közé tartozik a ZZ Topra emlékeztető boogie, a Pretty Baby, valamint két ballada, a Broken (Into Little Bits) és a Baby It’s Gonna Rain All Night. Ez utóbbi nótában Bornemann lenyűgöző szólóval ajándékozza meg a hallgatót. A Long Way To Go kilenc dalt tartalmaz, amelyek közül nyolcat Diehlmann írt. A zárónóta, Elmore James klasszikusa, a The Sky Is Crying figyelemre méltó befejezése az albumnak.

Mountain Meadow Studio, 2023.

hoati


Franck L. Goldwasser: Who Need This Mess!!??
2023-10-05


Franck L. Goldwasser 1960-ban született egy lengyel családban, amely Párizsban telepedett le, amikor a náci korszak borzalmai elborították Európát. Autodidakta módon tanult gitározni, kezdetben B.B. King, T-Bone Walker és Elmore James felvételeit hallgatta. Tizennyolc évesen játszott először nyilvánosan Sugar Blue-nak köszönhetően, aki akkoriban a francia fővárosban élt. Tizenévesen többször járt az Egyesült Államokban, Oaklandben 1983-ban telepedett le, ahol az Eli's Mile High Club házizenekarának másodgitárosa lett. A Paris Slim becenevet a klub tulajdonosa, Troyce Key adta neki, amit sokáig művésznévként használt. Akkoriban rendszeresen játszott Percy Mayfield, Lowell Fulson, Jimmy McCracklin, Omar Shariff, Johnny Heartsman, Ron Thompson és Elvin Bishop társaságában. Bemutatkozó albuma, a W.C. Handy-díjra jelölt Blues for Esther 1989-ben látott napvilágot. A kilencvenes években Berkeley kedvenc szórakozóhelyének, a Larry Blake's házizenekarának a tagja, majd számos Mountain Top- és Fedora Records-kiadványon szerepelt. A The Mannish Boy alapító tagja, a Los Angeles-i székhelyű együttessel tizennyolc Blues Music Awards-jelölést kaptak az egy évtizedes fennállásuk alatt. 2005-ben Franck és családja úgy döntött, hogy visszatérnek Párizsba, de a dolgok nem úgy alakultak a felesége és lánya számára Franciaországban, mint ahogyan azt tervezték, ezért rövid idő után az oregoni Portlandbe költöztek. A jelenleg Dél-Kaliforniában élő gitáros-énekes új lemeze Who Need This Mess!!?? címmel jelent meg. Az album 2009 és 2021 között rögzített dalokat tartalmaz, melyek többsége Goldwasser nevéhez köthető. Az alapzenekart Franck L. Goldwasser (gitár, szájharmonika és ének), Ralph Carter (basszusgitár) és Johnny Morgan (dob) alkotja, de számos vendégzenész is szerephez jutott. A lemez egyértelmű csúcspontja a címadó nóta, melyben Charlie Musselwhite, Kirk Fletcher és Sugar Ray Rayford vendégeskedett. Goldwasser régi zenésztársának, a szájharmonikás R.J. Mischonak a játéka a politikai töltetű Had A Dream Last Night-ban, valamint két zenekari darabban (Skwurley, Disküm Baab Uleh Shun) hallható. A szintén instrumentális Sobby Doggy Boogy-ban Franck lap steel gitáron játszik, tisztelegve mentora, Sonny Rhodes előtt. Négy számban közreműködött a blues-rock gitáros, Alastair Greene is, aki Goldwasser 2003-ban megjelent Bluju című albumán is szerepelt már. A lemezt egy koncertdal, a csaknem hétpercnyi hosszúságú Bleedin' Heart zárja. Elmore James klasszikusa 2014. július 3-án, az oregoni Waterfront Blues Festivalon került rögzítésre. A CD-hez egy csodálatos füzet tartozik, amelyet Franck L. Goldwasser és lánya, Elsa rajzai illusztrálnak.

CrossCut Records, 2023.

hoati


D.K. Harrell: The Right Man
2023-09-05


D.K. Harrell 1998-ban született a Louisiana állambeli Ruston városában. Már egészen fiatalon Bobby ’Blue’ Bland, Joe Williams, Jimmy Witherspoon és Ike Turner albumait hallgatta nagyszüleinek köszönhetően. Tízévesen Little Walter hatására kezdett el szájharmonikázni, majd 2012-ben gitárra váltott. Hosszú órákat töltött YouTube-videókat nézegetve, így nemcsak enciklopédikus tudást szerzett a blueszenéről, és tanulta meg, hogyan kell úgy játszani, mint a hősei, hanem elsajátította a zenekarvezetői készségeket és a közönséghez való viszonyulást. Legnagyobb példaképének B.B. Kinget tartja, de nagy hatással volt rá Slim Gaillard, Clarence ’Gatemouth’ Brown és Buddy Guy játéka is. Első jelentős sikerét 2019-ben érte el, amikor is részt vett a B.B. King Day szimpóziumon, ahova Robert Terrell, a B.B. King Museum és Delta Interpretive Center operatív igazgatója hívta meg. A Mississippi Valley State University-n tartott rendezvényen olyan zenészekkel osztotta meg a színpadot, mint Teeny Tucker, Lil’ Ray Neal, Walter Riley King, Jimmy Mayes, Tony Coleman és Jimmy ’Duck’ Holmes. Három év múlva az indianolai Mississippi Delta Blues Society képviseletében az International Blues Challenge döntőjébe jutott. Lemezszerződést B.B. King egykori dobosának, Tony Colemannak a közbenjárására kapott a Jim Pugh által alapított non-profit Little Village-től. Bemutatkozó albuma, a The Right Man csakis a gitáros dalait tartalmazza, melyekben jellemzően a saját történeteit meséli el. Rögzítésére a Greaseland Stúdióban került sor, az all-star kísérőzenekar tagjai között három Grammy-díjas zenész, Jerry Jemmott, Tony Coleman, Jim Pugh, valamint Kid Andersen nevét találjuk meg. A hangzást a Mike Rinta vezette hatfős fúvósszekció és háttérénekesek színezik. Harrell gitárstílusa és éneke némileg emlékeztet ugyan B.B. Kingre, de összetéveszthetetlenül a sajátja. Fiatal kora ellenére már rendelkezik mindazzal a tapasztalattal, érettséggel és jó ízléssel, amit sok zenésznek évekig tartott volna megszereznie. Azt gondolom, a huszonötödik életévét idén betöltött D.K. Harrell fényes jövő előtt áll. A bluesrajongóknak érdemes időt fordítani bemutatkozó lemezének a megismerésére.

