Kritika
John Mayall: The Sun Is Shining Down
2022-04-05
John Mayall vitathatatlanul a fehér blues legismertebb és egyben legjelentősebb képviselője. Pályafutása során több tucat albumot készített, 1966-tól a 70-es évek elejéig kiadott lemezei hivatkozási alapnak számítanak. Az általa alapított John Mayall & the Bluesbreakers nevű formációban olyan hírességek fordultak meg, mint Eric Clapton, Peter Green, Jack Bruce, Mick Fleetwood vagy Mick Taylor. Hazánkban jó néhány alkalommal járt, először 1985-ben, amikor is egy miniturné keretében a Kisstadion mellett Debrecenben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden lépett fel. John Mayall 2014-ben a Forty Below Recordshoz szerződött, azóta hat albumot készített az Eric Corne vezette lemezcégnél. A legutolsó albuma The Sun Is Shining Down címmel látott napvilágot. A brit blues atyja egész pályafutása során termékeny dalszerző volt, ezen a lemezen hat saját száma található. A Deep Blue Sea már ismerős lehet a rajongóknak, hiszen ez először Mayall 1970-es, dob nélküli albumán, a USA Unionon kapott helyet. Kislemezként az I'm As Good As Gone és a Chills And Thrills jelent meg, az előbbi Bobby Rush, míg az utóbbi Bernard Allison szerzeménye. Az albumon hallhatjuk még Tinsley Ellis és Roosevelt Sykes egy-egy dalának feldolgozását is. A felvételekhez a korábban bevált recept szerint vendégmuzsikusokat is meghívtak, így szerephez jutott Melvin Taylor, Marcus King, Buddy Miller, Scarlet Rivera, Mike Campbell és Jake Shimabukuro. Az alapzenekarban nincs változás, Greg Rzab és Jay Davenport tizennégy éve biztosítja az alapot, Carolyn Wonderland pedig 2018 óta dolgozik Mayall-lal. A szólózenészként is tevékenykedő Wonderland leginkább a címadó tételben kapott lehetőséget a gitártudása csillogtatására. A The Sun Is Shining Down egy újabb jól sikerült anyag a nyolcvankilenc éves John Mayall diszkográfiájában. Reméljük, hogy addig folytatja a lemezfelvételeket, amíg csak tudja.Forty Below Records, 2022
hoati
Top három magyar blueszenész fergeteges koncertje a Muzikum Klubban
2022-02-10
Volt már három szájharmonikás, volt már három zongorista koncertje a hazai blueszene fellegvárának számító Muzikum Klubban a közelmúltban. Most a legjobbnak tudott három hazai bluesman, Szűcs Gábor, Pribojszki Mátyás és Nemes Zoltán adott forró hangulatú koncertet ugyanitt. És mivel a blues nyelve és a „só bizniszé” is az angol, az urak a fenti sorrendben, Little G Weevil, Jumping Matt és Mr. Jambalaya néven játszottak.
Nos, nem erre az alkalomra összerántott formációról van szó: a zenészek élesben már kipróbálták egymást leginkább a Szűcs által megszervezett, az USA dél- és közép-keleti államaiban tett koncertkörúton 2014-ben, de azóta is többször szerepeltek együtt. Az amerikai turné sztorijait elevenítették fel a számok közti beszélgetésekben, viccelődő, vidám hangulatban. A téma örökzöld: bulik, kocsmák és csajok (Whiskey and Women). Előkerültek az immár három évtizedre visszanyúló kezdeti idők is: a 90-es években Gabesz Szabó Tamás mellett a Spo-Dee-O-Dee formációban került szem elé, Matyi a Blues Fools frontembere volt majd egy évtizedem keresztül, míg saját neve alatt új bandát alapított, Zoli pedig a Paid Holiday tagságát cserélte a New Orleans-i zenét képviselő Jambalaya vezetői posztjára.
A Covid-járvány ellenére még a lámpákon is csüngtek, telt házas volt a koncert. Két nevet még meg kell említeni a sikeres esttel kapcsolatban: a többször is megtapsolt Kajdi Péter technikusét, aki nem sokkal a kezdés előtt a taccsra ment hangosítást a sírból hozta vissza, alig megkésve az eredeti időponthoz képest, és a vendégzenészként a mindkét menet második felében beugró, egy szál pergődobbal csodákat művelő Molnár Dániel dobosét. A felállás: középen Szűcs ült, gitárjával és bass-drumjával, jobbra tőle Nemes a jól bevált piros Nord, térden-combon egyensúlyozható billentyűivel, míg balra foglalt helyet Pribojszki a herflijeivel.
Az unplugged koncert kezdő bluesa Little G Weevil Moving című száma volt, melyben a szerző énekelt és akusztikus gitáron – mint végig az első részben – játszott. Pribojszki énekével és virtuóz harmonika-impróival egy gyorsabb nóta követte ezt, majd a harmadik szereplő, Nemes boogie-jával folytatta a sorban a bemutatkozást. Emlékezetes volt Bessie Smith százéves dala, az Ain’t Nobody Business előadása ismét Szűcs érzéki énekével és gitárszólójával. Még az amerikai koncertkörúton vették be repertoárjukba ezt a nótát, Memphis városához kötve. Ismét a gitáros bluesa, a Wealthy Man hangzott el a ’16-os akusztikus albumáról, hogy aztán Zoli a sajátját, a Messziről jött bluest játssza el nekünk Matyival duóban, virtuóz zongorajátékával, New Orleanst megidéző, Dr. John-hangulatú énekével, és már Molnár megerősítő dobjátékával. Az est egyik legemlékezetesebb dalát Pribojszki interpretálta: egyik kedvence, George ’Harmonica’ Smith Tight Dress című nótáját fújta el nekünk már mélyebb hangtónusban, a tízlyukúaknál jóval testesebb fekete alt-szájharmonikájával. Gabesz sajátokkal zárult az első rész: a sodró ritmusú One Little Cup méltó befejezése volt a menetnek. Lenn gördült-darált, fenn csilingelt a zongora-boogie, vijjogott a harmonika, a dobon sepertek-peregtek a gyors nyolcadok, Weevil pedig magával ragadóan énekelt-dalolt. A második részben már előkerült az elektromos gitár is: Little G az első számot szólóban ezzel adta elő, ún. spanyol hangolással. John Lee Hooker, Lightnin’ Hopkins és a memphisi blues-faterok szelleme lebegett a termen át, csakúgy mint a következő dalokban is. Ezek ám az igazi Weevil bluesok: a másnál agyonstrapált felső E-húr, ugyanúgy, mint az alsó, szinte meg sem szólal, annál inkább az Á, D-húr, a középső húrokon „sodort” akkord-felbontásokkal, rögtönzésekkel. És azzal a ritka, egyedi „fekete” énekhanggal lep meg, amely egyedülálló a fehér énekeseknél. Talán az angol Dave Kellynek van hasonló hangtónusa. A country-bluesos bevezetés után egy kissé slágeresebbnek tűnő, de mégsem édeskés nóta, a Memphis Soul következett Mátyás főszereplésével, Charlie Musselwhite-stílusú dallamos szájharmonika rögtönzéseivel, Molnár hathatós ritmusaival tetézve. Közben mentek a sztorizások is az amerikai turné idejéből, amelyekből nem adok közre, azaz a poénokat nem lövöm le, talán még valahol meghallhatjuk őket. A stafétabotot Mr. Jambalaya vette át, aki először egy parádés boogie-woogie-t zongorázott el, majd Pribojszki harmonikaszólójával kísérve adta elő Louis Armstrong Wonderful Worldjét, alaposan átdolgozva, szirupmentesebbé téve. (Bocs, Louis bácsi!) Ezután a lap visszakerült a szájharmonikáshoz: előbb egy szólót, majd, már a zenésztársakkal kísérve, egy boogie-t adott elő, alaposan felforrósítva a hangulatot. A koncert egy shuffle-lal, végül egy rock’n’rollal zárult, a négy zenész mindent beleadó közreműködésével.
