5. Kőbányai Blues Fesztivál
2017.08.19.


Mini Blues Rock Fest
2017.09.02.


Dan Patlansky

2017.09.08.


Henrik Freischlader Band
2017.10.29.


Josh Smith
2017.11.09.


10. Boogiefeszt

2017.12.09.

Ajánlott albumok

Rambling Blues Trio
Rambling Blues Trio
Tissassippi
Nonszensz
Nonszensz
Dráma van
Johnny Winter
Johnny Winter
Johnny Winter
Elam McKnight Band
Elam McKnight Band
Radio
Little Freddie King
Little Freddie King
You Make My Night
Oscar Wilson
Oscar Wilson
One Room Blues
Kilborn Alley Blues Band
Kilborn Alley Blues Band
The Tolono Tapes
Barrelhouse Chuck
Barrelhouse Chuck
Remembering The Masters




Kritika

Thorbjorn Risager & The Black Tornado: Change My Game
2017-08-10


Thorbjorn Risager 2003-ban néhány zenész barátjával együtt Thorbjorn Risager Blue 7 néven alapított zenekart. Rá egy évre adták ki bemutatkozó anyagukat, az igazi sikert és ismertséget azonban csak a soron következő két album, a From The Heart a Here I Am hozta meg számukra. 2014-ben lemezkiadót váltottak, a Ruf Records-szal kötöttek szerződést. A német lemezcég dobta piacra a többszörös díjnyertes Too Many Roadsot, amely már a Thorbjorn Risager & The Black Tornado név alatt került a polcokra. A névváltoztatással szerették volna jelezni, hogy nem egy énekesről és kísérőzenekaráról van szó, hanem egy valódi együttesről. A lemezkészítéssel párhuzamosan rendszeresen turnéznak Európa-szerte, de bemutatkozási lehetőséget kaptak Kanadában és Indiában is. 2015 elején Bonnban léptek fel, az est kép- és hanganyagát Songs From The Road címmel adták ki. Aktuális anyaguk rögzítésére a koppenhágai Medley Studióban került sor. Míg eddigi albumaik három hét alatt elkészültek, addig a Change My Game-en több hónapig dolgoztak. A dalok döntő hányada a kiváló dalszerzői készséggel, erőteljes énekhanggal bíró Risager nevéhez köthető, Peter Skjerning basszusgitáros csupán egy számot jegyez. A lemezen több rádióbarát nótát hallhatunk, a I Used To Love You, a Hard Time és a Lay My Burden Down egy nyitottabb szellemű kereskedelmi médiával megáldott országban akár slágerek is lehetnének. Az abszolút kedvencem a Dreamland, talán ez tükrözi legjobban a blues, rhtyhm & blues, rock és soul stílusokat felvonultató anyag hangulatát. A Thorbjorn Risager & The Black Tornado összetétele majdhogynem állandó, megalakulásuk óta csak két muzsikus hagyta el az időközben nyolc fősre bővült, újra és újra magas színvonalon teljesítő csapatot.

Ruf Records, 2017

hoati


Gary Clark Jr.: Live / North America 2016
2017-08-01


Az Austinban született Gary Clark Jr. tizenévesen kezdett gitározni. Eleinte kis szórakozóhelyeken lépett fel, majd Clifford Antone-nak köszönhetően bemutatkozott a legendás Antone’s klubban. Itt zenélt együtt először Jimmie Vaughannel, a The Fabulous Thunderbirds alapító tagjával, aki ajánlására Eric Clapton meginvitálta őt a 2010-ben megtartott Crossroads Guitar Festivalra. A Rolling Stone magazin 2011-ben a „legjobb ifjú tehetségnek” nevezte, az igazi áttörést azonban az egy évre rá megjelenő Blak And Blu hozta meg számára. Stílusát rengeteg féle zene inspirálta, mozgástere jócskán túlnyúlik a blues műfaj határain, amit az első nagy lemezkiadó által megjelentetett albumomon megpróbált bemutatni. Sorban negyedik lemeze, a The Story Of Sonny Boy Slim 2015-ben látott napvilágot. Az album felvételénél Clark teljesen átvette az irányítást, a zeneírás, a hangszerelés, a produceri munka, sőt a hangszeres játék nagy része is az ő nevéhez köthető. A lemez népszerűsítő turné észak-amerikai fellépéseit rögzítették, hogy aztán a legjobb pillanatokat kiadják. A Live / North America 2016 a korábbi albumról hét szerzeményt tartalmaz, köztük a két erőteljes húzónóta, a Grinder és a The Healing, melyek jócskán átformálásra kerültek. A repertoárban helyet kapott Jimmy Reed és Elmore James egy-egy dala, utalva Clark zenei gyökereire. Míg a The Story Of Sonny Boy Slim több bensőséges hangulatot árasztó mozzanatot rejt, addig az új anyag nyers, erőtől duzzadó. Kétség sem férhet hozzá, hogy Clark valódi lételeme a színpad, ezt már a 2014-ben megjelent koncertalbuma kapcsán is megállapíthattuk. A két élő lemez némi átfedéssel bír, hiszen a When My Train Pulls In és Numb mindegyiken megtalálható. Gary Clark Jr. már 33 éves, tehát az egyik nyilvánvaló mesterét, Jimi Hendrixet túlélte. Remélhetőleg évtizedek múlva is játszani fogja nekünk a stílusok és hangzások között ügyesen lavírozó, lebilincselő zenéjét.