Little Village, 2023.

hoati


Micke Björklöf & Blue Strip: Colors Of Jealousy
2023-08-29


A Micke Björklöf & Blue Strip nevű formációt Micke Björklöf és Seppo Nuolikoski 1991-ben alapította. Akusztikus feldolgozás-bandaként indultak, majd rövidesen saját dalok írásába fogtak. Ahogy az megszokott, a kezdeti felállásban történt némi változás, a zenekart 1998 óta Micke Björklöf (ének, szájharmonika és gitár), Ville ’Lefty’ Leppänen (gitár), Seppo Nuolikoski (basszusgitár), Teemu Vuorela (dob) és Timo Roiko-Jokela (ütőhangszerek) alkotja. Az együttes kétszer nyert a Finnish Blues Awardson, 2015-ben ők képviselték hazájukat az European Blues Challenge-en. A finn bluesszintér egyik legnépszerűbb koncertzenekarának számítanak, Európa szinte valamennyi országában, az Egyesült Államokban és Japánban is felléptek. A Colors Of Jealousy című lemezükön 2017 elején kezdtek el dolgozni, a legtöbb dal 2020-ra már megvolt. Kiadását eredetileg 2021-re tervezték, azt megünnepelendő, hogy harminc éve turnéznak, a Covid-világjárvány azonban közbeszólt. A járvány folyamatos átütemezésekhez vezetett, miközben a próbák megszervezése sem egyszerű egy olyan banda esetében, ahol a tagok országszerte élnek, és más zenei projektekben is részt vesznek. Az albumról két kislemezt adtak ki, a Billy Gibbons-szerű riffel operáló Highway Highway-t és a Colors Of Jealousy-t, mely némileg Ennio Morricone filmzenéinek hangulatát idézi meg. Az Are You Real az előző lemezük felvétele során született, de időhiány miatt csak most sikerült rögzíteniük. A dal egy életfogytiglani börtönbüntetését töltő rab gondolatairól szól. Annak ellenére, hogy több nóta témája is sötét, az egész pozitivitásba fordul az együttes energikus és érzelmes előadásán keresztül. Fieldholler-témával indul, kitörő gitárszólóval zárul az album utolsó szerzeménye, a dinamikus, ütőhangszerek által uralt It Takes Two. A zenekar dolgozott már londoni, New Orleans-i és walesi stúdióban, az új kiadványuk felvételére ezúttal Finnországban, a legendás finn hangmérnök, Kimmo Ahola közreműködésével került sor. A Colors Of Jealousy készítése során számos akadályt kellett legyőzniük, sokszor frusztráltnak érezték magukat, és a kreativitásukat is újra és újra meg kellett találni. Mégis, most egy olyan lemezt tarthatunk a kezünkben, amire a Micke Björklöf vezette csapat igazán büszke lehet.

Hokahey! Records, 2023.

hoati


Raphael Wressnig & Igor Prado: Live
2023-08-19


Raphael Wressnig nem épp szokványos Hammond-orgonista. A soul, a funk, a jazz és a blues műfajokban való jártassága a kritikusok nemzetközi táborának figyelmét is kivívta, így rendszeresen helyet kap a DownBeat magazin „Az év legjobb orgonistája” listáján. Eddigi pályafutása során húszat is meghaladó számú lemezt készített, közülük kiemelendő a Soul Gumbo, melyet New Orleansban vett fel, többek között a Grammy-díjas Jon Cleary, George Porter Jr., Stanton Moore és az R&B legenda, Walter ’Wolfman’ Washington közreműködésével. Wressnig az olaszországi Porretta Soul Fesztiválon ismerkedett meg Igor Pradóval. A gitáros az első dél-amerikai zenész, aki a 2015-ben megjelent Way Down South című albumának köszönhetően Blues Music Award-jelölést kapott. Már az első találkozásukkor kiderült a számukra, hogy sok mindenben hasonlóan gondolkodnak, így a közös munka mellett döntöttek. Az elmúlt években rendszeresen turnéztak Dél-Amerikában és Európában, továbbá két stúdióalbumot is készítettek. Legújabb anyaguk Live címmel került kiadásra. A koncertlemez repertoárja a Groove & Good Times című albumukra épül, így nem meglepő, hogy a kiadvány a More Groove, More Good Times alcímet kapta. A lemezt Bill Withers 1972-ben született dala, a Kissing My Love nyitja, de a továbbiakban is javarészt feldolgozások következnek olyan előadóktól, mint a The Isley Brothers, Reese Wynans, a The Meters és Snooks Eaglin. A zenekari darabok mellet csak két énekelt nóta, a Born To Roam és a Drive It Home hallható. Az előbbi dalt Raphael, az utóbbit Igor énekli, akinek bátyja, Yuri dobokon játszik az albumon. A zárószám, a Faceslap Swing No. 5 a gitáros saját szerzeménye. Raphael Wressnig és Igor Prado gyakran koncertezik Magyarországon. A következő hazai fellépésükig hallgassuk élő lemezüket, ami remekül visszaadja a koncertjeik energiáját, hangulatát.