A zenészek nem nézték az órájukat: este 11 már elmúlt, mire vége lett a bluesparádénak. Azt bántam, hogy nem játszottak még tovább, de azt nem, hogy elértem az utolsó metrót.
Gróf István
Nos, nem erre az alkalomra összerántott formációról van szó: a zenészek élesben már kipróbálták egymást leginkább a Szűcs által megszervezett, az USA dél- és közép-keleti államaiban tett koncertkörúton 2014-ben, de azóta is többször szerepeltek együtt. Az amerikai turné sztorijait elevenítették fel a számok közti beszélgetésekben, viccelődő, vidám hangulatban. A téma örökzöld: bulik, kocsmák és csajok (Whiskey and Women). Előkerültek az immár három évtizedre visszanyúló kezdeti idők is: a 90-es években Gabesz Szabó Tamás mellett a Spo-Dee-O-Dee formációban került szem elé, Matyi a Blues Fools frontembere volt majd egy évtizedem keresztül, míg saját neve alatt új bandát alapított, Zoli pedig a Paid Holiday tagságát cserélte a New Orleans-i zenét képviselő Jambalaya vezetői posztjára.
A Covid-járvány ellenére még a lámpákon is csüngtek, telt házas volt a koncert. Két nevet még meg kell említeni a sikeres esttel kapcsolatban: a többször is megtapsolt Kajdi Péter technikusét, aki nem sokkal a kezdés előtt a taccsra ment hangosítást a sírból hozta vissza, alig megkésve az eredeti időponthoz képest, és a vendégzenészként a mindkét menet második felében beugró, egy szál pergődobbal csodákat művelő Molnár Dániel dobosét. A felállás: középen Szűcs ült, gitárjával és bass-drumjával, jobbra tőle Nemes a jól bevált piros Nord, térden-combon egyensúlyozható billentyűivel, míg balra foglalt helyet Pribojszki a herflijeivel.
Az unplugged koncert kezdő bluesa Little G Weevil Moving című száma volt, melyben a szerző énekelt és akusztikus gitáron – mint végig az első részben – játszott. Pribojszki énekével és virtuóz harmonika-impróival egy gyorsabb nóta követte ezt, majd a harmadik szereplő, Nemes boogie-jával folytatta a sorban a bemutatkozást. Emlékezetes volt Bessie Smith százéves dala, az Ain’t Nobody Business előadása ismét Szűcs érzéki énekével és gitárszólójával. Még az amerikai koncertkörúton vették be repertoárjukba ezt a nótát, Memphis városához kötve. Ismét a gitáros bluesa, a Wealthy Man hangzott el a ’16-os akusztikus albumáról, hogy aztán Zoli a sajátját, a Messziről jött bluest játssza el nekünk Matyival duóban, virtuóz zongorajátékával, New Orleanst megidéző, Dr. John-hangulatú énekével, és már Molnár megerősítő dobjátékával. Az est egyik legemlékezetesebb dalát Pribojszki interpretálta: egyik kedvence, George ’Harmonica’ Smith Tight Dress című nótáját fújta el nekünk már mélyebb hangtónusban, a tízlyukúaknál jóval testesebb fekete alt-szájharmonikájával. Gabesz sajátokkal zárult az első rész: a sodró ritmusú One Little Cup méltó befejezése volt a menetnek. Lenn gördült-darált, fenn csilingelt a zongora-boogie, vijjogott a harmonika, a dobon sepertek-peregtek a gyors nyolcadok, Weevil pedig magával ragadóan énekelt-dalolt. A második részben már előkerült az elektromos gitár is: Little G az első számot szólóban ezzel adta elő, ún. spanyol hangolással. John Lee Hooker, Lightnin’ Hopkins és a memphisi blues-faterok szelleme lebegett a termen át, csakúgy mint a következő dalokban is. Ezek ám az igazi Weevil bluesok: a másnál agyonstrapált felső E-húr, ugyanúgy, mint az alsó, szinte meg sem szólal, annál inkább az Á, D-húr, a középső húrokon „sodort” akkord-felbontásokkal, rögtönzésekkel. És azzal a ritka, egyedi „fekete” énekhanggal lep meg, amely egyedülálló a fehér énekeseknél. Talán az angol Dave Kellynek van hasonló hangtónusa. A country-bluesos bevezetés után egy kissé slágeresebbnek tűnő, de mégsem édeskés nóta, a Memphis Soul következett Mátyás főszereplésével, Charlie Musselwhite-stílusú dallamos szájharmonika rögtönzéseivel, Molnár hathatós ritmusaival tetézve. Közben mentek a sztorizások is az amerikai turné idejéből, amelyekből nem adok közre, azaz a poénokat nem lövöm le, talán még valahol meghallhatjuk őket. A stafétabotot Mr. Jambalaya vette át, aki először egy parádés boogie-woogie-t zongorázott el, majd Pribojszki harmonikaszólójával kísérve adta elő Louis Armstrong Wonderful Worldjét, alaposan átdolgozva, szirupmentesebbé téve. (Bocs, Louis bácsi!) Ezután a lap visszakerült a szájharmonikáshoz: előbb egy szólót, majd, már a zenésztársakkal kísérve, egy boogie-t adott elő, alaposan felforrósítva a hangulatot. A koncert egy shuffle-lal, végül egy rock’n’rollal zárult, a négy zenész mindent beleadó közreműködésével.
A zenészek nem nézték az órájukat: este 11 már elmúlt, mire vége lett a bluesparádénak. Azt bántam, hogy nem játszottak még tovább, de azt nem, hogy elértem az utolsó metrót.
Gróf István
Rossz időben, rossz helyen
2022-01-26
A kommunizmus bukása a hőn áhított megváltás helyett sok muzsikus számára a földcsuszamlásszerű romlást hozta magával. Számos, addig komoly közönség- és szakmai sikert elért együttes függesztette föl tevékenységét, vagy oszlott fel. Ennek okai a média hozzáállásában és a mindent elárasztó gépesített mulatós zene uralomra jutásában keresendők.
Persze, ebben az időben is készültek figyelemre méltó zenei anyagok, de megfelelő promóció híján többnyire elsikkadtak.
Moldován Gyula neve zenészkörökben fogalom annak ellenére, hogy közel félévszázados pályafutása alatt szinte mindig a lehető legrosszabb helyen volt a lehető legrosszabb időben. A kiváló gitáros-énekes több, idővel sikeressé vált zenekarban volt alapító tag, s később Boeghoe (ejtsd: Bőgő) nevű saját formációjában olyan kiválóságok fordultak meg, mint Sáfár József (P. Box), Hangyássy László és Boros Péter (Sing Sing). A nagy nevek mellett soraikat erősítette még Darab István gitáros, akinek a szakma komoly jövőt jósolt, nem alaptalanul.
A banda 1991-ben elkészítette máig egyetlen albumát Kutya az asztalon címmel, melynek felújított jubileumi kiadása 2021 végén jelent meg a Red One House Kiadó jóvoltából.
Hogy megérte-e?
Azt gondolom, mindenképp.
Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy egy harmincéves anyagot poroltak le, nyugodtan tekinthetjük a zenekar bemutatkozásának, hiszen a dalok lendülete és aktualitása az idők folyamán mit sem kopott. Elmondásuk szerint az utómunkák során komolyabb módosításokra nem volt szükség, az a pár apró javítás meg nem változtatott a hangzáson, inkább az akkor ki nem javított hibákat korrigálták, és a jelenkor lejátszóihoz igazították technikailag az albumot.