Warner Bros. Records / Magneoton, 2017

hoati


Clarence ’Gatemouth ’ Brown: Boogie Uproar - The Complete Aladdin/Peacock Singles As & Bs 1947-1961
2017-06-07


Clarence ’Gatemouth’ Brown 1924-ben született a Louisiana állambeli Vintonban, de a texasi Orange-ban nőt fel. Apja vasútépítő munkás volt, szabadidejében egy cajun bandában énekelt és hegedült, így a kis Clarence már ötévesen elkezdett ismerkedni a hegedűvel. Tízéves korától gitározott, az évek során további hangszerek kezelését is elsajátította. Profi zenei karrierjét dobosként kezdte, mégis gitárosként figyeltek fel rá: 1947-ben a houstoni Bronze Peacock klubban váratlan bemutatkozási lehetőséget kapott, a tizenöt perces előadásával lenyűgözte a jelenlévőket. Innentől rendszeresen fellépett Don Robey klubjában, utóbb a tulaj a menedzserévé vált. Első felvételei az Aladdin Records égisze alatt jelentek meg, majd Robey a dalainak kiadására létrehozta a Peacock Recordsot. A két lemezcég által piacra dobott single-jeit gyűjtötték egybe a Boogie Uproar - The Complete Aladdin/Peacock Singles As & Bs 1947-1961 című dupla albumon. Az elhangzó szerzemények közül a My Time Is Expensive és a Mary Is Fine slágerlistás helyet ért el, hasonló sikert a mély hangja végett „kapuszájú” becenévvel illetett, a Blues Hall Of Fame-be 1999-ben beválasztott Brownnak a későbbiekben nem sikerült megismételnie. A She Walked Right In, a Dirty Work At The Crossroads és a Rock My Blues Away pályafutása fontos darabjai, csakúgy, mint az instrumentális Boogie Uproar, a Gate Walks To Board és az Okie Dokie Stomp. A felvételeken javarészt nagyzenekar kíséri, a közreműködők között megtaláljuk a kor két keresett, memphisi fúvósának, Bill Harvey tenorszaxofonosnak és Fred Ford baritonszaxofonosnak a nevét. Két számban szerephez jutott Jimmy McCracklin zongorista, a West Coast blues szcéna jeles képviselője is. A muzsikát bluesként jellemezhetjük, csak később jelentek meg a country, jazz, zydeco és a cajun elemei Gatemouth zenéjében.

Jazmine Records, 2017

hoati


Coco Montoya: Hard Truth
2017-05-30


Coco Montoya Santa Monicában született munkásosztálybéli családban. Szüleinek nagy lemezgyűjteményük volt, így zenei érdeklődése korán kialakult. A ’70-es években helyi rock bandákban dobolt, ebben az időszakban vált tagjává Albert Collins zenekarának. Mivel gitározni is szeretett, a „Telecaster mestere” folyamatosan tanította. Ez a kapcsolatukat erősítette, idővel szinte édesapjaként tekintett rá. A discókorszak kezdetén elmaradoztak a fellépések, ezért Montoya öt évnyi együttzenélés után elhagyta Collins bandáját. Csaposként kezdett dolgozni, de a gitározást nem adta fel. Egy este a ’80-as évek elején egy Los Angeles-i bárban játszott, amikor John Mayall besétált. Tiszteletadásként előadta az All Your Love-ot, ami a brit blues atyjának elnyerte a tetszését. Később Mayallnak gitárosra volt szüksége az újjáalakuló Bluesbreakersbe, Montoyát hívta meg. Munkakapcsolatuk tíz évig tartott. A búcsút követően saját bandát hozott létre és elkezdtek rendszeresen koncertezni. Bemutatkozó albumát 1995-ben készítette el, a Gotta Mind To Travel azonnal kedvenccé vált a bluesrajongók körében. Kilencedik, pályafutása talán legjobb lemezét az Alligator Records adta ki. Korábban is dolgozott már a chicagói lemezkiadóval, hiszen a 2000 és 2007 közötti kiadványait ők dobták piacra. A Hard Truth javarészt feldolgozásokat tartalmaz, melyeket átformáltak Montoya gitár és ének stílusához, úgy, hogy azok megtartsák az eredetik minden ízét. Coco nem feledkezett meg mentoráról, Albert Collinsról, a The Moon Is Full került rögzítésre tőle. A dal eredetileg Albert Collins, Robert Cray és Johnny Copeland közös Showdown! című albumán volt hallható. A saját számok közül kiemelkedik a Truth Be Told, a záró dal az egyik legjobban sikerült szerzemény a lemezen. A Lost In The Bootle-ban Lee Roy Parnell slide gitáros vendégeskedik, az ének részeket női vokalisták, Teresa James és Deb Ryder segítették. A kísérőzenészek között megtaláljuk Mike Finnigan, Johnny Lee Schell és Tony Brauanagel névét, ők mindnyájan a Phantom Blues Band tagjai. A csapat a Grammy-díjas Taj Mahal 1993-as stúdióalbumának rögzítése céljából alakult, azóta számos más előadó lemezének létrejöttében közreműködtek, de saját anyagokat is készítettek.