Pepper Cake, 2023.

hoati


Bob Corritore: High Rise Blues
2023-08-08


Bob Corritore zenei karrierjét szülővárosában, Chicagóban kezdte, de névjegyét igazán az arizonai Phoenixbe költözve tette le. Az elmúlt több mint fél évszázadban bluesnagyságok sokaságával játszott, és százat is meghaladó lemezen közreműködött. Mindezek mellett producerkedik, és műsorvezető a KJZZ rádióállomásnál. A Those Lowdown Blues műsorát a Blues Foundation Keeping The Blues Alive-díjjal jutalmazta. 1991-ben nyitotta meg legendás bluesklubját, a The Rhythm Roomot, ahol számtalan neves bluesmuzsikus megfordult. Velük rendszerint stúdióba is vonult egy-egy dalt rögzíteni. Ezeket a felvételeket a klasszis szájharmonikás 2007-től a From The Vaults sorozaton keresztül a nyilvánosság részére is elérhetővé teszi. A sorozat idén három kiadvánnyal bővült, a legújabb darabja a tavasz végén megjelent High Rise Blues.  A Chicago blues felvételeket tartalmazó albumon 1992 és 2022 között rögzített nóták hallhatók, közülük több eddig még sehol sem került publikálásra. A lemezt Jimmy Rogers a The Last Time című saját szerzeménnyel nyitja. A gitáros a ’40-es évek végén, az ’50-es évek elején Muddy Waters zenekarának tagja volt. A közreműködők közül többen, így Magic Slim, Sam Lay, John Primer, Pinetop Perkins és Willie ’Big Eyes’ Smith is együtt zenélt a Blues Hall of Fame-be 1980-ban beiktatott Watersszel. A címadó nóta Howlin’ Wolf egykori dobosához, a Phoenixbe Corritore ösztönzésére 1987-ben költözött Chico Chism nevéhez köthető. Az egyetlen női előadó a lemezen Koko Taylor, aki a Twenty-Nine Ways című Willie Dixon-kompozícióban énekel. Az énekesnőt a Bob Margolin, Little Frank Krakowski, Bob Stroger, Willie ’Big Eyes’ Smith és Bob Corritore alkotta all-star csapat kíséri. Ugyancsak all-star felállás támogatja Eddie Taylor Jr.-t Lightnin' Hopkins szerzeményében, a Short Haired Womanben. Sokaknak ismeretlenül csenghet a saját dalát előadó Manuel Arington neve. Az énekes, komikus számos alkalommal bemutatkozott a Chicago Blues Fesztiválon, egy ideig tagja volt a fesztivál szervezőcsapatának is. Sokadszorra dicséret illeti a valamennyi számban közreműködő Bob Corritore-t, amiért megörökítette ezeket a felvételeket, melyek előadói közül többen már nincsenek köztünk. A High Rise Blues minden bluesrajongónak kötelező darab.

VizzTone Label Group/SWMAF Records, 2023.

hoati


Grainne Duffy: Dirt Woman Blues
2023-08-01


Grainne Duffy egy kicsinyke ír városban, Castleblayney-ben nőtt fel. Nővéreivel együtt lelkes zenerajongó volt, így közösen alapítottak egy zenekart, mellyel feldolgozásokat játszottak olyan bandáktól, mint a Free, a Led Zeppelin és a The Rolling Stones. Egy környékbeli fesztiválon látta először Peter Greent koncertezni, aki mély benyomást tett rá. Példakép még számára B.B. King, Stevie Ray Vaughan, Eric Clapton és természetesen Rory Gallagher. Zenei diplomát a National University of Irelanden szerzett, ahol jazzt, bluest és klasszikus zenét tanult. Az egyetemi tanulmányai során kezdett el a gitározás mellett a dalszerzéssel is foglalkozni. Duffy bemutatkozó albuma, az Out of the Dark 2007-ben került a boltok polcaira. A lemezbemutató turné során kapott meghívást a 2008. évi Glastonbury Fesztiválra, ahol óriási sikert aratott. A neves fesztiválon a későbbiekben is fellépett, de koncertezett többek között Norvégiában, Németországban, Franciaországban, Kanadában és Ausztráliában is, hazánkban 2018-ban járt. Háromszoros győztese a Blues Matters Magazine Writers’ Pollnak és tavaly az Independent Blues Awardson is a legjobbnak bizonyult a Modern Roots Artist kategóriában. Az American Blues Scene „Rory Gallagher honfitársaként és szellemi utódjaként” jellemezte Duffy-t. Sorban ötödik lemeze Dirt Woman Blues címmel látott napvilágot. A Mississippi-delta blues, a memphisi soul, a dél-kaliforniai klasszikus rock és a kelta zene keverékét tartalmazó album Grainne és férje, Paul Sherry közös szerzeményeit tartalmazza. A rögzítésére Kaliforniában került sor, a zenei rész és az ének felvétele négy napot vett igénybe, amit egy nap utómunkálat követett. A kísérőzenekart Sherry és a The Black Crowes egykori tagja, Marc Ford, valamint Gary Clark Jr. ritmusszekciója, JJ Johnson és Elijah Ford alkotta. Hozzájuk csatlakozott néhány szám erejéig John Ginty, Peter Levin és Sam Goldsmith. A formációt a Forddal egyetemben a produceri feladatokat ellátó Chris Goldsmith állította össze. A Dirt Woman Bluest a jól kidolgozott, változatos dalok, továbbá Grainne Duffy éneke, gitározása és zenekarának sokoldalúsága, hangszeres virtuozitása teszi az első másodperctől az utolsóig magával ragadóvá. A stílus híveinek érdemes egy próbát tenni vele.

