Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Névjegy

Blues van, babám - Közjáték (3.)
2011-06-13


Ha jönnek a kolombrékok, menés van. Mindenképp. Egyrészt, mert csak. Másrészt, mert nagyon basev. És őrületes dumák. Cigi, kóla, sör, unikum, underground világhír… Ilyen ez.
A Colombre Bandet Tóth János Rudolfnak köszönhetem, mint annyi minden mást. (Őt pedig persze Hobónak. Mint annyi minden mást…) Tóth János Rudolf gyakorló tengerész és fogsorkatona játszott 2009-ben a győri Mediawave feszten, közös dalainkat Váray Laci truppjával adta elő, amikor először találkoztunk. Vártam, hogy csuklási roham jön rám saját nagyságom árnyékában, de szerencsére nem, csak élveztem a muzsikát. Meg a cimborálást, melyről ekkoriban kezdett végleg bebizonyosodni, hogy a blues és minden más zene leglényege.
A Colombre Band valami olyat tud, amit csak a legnagyobbak. Egyaránt szólnak szívhez, agyhoz, lélekhez és testhez. Váray ’Villon’ László, elsőrangú dalszerző, aki önmagában is megállná a helyét, de szerencsére nem akar Bob Dylan 62 lenni, ezért igen kell neki, hogy a cajonon Kovács Gábor ott legyen, nem kevésbé fontos Deák Gabi napról napra tisztuló gitározása és Csordás Veronika világklasszis vokálja. Olyan street parade ez, amihez életemben nem volt fogható.
Csak az a fránya Budapest - Győr távolság, az ne volna, vagy lenne meg az Indian motorom, hogy nyugodtan száguldhassak utánuk, ha útra kelnek. Persze, ha száguldhatnék, nem utánuk mennék, hanem az Esthajnalcsillagot kergetném doszt, de ez már egyéni szociális probléma…
Vannak nagy leírhatatlanságok. Ilyen a Colombre Band is. Maradjunk tehát annyiban, ha jönnek a kolombrékok, menés van. És egyszer lesz majd egy nagy sziget, ahol mindenki összegyűlik. Koboldok, marionettmandrók, költők, énekesek, és mind az az ezer ebugatta fattyú, akivel utam során találkoztam és még találkozni fogok. Csak zene lesz, hozzá bor, tábortűz, holdra nézés, akadozó félmondatok, hogy tudod ember, úgy van ez…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Elpattant egy relé…
2011-05-30


Gyorsabban lettünk zenekar, mint ahogy az ideológia és a praxis dialektikus viszonya kialakult. Bencének köze nem volt a punkhoz, de zenélni akart. Órákig ültünk tanítás után az első emeleti ablakok egyikében, én csak hallgattam, mit művel. Apja az egyik legkomolyabb bluesgyűjtő volt, de dacára annak, hogy alattam járt a srác, jazz-ből sem lehetett könnyen megfogni. Hogy John Scoffieldról vagy Joe Pass-ról hallottam tőle először, már nem tudom. De képes volt hosszú percekig elveszni egy h-moll – a-moll átmenetben. Közben csak nézett azokkal a gyönyörű szemeivel. Komoly rajongótábora volt, de ahogy emlékszem, ő csak azt az egyet kajtatta, akit neki jelöltek ki örök társul az istenek.
Mindannyian így vagyunk. Azt az egyet keressük csupán. Ágyak és ágyékok közt félúton Pokol Tornáca és Menny Kapuja közt átutazóban. Táncolhatunk a Lánchíd kőoroszlánjának nyitott szájában, pillézhetünk a Szabadság - híd turulja alatt. Mindegy. Sosincs több, csak az az egy, millió alakban…
Benczussal egy baj volt. Erre is csak az egyetlen télleg képzett zenész, Jata jött rá már koncert közben. Hogy pörög előre - hátra. Periódust az istennek se. Link, mint a lómáj - vágják erre rá a romák, ha törik a swing. Persze, hogy nem hallottam, fogalmam sem volt a kettőnégyről, meg az egyről, de még a hangnemről sem. Sodródtam. Naná. Nem Tátrai vonósnégyes voltunk, hanem Punkráció.
Jata, amúgy akkor már igenis komoly basevista volt. Épp akkor hagyta oda a beinduló Solarist, mellyel már az Ifi Parkban és a Metró klubban is föllépett. Amúgy eredetileg deriválni volt hivatott megtanítani, de a szögfüggvények meg nem értése után adott zenei műveletlenségemnek. Weather Report (Heavy Weather) Johnny Winter (Second Winter) és Frank Zappa (Sheik Yerbouti) volt a három alap vinyl, amitől tótágast álltam. Mutatott még sok mást pokoli hangerővel lakótelepi szobájában, de nekem ez a három alapkő adta be a kulcsot.
Süki persze aggódott, hogy nem rendes punk zenekar az, ahol Jethro Tullt impróznak próba helyett, és hosszan győzködött, miért fajin Siden a horogkereszt. Na ezt nem tolta le partizángyerek - torkomon. Mégis kiírta a Felszab téren, hogy Punkratzion Macht Frei finom kis nyilaskeresztekkel díszítve a nagy nyomtatott betűket.
Pedig Süki is zsidó volt, akárcsak én, persze volt kutyabőr a nagyszoba falán, igazi hitelesített darab, én meg nem tudtam, mi fán terem a héber, csak a zene volt, csak az segített nem eltévedni. Szó nélkül ütöttem, ha zsidóztak, cigányoztak. Nem személyes érintettség okán, csak hát mert az olyan snassz boriszovics…
Az első tutternyák dalszövegeket Süki hozta. Hogy na ezt. Megírta a nagy new yorki áramszünetet Anarachy In The USA címen Rottenék No One Is Innocentjére…
“Elpattant egy relé.
Nincs áram tovább.
New Yorkban az Anarchia
kezdte uralmát.”
Nagy vakerás volt. Később a Polip együttes, akik kék-fehér babos kendőben nyomták, majd Bese Lali dobosunk közbejöttével el is emeli a dalt, de pontatlanul idézik, és én nem látok majd a pipától. Lali meg csak röhög a rock and rollista zöldségesek örök derűjével, ne má’ Tádé, a dal azé, aki megtalálja…
A ritmusszekció volt a gáz. Jata hozta a basst, de a dobos mindig más volt. Hullottak maguktól, meg Süki is el-elküldte őket máshová, ne kelljen már annyira próbálni, mer az macera. Pedig megkaptuk még a KISZ klubot. Oda hordtuk a kölcsön cájgot, technikusunk is volt már: a Ramones - hívő Baranyó, aki Semmi közöd hozzá(m) feliratú pólóban rohangált.
Lukit, a herfi hercegét Bence hozta. Tökéletes abortuszmaradék volt, egyetlen fejlődési rendellenesség, tudta, nem él sokáig, iszonyat jókedély áradt belőle, halála árnyékában úgy fújta a blues harpot, mint a legnagyobbak. Féltem tőle. Tőle és a haláltól, melynek lehelete kísérte, bármit tett. Távozása után jött föl anyámhoz egy vízvezetékszerelő. Ugyanúgy nézett ki, mint ő. Csak plusz 20 kiló és plusz 30 év. Ki se mertem menni, amíg nálunk volt. Sírtam, mint állat. Akkor jöttem rá, hogy nagyon elbasztam Lukival. Késő volt, késő nagyon, mert akkor még nem ismertem az átjárót a Harmadik Partra, elhittem, hogy van halál, és legyőz mindenképp.
Pedig nincs, dehogy van, semmi sincs, minden üres, formás káprázatok vagyunk csak - tanít majd Allen Ginsberg hippipápa, Hobo mestere és barátja, aki ekkortájt szintén erre járt az FMH körtermében Peter Orlowskival, aki a felesége volt, szintén költő, és a szar útjáról írt érdekes helyzetdalokat.
Szóval banda van. Saját banda. Megtanulom beakasztani a biztosítótűt a száj szegletébe. Jata azt okítja, hogyan kell szart enni a színpadon, hogy a zsűri elhiggye, ám mégis megkóstolja. Alakulunk szépen. Nemsokára már a Moravcsik klubban jáccunk sokadmagunkkal egy koszos pincében, ahol mindenki ott van, aki számít, meg aki csöppet sem.
Én meg kiírom a Bercsényi kolesz zöld teherbejárójára, hogy Punkráció Ny.A.K. Azaz nyitott alkotó közösség. Még nem tudom, hogy egyszer ebből lesz az Antistar Slágergyár, meg az Open Blues Society és az Artosztály 11.
Honnan tudnám. Még nem vagyok 18 se…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Punkratzion macht frei
2011-05-16