Alligator Records, 2017

hoati


The Doors: The Doors - 50th Anniversary Deluxe Edition
2017-05-16


A Doors együttes 1965-ben jött létre, a klasszikusnak tekinthető felállása még ugyanebben az évben kialakult. Eleinte a Los Angeles-i London Fogban koncerteztek, majd a Whiskey-A-Go-Go biztosított számukra heti százharmincöt dollárért rendszeres bemutatkozási lehetőséget. Itt figyelt fel rájuk Paul A. Rothchild producer, aki lemezszerződést ajánlott a fiúknak. Pont jókor tette ezt, hiszen a rákövetkező héten Phil Tanzini, a Whiskey-A-Go-Go tulajdonosa kirúgta őket, miután első ízben előadták teljes hosszában a The Endet. Bemutatkozó albumuk 1967. január 4-én jelent meg, mely kiadásának ötvenedik évfordulójára deluxe verzió megjelentetésével emlékezett a kiadó. A limitált példányszámban elérhető díszdobozos kiadvány három CD-t és egy LP-t tartalmaz: az első CD-n az eredeti album stereo remaszterelt változata, a második CD-n és az LP-n pedig az eredeti lemez mono remaszterelt verziója hallható. A zenekar nevét viselő album ’67-es megjelenése szenzációt keltett zenei körökben, megalapozva a banda elismertségét a kor többi nagy együttese között. A felvételek alig két hét alatt készültek el, saját dalaik mellett két feldolgozás, az Alabama Song és a Back Door Man is helyet kapott a lemezen. Az előbbi szerzemény egy Kurt Weill – Bertolt Brecht átdolgozás, ami élvhajhász szövege miatt a Doors koncertek egyik kedvencévé vált, míg az utóbbi dal Willie Dixon nevéhez köthető. Az album három örökérvényű klasszikust (Break On Through (To The Other Side), Light My Fire, The End) vonultat fel, ezek egyben a korong három tartópillérét is jelentik. Az ünnepi kiadvány harmadik lemeze az 1967. március 7-ei San Francisco-i The Matrix-beli koncert elveszettnek hitt eredeti felvételeit tárja elénk. Az egyik legrégebbről fennmaradt Doors élő hangzóanyag már megjelent kalózfelvételeken, de most előkerült a keverőpultos szalag, amiből a hangrestaurátorok egy igazán jó minőségű felvételt készítettek. A koncert repertoárja javarészt a debütáló lemezre épült, a produkció egy pályája elején járó, formálódó, saját hangját kereső, bátran kísérletező zenekart mutat. A Doors második korongja, a Strange Days még 1967-ben megjelent, az együttes iránti megnőtt várakozást jól jelzi, hogy közel ötszázezer előrendelést adtak le rá. Jim Morrison pillanatok alatt a korszak egyik legnagyobb szexbálványává vált, későbbi viharok előszelét csupán az énekes növekvő alkoholizmusa és Pamela Susan Courson, Neil Young szavaival a „Cinnamon Girl” felbukkanása jelezte.

Elektra Records, 2017

hoati


Vaneese Thomas: The Long Journey Home
2017-04-16


Vaneese Thomas Memphisben született Rufus Thomas legkisebb gyermekeként. Édesapjához és két testvéréhez, Calrához és Marvellhez hasonlóan a zenei pályát választotta. Már gyermekkorában szeretett zenét hallgatni, kezdettben Elvis Presley és a Beatles zenéjéért rajongott, az évek múlásával kedvencévé vált Aretha Franklin, Chaka Khan, Elton John és Bobby Bland. Énekhangját először nővére 1964-ben rögzített single-jein hallhattuk. Bemutatkozó lemeze Vaneese címmel 1987-ben jelent meg, az albumról a Let’s Talk It Over Top 10 sláger lett. Lemezeket meglehetősen ritkán készített, tehetségét azonban számos projektben bizonyította: háttérénekesként olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Luciano Pavarotti, Stevie Wonder, Michael Jackson, Celine Dion, Eric Clapton és Dr. John, de komoly feladatokat kapott filmekben és a televízióban is. Az elmúlt években elérkezettnek látta az időt a zenei gyökerekhez való visszatérésnek. Ennek első lépése volt a 2014-ben megjelent Blues For My Father, a kiadvány Soul Blues Album kategóriában Blues Music Awards jelölést kapott. Hetedik lemeze a megkezdett utat folytatja: a The Long Journey Home lényegében szülővárosának szóló szerelmeslevél. Mindegyik számból melegség és szeretet áramlik, méltón a városhoz, amely magát a rock ’n’ roll és a soul szülővárosának, a blues otthonának vallja. Memphis gazdag zenei örökségét felvonultató dalok közül tizenegyet maga Thomas írt, vagy társszerzőként jegyzik. Az egyik leginkább magával ragadó, szívbe markoló nóta a The More Things Change, amellyel Vaneese az Egyesült Államokban végbement polgári jogi mozgalmakat dicsőíti, jóllehet azt is megjegyzi, hogy még ma is folytatódik a küzdelem. A záró szám az akusztikusan előadott The Chain, a szerzemény eredetije a Fleetwood Mac rekordeladásokat produkáló albumán, a Rumours-on volt először hallható. A dal jól ismert riffjét a The Long Journey Home-on Katie Jacoby hegedűn interpretálta.

Segue Records, 2016

hoati


King King: Live
2017-03-17


A King King zenekar a nevét a tagok egyik közös kedvence, a Los Angeles-i The Red Devils egyetlen koncertalbuma után kapta. Megalakulásuk óta rendszeresen fellépnek Európában, lehetőséget kaptak, hogy John Mayall és a Thunder előzenekaraként is megmutassák magukat. Az elmúlt években taroltak a British Blues Awards gálákon, ahol számos kategóriában a legjobbként végeztek. Dalaik leginkább dallamos blues-rockként kategorizálhatóak, melyekben Alan Nimmo karakteres énekhangja és kiváló gitárjátéka dominál, amit vokálok és a holland Bob Fridzema briliáns Hammond-orgona játéka támogat meg. Régóta dédelgetett álmuk egy koncertlemez, tavaly látták elérkezettnek az időt a kiadásához. Az eddigi pályafutásuk összegzéseként is tekinthető Live címre keresztelt dupla album rögzítésére a zenekarvezető Nimmo szülővárosában, Glasgow-ban, az ikonikus O2 ABC-ben került sor. A koncerten elhangzó nótákat eddigi három lemezükről válogatták össze. Legnagyobb rádiós slágereik közül felcsendült a Rush Hour és a Crazy, a Hurricane sajnos valamiért kimaradt a műsorból. Glasgow egyik leghíresebb szülöttje, Frankie Miller előtt a melankolikus Jealousy előadásával tisztelegtek. Nem ez az egyetlen feldolgozás, amit hallhatunk, hiszen a The Fabulous Thunderbirds-től a Wait On Time is felcsendült. A You Stopped The Rain megírásában Alant bátyja, Stevie Nimmo betegsége inspirálta, aki gitártechnikusként vett részt az esten. Stevie a koncert végén megjegyezte, hogy még nem hallotta az együttestől ennyire fantasztikusan előadni a dalt. A digipack formátumú kiadványhoz egy live DVD-t mellékeltek, amit az angliai Holmfirth-ben, a The Picturedrome-ban vettek fel. A több mint száz éves, korábban színházként és moziként is működő koncertterem könnyű választás volt: korábban több nagysikerű fellépést adtak itt a fiúk, a terem akusztikája kiváló és filmezésre is nagyszerűen alkalmas. A két est műsora csaknem azonos, különbség csupán annyi, hogy a CD-ken nem található meg Eric Clapton 1980-ban született Old Love című számának feldolgozása, míg a DVD-ről a Wait On Time átdolgozása hiányzik. A koncertek íve jól felépített, az ízig-vérig profi quartettnek az első perctől az utolsóig sikerült fenntartania a lelkesedést, a figyelmet és a jó hangulatot, joggal sorolják őket az Egyesült Királyság legnépszerűbb és legsikeresebb blues formációi közé.