A lemez kapcsán az első, ami rögtön feltűnik a hallgatónak, hogy a tagok vigyázó szemüket a német zeneipar helyett Amerika nyugati partjára és déli vidékeire vetették. Ez azért is merész, mert Magyarországon évszázadok óta a német zene gyakorolta a legnagyobb hatást, Presser Gábor szavaival élve, szinte zenei gyarmat lettünk. Ezzel szemben a Boeghoe muzsikája az amerikai stílusok egyfajta ötvözete. Ahogy általában a bemutatkozó albumoknál szokás, összegeződtek a zenei hatások. Ez azonban nem rekedt meg a szolgai másolás szintjén. A zene és a szöveg kőkeményen magyar, és magyaroknak szól, csupán az apró finomságok idézik a példaképeket. A kínos precizitással szemben az érzelmeken és a laza játékosságon van a hangsúly. A szövegek egyfajta kordokumentumnak is tekinthetők, a gondolkodó ember vívódásait elevenítik meg. Külön érdekesség, hogy Moldován Gyula mellett a szerzők között szerepel Bódi László (Cipő), Balázs Éva, Dornai Sándor és a kiváló költő, Demeter Tamás, kiknek szövegvilága nagyban meghatározza az egész lemez hangulatát.
Összegzésként, a Kutya az asztalon nem a háromperces élvezetekről szól, ami – mint az köztudott – nem csupán a zenében gyenge teljesítmény.
Dessewffy
A lemezismertető eredetileg a Polákia Magazin oldalán jelent meg.
Persze, ebben az időben is készültek figyelemre méltó zenei anyagok, de megfelelő promóció híján többnyire elsikkadtak.
Moldován Gyula neve zenészkörökben fogalom annak ellenére, hogy közel félévszázados pályafutása alatt szinte mindig a lehető legrosszabb helyen volt a lehető legrosszabb időben. A kiváló gitáros-énekes több, idővel sikeressé vált zenekarban volt alapító tag, s később Boeghoe (ejtsd: Bőgő) nevű saját formációjában olyan kiválóságok fordultak meg, mint Sáfár József (P. Box), Hangyássy László és Boros Péter (Sing Sing). A nagy nevek mellett soraikat erősítette még Darab István gitáros, akinek a szakma komoly jövőt jósolt, nem alaptalanul.
A banda 1991-ben elkészítette máig egyetlen albumát Kutya az asztalon címmel, melynek felújított jubileumi kiadása 2021 végén jelent meg a Red One House Kiadó jóvoltából.
Hogy megérte-e?
Azt gondolom, mindenképp.
Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy egy harmincéves anyagot poroltak le, nyugodtan tekinthetjük a zenekar bemutatkozásának, hiszen a dalok lendülete és aktualitása az idők folyamán mit sem kopott. Elmondásuk szerint az utómunkák során komolyabb módosításokra nem volt szükség, az a pár apró javítás meg nem változtatott a hangzáson, inkább az akkor ki nem javított hibákat korrigálták, és a jelenkor lejátszóihoz igazították technikailag az albumot.
A lemez kapcsán az első, ami rögtön feltűnik a hallgatónak, hogy a tagok vigyázó szemüket a német zeneipar helyett Amerika nyugati partjára és déli vidékeire vetették. Ez azért is merész, mert Magyarországon évszázadok óta a német zene gyakorolta a legnagyobb hatást, Presser Gábor szavaival élve, szinte zenei gyarmat lettünk. Ezzel szemben a Boeghoe muzsikája az amerikai stílusok egyfajta ötvözete. Ahogy általában a bemutatkozó albumoknál szokás, összegeződtek a zenei hatások. Ez azonban nem rekedt meg a szolgai másolás szintjén. A zene és a szöveg kőkeményen magyar, és magyaroknak szól, csupán az apró finomságok idézik a példaképeket. A kínos precizitással szemben az érzelmeken és a laza játékosságon van a hangsúly. A szövegek egyfajta kordokumentumnak is tekinthetők, a gondolkodó ember vívódásait elevenítik meg. Külön érdekesség, hogy Moldován Gyula mellett a szerzők között szerepel Bódi László (Cipő), Balázs Éva, Dornai Sándor és a kiváló költő, Demeter Tamás, kiknek szövegvilága nagyban meghatározza az egész lemez hangulatát.
Összegzésként, a Kutya az asztalon nem a háromperces élvezetekről szól, ami – mint az köztudott – nem csupán a zenében gyenge teljesítmény.
Dessewffy
A lemezismertető eredetileg a Polákia Magazin oldalán jelent meg.
The Groundhogs: Roadhogs: Live From Richmond To Pocono
2021-12-09
Napjainkban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már mindent tudunk a hatvanas évek brit blues-boomjáról. Egy kivételtől eltekintve (Andy Fernbach: If You Miss Your Connexion) valamennyi korabeli lemezt újranyomtak már, s az annak idején nem publikált darabokhoz is szép számban hozzá lehet jutni, legyen szó stúdiómorzsákról, rádiós vagy egyéb élő felvételekről.Persze, azért még mindig érhetnek minket meglepetések. A legutóbbi ilyen a Groundhogs közelmúltban megjelent Roadhogs: Live From Richmond To Pocono című albuma. A Fire Records által kettős CD/tripla LP formátumban piacra dobott lemez anyaga a Warner archívumból került elő, véletlenül. Korábban teljesen ismeretlen anyagról van tehát szó, leszámítva a Music Is The Food Of Thought című számot, melyet a Talking Elephant Records Hoggin' The Stage reprint kiadásán publikáltak még 2000-ben.
Tony ’T.S.’ McPhee gitáros-énekes csapata a hatvanas évek végének és a következő évtized elejének egyik meghatározó brit bandája. Azon kevés csoportok egyike, amelyek az Alexis Korner, John Mayall, Eric Clapton által elindított és reprezentált brit blueshullámmal indultak, majd azt meghaladva egy új műfaj, a későbbiekben heavy progresszívnek nevezett irányzat képviselőjeként is maradandót tudtak alkotni. Sikerükre jellemző, hogy Split című munkájuk a hatodik legnépszerűbb album volt 1971-ben Angliában, s ugyanabban az évben ők kísérték a száműzetésbe kényszerült Rolling Stonest hazai búcsúturnéján. A Groundhogs első két lemeze azonban még egyértelműen blues-album.
A duplalemezes kiadvány első részét 1969. november 7-én rögzítették a Blues Obituary LP promóciós turnéján a Londonhoz tartozó Richmond Athletic Groundban. A hatvanas évek végén itt működött a Rolling Stones és a Yardbirds első színpadi sikereinek helyszíneként legendássá vált Crawdaddy Club utóda. A minden valószínűség szerint teljes set list ennek megfelelően jobbára a Blues Obituary számaiból áll. A kakukktojás a nyitódarab, amely a későbbi „all time” Groundhogs-klasszikus, a Cherry Red embrionális verziója. Elhangzik ugyanakkor a Tommy Johnsontól átvett Mistreated, John Lee Hooker dala, a Natchez Burning, és a Times. A BDD (Blind, Deaf, Dumb) kapcsán McPhee azon méltatlankodik, hogy a számot hiába adták ki kislemezen, azt nem hajlandó leforgatni a BBC. (Nem tudni, mennyire jelentett számára elégtételt, hogy a dal végül listavezető lett Libanonban.) A bulit a debütáló LP, az 1968-as Scratching The Surface két darabja, a Muddy Waters nevéhez köthető Still A Fool, valamint Rosco Gordon No More Doggin’-ja zárja. McPhee és társai, Pete Cruickshank basszusgitáros és Ken Pustelnik dobos mindkét nótában nagyon elengedik magukat: a kor hangulatának megfelelően hosszú improvizációkat adnak elő, több mint harminc percben.