Na a Punkráció, az megér egy misét. Esti mesét, melyet egy bluespápa ad elő 16/13-adban. A legjobb hangnemben. Tudod melyik az? A zsé major szűkített. Amikor buli előtt dellázzák a lét…
Szóval Punkráció. Már mondom is, úgy ahogy emlékszem. Semmi mellévaker. Ezt a történetet csak én tudom, már csak nekem fontos. De nekem nagyon. Ülök itt a Fúzió Rádió stúdiójában, bennem guggol néhány pohár Egri Leányka, Blob hozta, utolsó mixét nyomta ma, vagy sem, mindegy, volt bor, ereimben táncol a tűz szolidan. Dohányzom, ahol nem szabad, és Bob Marley énekel. Naná, hogy a szabadságról, miről másról.
Szóval Sükit először a Fodor Pál Ifjúsági Klubban láttam. Laza volt, mint a Riga - lánc, hátát a falnak vetette, és a beatkorszakról mesélt. A yippiekről konkretice, a virággyerekek ökölcsapatáról, akik ütöttek, ha úgy diktálta a Szeretet. Mellette a padlón spárgából fonott válltáska. Daniel Cohn-Bendit, a hatvannyolcas hős kisöccsének tűnt, nem látszott rajta, hogy ócseny nejlonkacsa, ilyen madarat még nem láttam, elég ajánlólevél volt, hogy ő is a Jóskába járt, és az Ésben már jelentek meg írásai, egy mindenesetre, a Ricséről, egész kolumna az utolsó oldalon, a főhelyen, ahol másutt a sportrovat van, na azon lepete, az nagyon Tom Woolfe volt, igazi gonzo - cucc, belemenés. Azt a hangot használta a hetvenes évek végén, amely majd a MaNcs sajátja lesz, és ami ekrazitként dobta szét a kilencvenes évek elején a magyar sajtó betonbaromságait. Ki tudta, hogy az apja komoly besúgdosó, hát Sükösd Mihály fiacskájának télleg mindent, de mindent szabad? Tudod mi van? Ha tudom, se érdekel. Bandát akartam. Nem kicsit. Nagyon. Illetve nem is nagyon. Kurvára… (Fogunk mi még Sükösdből érettségizni - tartotta a gimnáziumi szállóige.)
Aztán lecsűrt hozzánk, asszem csajozni, már nem tudom melyik építőtáborba. Önkéntes munkamámor, két hétig parasztrobot, bolsevik öntudat, munkára nevelés, téeszrománc. Meg disznóknak való halózás. Vagdalthúshegyek, Hitlerszalonna. (Néphadsereg - lekvár, hadd szopjanak azok a büdös pestiek, ennyi a normatíva, basszák az anyjukat.) De minden este diszkó, ahol még a betiltott Rasputin is elszállt a Boney M.-től. Saját dj.-ink voltak, Miki és Szoszó, külön köztársaság a barakk-birodalmon belül, piálni és szmókolni is lehetett náluk, meg folyton szólt a zene, és ha volt csajod, ahogy nekem sose, el lehetett kérni a kulcsot, és elmondani négyszemközt (?) a Rigevidon - hiszekegyet. Ha buktál, röpültél a gimiből, de ettől még nem lett puhább a pöcs…
Nemzedékem lányai nem nagyon hordták a cicifixet, megtehették Istenemre, nem csak Barbie Babe volt nagyon állat hús, de majdnem mind azok voltak, csókoltatom őket, övék volt a nyár, a diktatúrát elmosta a spermamámor alapállapota.
Ora et deflora.
És aki egyetemre akart menni, annak erősen ajánlott volt az építőtábor. Volt úgy, hogy a 100 Folk Celsius nyomta meló után. Ott mutatta előtte Juszuf, mi is az a kadencia bendzsón.
Van még kérdés?
Esett, mint a cefet, ültünk az eresz alatt Sükivel, és zenét álmodtunk. Ittam minden szavát: nagyon rock and roll a pálya, punkot mutat a vekker, Sex Pistols Tádékám, ilyet mindenki tud, három akkord, csináljunk bandát… Ilyeneket kéne, hogy Téli reggae, Shakespeare után szabadon. De ezt már a Bagolyban volt, a bölcsészek nyúzott pulóveres, szofifüstös törzsasztalánál, ahová levitt magával egy őszi este. Éreztem, itt a helyem, ez már komolyság, no dildó-dedó, és nincsenek pubimunkásőrök (ifjúgárdisták), mint a Fodorban, akik hülye csasztuskákat énekeltek Piramis dalokra…
Nagy volt a cimbiség.
Classic baleset. Nem volt nehéz dolga a kígyónak. Éva híján az alma érdekelt. Amúgy az osztálytársaim vagy hülyének néztek, vagy magoltak, netán fakezűek voltak, esetleg mindezt egyszerre…
Nem mertem én lenni a vezérkos, aki viszi a nyájat, kellett az a kis kolompszó, hogy beinduljon a bégetőreflex.
Följárkáltunk egymáshoz, budai úrigyerekek voltunk, tipik punk alaphelyzet, a munkásosztálynak ott volt az őszinte kőkemény rock, meg a nyáldiszkó, Sánta Mária, Kétforintos dal… A Kárpátok - karéjában minden más volt, mint a ködös Albionban, ahonnan Süki magyar korongokért cserébe kapta a legfrissebb termést. Nálunkfelé értelmiségi balhé volt a punk, és sose a zenéről szólt, mindig a demokratikus(s) ellenzékről, Kis Rajkról, szamizdatról. Mindazonáltal az Ifjúsági Magazin már ráharapott a punkra, jöttek az első biztosítótűlevelek, örökzöldek voltunk, jelvényhalmok.
“X-Ray Spex, Sex Pistols,
Damned, Clash, Punk & Roll”
Ezt morogtam magamban, amikor az első kapitalista nagyáruházban, a Skála Budapestben vadásztam a háromhatvanas kenyeret és a háromhuszas lecsókolbászt.
Tádé, ez jó, keressünk zenészeket! - mondta a Mammon anarchiába öltözött angyala.
A Punkráció nevet én találtam ki, de a főnök Sükösd Miklós, ma már Kósáné Kovács Magda (MSZP) veje, from Haus Aus CEU volt. Csinálni viszont mindig én csináltam mindent. Ő csak nyilatkozni szeretett, és imádta, ha balhé van. Ha szereztem dobost, elküldte. Ne kelljen zenézni. Elég a publicity. Két úton kolbászoltunk. Nekem az ideológia volt a mindegy, neki meg a muzsika. Én zenész lettem, ő meg politológus...