Manhaton Records, 2016

hoati


Tomislav Goluban: Kaj Blues Etno
2017-03-02


Tomislav Goluban a horvát blues zenei élet meghatározó alakja. Szájharmonikázni 1997-ben kezdett, többek között Sonny Terry-t, Slim Harpót és Paul Butterfieldet tartja példaképének. Részt vett a 2005-ös trossingeni World Harmonica Festivalon, ahol negyedik helyezést ért el. Két alkalommal képviselte hazáját az International Blues Challenge-n. Az első memphisi útja során a Sun Studióban mindössze két óra leforgása alatt rögzítette a $200 SUN Memphis Album című lemezt. Tavaly jelent meg pályafutása nyolcadik stúdióalbuma, a Kaj Blues Etno. Ahogy a cím is sugallja, a lemezen több zenei stílus, Goluban szülőföldje, Zagorje tradicionális muzsikája, a blues és az ethno képviselteti magát. A figyelemre méltó, huszonegy dalt felvonultató korongon nem kevesebb, mint negyven zenész közreműködött. Közülük a legismertebb Mike Sponza és Nebojsa Buhin neve. Mindkét gitáros szerepelt már Goluban korábbi lemezein, mi több, a Bjelovarban született zenésszel közös albumot (For A Friend & Brother) is készített. A kiváló hangszerelési ötletekkel teli, változatos felépítésű számok többsége a szájharmonikás nevéhez köthető, de néhány tradicionális darab is hallható a lemezen. Az utóbbi csoportba tartozik a nyitó Na Zagorskom Brijegu, melynek érdekessége, hogy a vallásos témájú Down By The Riverside zenéjéhez Goluban írt horvát nyelvű szöveget. A vonat örök inspirációs forrásként szolgál számára, az új anyagon a Vlak Vozi című szerzemény foglalkozik ezzel a témával. A dalhoz egy szórakoztató videoklip készült, amiben fa játékvonat szimbolizálja az igazi vonatot, mint központi motívum.

Spona, 2016

hoati


Jeff Healey: Holding On: A Heal My Soul Companion
2017-02-15


A Torontóban született Jeff Healey-vel rendkívül mostohán bánt a sors, hiszen majdhogynem születésétől kezdve küzdött a rák ellen. Mindössze negyvenegy éves volt, mikor 2008. március 2-án elhunyt. Sikerekben gazdag karriert tudhatott magának: kanadai, amerikai és európai turnék, számtalan lemez, díjak és jelölések sokasága köthető nevéhez. Két rádióműsort is vezetett, ezekben kedvenc blues és jazz felvételeit mutatta be. Tragikus halála után két hónappal jelent meg a Mess Of Blues című album, melyet további posztumusz kiadványok követtek. A Heal My Soul 2016. március 25-én ötvenedik születésnapja alkalmából került piacra. A kiadatlan stúdiófelvételeket felvonultató lemez számait remaszterelték, a modern technika segítségével följavították, így azok dögösen szólnak, teljesen frissnek tűnnek. Az abszolút pozitív fogadtatásban részesült album folytatásának tekinthetjük a Holding On: A Heal My Soul Companiont. A decemberben megjelent lemez két részre oszlik, az első felében szintén korábban ki nem adott nótákat találunk, míg a második fele a Jeff Healey Band 1999. július 6-án adott koncertjét tartalmazza. A stúdiódalok közül kiemelkedik a Love Takes Time és az All That I Believe, nehezen érthető, hogy miért hullottak ki annak idején a válogatáskor. A blokkot egy rövid instrumentális szám, a CNIBlues zárja. Az Oszlóban rögzített élő felvételen csúcsformában vannak a fiúk, nyilvánvalóan jól érezték magukat, többször hallható, hogy tréfálkoznak, nevetnek a dalok között. Slágereik közül több felcsendül, de a repertoárból nem hiányozhattak olyan átdolgozások sem, mint a Dust My Broom, a How Blue Can You Get és a Yer Blues.