Blue Heart Records, 2023.

hoati



Hála, hangulat, élvezet: Buddy Guy búcsúturnéja Prágában
2023-07-18


Hálás lehetek a sorsnak, hogy az ereje teljében levő, dinamikus, már hetven körüli Rolling Stones-fiúk és az életművét korrektül bemutató, a nyolcvanat betöltő John Mayall mellett most meghallgathattam a turnézást nyolcvanhét éves korában lezáró blueslegendát, Buddy Guyt is. A rock és a blues kortalan, ezt bizonyították. Kihagyni őket kár, sőt felelőtlenség lett volna. Igaz, ez utóbbi fellépésére 500 km-t kellett utaznunk barátaimmal Prágába.



George ’Buddy’ Guy Louisianában született, földműves családba. Azt, hogy zenész lesz, már korán elhatározta. Huszonegy évesen, 1957-ben a blues fővárosába, Chicagóba költözött. Karrierje nehezen indult be annak ellenére, hogy a Chess lemeztársasággal már 1959-től leszerződött. A neves kiadónál session gitárosként tevékenykedett, olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Muddy Waters, Howlin' Wolf, Little Walter és Sonny Boy Williamson. A korabeli East End-i klubversenyeken, gitárpárbajokon legtöbbször győztesen került ki, elverve híres kortársát, Otis Rusht is, de végül csak Junior Wells szájharmonikással duóban kezdett befutni a ’70-es évek elején. A ’80-as években már elismert zenész. A neves fekete bluesfaterok mellett a brit fehér blueszenészekkel (The Rolling Stones, Eric Clapton, Jeff Beck) is kitűnő viszonyt ápolt, együttműködött velük. A ’90-es években már szupersztár, nyolc Grammy-díj birtokosa, és Chicago legmenőbb bluesklubjának, a Buddy Guy’s Legendsnek a tulajdonosa. Két hét múlva, július 30-án betölti nyolcvanhetedik életévét.
A prágai Kongresszusi Központ hatalmas, minden igényt kielégítő nagyterme szinte teljesen megtelt a nemcsak Csehországból, hanem egyéb közép-európai országokból is ideutazott bluesrajongókkal. A borsos jegyár néha – mint esetünkben – nem számít. Táskakutatás nincs, félrészeg hangoskodókat nem lelünk, szemét sehol egy darab sem: Európában vagyunk!
Az előzenekar szerepét a Tom Hambridge dobos és Daniel Souvigny zongorista, a később fellépő együttes fehér tagjaiból alkotott duó töltötte be. Az első két dal után elhangzott lassú blues már a lelkekig is elért: mind Tom éneke, mind Daniel briliáns zongorajátéka nagyszerű volt ugyanúgy, mint az azt követő boogie, a duó felállás ellenére kitűnő, telt hangzással. Ezután a műsoruk legjobbja, egy szép ballada hangzott el tőlük. A dinamikai váltásokkal jól sáfárkodtak: hol halk, hol közepes, hol pedig erős hangzással befolyásolták hangulatunkat, és ez elmondható volt a Happy Blues című, zongorán lengőbasszussal tálalt számukról is. Souvigny ötletes, virtuóz zongorafutamai mellett Hambridge hangja is teljesen rendben volt, az elé kitett, állva megszólaltatott pergődobjával és egyetlen cinjével komoly ütőshangzást ért el: nemhiába ő Buddy Guy zenekarának másfél évtizede dobosa, valamint producere.