Hetesi Péter Pál/G3


Robert Johnson, a delta blues királya 100 éves lenne
2011-05-08


A Mississippi állambeli Hazlehurstben látta meg a napvilágot 1911. május 8-án, sokgyermekes farmercsaládban. A mezei munkához nemigen fűlt a foga, a fizikuma sem volt túl erős hozzá, a zenét és különösen a gitárt viszont nagyon szerette, s lelkesen hallgatta a kor jelentős bluesmuzsikusait, Charley Pattont, Son House-t, Willie Brownt és másokat.

A húszas évek végén maga is útra kelt, bejárta Mississippit, jellegzetes, erőteljes éneke és nagyszerű gitárjátéka a deltavidék sok szórakozóhelyén volt hallható. Eljutott a nagyvárosokba is, St. Louis-ba, Detroitba, Chicagóba. Az első modern blueszenész volt, aki ötvözte a Mississippi-delta vidéki (country) blues stílusát a háború előtti időszak nagyvárosi bluesával. Életműve meghatározó hatású volt a háború utáni chicagói blues, a rock and roll és általában a rockzene kialakulására és fejlődésére.
Azt a mindössze 29 dalt, amely utána maradt - egy részük több változatban -, öt felvételi napon, 1936 novemberében és 1937 júniusában rögzítette 78-as fordulatszámú lemezekre. (Állítólag felvették még egy harmincadik dalát is, de aztán nem találták eléggé szalonképesnek, így nem jelent meg - és azóta sem került elő.)
Egy évvel később az italt és a nőket igencsak kedvelő fiatalembernek épp e két "dolog" lett a végzete: a korabeli beszámolók szerint 1938. augusztus 13-án a Mississippi állambeli Greenwood egyik ivójában szemet vetett a kocsmáros feleségére. A férfi ezt nem nézte jó szemmel, és mérget kevert az italába. Robert Johnson három nappal később - nagy szenvedések után - meghalt. Huszonhét évet élt - annyit, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison.
A 29 felvételt jóval később két nagylemezen, 1961-ben és 1970-ben kiadta a Columbia lemeztársaság, majd 1990-ben két CD-n, szép és tartalmas kísérőfüzettel megjelent a The Complete Recordings című doboz, összesen 41 felvétel, tehát az említett változatokkal kiegészítve.
Larry Cohn producer a megjelenéskor adott nyilatkozatában körülbelül 20 ezer eladott példányra számított, Robert Johnson ugyanis - bármekkora becsülete volt is a hálás zenészutókor szemében - akkoriban épp nem volt "divat". A dupla CD azonban rövid idő alatt csaknem félmillió példányban kelt el, a munkában lelkes, de az eredményt illetően kishitű producer pedig 1991-ben Grammy-díjat kapott érte. Robert Johnson újra "divatba jött" a nagyközönség körében.
A muzsikusok szívéből azonban sohasem távozott. Eric Clapton, aki lemezein és koncertjein máig is játssza nagy példaképének jó néhány dalát, egy helyütt így nyilatkozik: "Robert Johnson számomra a valaha élt legfontosabb bluesmuzsikus. Zenéje szerintem ma is a legerőteljesebb kiáltás, amelyet az emberi hangban megtalálhatunk. Az egyetlen hozzá fogható a modern időkben Jimi Hendrix volt."