A második album a Groundhogs 1972-es amerikai turnéján készült. A július 8-9-i pennsylvaniai Pocono Fesztiválon olyan nevek között léptek fel, mint az Edgar Winter Group, a Cactus, a J. Geils Band, az Emerson Lake & Palmer, a Black Sabbath, vagy a Humble Pie. Négy szám hallható a Groundhogs előadásában, köztük az Eccentric Man, a Cherry Red és a Split Part 2. Jóllehet, ez már a mormoták heavy progresszív korszaka, a záródarab azért most is a Still A Fool, melynek végén Tony megidézi az Amazing Grace-t.
A Roadhogs: Live From Richmond To Pocono hiánypótló jelentőségű publikáció. Különböző koncertek, rádiós felvételek eddig is fellelhetőek voltak a Groundhogs katalógusban. A zenekar 1970 előtti, blues korszakából azonban semmiféle élő anyag nem állt korábban rendelkezésre. A Fire Records kiadványa méltó emléket állít a brit blues-boom egyik legjelentősebb zenekarának, bizonyítva azt a tényt, hogy Tony McPhee a korszak legnevesebb gitárosaival (Eric Clapton, Jeff Beck, Peter Green, Mick Taylor) is kiállta az összehasonlítást.
Fire Records, 2021
Martsa Balázs
’Sir’ Oliver Mally Group: Tryin’ To Get By
2021-10-10
Sir Oliver Mally tavaly ünnepelte zenei pályafutása harmincötödik évfordulóját. Az ausztriai Wagna városából származó muzsikus évi 130-150 koncertet ad, az elmúlt évtizedekben Európa számos országában fellépett. Lemezeinek se szeri, se száma, ezeket zenekarral, szólóban és duóban rögzítette. Legutolsó albuma, a Tryin' To Get By elkészítéséhez új csapatot állított össze: a ’Sir’ Oliver Mally Groupban társai Alex Meik basszusgitáros és Peter Lenz dobos. A lemez két feldolgozást tartalmaz (Get Behind The Mule, Drowning On Dry Land), a többi darab Mally saját és társszerzővel írt szerzeménye. A repertoár legfontosabb mondanivalójú dala a Same Blood. „We got the same blood flowing through our veins” – énekli a nótában a vendégzenészként közreműködő Ian Siegal. Különösen aktuális az üzenet, hiszen látjuk, hogy napjainkban újra fokozódik a rasszizmus, a nemzeti szélsőségesség és a kisebbségi csoportok marginalizálódása. A kortárs brit blues legnagyobbja szerephez jutott a Downfall című dalban is, melyben duettet játszik Mally-jal. A nótát két verzióban rögzítették, a zenekar nélküli változat bónuszként az album végén kapott helyet. Az energiával, érzelmekkel átszőtt lemezen vendégeskedett még Raphael Wressnig (Hammond B3 orgona) és Hubert Hofherr (szájharmonika). Mindketten régi munkakapcsolatot ápolnak Oliverrel, az Alsó-Bajorországban született herflis tavaly duóalbumot készített vele. A címadó szerzemény a koronavírus-járvány miatti lezárások idején munkanélkülivé vált Mally mindennapjait mutatja be. Ez az egyetlen vendégzenész nélkül előadott darab. A Tryin’ To Get a monkey.moods és a Blind Rope Records első közös kiadványa. Ennél jobb kezdést nem kívánhatunk.monkey.moods/Blind Rope Records, 2021
hoati
Rodd Bland and the Members Only Band: Live on Beale Street – A Tribute to Bobby ’Blue’ Bland
2021-09-30
Nem esik messze az alma a fájától, tartja a mondás. Bizony a zenészcsaládokban is gyakran megesik, hogy a csemete a szülők példáját követve a művészi pályát választja. Ez történt a blues halhatatlanjai közé beválasztott énekes, Bobby ’Blue’ Band fia, Rodd Bland esetében is. Rodd meglehetősen fiatalon, háromévesen kezdett érdeklődni a dobok iránt. Eleinte nagymamája konyhájában a „cserepeket és serpenyőket pusztította”. Apja zenekarával ötesztendős korától lépett fel. Ahogy telt az idő, a két dobossal felálló Bobby Bland Orchestra állandó tagja lett, 1996-tól már egyedül ült a bőrök mögött. Az évek során számos koncertet adott apjával, több nemzetközi turnéján részt vett, megfordultak Európában és Japánban is. Jelenleg Brimstone Jones, Will Tucker és Ashton Riker zenekaraiban játszik. A negyvenes évei közepén járó dobost 2016-ban megkeresték, hogy emlékkoncertet adjon édesapja tiszteletére a 2017. évi International Blues Challenge-en. A sikeres koncert további fellépéseket, valamint egy live EP-t eredményezett. A Live on Beale Street – A Tribute to Bobby ’Blue’ Bland című kiadvány 2019. május 10-én Memphisben, a B.B. King's Blues Clubban került rögzítésre. Már maga a lemez borítója tisztelgés Rodd apja előtt, hiszen az Bobby ’Blue’ Bland listavezető albuma, a Members Only borítójának egy frissített változata. A képen Rodd ugyanazt az arany- és gyémántberakásos órát viseli, mint amit édesapja az eredeti albumborítón viselt. A lemezen hallható hat darab többsége Bobby ’Blue’ Blandnek a Duke és ABC lemezkiadók részére készített albumain található. A repertoár talán legismertebb dala az I Wouldn't Treat A Dog (The Way You Treated Me), az 1974-ben megjelent nóta a lemez csúcspontjának tekinthető. A kísérőzenekar tagjai, Harold Smith (gitár), Jackie Clark (basszusgitár), Chris Stephenson (billentyűs hangszerek, ének), Marc Franklin (trombita), Scott Thompson (trombita) és Kirk Smothers (szaxofon), valamint Jerome Chism és Ashton Riker énekesek mindegyike valamikor együtt zenélt a 2013-ban elhunyt legendás énekessel. Rodd Blandnek és a Members Only Bandnek köszönhetően Bobby ’Blue’ Bland szelleme tovább él a rögzített dalokon keresztül.Nola Blue Records, 2021
hoati
Son House: The Complete Library of Congress Sessions plus bonus tracks
2021-09-03