Jó félóra várakozás, némi türelmetlen füttyögés után lépett színre a Damn Right Farewell Tour keretében a földgolyó legnevesebb fekete blueselőadója, Buddy Guy. Középen állt az énekes-gitáros, pöttyös ingben és kis fehér sapkában. Tom Hambridge tekintélyes dob-arzenáljával mögötte ült.  Daniel Souvigny billentyűivel a színpad bal oldalán helyezkedett el, míg a két fekete zenész, Orlando Wright basszusgitáros és Ric ’Jazz’ Hall másodgitáros a pódium jobb oldalán álltak. A nyolcvanhét éves Mester a Damn Right, I’ve Got The Blues című lassú tizenkettessel kezdett. Már itt bemutatta eredeti és összetéveszthetetlen előadásmódját. A halk gitárriffekkel, suttogó énekkel indító bevezetés után egyre keményedett a dal, mely a parádés zongoraszólóval érte el csúcspontját. A következő három nóta, a Hoochie Coochie Man, a She’s Nineteen Years Old és az I Just Wanna Make Love To You Muddy Waters repertoárjából származott. Megállapítottuk azt a kedves, önzetlen gesztust, hogy koncertje háromnegyedét a blues fekete és fehér halhatatlanjainak műsorából idézte fel a Mester, mintegy tiszteletadásként, főhajtásként. Jó egyperces halk, érzéki gitár-nyávogtatás után zendült fel a jól ismert „Gipsy woman told my mother” sor, az ’50-es évek végi, ’60–as évek eleji tipikus urban blues hangzással tolmácsolta ezt a banda. És persze a vérbeli showmant egy percre sem hagyta el a szórakoztatás szándéka: megnevettetett, mosolyt varázsolt arcunkra. A blokkban hosszan és élvezetesen játszott a másik gitáros, Ric is, B.B. King dalában, a How Blue Can You Getben. A Grits Ain’t Groceries című középtempójú bluesban aztán a gitármágus virgázott már: hol a gitárját az erősítő szélén húzogatva, ütögetve, hol a törülközőjével a húrokat verve játszott, felidézve a Cream Sunshine Of Your Love és a Rolling Stones Miss You nótáinak dallamait. John Lee Hookerre a Boom Boom, Jimi Hendrixre, szájával gitározva, a Voodoo Chile dalokkal emlékezett két-két percben, majd a Skin Deep következett Daniel ízléses orgonajátékával. Lenyűgöző volt Buddy éneke, a tercek is ültek, sőt minket is megénekeltetett benne. Buddy Guy eredetisége, meg nem kopott életereje jött le a következő számban (Someone Else In Steppin’ In), amiben lesétált a színpadról a közönség közé, hogy a nézőtéri sorok között gitározzon. Az est végéhez közeledve egy Albert King slow bluesban folytatta a közönség megénekeltetését, ugyanakkor szóhoz juttatva ismét zenésztársát, Ric Hallt. Rövid emlékezés következett barátjára, Eric Claptonra a Strange Brew-val, majd Watersre a Got To Mojo Workin’-nel, hogy aztán az I Let My Guitar To Do Talking-gal, a tavalyi lemezén található, önéletrajzi utalásokat tartalmazó dallal búcsúzzon el tőlünk. Míg gitárpengetőket szórt szerencsés nézőknek, a banda tovább játszott, majd ők is elköszöntek a közel másfél óra hosszúságú koncert után.
A hangulat, Waters, Hooker, King, és a többiek felidézése felejthetetlen volt, a műélvezet sem maradt el annak ellenére, hogy Buddy Guy erős, telt baritonja már nem zengett olyan erővel, mint korábban. Gitártudása azonban mit sem kopott. A háláról pedig már szóltam.

Szöveg: Gróf István, fotó: Petr Cejka


Giles Robson: Blues From The Road: Vol 1 - France
2023-07-11


Az Egyesült Királyságban, Jersey szigetén 1978-ban született Giles Robson álomszerű zenei karriert futott be. Peter Green és Eric Clapton után ő a harmadik brit blues előadó, aki Memphisben elnyerte a Blues Music Awardot, és az egyetlen európai vagy brit zenész, akinek lemeze jelent meg a chicagói székhelyű Alligator Recordsnál. Albumai a világ legrangosabb zenei magazinjainak kritikai szavazásain az első helyen szerepelnek, és évente több mint tizenöt országban turnézik. Négy évvel a legutolsó lemeze (Don't Give Up On The Blues) megjelenése után idén tavasszal ötszámos EP-vel jelentkezett. A Blues From The Road: Vol 1 - France rögzítésére a nemrégiben Franciaországban lezajlott turnéja során került sor. A szájharmonikás-énekest az ország legismertebb zenészei kísérték. Az együttes tagja volt a Memphis Slimmel felvételeket készítő zongorista, Philippe LeJeune, és Franck Goldwasser párizsi születésű gitáros, aki a nyolcvanas évek elején Kaliforniába költözése után az Egyesült Államok legelismertebb blueszenészeivel dolgozott együtt. A ritmusszekciót Mig Toquereau basszusgitáros és Pascal Delmas dobos alkotta. Ez utóbbi muzsikus öt évig játszott Otis Grand zenekarában. Az EP Robson négy saját szerzeményét, valamint egy Goldwasserrel közös dalt (Turnin’ & Burnin’) tartalmaz. Személyes kedvenceim a lemezről a Too Hot For The Devil és az instrumentális Stompin' at Lolo's Place című nóták, de a teljes EP végighallgatása minden alkalommal örömet nyújtott.