Provogue Records, 2016

hoati


Jethro Tull: Stand Up: The Elevated Edition
2017-01-06


1969. augusztus 1-jén jelent meg a Jethro Tull második nagylemeze, a Stand Up, mely hamar toplistás lett és rohamosan nőtt a zenekar népszerűsége szerte a világban. Ősszel a Parlophone Records jóvoltából kiadták a méltán népszerű album deluxe verzióját Stand Up: The Elevated Edition címmel egy 2 CD-ből és 1 DVD-ből álló pakkban. A kiadvány első lemezén az eredeti album Steven Wilson által újrakevert sztereó változata található. A Stand Up kezdete volt a bluestól való eltávolodásuknak: ekkor jelentek meg először Ian Anderson folk-rock zenei hatásai az együttes addig inkább blues alapokra építkező zenéjében. „Ez volt az első saját lemezem, amely igazán eredeti zenét tartalmazott, különleges helye van a szívemben.” - nyilatkozta a közelmúltban Anderson. Az album olyan felvételei, mint a Johann Sebastian Bach feldolgozás Bourée, a Nothing Is Easy vagy az A New Day Yesterday ma is stabil szereplői a koncertjeiknek. Itt mutatkozott be a Jethro Tull új gitárosa, Martin Barre, aki 43 évig volt a csapat tagja. A birminghami származású muzsikus gitárjátéka meghatározó összetevő volt a zenekar sikerében. Bónuszként helyet kaptak a lemezen ritka dalok, a Top Gear című rádióműsorban rögzített session felvételek, valamint a Driving Song és a Living In The Past sztereó változatai. Ez utóbbi szám sokak szerint Anderson pályafutásának egyik legjobb darabja, az együttes a dal révén bekerült a Top Of The Pops című tv-műsorba. Az 1969 áprilisában kiadott kislemez nóták monó verziói a második korongon hallhatók, csakúgy, mint a Jethro Tull 1969. január 9-én rögzített svédországi koncertje. A banda a Jimi Hendrix Experience előtt lépett fel, a repertoár javarészt a This Was és az alig fél év múlva megjelenő Stand Up szerzeményeire épült. A koncert különböző bootleg verziókon korábban már forgalomba került. A DVD-n az eredeti nagylemez újramixelt DD/DTS 5.1 és PCM stereo változatai mellett a To Be Sad Is A Mad Way To Be és a Back To The Family eddig kiadatlan stockholmi képfelvétele kapott helyet. A kiadványhoz egy 112 oldalból álló könyvecske tartozik, mely ritka és eddig publikálatlan fotókat vonultat fel, bemutatja az album részletes történetét és tartalmazza Ian Anderson megjegyzéseit az egyes tételekhez.

Parlophone Records / Magneoton, 2016

hoati


Elmore James & His Broomdusters: Slide Order Of The Blues - The Singles As & Bs 1952-1962
2016-12-27


Elmore James 1918. január 27-én született törvénytelen gyermekként a Mississippi állambeli Richlandban. Kiskorában édesanyjával egyik farmról a másikra vándorolt a jobb megélhetés reményében. Saját készítésű gitáron kezdett tanulni, tizennégy éves korától táncmulatságokon és barrelhouse-okban zenélt. Nagy hatással volt rá Robert Johnson és Kokomo Arnold játéka, Johnsonnal gyakran fellépett, elleste technikáját és megtanulta dalait. A ’30-as évek végén alakította első saját együttesét, de ez idő tájt sokszor játszott Sonny Boy (Rice Miller) Williamsonnal is. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált Guam szigetén, leszerelése után unokatestvérével, Homesick Jamesszel és Eddie Taylorral koncertezett. Első kislemezét 1951-ben készítette el, a Trumpet Records részére rögzített Dust My Broom felkerült a Billboard Top 10-es listájára. Pályafutása során készített még kislemezeket a Meteor, Flair, Checker, Fire, Modern, Chief, Vee Jay és Chess lemezkiadók részére. Ezeket a felvételeket gyűjtötték csokorba a Slide Order Of The Blues - The Singles As & Bs 1952-1962 című kiadványon. A hiánypótlónak számító dupla albumon a műfaj olyan alapdarabjai hallhatók, mint a Dust My Broom, az I Believe, az It Hurts Me Too, a The Sky Is Crying, az I Can’t Hold On (Talk To Me Baby), a Look On Yonder Wall és a Shake Your Money Maker. Az említett nóták megszámlálhatatlanul sok feldolgozást megéltek, azonban nemcsak dalaival, hanem stílusával is hatott a következő nemzedékekre Elmore James, aki személyében az üvegnyaktechnika úttörőjét tisztelhetjük. A Blues Hall Of Fame-be 1980-ban beválasztott muzsikus negyvenöt éves korában, szívroham következtében hunyt el.

Jasmine Records, 2016

hoati


Búval és bánattal örvendezzünk!
2016-12-04


Vannak dolgok, amelyekért érdemes élni, vannak dolgok, amiért jó, ha van fülünk a hallásra, vannak dolgok, amelyekkel a bennünket körülvevő, egyre kevésbé emberbarát világot is könnyebb elviselni. Ilyen dolog a zene. Ebben az esetben a blues. Tudjátok az, amely akkor is itt van bennünk, ha minden kötél szakad, amikor minden elmúlik, minden elhagy.
Rohadt egy év volt a rock zenében. David Bowie-t és Paul Kantnert a rák vitte el, Keith Emerson főbe lőtte magát, Prince-szel a fájdalomcsillapítók végeztek, elment a fehér blues nagyapó Leon Russell, Scotty Moore, Elvis gitárosa, Mose Allison. És akkor még nem szóltunk a külön műfajnak tekinthető Leonard Cohenről, és a mi veszteségeinkről, Somló Tamásról, Laux Józsiról, Danyi Attiláról, vagy legutóbb Dévényi Ádámról. A klasszikus kor nagy figurái, különleges egyéniségek távoztak. Még jó, hogy itt van a Rolling Stones, amely újabb tanújelét adta elpusztíthatatlanságának.
A Stones már régen ott tart, hogy ha egyetlen új lemezük sem jelenne meg, ha egyetlen koncertet sem adnának, akkor is bőven ott vannak a 20-21. század zenei világörökségében, amelyhez a végítélet napja előtt néhány perccel is visszanyúlhatunk. (Persze, ha elhallgatnának, alighanem pillanatok alatt meg is halnának.) Erre 11 évvel utolsó stúdióban készült remekművük, az A Bigger Bang után kiráztak a kisujjukból egy elképesztő rhythm and blues lemezt, amelyben egykori tanítómestereik, Howlin’ Wolf, Willie Dixon, Little Walter, Memphis Slim előtt tisztelegnek. Az öreg bluesmanek adták meg nekik az első lökést annak idején, az ő dalaikkal tették le névjegyüket, mostanra már ők is öreg bluesmanek lettek, visszatértek azokhoz a forrásokhoz, amelyekből egykor jó volt meríteni, és amelyek a mai napig kristálytiszták.
Gyakran előfordul velem, hogy úgy érzem: a jó zenében nincs idő. A ’60-as, ’70-es évek legjobb lemezei abszolút mértékben a jelent képviselik számomra, és attól tartok, nem vagyok ebben egyedül. Talán éppen ez az időtlenség a titka annak, hogy a „nagy generáció” legjobbjai máig képesek maradandót alkotni. Ha egy idegen számára becsempésznénk a Blue And Lonesome című, 2016-os Rolling Stones lemezt a korai Stonesok közé, talán észre sem venné, legfeljebb arról, hogy Mick Jagger hangja mélyebb, érettebb lett.
Igazi örömzenét produkál nekünk a Jagger - Richards - Wood - Watts négyes, amelyet két számban az az Eric Clapton egészít ki, akinek szintén akadt már egy-két hiteles mondanivalója ebben a témában. (Esetleg poroljuk le az 1996-os From The Cradle című lemezét…) Jagger nemcsak önfeledten fújja a herflit, hanem egészen új oldaláról mutatkozik be hangja az I Can’t Quit You Baby-ben, amelyet sokan imádunk a Led Zeppelintől. Ez a záródal a lemez egyik csúcsa, de legalább ennyire magával ragadó a nyitó Just Your Fool, az igazi kesergő címadó felvétel, az ostinatós Hate You See You Go, vagy a Little Rain lusta lassúsága. A Ride ’em On Downhoz pedig mindjárt csináltak egy olyan klipet Francois Rousselet rendezésében, amelyet 16 éven aluliak csak szülői felügyelet mellett nézhetnek meg. Az egész lemez egészségesen nyers, fésületlen, romlatlanul dögös, olyan, amilyennek a Stonest mindig is szerettük.
Olcsó fordulat lenne azt írni, hogy ezzel a lemezzel a kör bezárul, hiszen a vén rock fosszíliák visszatértek a kiindulóponthoz. Ráadásul nem tartom valószínűnek, hogy az ő felfogásukkal, folyamatosan újratöltődésükkel valaha is „hattyúdalban” gondolkodnának. Úgy gondolom, hogy csak jól akarták magukat érezni, minden kényszer és kötöttség nélkül. Tegyük ezt mi is, a Blue And Lonesome-ot hallgatva.