Son House 1902. március 21-én született a Mississippi állambeli Lyonban. Családi indíttatásból már fiatalon a vallás felé fordult, tizenöt éves korától az evangéliumot hirdette baptista egyházakban. Gitározni 1928-ban kezdett, miután hallotta Willie Wilsont és James McCoyt játszani. Ez idő tájt az egyik fellépésén önvédelemre hivatkozva lelőtt egy embert, ezért tizenöt év börtönbüntetésre ítélték a Parchman Farmon. Egy évre rá azonban kiengedték, Lulába ment, ahol megismerkedett Charley Pattonnal. Első lemezfelvételét Patton közbenjárására 1930. március 28-án készítette a Paramount Records stúdiójában. A nagy világgazdasági válság kezdetén rögzített dalok nem hoztak számára országos ismertséget, de ekkor már Robert Johnson és Muddy Waters megbabonázva figyelte előadásait. A wisconsini felvételek után Robinsonville-ben telepedett le, ahol együtt zenélt Charlie Pattonnal és Willie Brownnal. Alan Lomax népzenekutató 1941 augusztusában a Kongresszusi Könyvtár számára készített felvételeket Son House-zal. A Lake Cormorant közeli Klack’s Store-ban feljátszott nótákban Willie Brown gitáron, Fiddlin’ Joe Martin mandolinon és Leroy Williams szájharmonikán közreműködött. A felvételekhez Presto Model Y típusú hordozható lemezrögzítőt használtak, mely elfért a legendás kutató Ford szedánja csomagtartójában. A rákövetkező évben Lomax visszatért a Mississippi-deltába, hogy House tizenkét szólóban előadott dalát rögzítse lemezre. Az 1930-ban, 1941-ben és 1942-ben feljátszott felvételek felbecsülhetetlen értékű kincsek, amelyek Son House legendájának alapját képezik, biztosítják hírnevét a blues műfaj történetében. Alan Lomax gyűjtései The Complete Library of Congress Sessions plus bonus tracks címmel most ismét kiadásra kerültek. Az album bónuszként három nótát tartalmaz a Paramount Records részére rögzített dalokból. Ezek a Preachin’ The Blues két verziója, valamint a Walkin’ Blues, ami először 1985-ben jelent meg.Jasmine Records, 2021
hoati
Bob Corritore & Friends: Spider In My Stew
2021-08-21
Bob Corritore napjaink egyik legaktívabb és legkeresettebb bluesszájharmonikása. A hatvanas évei közepén járó zenész már fiatalkora óta sokat tesz a blues műfaj népszerűsítése, életben tartása érdekében. Játékát több mint száz lemezen hallhatjuk, mellette producerként ténykedik, és 1984-től műsorvezető a KJZZ rádióállomásnál. A Those Lowdown Blues című műsorát 2007-ben a Blues Foundation Keeping The Blues Alive-díjjal jutalmazta. 1991-ben The Rhythm Room néven klubot nyitott, mely egyfajta katalizátorként szolgál zenei projektjeihez: a phoenixi klubban a meghívott zenészeket saját együttesével, a The Rhythm Room All-Starsszal kíséri, és ilyenkor rendszerint stúdióba is vonulnak egy-egy dalt rögzíteni. Corritore új albuma ilyen alkalmakkor feljátszott nótákat tartalmaz, csakúgy, mint több korábbi lemeze. A Spider In My Stew rögzítésében közel negyven, a nemzetközi bluesszcéna élvonalához tartozó zenész vett részt. A közreműködők közül hárman, Sugaray Rayford, Johnny Rawls és Lurrie Bell saját dalukat adják elő. A hazánkban néhány éve megfordult Bell éneke és gitárjátéka még a címadó darabban hallható. Nem ez az egyetlen Muddy Waters-dal az albumon, hiszen a repertoárba a Don’t Mess With The Messer és a Wang Dang Doodle is bekerült. Az előbbi, kevésbé ismert nótát Diunna Greenleaf, az utóbbi klasszikust Shy Perry énekli. Alabama Mike hangja három szerzeményben (Whatcha Gonne Do When Your Baby Leaves You, Drop Anchor, Look Out) csendül fel. A lemez záródala a I Shall Be Released. Az 1967-ben született Bob Dylan-nóta kissé kilóg a repertoárból. A kísérőzenészek között olyan kiváló muzsikusokat találunk, mint Bob Margolin, Junior Watson, Kid Ramos, L.A. Jones, Jimi Primetime Smith, Doug James, Fred Kaplan, Bob Welsh és Brian Fahey. Bob Corritore két albuma, a Harmonica Blues és a Don’t Let The Devil Ride! rangos elismerésben részesült, most a Spider In My Stew is nyugodtan odahelyezhető melléjük.VizzTone Label Group/SWMAF Records, 2021
hoati
Donna Herula: Bang At The Door
2021-08-06
A Chicagóban született Donna Herula tízévesen kezdett gitározni tanulni. Középiskolás korában rockzenekarban játszott, mellette dzsesszgitárleckéket vett. A tradicionális, akusztikus blues irányába Eric Sardinas egyik koncertjének hatására fordult. Saját bevallása szerint inspirációi közé tartozik Son House, Mississippi Fred McDowell, Muddy Waters, Johnny Winter és Rory Block. Az Acoustic Guitar Magazine 2016-ban a legjobb feltörekvő rezonátorgitárosok között említi a nevét, még ugyanebben az évben bekerül a Chicago Blues Hall Of Fame-be. Rendszeresen koncertezik világszerte, mellette a chicagói Old Town School Of Folk Music iskolában fingerstyle- és slide-gitározást tanít. Pályafutása harmadik szólólemeze a Bang At The Door címet kapta. Az album elkészítése nem volt nehézségek nélküli: a felvételek még 2019-ben kezdődtek, a stúdiómunkálatok azonban Herula édesanyja daganatos betegsége és halála, majd anyósa elvesztése végett csúsztak. A tizennégy dalt tartalmazó korong végül idén májusban került piacra. Négy nóta, a lemezindító Bang At The Door, a Can't Wait To See My Baby, a Promise Me és a Something’s Wrong With My Baby női szemszögből íródott. Ezek Donna Herula szerzeményei, csakúgy, mint a lemez dalainak többsége. A zongorát, trombitát és háttérvokált felvonultató Pass The Biscuits Herula néhai mentora, a King Biscuit Time rádióműsor ikonikus műsorvezetője, Sonny Payne emlékére íródott. A humorral átszőtt Movin' Back Home arról a csalódottságról szól, amikor felnőtt fejjel vissza kell költözni a szülői házba. A dalban szerephez jutott a 2019. évi International Blues Challenge szóló/duó kategóriájának nyertese, Jon Shain és FJ Ventre is. Az albumot az úttörő slide-gitáros, Blind Willie Johnson Soul Of A Man című standardjának feldolgozása zárja. Az igényes digipack csomagolású kiadvány kellő információkkal szolgál a lemez keletkezéséről, és a dalszövegeket is elolvashatjuk. A Bang At The Door az egyik legjobb akusztikus blues album, amit az elmúlt hónapokban hallottam.Saját kiadás, 2021
hoati
Tia Carroll: You Gotta Have It!