VasZoli


Blues van, babám - Közjáték (2.)
2011-05-02


Minden elmúlt, ami megtörténhetett. A Hobo Blues Band első lemeze pörög az iTunes-ban, ahol immár saját énekhangom is ott fénylik. Budapest BluesBoy belelendült, kergeti körbe KarmaHackeR-t és dj. sorge-t.
Hobo közben a Tigris - sornál kolbászol: Korom az éj és vakul a szem…
Egyetlen road movie az életem. Padlógázzal tépünk. Barett sapkában bajonettel át a kerítésen. Milyen bevetés ez? Háború vagy forradalom? Barátom vagy, ha elárulsz az Olajfák hegyén?
Ma már tudom, hazudott a lemezborító. Az összes gitárt Póka tolta föl, Buksiék nem bírták a kiképzést, szarul szól a vinyl, de a mjúzik alapmű.
1981 nyár. Az Angelikában ültünk interjúilag, Hobo fogadott húgom, Nagy Jutka combját simogatta a márványasztal alatt, amikor megmondtam neki, aranylemeze van. Majdnem megölt, aszitte hülyítem. De nem. Benne volt a lemezgyári Pick Up újságban. 103 ezer példány.
És ahogy a Hey Joe elején megszólal a Strato, az már platinát ér bőven…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Hard Rock Cafe Budapest
2011-04-18


Hol park állott, ma romhalom… De nekünk akkor a Budai Ifjúsági Park maga volt a Hard Rock Cafe Budapest. Mire én odaértem, már farmerban is be lehetett szambázni, és a rendezők se pofozkodtak nyakra-főre, mint a hatvanas években, amikor „egy Rajnák nevű klubvezető” (idézet by Cs. T.) személyesen osztotta a maflásokat, ha úgy diktálta a demokratikus centralizmus. Húsz kemény forint volt a zsuga, ezért általában két-három zenekart lehetett megkagylózni egy este. A Loksit és az Omegát leszámítva mindenki tette tiszteletét. Baltakezű basszerek, krampácskirályok, toroktornászok, gitárgavallérok és billentyűbajnokok minden mennyiségben.
A pórnép a nézőtérről biluxolt, csápolt, anyázott, netán a játékteremben adott a flippergépeknek (2 forint öt golyó). Olcsó és híg volt a Kőbányai Világos, játszott még a jaffa - málna előretolt ékpár, zsíros deszka is akadt a helyi érdekeltségű ittasellátóban. Persze az igazi spílerek maguk csempészték be a költséghatékony Kocsis Irmát és az esedékes háztáji kerítésszaggatót: napközben pakolták a női WC tartályaiba a nedűt, onnan izzították elő estére…
Hernyó, kox, fű, haska akkor még nem játszott, vagy csak alig. Öreg zenészlegenda, hogy az első nagyobb adag joe az Osibisa együttes közbejöttével látogatta meg a Magyar Népköztársaságot.
Az arisztokráciának meg ott volt a terasz, ahová magamfajta csak akkor avázkodhatott be, ha muzsikus volt, újságíró, netán zenekari csajtagozat. Nem volt kétséges, ott a helyem. Hallgatni akartam, miről vaker Szűcs Totya Vikidállal, Som Révésszel, Tátrai Frenreisz Karesszal és Papp Tyotyóval. Mint hírlett, igen pöpec azon a tájon a resztelt máj…
Benne akartam lenni a brigádban. Hátramenni bál után az öltözőbe. Tudni a frankóságot. Pengének lenni és nem halnak.
Nagyon nagy pályának tűnt innen lentről az ott fent. Félistenekre néz így a dór pásztorkölök az Olümposz tövében…
A Mennyekbe vezető lépcső aljában ütöttem rajta eccer Czippán Györgyön, az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettesén. Szekrényem faláról hiányzott az IM HBB posztere, olyan gyorsan elkapkodták azt a számot a körtéri Gombánál a standról.
Gyere be a szerkbe - bólintott -, van még. Dohánynegyven…
A szerkesztőségben épp Schuster Lóránt szobázott nála. Kérés nélkül dedikálta az esedékes P. Mobil posztert. A Vanilla Fudge-ot emlegette, meg az Iron Butterfly-t és Grand Funk Railroadot… Na ja, persze, ez nem Dschinghis Khan, ezeket sose fogja nyomni a Vasárnapi koktél… Szerette hosszan és indulatosan osztani az észt. Elfogadható szónok volt, gyorsan kapcsolta az ötödik sebességet, hatékonyan keverte a szlenget a saját gyártású szlogenekkel. Volt érzéke a szójátékokhoz. Kis híján csuklási roham jött rám, hogy ismerhetem személyesen.
(Akkor remek műsornak tűnt. A bölcsesség kútfőjének. Később kétes frissességű áskálódásnak. Végül antiszemita szájhőscincérségnek. Nem fontos. Vagy éppen hogy csak… Mint ahogy maga Lóri sem túl lényeges. Köze nem volt a blueshoz. Túl azon, hogy ő noszogatta Földest, csináljon saját bandát, amelyiknek majd el lehet sózni a földkerekség legtrágyább hangcuccát… A rock örök és elpusztíthatatlan!)
Miután Schuster félmagasan balra elhúzott a zsinagóga irányába, kiderítettük Czippánnal, hogy igen, ANNAK a Hetesinek vagyok a fia, aki a Pest Megyei Hírlapnál volt mutációs szerkesztő…
Mertmiért?
Indul egy újságíró tanfolyam. Ha érdekel… Kicsit még szarozik vele a kiszbizottság, de sebaj. Itt a jelentkezési lap…
Nem érdekelt. De kitöltöttem.
A legszebb kérdés így szólt: volt-e tagja fasiszta, irredenta, hungarista szervezetnek a felszabadulás előtt?
Megnézzük a mi merre hány métert. Ha nem fajin, tipli…
Első alkalommal kiderült, per momentán adminisztratív létszámstop van érvényben központilag, tehát nem csak hogy bérszámfejtőt tilos fölvenni, de skríblert is. Ettől persze - toldotta meg Czippán -, aki nagyon akar, az úgyis firkász lesz…
Hát akkor rajta, ha már úgyis tilos.
Elvégre szerkesztőségben nőttem föl és nyomdában. Fogalmazni meg már akkor sem volt egy komoly vasziszdasz.
Betettem a lábam a küszöb és az ajtó közé, amely a színfalak mögé vezetett. Ez volt az első lépés, hogy soha, de soha ne lehessen belőlem rendes ember…
Hát nem is lett…
Sors bona, nihil aliud.
Navigare necesse est.
Sic itur ad astra…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Ácskapocs és bőrkabát
2011-04-04