Szerzői kiadás, 2023.

hoati


Alabama Mike: Stuff I've Been Through
2023-06-27


Michael A. Benjamin, művésznevén Alabama Mike 1964-ben született az Alabama állambeli Talladega városában. Édesapja éneke nagy hatást gyakorolt rá, aki arra biztatta őt és testvéreit, hogy már fiatalon kezdjenek el templomban énekelni. Tinédzserként Milwaukee-ba költözött, majd rövid ideig a haditengerészetnél szolgált, professzionálisan előadni bluest 1999-ben kezdett. Bemutatkozó lemeze (Day To Day) 2009-ben került a boltok polcaira. A következő évtizedben a The Hound Kings nevű akusztikus blues-trióval zenélt, az egyetlen albumuk, az Unleashed Blues Music Award-jelölést kapott, de szerephez jutott az Andy T Band Double Strike és Junior Watson Nothin' To It But To Do It című lemezén is. Sorban ötödik szólóalbuma, a Stuff I've Been Through tizenegy saját számot tartalmaz, közülük kilencet a kaliforniai San Joséban található Greaseland stúdióban vettek fel. Az énekes mögött ütős zenészcsapat áll, a közreműködők között megtalálható többek között Kid Andersen, Rusty Zinn, Anson Funderburgh, Jim Pugh és Derrick ‘D’Mar’ Martin neve. Alabama Mike nagyon karizmatikus előadó, emellett lenyűgöző dalszerző. A dalai többnyire olyan problémákat dolgoznak fel, amelyek szinte mindenkit érintenek, aki ma a világon él. A lemezt két koncertfelvétel zárja: a Mississippi című szerzemény San Joséban, míg Mike szokásos koncertzáró nótája, a God Is With You a svájci Bázelben került rögzítésre. A Stuff I've Been Through-nak ott a helye az idei év legjobban sikerült albumait tartalmazó listákon.

Little Village Foundation, 2023.

hoati


Taj Mahal: Savoy
2023-06-20


A Taj Mahal művésznéven ismertté vált zenész, énekes és zeneszerző munkássága megkerülhetetlen a blues és a világzenei műfajban. Henry St. Claire Fredericks néven született 1942. május 17-én a New York-i Harlemben, de a Massachusetts állambeli Springfieldben nevelkedett. Karibi származású édesapja jazz-zongorista volt, zeneszerzéssel és hangszereléssel is foglalkozott, míg édesanyja gospeléneket tanított. Szülei úgy nevelték, hogy büszkén vállalja különböző etnikai és kulturális gyökereit. Gyermekként klasszikus zongoraleckéket vett, majd klarinéton, harsonán és szájharmonikán is tanult játszani. A gitárral mostohaapja révén ismerkedett meg. A hatvanas évek elején mezőgazdaságot és állattenyésztést tanult a Massachusetts-i Egyetemen, ez idő tájt vette fel a Taj Mahal művésznevet, és hozta létre Elektras nevű zenekarát. A diploma megszerzése után Los Angelesbe költözött, ahol barátságot kötött Ry Cooderrel, aminek eredményeképpen megalakult a The Rising Sons, mely rövid közös munkát követően feloszlott. Az első két szólóalbuma a valaha készült legfontosabb blueslemezek közé tartozik. Taj Mahal a több évtizedes pályafutása során három Grammy-díjat nyert, és beiktatták a Blues Hall of Fame-be. Legújabb kiadványával a múltba tekint vissza, a szvingkorszak dicsőséges napjai és előadói előtt tiszteleg. A produceri feladatokat az albumon zongorán játszó John Simon látta el. A kísérőzenekarban közreműködött még Danny Caron (gitár), Ruth Davies (basszusgitár) és Leon Joyce Jr. (dob), ugyanakkor fúvósok és háttérénekesek, valamint egy dal erejéig Maria Muldaur is szerephez jutott. Mahal és Simon először 1968-ban találkozott egymással a Columbia Records stúdiójában. John Simon az első Electric Flag lemez producere és zongoristája volt. Taj már akkor rajongott John produceri munkáiért, játékáért és hangszereléseiért. Folyamatosan tartották a kapcsolatot, és szoros barátság alakult ki köztük. Az elmúlt években fogalmazódott meg bennük egy új közös album ötlete. A Savoy-ra került tizennégy szerzeményt egy ötvenkilenc nótát tartalmazó listáról választották ki. Az elhangzó dalok többek között olyan óriásoktól származnak, mint Duke Ellington, Louis Jordan, George Gershwin és Louis Armstrong. A Killer Joe kivételével ezek mindegyike felcsendült a legendás harlemi Savoy Ballroomban, ahol Mahal szülei 1938-ban megismerkedtek egy Ella Fitzgerald/Chick Webb koncerten. Az utolsó szám a One for My Baby (And One More for the Road) egy tipikus záródal. Harold Arlen szerzeményét számos nagyszerű előadó feldolgozta, de Frank Sinatra tette igazán ismertté. És ahogy a lemez többi dalát, Taj Mahal ezt is a saját képére formálta.