2021-07-22
Tia Carroll a kaliforniai bluesszíntér jól ismert alakja. Pályafutása során turnézott Jimmy McCracklin, Sugar Pie DeSanto és E.C. Scott társaságában, lemezei jelentek meg Olaszországban és Brazíliában. A You Gotta Have It! az első Egyesült Államokban kiadott albuma. A korong Anthony Hamilton Ain’t Nobody Worryin’ című dalának a feldolgozásával indul. A funkkal átitatott nótát Carroll szerzeménye, az Even When I’m Not Alone követi. A Richmondban született énekesnő még további két szám (Leaving Again, Move On) szerzője a lemezen. A szájharmonikás-énekes Rick Estrin dalát, a Don’t Put Your Hands On Me-t eredetileg Koko Taylor hetedik Alligator Records részére készített szólóalbumán (Force Of Nature) adták ki. A Ready To Love Again Kid Andersen és felesége közös nótája. Ők mindketten szerepelnek a kiadványon, igaz, Lisa csak ebben a dalban énekel. Rajtuk kívül Jim Pugh, Steve Ehrmann, Charlie Hunter, Paul Revelli, Derrick D’Mar Martin, Vicki Randle, Igor Prado, valamint egy énekquartett és fúvósok hallhatók a felvételeken. A soult, R&B-t és tradicionális bluest felvonultató lemezt egy 1965-ben íródott The Staple Singers darab, a Why Am I Treated So Bad átdolgozása zárja. Ebben a The Sons Of The Soul Survivors fantasztikus énekkíséretet nyújt Tia Carroll számára. Az album rögzítésére és keverésére a Kid Andersen által alapított Greaseland Stúdióban került sor. Ez majdhogynem önmagában is garancia a sikerre, amelyet a nagyszerű dalok, a kiemelkedő zenészteljesítmény és Carroll lenyűgöző, karakteres hangja garantál. Ha rajtam múlna, a You Gotta Have It! díjat kapna.Little Village Foundation, 2021
hoati
Alligator Records - 50 Years Of Genuine Houserockin’ Music
2021-07-15
Bruce Iglauer 1971-ben 2500 dollárnyi örökségéből alapította meg az Alligator Recordsot, azért, hogy a Hound Dog Taylor and the Houserockers lemezét kiadhassa. A Cincinnatiből származó Iglauer az album sikerének köszönhetően önállósította magát, felmondott a Delmark Recordsnál, ahol korábban dolgozott. Kezdetben évi egy lemezzel jelentkezett a kiadó, melyeken chicagói muzsikusok játszottak. Az első nem szeles városbeli művészük 1978-ban az akkor már nagy népszerűségnek örvendő, Master of the Telecaster címmel illetett Albert Collins volt. Mire tízévesek lettek, az eladásokban és ismertségben túlszárnyalták a Delmarkot és az Arhoolie Recordsot. Az elmúlt évtizedekben számos bluesnagyság lelt otthonra a kiadónál, de több újonc bemutatkozó albumát is kiadták. Itt támadt fel Johnny Winter, Billy Boy Arnold és Luther Allison. Jelenleg a chicagói független lemezcég katalógusa több mint 350 tételt tartalmaz, a kiadó munkásságát és az előadóinak zenei teljesítményét 3 Grammy-díjjal, 48 Grammy-jelöléssel, és több mint 150 Blues Music Awards-díjjal jutalmazták. Igyekeznek alkalmazkodni a változó zenehallgatási szokásokhoz, így kiadványaik nagy része elérhető a streaming szolgáltatóknál is. Az Alligator Records megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából három CD-ből álló válogatásalbummal jelentkezett. Az ötvennyolc dalt felvonultató, közel négyórányi hanganyag az elmúlt ötven esztendő Alligator-kiadványainak esszenciája. A harmadik lemezen kaptak helyet az aktuális Alligator-sztárok, mint Christone ’Kingfish’ Ingram, Shemekia Copeland, Curtis Salgado, Elvin Bishop és Charlie Musselwhite duója, Chris Cain, valamint Toronzo Cannon, bemutatva, hogy hol tart ma a blues műfaja. A válogatás június 18-án jelent meg. Ezt a napot Chicago polgármestere, Lori Lightfoot Alligator Records Daynek nyilvánította.Alligator Records, 2021
hoati
Jethro Tull: A (A La Mode) – The 40th Anniversary Edition
2021-07-06
Az 1968-ban létrejött, és máig működő Jethro Tull számos átalakuláson és zenei reinkarnáción ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Egy komolyabb tagcserét követően jelent meg az együttes A című lemeze. Eredetileg a korong az alapító, Ian Anderson szólóalbumának indult, az egybetűs cím pedig a stúdiószalagokra utal, amelyeken Anderson után A szerepelt. Amikor a lemez elkészült, a zenekar kiadója, a Chrysalis ragaszkodott ahhoz, hogy a banda nevével kerüljön piacra. A felvételeken a régi felállásból a zenekarvezetőn kívül már csak Martin Barre gitáros maradt. Hozzájuk csatlakozott Dave Pegg basszusgitáros, Mark Craney dobos és vendégzenészként a billentyűn és elektromos hegedűn játszó Eddie Jobson. Pegg korábban a Fairport Conventionben, míg Craney Jean-Luc Ponty és Tommy Bolin együttesében zenélt. Mark volt az első amerikai nemzetiségű a Jethro Tullban, őt a U.K.-ból érkező Jobson ajánlotta Andersonnak. „Soha nem készült még ennyire csapatmunkával Jethro Tull album. Volt olyan nóta, amely a próbák alatt született. Üdítő volt úgy dolgozni, hogy reggel megírtam egy dalt, délután elpróbáltuk, este felvettük, és alig volt szükség utólagos csiszolásra” – nyilatkozta a lemezről Ian. A felvételek 1980 májusában kezdődtek, és az albumot már augusztus végén kiadták. Ennek ellenére nem nevezhető összecsapott anyagnak. Az A-t megjelenésének negyvenedik évfordulója alkalmából újrakeverve, számos extrával kiegészítve, könyvformátumban ismét megjelentették. A 3 CD és 3 DVD tartalmú kiadvány magába foglalja az eredeti lemez remixelt változatát, kiadatlan stúdiófelvételeket, valamint az A promóciós turnéjának Los Angeles-i állomásán rögzített koncertet. Az LA Sports Arenában adott fellépésen az új dalok mellett olyan régebbi slágerek is elhangzottak, mint a Songs From The Wood, a Heavy Horses, az Aqualung és a Locomotive Breath. A turné újat hozott a zenekar megjelenésében is: fehér, fényes egyenruhába bújtak, az A lemezborítóján is ezt viselték. Az évfordulós kollekció tartalmazza még a Slipstream című videofilmet. A Dave Mallett által rendezett filmben a Los Angeles-i koncert részleteit keverik klipekkel. Az összekötő figura Aqualung, az öreg londoni csavargó, akit ki más, mint Ian Anderson játszott el. A mellékelt 104 oldalas, képekkel gazdagon ellátott könyvben olvashatunk többek között az album dalainak keletkezéséről, megtalálhatjuk a dalszövegeket, a korabeli fellépéseik helyszíneit és időpontjait. Az 1980-as megjelenésekor a rajongók vegyes érzésekkel fogadták az A-t, talán mert nem lehetett beilleszteni az addigi életműbe. A jubileumra összeállított kiadvány bőven kínál felfedezni valót az érdeklődőknek.Rhino Records / Magneoton, 2021
hoati
Deb Ryder: Memphis Moonlight
2021-06-17