HBB koncertre eljutni nem volt egyszerű. Ahonnan lehetett kirúgták őket. Amilyen gyorsan csak lehet. Hobo sosem volt az a kimondottan bülbül szavú rózsa, hamar és pontosan küldte el a gyökkettőbe mindazokat, akik erre méltónak bizonyultak. Torok, tüdő, szókincs rendben. Kivált az újdondászokat nem állhatta, igaz a Kádár-kor újságírástudói sem bántak vele kesztyűs kézzel. Vagy az volt a baj, hogy rendszerellenes, netán fasiszta, hol meg az, hogy ja, neki könnyű, káder-fattyú, a faterja belügyminiszter-helyettes volt…
A Metró Klubba, ahová a MOM-ból emigráltak, az Istennek sem lehetett bejutni. Olyan vaskos tömeg gyűlt össze, mint jobb március tizenötödikei fennforgásokon. Nem kellett hozzá sok, hogy a bejárati üvegajtó megadja magát. Fél lépéssel mellettem hullott szilánkokra, de az Istenek vigyáztak rám, karcolás se ért. Egyszemélyes kamikáze kommandó voltam, eszembe se jutott, hogy lemaradhatok a buliról. Sokadmagammal az udvaron át támadtunk. Kétségbeesetten ordítoztunk az öltöző rácsos ablakán át a bandának, a mi bandánknak, ők meg integettek, hogy nincs egy talpalatnyi hely se… A legelszántabbak a kupolán át igyekeztek célt érni. Ki tudja, honnan került ácskapocs, de annyi biztos, szépen, akkurátusan föltépték vele a tűzoltó ajtót. Balhészag kezdett lenni. Olyan masszív agresszió sűrűsödött össze azon a néhány négyzetméteren, hogy jobbnak láttam télakra venni a figurát. Már a kapualjban jártam, amikor a fakabátok első hulláma bezúdult a Dohány utca felől. Szűk volt a keresztmetszet, semmi oszlatóék, csak özönlöttek befelé, mint a janicsárok Eger ostromakor a katakombákon át.
Olyan hirtelen kerültek elő, hogy még összeszarni is elfelejtettem magam. Bekapcsolt a robotpilóta, mozdulataim hatékonyak voltak, és egyszerűek. Jóravaló amerikai focistaként cikáztam át a jardok sűrűjén. Az utóvéd egyik pribékje sózott rám mindössze egyet gumibotjával. Meg se kottyant. Ötvenes évekből származó bőrkabát volt páncélom. Farkas Mihály egyik testőrétől örököltem, tizenhat kilót nyomott… Touch down.
Hogy a hormon-hibridek mit műveltek a hátam mögött, nem láttam. De azért volt róla fogalmam. Az ártatlanság korának ott a Síp utca sarkán egyszer és mindenkorra vége lett. Már nem emlékszem, hogyan jutottam haza. Szokásomtól eltérően anyámnak nem mondtam el semmit.
Annyit biztosan tudtam: erről a tiltott gyümölcsről engem nem lehet csak úgy lepofozni. Ha rock & roll, hát legyen rock & roll. Fej vagy írást játszom a Sorssal…
Na, ez tetszett.
És tetszik azóta is…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Jó ez így, de nem lehetne jobban?
2011-03-21


Gajár Sanyi egy évvel fiatalabb volt nálam, de hozzám képest igazi rock and roll dandy. Belevaló körtéri Elvis. Énekelt, gitározott, hajtotta a bulákat, amikor én még csak saccolgattam, hogy nézhet ki a tényállás, ő már empirikus tapasztalással bírt nő bugyi nélkül tárgykörben…
Sankó a szomszéd házban lakott, sokat lógtunk együtt nyaranta a betonkerítés tövében az udvaron. Elő a gitárt, téveszd el az irányt, ahogy később azt majd Legát kolléga énekli a Kézi-Chopin élén. A felhozatal fölöttébb eklektikus volt. Miskolc (P. Mobil), Hey Joe (Hendrix), egy nyári digó slágerek, Rasputin (Boney M.), Let’s Twist Again (Chubby Checker), simlis rock and rollok népköltészeti szövegekkel…
Naná, hogy volt saját bandája. A Helix, az Alpha Helix. Menráth Gyuri (gitár), Horváth Joci (dob), Kolat Ferkó (basszusgitár) és Sankó. Ők is előadták szent művészetüket ugyanabban az alagsori ebédlőben, ahol mi a Beida Sahrával, csak őket leimádták a bigék rendesen. Joggal. Buli után meg tűz föl a Gellért-hegyre a csúszdákhoz, hogy legyen hol a szoknyák alá nyúlva kiaknázni a rock and roll galeri minden előnyét. Almabor, Sopianae, csőnadrág, Alföldi papucs, szimatszatyor. Fölöttünk a csillagok, alattunk Budapest, ez a hitehagyott szépasszony, aki bölcs belátással tűrte, hogy betongettóvá igyekeznek silányítani őt. Szabadok voltunk, amennyire lehet. Nem sokat tököltünk politikával, bár én tudtam a Charta 77-ről, de nem nagyon izgatott.
Olykor feltűnt egy-egy zsernyák, aki erősen markolva kutyája pórázát, rajtunk ütött, hogy begyűjtse személyinket. Hajrá, tessék csak. BM házakban laktunk, ismertük a zsandárnyelvet, esélytelen volt, hogy szokott stratégiájukkal ránk hozzák a szapora fosást a jagellók. Nem parkánoztunk, nem szívtunk nejlon zacseszból Technokol Radidot vagy Pálmatex-et, nem voltunk túl fontosak. Dumáltunk egyet a törzzsel, vigyázva erősen, senkit ne köpjünk be a cimborák közül. Flepnik vissza, mi meg szépen elballagtunk házoá.
Mélytengeri életforma volt? Ahogy Cseh Tamás énekelte nem sokkal később? Nekem nem. Csak a szárnyait próbálgatta egy ügyefogyott angyal a legvidámabb barakkban. Nem feszegettem a határokat, vagy ha mégis, hát korántsem szándékosan. Ártatlan voltam, de már nem ártalmatlan… Éppen hogy kiebrudaltak az Éden-kertből, de még nem vettem róla tudomást…
Jött a zene, és vitt magával, mind közelebb és közelebb a Nagy Tutihoz. Két pofára habzsoltam a muzsikát. Ha lehet napi huszonnégyben, hét napon át. Minit, P. Mobilt (kicsit untam mindig), na és persze Hobót. Viszolyogva figyeltem a Rice és a Piramis körül kialakult csajhisztit, de azért voltak ott is dalok, melyek elkaptak és magasra emeltek.
Az első sorokban ugráltam az Ifi Parkban, kemény könyökcsaták közepette. Muszáj volt közelről látni mindent, hogy aztán a téli ínség idején föl tudjam idézni a filmkockákat memóriám filmmúzeumában. Ahogy Németh Lojzi bűvölte a Körbe-körbe basszusmeneteit, Balogh Szivacs szeme villanását dobszóló közben, Szénich Janót és félmosolyát, amivel Kőrös Buksinak adta át a terepet. A Vikidál nyakán feszülő ereket, karján az ős tetkókkal. Na és Földes eszement marionettjét a Hosszúlábú asszonyban, amikor oldalt cipzáras fekete melegítőjében Bill bátyó nőjének adja ki magát alfa hím létére…
Camera Obscura. Sötétkamra fényes délben…
Volt a Helixnek egy dala, igazi háztáji világsláger. Még ma is beleborzongok… Sankó mesélte, hogy egy Zsolt nevű pasas követte el, akinek hatalmas a vakerja. Olyanokat bír mondani, hogy fölfázott a szódásüveg…