Göbölyös N. László


Joe Bonamassa: Live At The Greek Theatre
2016-10-26


Joe Bonamassa zenész családba született, az édesapja gitározott, a nagyapja és a dédapja trombitált. Az utat atyja jelölte ki számára: az első gitárját tőle kapta, amin eleinte klasszikus zenét tanult. Később elkezdte böngészni a családi lemezgyűjteményt, bárhová nyúlt, blues lemezekre bukkant, az elektromos gitárok hangzása teljesen lenyűgözték. Bemutatkozó albumát 2000-ben készítette el, azóta szinte valamennyi lemeze vezette a Billboard slágerlistákat. Pályafutása során számos az Egyesült Államokban és az öreg kontinensen rögzített koncertje jelent meg. Legutóbbi élő albumán Muddy Waters és Howlin’ Wolf dalait játssza, míg tavaly Albert King, B.B. King és Freddie King életműveit vette górcső alá és készítette el saját verzióit a szerzeményeikből. A Live At The Greek Theatre című dupla lemez a legendás Los Angeles-i Greek Theaterben került rögzítésre. A kiadvány egyenlő arányban tartalmazza a „Három Királyok” felvételeit, természetesen mindegyiküktől felcsendülnek a legnagyobb slágereik. A zenészi teljesítmények első osztályúak, ahogy az egy ilyen kaliberű produkcióhoz illik. A kiemelkedő marketing stratégiával bíró, mindig elegáns Bonamassa gitárjátékára nincsenek jó jelzők, pazarul pengetett, csodásan improvizált. Hangja továbbra is kellemes, egyben kifogásolható, ami valószínűleg így is marad. Korabeli gitárok nagy választékán játszik: a Gibson gitárok közül pengeti az ES-t, a Les Pault, a Flying V-t, két Custom Shop modellt, továbbá két Fender Stratocastert is megszólaltat. Hangszerválasztásának ékköve az a Lucy névre hallgató Flying V, amin egykoron Freddy King játszott, most az akciófilmsztár, Steven Seagal tulajdona. Mindvégig kiemelt szerep jutott a veterán billentyűs Reese Wynans-nek, aki 2014-ben a Different Shades Of Blue című albumon játszott először Joe Bonamassával. A Mahalia Barnes - Jade MacRae - Juanita Tippins trió nemcsak háttérénekel, hanem némely dalokban megkapják a szólórészt is, nem véletlenül. Szenzációs énektudásuk nélkül szegényebb lenne ez az anyag.

Mascot Label Group, 2016

hoati


Led Zeppelin: The Complete BBC Sessions
2016-10-12


A Led Zeppelin BBC Sessions című dupla albuma 1997. november 11-én jelent meg. Az első lemezen 1969-ben rögzített szerzemények hallhatók, a második lemezen pedig az 1971. április 1-jén, a londoni Paris Theatre-ben adott fellépés tíz száma kapott helyet. A sessionok alkalmával a banda először üres teremben, később közönségnek játszott. Jimmy Page eredetileg három albumnyi terjedelmű anyagot válogatott össze, a kiadó nyomására jelent meg végül dupla lemez. A kettős platina minősítést kapott BBC Sessions remasterelve, kilenc számmal kiegészítve, The Complete BBC Sessions címmel került ismét piacra. A kiadó a plusz dalokat egy harmadik lemezre szerkesztette össze: találunk közöttük hivatalosan eddig meg nem jelent felvételeket a Playhouse Theatre-ben, az Aeolian Hallban és a Paris Theatre-ben adott fellépésekből, gyűjtőknek azonban az igazi csemegét a három utolsó szám nyújtja. A Maida Vale Studio-ban 1969. március 19-én rögzített session mesterszalagjait valaki a BBC-ben törölte, a bootleg verziókon mindeddig egy középhullámú rádióadásból felvett változat keringett. Információ nincs arról, hogy miből dolgoztak most, de a végeredmény viszonylag szépen szól. A műsorvezető Alexis Korner volt, akinek az 1968-ban kiadott New Generation Of Blues című albumán két dalban Robert Plant is énekelt. Kakukktojásként szerepel a lemezen a White Summer, hiszen szerkesztett változata már korábban felkerült a Coda 1993-as remaster verziójára, itt végre teljes pompájában hallható. A kiadvány promóciója kifogástalanra sikerült, a közösségi médiában folyamatosan hirdették az anyagot, a What Is And What Should Never Be-hez videoklipet készítettek, a megjelenés előtt pedig beszélgetős-zenehallgatós sajtóeseményt tartottak Page közreműködésével. Nekünk rajongóknak nincs már más dolgunk, mint hogy beszerezzük a tripla albumot.