Stony Plain Records, 2023.

hoati


John Primer: Teardrops for Magic Slim
2023-05-04


John Primer 1945-ben született a Mississippi állambeli Camden településen. Tizennyolc évesen a jobb élet reményében Chicagóba költözött. Gitározni házilag készített egyhúros „gitáron” kezdett, arról álmodott, hogy egy nap a legendás Muddy Waters-szel fog játszani. Első zenekara a The Maintainers volt, 1974-ben a Theresa's Lounge házi zenekarának a tagja lett. A következő hét évben többek között Sammy Lawhorn, Junior Wells, Buddy Guy, Smokey Smothers és Lonnie Brooks társaságában lépett színpadra. 1978-ban csatlakozott Willie Dixon Chicago Blues All Stars nevű együtteséhez, majd 1980-ban régi álma valóra vált, hiszen Muddy Waters zenekarát vezethette, Waters 1983-ban bekövetkezett haláláig. A Magic Slim & The Teardrops-szal tizenhárom éven át játszott, a többszörösen díjnyertes csapatban ’Alabama’ Junior Pettist váltotta a másodgitáros poszton. A csapat lemezeit az osztrák Wolf Records adta ki. Hazánkban a 90-es évek közepén két alkalommal is felléptek, a Budapesti Búcsú szervezői figyelmébe a Best Blues Band Of The Planet szlogennel ajánlották az együttest. Primer legutóbbi albuma Teardrops for Magic Slim címmel került piacra. A felvételeket 2022. november 26-án a chicagói blues-paradicsomban, a Rosa's Lounge-ban rögzítették. A szándék mindvégig az volt, hogy a koncertlemez Magic Slim halálának tizedik évfordulójára jelenjen meg. Az ötlet Johntól és feleségétől, Lisától származott. A repertoár tizenegy blues-sztenderdet tartalmaz Slim műsorából, az egyetlen Magic Slim-szerzemény a Trouble Of My Own című lassú blues. John Primert a „könnycseppek” még élő tagjai, Jon McDonald gitáros, Danny O'Connor basszusgitáros, Earl Howell dobos, valamint jelenlegi zenekarának tagja, a szintén dobos Lenny Media kísérte. Két dalban (Let Me Love You Baby, It Hurts Me Too) vendégzenészként feltűnik Slim fia, Shawn Holt is. A lemezen John Primer és társai olyan mesteri előadást nyújtanak, melyet hallva Magic Slim biztos elismerően mosolyog a mennyből.

Blues House Productions, 2023.

hoati


Joe Louis Walker: Weight Of The World
2023-04-13


Minden blueszenész álma, hogy olyan nagyságok társaságában játszhasson, mit John Lee Hooker, Muddy Waters, Lightnin' Hopkins, Jimi Hendrix vagy Thelonious Monk. Joe Louis Walker számára tizenhat évesen ez mindennaposnak számított. Híres San Franciscó-i klubokban, a Matrixban és a Fillmore Westben volt rendszeres fellépő, házigazda, és olyan világsztárok tanították és terelgették útján, mint Willie Dixon, Fred McDowell, Ike Turner, Albert King és Freddie King. Tizenkilenc évesen találkozott Michael Bloomfielddel, a legendás gitáros 1981-ben bekövetkezett haláláig közeli barátok voltak. 1975 és 1985 között kizárólag gospelt játszott a The Spiritual Corinthians tagjaként. Ekkoriban két diplomát szerzett a San Franciscó-i Egyetemen, míg végül visszatért a blueshoz. Walker mostanra maga is világhírű művész lett: az évek során hat Blues Music Awardot nyert, és 2013-ban beválasztották a Blues Hall Of Fame-be. Készített lemezeket a HighTone, a Verve, a Telarc, a Stony Plain Records, az Alligator Records és a Cleopatra részére, az új albumát a Los Angeles-i székhelyű Forty Bellow Records adta ki. A számtalan zenei stílust vegyítő Weight Of The World rögzítésére a neves producer, Eric Corne felügyelete alatt került sor, aki John Mayall-lal, Walter Trouttal és Sugaray Rayforddal is dolgozott már. A kísérőzenekart Geoff Murfitt basszusgitáros, John Medeiros Jr. dobos és Scott Milici billentyűs alkotja, mellettük vendégként fúvósok és háttérénekesek is szerephez jutottak. A dalszerzésben Walker és Corne majdhogynem egyenlő arányban vett részt. A döntően társadalmi témákat feldolgozó dalok közül kiemelendő a címadó nóta, valamint a Hello, it’s the Blues. Ez utóbbi szerzemény csendes balladaként indul, majd lassan fokozódik a tempó és az intenzitás. Joe Louis Walker pályafutása során több tucat lemezt készített. A Weight Of The World egyértelműen a legkiemelkedőbbek közé sorolandó.

Forty Bellow Records, 2023.

hoati


Teresa James: With A Little Help From Her Friends
2023-04-05


Teresa James a texasi Houstonban született, jelenleg Los Angelesben él. A zene mindig is jelentős helyet töltött be az életében. Ötesztendősen kezdett el zongoraleckéket venni, mellette édesapja gitározni tanította. Nyolc-kilencéves korában egy tehetségkutatón vett részt, ahol már énekelt is. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy a zenei pályát válassza hivatásul. Jelenleg a Teresa James & The Rhythm Tramps nevű formációt vezeti, melyet férjével, Terry Wilsonnal együtt alapított. Teresa Jamest 2008-ban a The Blues Foundation a Contemporary Female Blues Artist of the Year címre jelölte, míg a Here In Babylon című albuma Grammy-jelölést kapott. A koronavírus okozta kényszerű otthonmaradás és bezártság alatt Teresa és Terry néhány Beatles-dalon dolgozott, hogy elfoglaltságot találjanak maguknak. A felvételekhez barátjukat, Kevin McKendree-t hívták segítségül. Mindhárman úgy érezték, hogy ez a projekt megér egy lemezt. Az ötlet megtetszett a kiadójuknak is, így megszületett a With A Little Help From Her Friends. A nyolc Paul McCartney- és két George Harrison-szerzeményből álló album rögzítésében részt vett még a The Rhythm Tramps dobosa, Richard Millsap, Lucy Wilson és Nicki Bluhm háttérénekesek, valamint Kevin McKendree fia, Yates is, aki az Oh Darlin' című nótában gitározik. Az elhangzó számok mindegyike új életre kelt, a legmeglepőbb változáson talán a Happy Just To Dance With You és a You've Got To Hide Your Love Away esett át. A lemezt a Think For Yourself swing-változata zárja. A dal nagyszerű befejezése egy mesés koncepciónak, amely sokkal jobban működik, mint vártuk.