„Jó ez így, de nem lehetne jobban?
Tudni azt, és érteni a szót.
Hegy leszek, mely a távolban is látszik.
Ráncos homlokommal már senki sem játszik.”

Télleg? Miért nem írok én dalszöveget?
Télleg. Miért is ne.

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Barbara az élen
2011-03-07


Mennyei Atyám, esküszöm Szűz Mária drágalátos könnyeire, melyekkel szent fiát siratta a Kereszt tövében a Koponyák Hegyén, hogy Barbarának voltak a legjobb csöcsei az egész monarchiában. Miket beszélek, nem is csöcsök voltak azok Uram, igazi keblek, a Teremtés legszebb csodái, mióta Sába királynőjét és Marilyn Monroe-t kivontad a földi forgalomból. Mit nem adtam volna érte, ha bimbai közt mormolhatok el egy pogány imát…
Barbie Babe virtigli szextárgy volt, csőre töltött, ha csak megláttam a menzán. Sose állt be az a kis szájacskája, be volt neki loopolva rendesen a vakerság. Hogy ott az a féllábú pasas, aki mostanában a Hobóékkal nyomja. Valami Bill, vagy mi a görcs…
A csajvakerokra érdemes odavigyázni a rock and rollban. Hendrix-et is úgy fedezte föl anno Chas Chandler, az Animals basszistája, hogy a grupik csilingeltek neki. Hogy itt ez az Isten, Jimmy James-nek hívják. Hallanod kéne Chas… Azt fogadom, nem tolták az arcába, hogy a hatlövetűje is nagyon korrekt, megadja az asszonynak, ami jár, igazi hoochie coochie man…
Akkor kezd el sűrűsödni a fennforgás, amikor először pinába száll a bátorság, és befigyel a kámaszútra…
Az első Hobo Blues Band koncertből semmire nem emlékszem. Csak annyi van meg az archívban, hogy nem értettük a szöveget, olyan lomon nyúzták a Kis Vörös Kakast, hogy az szégyen. Schuster Lóri sózta rájuk levedlett cuccát baráti alapon. De akkor is állat volt a basev, nyakkendőm gyorsan a csuklómra csúszott, beindult a villázás, üvöltöttem, ahogy csak egy magára hagyott sárkányherceg képes, amikor végre meglátja a szurok-égen a Holdasszony orcáját a Halál-katlan fölött…
Megjött, amire vártam. Gyomron lőtt a basszus, agyamat szaggatta a gitár, a dob Sztálin-orgonázott hallójárataimban. Bumm. Bumm. Bumm.
Örök hála neked, édes. Sosem értem hozzád egy ujjal sem, mégis nekem adtad az orgazmust. A szabad repülés szent művészetét. Tantra mantra volt ez ezerrel. Még ha akkor fogalmam sem volt róla. Arról meg pláne nem, hogy alig két év múlva már Hobóval nyomom a bluest a József Attila Gimnázium KISZ klubjában több száz ember előtt a Punkráció élén, és olyan helyiérdekű sztár leszek, hogy a legjobb luvnyák körmérkőznek izgága farkamért…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Közjáték (1.)
2011-02-21