Deb Ryder zenei karrierje tizenéves korában kezdődött, amikor édesanyja Kaliforniába költöztette a családot, és mostohaapjával együtt megnyitotta a híressé vált rock- és bluesklubot, a Topanga Corralt. Itt olyan nagyságok előtt lépett fel, mint Etta James, Big Joe Turner, Taj Mahal és a Canned Heat. Mentora a soul, a blues, a rhythm and blues nagyasszonya, Etta James volt. Ryderben ekkoriban kezdett kialakulni egy kép önmagáról, mint énekes, dalszerző és előadóművész. Eleinte tévéreklámokban, filmzenékben és Las Vegas-i musicalekben énekelt, de session zenészként is sokat foglalkoztatták. Bemutatkozó lemezét 2014-ben Might Just Get Lucky címmel adta ki. Az ezt követő, a kritikusok által is elismert albumain (Let It Rain, Grit Grease & Tears, Enjoy The Ride) már a Grammy-díjas producerrel, Tony Braunagellel dolgozott. Igaz ez a legújabb, egyben pályafutása talán legjobb lemezére, a Memphis Moonlightra is. A felvételek 2020 februárjában kezdődtek, ám a Covid közbeszólt. Ez nem szegte kedvét Rydernek, aki újabb számokat írt, és az albumra szánt nóták felét lecserélte. Az elhangzó dalok a bluestól a roots musicig számtalan stílust felölelnek. Deb Rydert all-star formáció kíséri, a vendégzenészek közt Ronnie Earl, David Hidalgo, Steve Berlin, Joey Delgado, Steve Delgado és Alastair Greene nevét találjuk meg.VizzTone Label Group, 2021
hoati
Jimmy Reiter: Live
2021-05-14
Németország blues központja Osnabrück. Az Alsó-Szászországban fekvő településen számos kiváló blues muzsikus élt vagy él, és jól ismert a város a hétfő esti blues jam sessionokról is. Jimmy Reiter Hannoverben született, de gyerekkorában szüleivel Osnabrückbe költözött, a 90-es évek elején kezdett el a sessionökre járni. Itt olyan zenészekkel találkozott, mint Angela Brown, Christian Rannenberg és Keith Dunn, akik hamarosan meghívták saját fellépéseikre. Az évtized végén a Doug Jay & The Blue Jays tagja lett, tíz évig turnézott Európa-szerte a Németországban letelepedett amerikai szájharmonikás zenekarával. Eddigi pályafutása során többek között Tommy Schneller, Keith Dunn és Big Daddy Wilson albumain közreműködött vendégként, és három saját stúdiólemezt készített. A koronavírus-járvány kitörését követően úgy gondolta, épp itt az ideje egy koncertalbumnak, ezért átnézte az összes élő anyagot, amelyet az elmúlt évek során felvettek. A Live címet viselő, igencsak szerethető lemez januárban jelent meg. A felvételek az osnabrücki Blue Note-ban és a bécsi Reigenben kerültek rögzítésre. A Vienna Blues Spring keretén belül adott koncertet az osztrák közrádió élőben közvetítette. Osnabrückben az állandó zenekara mellett fellépett Dmitry Suslov (tenorszaxofon) és Jürgen Wieching (baritonszaxofon), sokat hozzáadva az összképhez. A repertoár Willie Dixon, Dr. John, Luther ’Guitar Jr’ Johnson, Luther ’Snake Boy’ Johnson, Peter Green, Allen Toussaint dalaiból, valamint Reiter saját és Doug Jay-jel közösen írt szerzeményeiből áll. Külön említést érdemel a tizenkét perces Give It To Me Straight és a Freddie King és Magic Sam előtt tisztelgő Jimmy's Boogie. A lemezt Marcus Pread keverte és maszterelte, akárcsak Kai Strauss és a Blues Company legutóbbi anyagait.Pogo Pop Music, 2021
hoati
Aretha Franklin: The Genius Of Aretha Franklin
2021-05-09
Aretha Franklin, a soulzene királynője 1942. március 25-én született Memphisben. Édesanyja gospelénekesnő, édesapja országszerte híres baptista prédikátor volt, így mondhatni beleszületett a zenébe. Kezdetben gospelt énekelt a nővéreivel lelkész apja templomi kórusában, majd hamarosan szólistává lépett elő. Karrierje akkor kezdett felívelni, amikor 1966-ban az Atlantic Recordshoz szerződött, ahol Jerry Wexler producerrel dolgozott együtt. Franklin albumainak száma jóval túl van a félszázon, ezekből harmincnál több aranylemez. Negyvennégy alkalommal jelölték Grammy-díjra, tizennyolcat sikerült is megnyernie. Első női előadóként választották be a Rock & Roll Hírességek Csarnokába, a Rolling Stone magazin megválasztotta minden idők legjobb énekesének. Fellépett a londoni Royal Albert Hall színpadán II. Erzsébet brit királynő előtt, énekelt Jimmy Carter, Bill Clinton és Barack Obama elnöki beiktatásán. Az amerikai polgárjogi mozgalmak egyik kulcsfontosságú személyének tartották, ehhez a Respect című dal feldolgozásával járult leginkább hozzá, amelyben figyelmet, „csak egy kis figyelmet” kér a nők számára. A National Geographic népszerű életrajzi sorozatának, a Geniusnak a harmadik évada Aretha Franklin életét dolgozta fel. Az antológiasorozat többek közt bemutatja a hetvenhat évesen elhunyt énekesnő zenei géniuszát, páratlan karrierjét, valamint azt a lenyűgöző hatást, amit a művészetével a világra gyakorolt. A sorozathoz kapcsolódóan jelent meg a The Genius Of Aretha Franklin című válogatásalbum. A lemez döntően a pályafutásának legsikeresebb időszakában – az 1967 és 1972 között – kiadott dalait tartalmazza. Kivételt képez az Until You Come Back To Me (That’s What I’m Gonna Do) és a Something He Can Feel, melyek a ’70-es évek közepén jelentek meg. Ez utóbbi nóta Curtis Mayfield producerkedése mellett készült el.Rhino Records/Magneoton, 2021
hoati
The Black Keys: Brothers (Deluxe Remastered 10th Anniversary Edition)
2021-04-17
Mesébe illő az ohiói The Black Keys története. A duót Dan Auerbach és Patrick Carney alapította. Eleinte a házuk alagsorában írták a dalaikat, saját maguk adták ki a lemezeiket. Mire a Brothers című albumuk megjelent, túl voltak öt lemezen és közel hatszáz koncerten. A 2010-ben megjelent korong hozta meg az igazi áttörést a bluest, a soult, a garázsrockot, a pszichedéliát izgalmasan aktualizáló zenekar számára. A lemez milliós eladásokat produkált, három Grammy-díjat kapott, míg Auerbachék arénákat töltöttek meg, és pole-pozíciókat gyűjtöttek be a legrangosabb fesztiválokon. Az album vezető kislemeze, a Tighten Up a banda legsikeresebb kislemeze lett, felkerült a Billboard Hot 100 slágerlistára is. A dalhoz videoklipet készítettek, csakúgy, mint a Howlin' for Youhoz, amelyet a 2011. évi MTV Video Music Awardon Best Rock Video címre jelöltek. Az elhangzó nótákat javarészt a legendás Muscle Shoals Sound Studio-ban rögzítették, ott, ahol többek között Aretha Franklin, Wilson Pickett, Cher, Art Garfunkel és a Rolling Stones is felvett albumokat. A Brothers megjelenésének tizedik évfordulójáról a mérföldkőnek számító korong új kiadásával emlékezik meg a Nonesuch/Warner Records. A jubileumi verziók a sima CD-től a száznegyvenöt dolláros gigapackig terjednek, ez utóbbi limitált gyűjtői változat nem meglepő módon meglehetősen hamar elfogyott. „Elgondolkoztam azon, hogy mit is jelent számomra ez a lemez, hogy mit éltünk át ezzel a szarsággal, miközben nem voltunk jóban, de aztán mikor végül mégis rendeződtek a dolgok, rájöttünk, hogy mit is jelent a feltétel nélküli baráti szeretet” – kommentálta a kiadványt Carney. Az újrakiadás három dalt kapott pluszban: az eddig kiadatlan Keep My Name Outta Your Mouth-t, a Black Mud Part II-t, valamint a Chop And Change-et, amely a The Twilight Saga sorozat Eclipse című epizódjában hangzott fel.Nonesuch/Warner Records, 2021
hoati
The BluesBones: Live On Stage
2021-03-11