Blue Heart Records, 2023.

hoati


Thorbjorn Risager & The Black Tornado: Navigation Blues
2023-02-08


Thorbjorn Risager a dán fővárostól, Koppenhágától mintegy 30 km-re fekvő Jyllinge városban nőtt fel. Szülei zenetanárok voltak, így természetes volt a számára, hogy hangszert ragadjon. Először mandolinon, később gitáron és szaxofonon tanult meg játszani. Énekelni középiskolás korában kezdett. Tizenéves kora végén fedezte fel B.B. King és Ray Charles zenéjét, ami mindent megváltoztatott. 2003-ban létrehozta a Thorbjorn Risager Blue 7-t, 2014-től Thorbjorn Risager & The Black Tornado néven folytatták a zenélést. Az együttes évente kilenc-tíz hónapot tölt turnézással, a huszonegy országot érintő utazásaik során számos rajongót gyűjtöttek, köztük Dan Aykroydot is, aki szerint dalaik úgy hangzanak, mint az 1965 körüli Stax-felvételek. Az utóbbi években lemezeiket a német Ruf Records adta ki, tavaly júniusban azonban kiadót váltottak, így aktuális albumuk már a Provogue/Mascot Label Group gondozásában látott napvilágot. A Navigation Blues felvételeire Koppenhágában, a Heyman Studiosban és a MillFactory NuVenue Studiosban került sor, a produceri feladatokat Soren Bojgaard látta el. A rögzítésre került dalok az 50-es, 60-as és 70-es évek blues, soul és rock ’n’ roll óriásai előtt tisztelegnek, ugyanakkor saját identitással is rendelkeznek. A zeneileg változatos, gyönyörűen kidolgozott lemez már az első néhány taktustól kezdve megfogja a hallgatót. Az egyetlen szerzemény, ami kevésbé sikerült, a Something To Hold On To, ezt a kis szépséghibát azonban nem fogjuk sokáig siratni. A nyolcfős zenekarnak van egy legendás norvég futballkommentátortól származó csatakiáltása, ami minden koncert előtt elhangzik: „Mi vagyunk a legjobbak a világon”. Még ha ez túlzó is, azt mégis megállapíthatjuk: a Thorbjorn Risager vezette formáció húsz év után a csúcson van, és a Navigation Blues mindezt megörökíti.

Provogue/Mascot Label Group, 2022.

hoati


Angela Strehli: Ace Of Blues
2023-01-24


Angela Strehlit gyakran illetik a First Lady Of Texas Blues címmel. Mi tagadás, sokat tett a színpadon és azon kívül is azért, hogy az austini bluesszíntér nemzetközi hírnévre tegyen szert. Pályafutása során számos nagysággal készített felvételeket, de hatása érezhető az ikonikus austini bluesklub, a Clifford Antone-nal közösen alapított Antone’s örökségében is. Az énekesnő évtizedekkel ezelőtt elhagyta Austint, és Észak-Kaliforniában telepedett le, ahol férjével, Bob Brownnal együtt vezeti a Rancho Nicasio nevű éttermet és rendezvényközpontot. Új lemezét tizenhét esztendő elteltével férje ötlete alapján készítette el. Míg az előző albumain rendszerint az életéről és a tapasztalatairól énekelt, addig a tizenkét nap alatt rögzített Ace Of Blues tisztelgés azon zenészek előtt, akik pályafutása során a legnagyobb hatással voltak rá. Az elhangzó dalok többek között Elmore James, Chuck Berry, Muddy Waters, Howlin’ Wolf és Otis Clay nevéhez köthetők. A címadó nóta, O.V. Wright ikonikus soul-klasszikusa egy önéletrajzi strófával egészült ki, így megtudhatjuk, hogy Strehli miként vált Ace-ként ismertté az Antone's-ban töltött éveiben. Az egyetlen saját szerzemény a Stevie Ray Vaughan emlékének szentelt SRV. A dal eredetileg a hetvenhat éves énekesnő Blue Highway című albumán szerepelt, amely az utolsó stúdiólemeze volt, egészen eddig a gyöngyszemig. Angela Strehlit egy sereg kiváló zenész támogatta, akiknek többségét a bluesrajongók már ismerhetik más felvételekről. A pazar kivitelű booklet számos fotóritkaságot tartalmaz, és azt is megtudhatjuk, miért éppen ezek a szerzemények kerültek kiválasztásra az albumra. Az Ace Of Bluest a Clifford Antone 2006-ban bekövetkezett halála után megszűnt, de most a hamvaiból feltámasztott Antone's Records a New West Records-szal együttműködve adta ki.

Antone's Records/ New West Records, 2022.

hoati