Pörög a Mindenség, pörög rendesen, mindig ez van, ha hagyom, hogy a zene sodrásában múljon a csermelyléptű idő. Időtörésvonalak mentén száguldozom gyémántcsillagtól a Magma Vulvata legmélyéig. Eszem a cigit, nagyon kéne egy löket Tokaji vagy Cserszegi fűszeres, hogy szépen hullámozzon bennem ez a milliárd dimenzió.
Mondom, mindig ez van, ha csak a zene van. És évek óta nincs már más. Olykor bolondos dobgépek szögelik a Végtelent kövér acid basszusok kíséretében, olykor nyugtalan - szép jazzgitár kalandozik messzire. De ha fölöttébb jól óhajtom magam érezni, sosincs más végül, mint reggae vagy blues.
Falamon tibeti titkosírás indázik a plafontól a padlóig, csillag - geometria, egy matematikai szaklap geek joke rovatába való képletek.
Semmi sem komoly. Ami sürgős, az ráér. Maga a teremtés sem egyéb, mint bohóctréfa, drága karma, engedd, hogy felhőtlenek maradjunk, hadd járja kagyló - könnyű táncát örök asszonyunk, nostra cara Luna, Lunaria, a Telihold…
A Megvilágosodás Kertjeiben már nincsenek lényegtelen dolgok. Abcúg Fájdalom, aus Félelem, abtreten Aggodalom. A kapu nyitva áll. Ha erre tévedsz, kukucskálj be, ígérem nem mész tovább.
Lesz zene, lesz tánc, lesz ölelés. Orgazmus - mátrix ad infinitum libre…
Istennek alapos oka van rá, hogy meglegyen a véleménye rólunk. De ez még sosem tartotta távol attól, hogy szeretete bizonyságát adja. Úgy, ahogy csak tudja. Ahogy az nekünk a legjobb.
Semmink sincs, de Ő a miénk.
Miért ne lapozgathatnám hát előző életeim képeskönyvét? Rég lelécelt már a kétség és a bizonytalanság sziámi ikerpárja, nyugodt az óceán. Hadd legyek rá büszke, hogy egykori önmagammal van tele az Encyclopedica Britannica. Ettől még nem lesz nehezebb elkölteni az esedékes havi 67 ezer forint rokkantnyugdíjat…
Már hajózni sem muszáj. Csak izgalmas és fölöttébb tanulságos. De mielőtt még a mennyekbe szállnék önnön nagyszerűségem bádog - szárnyain, bevallom, mindez csak azért van, mert Small Sky, a Hősök Tere Legjobb Gitárosa, a városligeti Jim Morrison, jól irányzott mozdulattal mély sebet ejtett balkezén, rágyújtania is francnyavalya, nem hogy lefogni egy akkordot a gitár nyakán. Ha nem így volna, most is nála lébecolnék a Dembinszky utcában, és öreg bluesokat dörmögnék kedvemre, míg elegünk nem lenne belőlünk, s ki nem avázkodnánk a függőfolyosóra királydekkel a szánk szögletében.
Nem mondom, jó ez az írás dolog, jó igencsak, se nehezen, se lassan nem megy, de nyomába sem érthet annak, amikor magukról megfeledkezett hangok zuhannak elő a Fender gitárládából, hogy egy Hohner Blues Harp ugatása alá simuljanak karcosan…
Amikor blues van.
Blues van, babám…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Kis vörös kakas a nagy vörös ködben
2011-02-08


Az első valamire való bluest (Építők Napja Blues) Vas Zoli vezette elő a Ki mit tudon. Szerencsére a mindenható zsűriben ott ült Pernye András, aki szépen elmondta, ez bizony country blues, igen, igen. Annyit már tudtam Ungvári Tamás Rock mesterei című kötetéből, hogy a r&r = c&w + r&b (rock and roll egyenlő country and western plusz rhythm & blues) De hogy blues és country egyben?
Mindegy, ez már valami volt, épkézláb fogódzó, nyom, amin a magamfajta vadászvizsla beljebb merészkedhetett a sűrűbe. Valahogy ez idő tájt került a kezembe a Muszty - Dobay házaspár legendás narancsszín gitáriskolája, ahol már ott guggolt kottával, tabulatúrával együtt az első igazi blues némi útmutatás kíséretében.
Nagyvilág volt, nagyon nagyvilág. Édúr, ádúr, háhetes. Tonika, domináns, szubdomináns. Köszönöm, Uram…
Az Isten amúgy nem nagyon játszott odahaza minálunk. Virtigli ateista család voltunk, ahol a templom csak műemlék, azt meg hogy Ószövetség, Újszövetség leginkább szovjet bibliamagyarázatok gúnyolódó filippikáiból lehetett megtudni. Na meg József Attilától, akinek Ódáját Julitól kaptam ajándékba tizennégy évesen a Felkelő Nap Házával egyetemben.
A hetes számú szalag Juli katonáskodó bátyjáé volt, mi csak bitoroltuk a cselédszobát a Lipótvárosban, még csókolódzni se nagyon tudtunk, de az biztos volt, hogy ez már szerelem, gyomorfalbontás, tenyérizzadás, hajnali naplemente, hormonháború.
Ahogy kell megjöttek az első saját dalok is. Elsőként Li Taj Po négysorosa, majd a Két Hexameter. 1977 vagy 78 karácsonyán a dobogókői BM üdülőben hullott ki belőlem az a strófa, amit azóta sem tudok folytatni. Tán nem is kell…

“Ha van Isten, adjon néked,
bort, szerelmet, békességet.
Házad kerülje a harag.
Igaz legyen minden szavad…”