Warner Music Group / Magneoton, 2016

hoati


AG Weinberger: Mighty Business
2016-08-24


Weinberger Attila a ’60-as évek közepén született Nagyváradon. A blues zene iránti vonzódását egy véletlennek köszönhette: az 1978-as argentínai futball-világbajnokság egyik elődöntőjét megelőzően Muddy Waters montreaux-i koncertjét vetítette a Magyar Televízió, amelyet szülővárosában is látni lehetett. A hallottak és a látottak egyszerűen lenyűgözték, tudta, hogy ez az út, amin járnia kell. A Metropol zenekarba 1983-ban került, öt évet töltött a közismert csapatban. 1996-ban eljutott az Egyesült Államokba, egy esztendővel később pedig Bill Clinton bukaresti látogatásakor a román főváros központjában lépett fel, ezt az amerikai elnök személyesen köszönte meg neki. Első lemezét 1996-ban, immár AG Weinberger művésznéven adta ki, innentől kezdve rendszeresen jelentek meg albumai. A 2006-ban piacra dobott Nashville Calling premiernek számított a romániai zenei életben, hiszen ottani zenész korábban nem büszkélkedhetett teljes egészében az USA-ban készült anyaggal. A rádióbarát szerzeményeket felvonultató lemez költségeit, hatvanezer dollárt egy Seattle-ben élő vietnami háborús veterán fedezte. Legutolsó albuma, a nyersebb megszólalású Mighty Business a 2009 májusában ötszáz néző előtt a bukaresti Hard Rock Caféban adott koncertje velejét tartalmazza. „Gitáros vagyok, aki zsidónak született, magyarul nőtt fel, románul élt, és angolul dolgozik, szeret és remél. Számos kultúra örökségének vagyok a hordozója, amely a zenémre is kihat.” – nyilatkozta egykor a román blues zenei élet legmeghatározóbb alakjaként számon tartott, hazánkban már többször fellépett gitáros, akinek stílusa rengeteg hatás és etnikai színezet keveredéseként írható le. A felvétel idején Weinberger élete mélyponton volt, a koncert mégis olyan jól sikerült, hogy zenei karrierje egyik csúcspontjának tartja.

BigFoot Records, 2015

hoati


Takáts Tamás Blues Band: Úton
2016-06-16


Takáts Tamás első saját együttesét 1989 végén alapította Takáts Tamás Dirty Blues Band néven. Eleinte klasszikus bluesokat és Hagyó Béla szerzeményeket játszottak kis klubokban, népszerűségük növekedésével egyre több meghívást kaptak az ország különböző részéből. A ’90-es években a hazai bluesfesztiválok állandó vendégei, előzenekarként felléptek Alvin Lee, Eric Burdon, John Mayall, Chris Farlowe és a Rolling Stones magyarországi koncertjein. Az együttesben az évek során sok ismert zenész fordult meg, a jelenleg formációt Takáts Tamás, Gál Gábor, Patyi Sándor és Tóth Károly alkotja. A mostanra a „dirty” jelzőt elhagyó csapat a fennállásának huszonöt éves jubileuma alkalmából készítette el az Úton című albumot, mely idén januárban vált kézzelfoghatóvá. A lemez repertoárjában tizenhárom friss dal mellett a Megöl a vágy és a Pocsolyába léptem újra felvett verziója kapott helyet. A dalszövegek a még mindig kölyökképű Takáts Tamás nevéhez köthetőek, ezek a szokásosnál is melankolikusabbak, rengeteg nosztalgikus visszaemlékezés fogalmazódik meg bennük, persze a humor, a finom gúny sem hiányzik belőlük. Gál Gábor szerzeményei tovább keményedtek, míg Patyi Sándor dalai a líraibb hangulatot képviselik, a szövegek tónusához jobban illenek, ezért nekem a basszusgitáros nótái tetszenek jobban. Az album legnagyobb „slágerei” az Engedj el és a Várjuk a szép időt című dalok, amik reményeim szerint méltó társai lesznek a koncertfavoritoknak. A nagyszabású lemezbemutató koncertet őszre tervezi a zenekar, sok meghívott vendéggel, addig is hallgassuk a csapat történetének talán legjobb albumát. „Optimizmus, búfelejtés, rock and roll!” – ahogyan Takáts Tamás szokta mondani.