A belga The BluesBones 2011-ben jött létre. Az együttes 2016-ban megnyerte a Belgian Blues Challenge-et, 2017-ben pedig az European Blues Challenge-en a második helyen végzett. A dániai Horsensben megrendezett megmérettetésen műsorukat a legendás producer, Mike Vernon is dicsérte, aki a zsűriben foglalt helyet. Megalakulásuk óta több száz koncertet adtak Európa-szerte, és olyan fesztiválokon mutatkoztak be, mint a Blues Peer Festival, a Ribs & Blues Festival és a Scinawski Blues Festival. A zenekar 2019 végén a Swing Wespelaar Festival csapatával együttműködve úgy döntött, hogy koncertet szerveznek, melyet rögzítenek, és kiadnak. A helyszín a haachti GC Den Breughel közösségi centrum lett, a fellépést 2019. november 9-én tartották meg. Akkor még senki sem tudta, hogy néhány hónap múlva megjelenik a koronavírus, ami százmilliók életét végleg megváltoztatja. Emiatt aztán a lemez kiadása a tervezett időpontban elmaradt, és a promóciós turnét is le kellett mondani. A Live On Stage végül tavaly decemberben került a boltok polcaira. Az album repertoárja javarészt a legutolsó stúdiólemezük, a kritikusok által felmagasztalt Chasing Shadows dalaira épül. A The Witchdoctor és a Cruisin’ című szerzemények a The BluesBones 2012-es bemutatkozó albumán kaptak helyet. Mindkét nóta igazi közönségkedvenc, csakúgy, mint a lemezzáró Whisky Drinking Woman, amit az énekes, Nico De Cock a feleségének írt. Az alapítók közül rajta kívül már csupán a kiváló gitáros, a zenekar alakításakor tizennyolc éves Stef Paglia tagja a csapatnak. A The BluesBones élő albuma a rajongók és a banda zenéjével csak most ismerkedők számára is igazi felüdülést nyújt ebben a koncertmentes világban.Naked, 2020
hoati
Henrik Freischlader Band: Missing Pieces
2021-01-24
A német blues zenészek az elmúlt időszakban meglehetősen nagy aktivitást mutattak. A lockdown alatt a Leadbelly Calls, az Eddie Kold Band, Kai Strauss és a Henrik Freischlader Band stúdióalbummal, míg a Blues Company és Jimmy Reiter koncertlemezzel jelentkezett. Az említett előadók/zenekarok közül napjainkban hazánkban talán a Wuppertalban született Henrik Freischlader bír a legnagyobb népszerűséggel. Ez nem meglepő, hiszen a harmincas évei végén járó muzsikus 2012 óta számtalanszor járt már Magyarországon a lemezbemutató turnéi keretén belül, vagy éppen a Gary Moore Emlékfesztiválon, hogy példaképe emléke előtt tisztelegjen. Bemutatkozó anyaga 2006-ban látott napvilágot, azóta még kilenc stúdióalbumot és hat koncertlemezt készített. Legújabb kiadványa, a Missing Pieces saját lemezkiadója, a Cable Car Records égisze alatt látott napvilágot. Az album rögzítésében ugyanazon zenészek közreműködtek, mint a két éve kiadott Hands On The Puzzle esetében: Moritz Meinschäfer dobol, Armin Alic basszusgitározik, Roman Babik Hammond-orgonán és más billentyűs hangszereken játszik, valamint Marco Zügner szaxofonozik. Az elhangzó nóták társadalomkritikusak, minden dal mögött egy történet van. A lemezt élőben rögzítették 2019 decemberében és a rákövetkező év nyarán. A művészi borítót Caroline Sandmayer tervezte, érdekessége, hogy a fedlapba beledughatjuk a CD-hez kapott színes, kétoldalú kártyák valamelyikét, így színessé varázsolhatjuk a kiadvány egyébként fekete-fehér borítóját. A Missing Pieces minden szempontból figyelemreméltó produkció, érdemes időt szakítani rá.Cable Car Records, 2020
hoati
The Doors: Morrison Hotel (50th Anniversary Deluxe Edition)
2021-01-19
A The Doors zenekart 1965-ben alapította Jim Morrison és Ray Manzarek, akik az UCLA egyetemen találkoztak. A formáció klasszikusnak tekinthető felállása Robby Krieger és John Densmore csatlakozásával alakult ki. Névválasztásukat Aldous Huxley Az érzékelés kapui című könyve ihlette, amelyben az író a meszkalinnal kapcsolatos élményeiről számolt be. Az együttest Jac Holzman, az Elektra lemezcég főnöke fedezte fel a Whiskey-A-Go-Go-ban adott egyik koncertjük alkalmával. Igaz, hogy örökre kitiltották őket a Los Angeles-i klubból, mikor az először előadott a The End című nóta Ödipusz-komplexusról szóló szakaszában Morrison túllépte az amerikai közízlés határait, de a lemezkiadó éppen egy ilyen sokkoló zenekart akart szerződtetni az akkor dívó „béke, virág, szerelem” irányzat ellensúlyozására. Az együttes nevét viselő debütáló albumuk 1967-ben jelent meg. A második nagylemezre több mint 500 ezer előrendelés érkezett, mert az első albumon szereplő, listavezető Light My Fire, továbbá a Bertolt Brecht-Kurt Weill szerzőpáros dala, az Alabama Song és a maratoni hosszúságú The End elbódította Amerika fiatalságát. Fennállásuk alatt még négy stúdiólemezt és egy koncertalbumot adtak ki. A The Doors 1970-ben két lemezt is megjelentetett, mindegyik rocktörténeti jelentőségű lett: az első a Morrison Hotel, a második pedig az Absolutely Live. A Morrison Hotel nótáit javarészt 1969 és 1970 fordulóján rögzítették. A lemez nemcsak megmentette az együttes előző, sikertelen próbálkozása miatt hanyatló presztízsét, hanem visszatért az eredeti Doors-hangzáshoz is. Utólag ennek az albumnak külön hangsúlyt ad az is, hogy a következő évben Jim Morrison meghalt, és ezen kívül már csak egyetlen lemezt tudtak rögzíteni vele. A Morrison Hotel megjelenésének tavaly volt az ötvenedik évfordulója: a félévszázados jubileum tiszteletére limitált példányszámban 2 CD + 1 vinyl formátumú kiadvány került a boltok polcaira. A díszdoboz tartalmazza az eredeti albumot CD-n és 180 grammos vinylen, amelyeket a The Doors egykori hangmérnöke, Bruce Botnick újrakevert, míg a második CD-n tizenkilenc kiadatlan stúdiófelvétel található. Ezek leginkább a Queen Of The Highway és a Roadhouse Blues című dalaikhoz kötődnek, hiszen az előbbi kilenc, utóbbi öt verzióban csendül fel, de hallhatunk rajta két feldolgozást is.Rhino Records, 2020
hoati
Robert Plant: Digging Deep: Subterranea
2020-12-15
A rockzene történetének egyik legnagyobb hatású együttese a Led Zeppelin, és a műfaj egyik legkiemelkedőbb énekese a banda egykori frontembere, Robert Plant. A Brit Birodalmi Érdemrenddel is elismert ikon szerencsére nem szállt ki a könnyűzenei bizniszből anyazenekarának 1980-as felbomlása után, hanem szólókarrierbe kezdett. „Amikor a Led Zeppelin többé nem létezett, eltökélten és energiától telve újra lábra akartam állni, és folytatni az állandó változással járó alkotómunkát, ami a Zeppre is oly jellemző volt” – mondta egy interjúban. Első szólóalbumát 1982-ben jelentette meg, a legutóbbit 2017-ben. A lemezmegjelenéseket hatalmas turnék követték, Magyarországra négy alkalommal is eljutott: 1993-ban, 2006-ban és 2007-ben saját együttesével lépet fel, míg 1998-ban egykori zenésztársával, Jimmy Page-dzsel adott koncertet a Budapest Sportcsarnokban. Aktuális albuma, a Digging Deep: Subterranea az elmúlt negyven évet harminc dalban foglalja össze, az azonos címmel tavaly indított podcast-sorozaton alapulva. A duplalemezes válogatásra a Jimmy Page-dzsel és az amerikai country-énekesnővel, Allison Krauss-szal készített albumokról semmi sem került, csakis Robert Plant szólólemezeiről hallhatunk nótákat. Percy, ahogyan barátai és rajongói nevezik, szívesen tett kirándulásokat tőle idegennek ható zenei világokba is, gyakran együtt játszott olyan muzsikusokkal, akiknek semmi közük sem volt a rockzenéhez. A lemez repertoárja ennek megfelelően igencsak sokszínű, a rock, a blues, a country, a popzene és a világzene képviselteti magát rajta. Az albumra három eddig kiadatlan dal, a Nothing Takes The Place Of You, a Charlie Patton Highway és a Too Much Alike is felkerült. Az utóbbi nótában Plant duettet énekel Patty Griffin énekesnővel.Rhino Records / Magneoton, 2020
hoati