Golden Music 2011 Kft., 2016

hoati


Johnny Rawls: Tiger In A Cage
2016-05-28


Otis Clay és Johnny Rawls közös hanganyaga, a Soul Brothers 2014-ben került a boltok polcaira. A lemezt Soul Blues Album kategóriában a legjobbak közé jelölték a Blues Music Awards-on, a végleges győzelmet azonban nem sikerült megszereznie. Johnny Rawls soron következő, immár saját neve alatt megjelenő Tiger In A Cage című albumát két év elteltével adta ki. A bevált recepten ezúttal sem változtatott, a dalok rögzítésében állandó kísérőzenekara, a The Rays segédkezett. A banda vezetőjével, egyben a Catfood Records főnökével, Bob Trenchardal 1998-ban ismerkedett meg, a kiadó 2008 óta gondozza anyagait. Az elhangzó számok egy része saját, a másik része Trenchardal közös, de találunk a lemezen Sam Cooke, Jackie Wilson és Rolling Stones nótát is. Folyamatosan foglalkoztatják társadalmi, politikai kérdések, ezeknek dalaiban rendszeresen hangot ad. Remek példa erre a címadó felvétel, amely egy tizenkilenc éves, drogvád miatt börtönbe került, ott öngyilkosságot elkövető fekete férfiről szól, utalva arra, hogy mennyire elhibázott az Egyesült Államok drogpolitikája. Az albumon több vendégművész képviselteti magát, közülük a legismertebb a mentora után Little Boogaloo becenévre keresztelt Eden Brent. A szólókarrierjét 1985-ben kezdő Rawls utóbbi lemezei rangos jelöléseket és díjakat kaptak. A mind zeneileg, mind szövegileg mívesen kidolgozott kompozíciókat, jó hangszereléseket, kiváló zenészi teljesítményeket felvonultató Tiger In A Cage sem kerülheti el a sorsát.

Catfood Records, 2016

hoati


Henrik Freischlader Trio: Openness
2016-05-14


Henrik Freishlader bemutatkozó lemezét 2006-ban adta ki. A rákövetkező években rendszeresen jelentkezett albumokkal, melyek változatos, remek dalokat, kellemes énekhangot és ízes gitárjátékot tartogattak az érdeklődők számára. A német származású, Wuppertalban született muzsikus 2014-ben, tíz évnyi kemény munka után bejelentette, hogy feloszlatja zenekarát és  visszavonul. Stílusosan vett búcsút a közönségtől, hiszen utolsó lemeze, a Live 2014 a búcsúturnéján készült felvételeinek válogatás anyagát tartalmazta. Bizakodtunk, hogy döntése nem végleges, csak pihenésre, feltöltődésre van szüksége. Reményeink valóra váltak, hiszen tavasszal saját kiadója égisze alatt friss albummal jelentkezett. Trióban kezdett zenélni, nagyon megszerette ezt a zenélési módot, így az Openness című CD-t trió formációban rögzítette. Az együttesébe újdonsült társakat keresett: Alex Grube basszusgitárost régóta ismerte, ő hozta magával Carl-Michael Grabinger dobost. A lemezen jól megférnek egymás mellett a blues-rock nóták és a balladák, de találunk rajta egy tradicionális tizenkét ütemű bluest is az Early Morning Blues képében. Akárcsak a korábbi anyagok esetében, a hazánkban többször megfordult Freischlader ezúttal sem tudott Jimi Hendrix szellemétől szabadulni, amit a High Expectations című nótában idézett meg. A CD csúcspontja a Techno, míg az akusztikus His Love tökéletes zárása a lemeznek.

Cable Car Records, 2016

hoati


Freddy King: Heads Up! - The First Fourteen Singles
2016-05-03


Freddy King, a modern blues gitározás úttörője 1934-ben a Texas állambeli Gilmer városában jött világra. Hat évesen édesanyja és egyik nagybátyja segítségével kezdett el gitározni tanulni. Családjával 1949 őszén Chicagóban telepedett le, napközben az acélműben dolgozott, éjszaka muzsikált, a The Every Hour Blues Boys nevű zenekarát az ’50-es évek derekán hozta létre. Első felvételeit 1956-ban az El-Bee Records részére készítette el. Többször megkereste a Chess Records-ot, de mindig elutasították, így 1960-ban a Federal Records-hoz szerződött. A Syd Nathan alapította lemezkiadó által 1960–62 között megjelentetett kislemezeit fogja csokorba a Heads Up! - The First Fourteen Singles címet viselő album. A lemez néhány kevésbé ismert dal mellett számos King örökzöldet tartalmaz, melyeket szinte minden valamire való blues zenész feldolgozott már. A Hide Away, a Lonesome Whistle Blues, a See See Baby, a San Ho Zay, az I’m Tore Down és a Christmas Tears című szerzemények felkerültek a Billboard rhythm and blues listájára, nem véletlen, hogy a Texas Cannonball néven is emlegetett muzsikus egy időben kereskedelmileg a legsikeresebb blues zenész volt. A negyvenkét évesen elhunyt Freddy Kinget 2012-ben választották be a Rock and Roll halhatatlanjai közé, a rock műfajára gyakorolt jelentős hatását elismerve. Olyan zenészek tisztelték mesterükként, mint Eric Clapton, Mick Taylor és Stevie Ray Vaughan.

Jasmine Records, 2015

hoati


Blue Largo: Sing Your Own Song
2016-03-06


A Blue Largo nevű formációt a gitáros Eric Lieberman és az énekesnő Alicia Aragon 1999-ben hozta létre. A kaliforniai zenekar az elmúlt évtized közepéig folyamatosan működött, két meglehetősen sikeres albumot (What a Day!, Still In Love With You) is megjelentetve. 2006 novemberében a sors azonban közbeszólt, Liebermannál egy ritka betegséget, a fokális disztóniát diagnosztizálták, amely a jobb kezének a koordinációs mozgását zavarta össze, ezáltal lehetetlenné téve, hogy gitározzon. Idővel a gitáros szervezetének sikerült úrrá lennie a betegségen, újra zenélni kezdhetett, így felélesztette a Blue Largo-t is, amivel 2015 májusában elkezdték elkészíteni a harmadik lemezüket. A Sing Your Own Song című albumon Lieberman hét saját szerzeménye hallható, ezek nem meglepő módon a kihívásról, kétségbeesésről, reményről és a megújulásról szólnak. Az átdolgozások között találunk három instrumenális felvételt Earl Hooker, Clarence 'Gatemouth' Brown és Herb Remington tollából. A ’40-es, az ’50-es évek zenei világát megidéző, igazán színes, változatos lemez hangmérnöke és társproducere a hírnevet James Harman együttesében szerzett Nathan James volt, aki számos kiváló vendégmuzsikussal egyetemben közreműködött is az albumon.

Coffeegrinds Music, 2015

hoati