Zenéről olvasni akkortájt leginkább a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának lapjaiban lehetett. Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin, Világ Ifjúsága. Utóbbiban a szerkesztőség egy ízben hosszan odanyilatkozott, tessék csak várni kedvenc együttesünk egész oldalas fotójára, mert a Magyar Távirati Iroda külföldi képszolgálata korántsem gyorsvonat, mire ez a nagy kapkodás elvtársak, egyáltalán tessenek csak örülni, hogy a múltkor is volt Bay City Rollers… Lesz még Sweet, lesz még Smokie, ABBA meg pláne… Addig is, ahogy Lenin elvtárs mondotta volt: tanulni, tanulni, tanulni…
A Múzeum körúti antikvárium előtti flaszteron már dübörgött a lemezbörze, fejedelmi dolog volt ott kagylózni, ahogy a nagyok tolták a szakvakert, hogy a Jugoton meg a Dum Dum India az egy rakás borzalom, hallgasd csak meg a japán kiadást, jövő héten hozom, gyere vissza érte. A maszek lemezboltosok első nemzedéke élőben tanulta a gerillamarketinget, underground új gazdasági mechanizmus a Brezsnyevi pangás kellős közepette.
Nem vették észre, hogy egyszer még zenész leszek. A hivatalos álláspont szerint az én botfülemmel ütötték a Kodály - módszer nyomát. Szolmizálni ma is csak prózában. De az énekórák elején Sass tanár úr a díszteremben mindig odaült a zongorához, és panyókára vetett kockás rock and roll zakóban biztatott, hogy énekeljünk vele. Finom félmosollyal tűrte, hogy Sánta Lúcsiának csúfoltuk Santa Luciát, és big band rezeket üvöltöttünk a Careless Love kellős közepette. Az iskolai rendezvényeken zokszó nélkül elvezényelte a szovjet himnuszt meg a Dal a hazárólt, de tudta: akinek a szívében ott lüktet a kettőnégy, az már be nem tiltható. Úton van a szabadság felé.
Dómimimirédózó, szófámimimirédószó…
Irdatlan kamasznyerítéseimet, melyekkel rendre megzavartam a tanítás menetét, néhány soros intőkkel díjazta, amit sem ő, sem én, sem a szülői munkaközösségben ügyködő anyai haderő nem vett komolyan. Ki - ki eljátszotta a rá kiszabott szerepet a karma kamaraszínházában, letudtuk a látszat-létezés kötelező penzumait, mindegy is volt, nagyon mindegy, csak zene legyen, mert anélkül elpattant volna a homloklebeny mögött az a bizonyos húr…
Miközben az ABBA és a Boney M uralta a maszek trafikok nejlonszatyor- és trikókészletét, én már tudtam, hogy van Floyd, Zep, Purple, Uriah Heep, Nazareth, Free, Bad Company, Animals. Gyülekeztek a felhők a székesfőváros fölött, pára nyomasztotta a budai lankákat, ám a vihar még nem tört ki. Volt már szalagos magnóm, lemezjátszóm (mindkettő Tesla), dobozgitárom. Csak bandám nem a Beida Sahra óta. A házi készítésű szütyőre sosem volt zenekarokat firkáltam: Bonzo dobolt, Hendrix gitározott és Jaco tolta a basst. Belül már szólt a basev, gyönyörűen, kint még nem találtam párját.
A suliból hazafelé menet elképzelt bandáim koncertjét vizslattam. A kedvencem a Five Guitars volt, ahol az énekes, aki erősen Jaggerre hajazott, a dob mögül indította a bált egy elegáns szaltóval. Fogalmam sem volt, hogy odaát a nagy vízen túl már igenis van egy Aerosmith nevű megfejtés, akik kiköpött úgy néznek ki, és úgy tolják a mjúzikot, ahogy azt én megálmodtam.
Honnan lett volna fogalma ennek a jóravaló, alaposan túlsúlyos ifjúkommunistának arról, hogy van az a dimenzió, ahol az álmaink szépen upgradelik a valóságot… Ha mondták volna, se hiszem tán. De senki nem mondta. Maradtunk annyiban, hogy a lét határozza meg a tudatot és szabadság a felismert szükségszerűség.
Ha csak úgy nem.
Ám a Kis vörös kakas már itt kukorékolt a nagy vörös ködben. Mint a Magyar Ifjúság hírül adta, Földes László, közkeletű nevén Hobo, saját együttest hozott tető alá, méghozzá blues bandát HBB néven. A veretes egész oldalas irályban szó esett még arról is, hogy Hobo nem elégszik meg a puszta zenéléssel, hanem igen izgatja a rock és az irodalom, a színház netán a film kapcsolata, és erősen szándékában áll elénekelni Allen Ginsberg hippi pápa Lelpes bitangját…
Bumm. Bumm. Bumm. Leadták a díszlövést az Auróra cirkáló ütegei. A Kis vörös kakas peckes díszlépésekkel vonult be a Kárpátok ölelő karéjába, hogy összekapirgálja a neki rendszeresített gyémánt félkrajcárt ezen a csonka Magyarország nevű szemétdombon.

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Gombfoci a fehér sivatagban
2011-01-24


Volt vagy egy tucat csapatom, de télleg. Többek közt a hetvennégyes holland ezüst mancsaft Cruyff-fal az élen Rensenbrinkkel, Arie Haannal meg Rudi Krollal. Többnyire jobbkéz a balkéz ellen derbiket nyomattam alaposan leamortizálva a dohányzóasztal lakkozását. Amikor anyám bejött a félszobámba, és rám mordult, hogy ne csak mindig AVVAL a gombfocival törődjek már, épp góllövőlistát írtam az esedékes házibajnoksághoz.
Apa halálhírére olyan sárkány - üvöltés szakadt ki belőlem, mint később is csak alig. Terike néni a konyhában zokogott. Volt annyira bölcs, hogy azt tanácsolta, előbb hadd ebédeljen meg a gyerek Erzsikém, csak utána mondja meg neki.
Farkasréten ott volt mindenki, aki számított. Régi harcostársak, újdondászok, az egész szent család, mit tudom én. Teljes filmszakadás. Csak annyi égett tekervényeimbe, hogy az a fekete márványlap arany betűkkel, meg a mögé rejtett alumínium edény, na az nem az én apám. Köze nincs hozzá.
Apám Babettáját persze a legnagyobb egyetértésben elkótyavetyélték, anélkül, hogy bárki is megkérdezett volna. Lövésük se volt, milyen érzés negyvenöttel repeszteni a surányi gáton, ahol senki nem zavart, és én sem voltam útjában senkinek. Csókoltatom a Pokol Angyalait és a Szelíd Motorosokat dettó…
A gombfoci meg hamarosan bemondta az unalmast. Nagy Petyával, akkor már inkább zenét hallgattunk, slágerlistákat írtunk (főleg én), és orrba - szájba aláztuk “a” Komjáthy-t, hogy sehol semmi rendes diszkó a rádióban. Nem volt kérdés, melyikben. A RÁDIÓBAN. Vasárnapi koktél, Tánczenei koktél, hogy ne hallgassák annyian a Szabad Európán Csekét rövidhullámon. Fellazítás elvtársak, fellazítás, nem nyugszanak az imperialisták! Hogy a karvalytőke vájja ki mindnek a szemit!
Münchenből akkor már ezerrel szivárogtak a vadonatúj basevok. Kalandvágyó kamionosok hozták az elpéket önjelölt diszkósoknak, akik jó pénzért másolták a Hitparade-t hatvan perces Polimer kazettákra, amit aztán folyton bekajált a MK 26-os. Peti csókos volt, ő ingyér kapta a matériát…
Monó volt a mindenség, hát persze, mi más. De ez senkit nem ejtett kétségbe. Megkaptuk első gitárjainkat, nekem második körben egy 1200 forintos cseh Cremona jutott. Oktávnál már olyan hamisra volt bundozva, hogy azért utólag is kijár az életfogytiglan a meósoknak. A forradalom akkor vette kezdetét, amikor Peti fölfedezte a REC gombot magnóján. Lettünk is zenekar rögvest, a nevet a földrajz atlaszból lestem ki: Beida Sahra. Fehér sivatag. Persze hogy perzsául. Mert csak…
Minden kezünk ügyébe kerülő tárgyat megszólaltattunk, és egyikünket sem érdekelte, hogy jottányit sem ismerjük se a kottát, se a tabulatúrát. Nőügyek még legalább egy évig nem zavarták művészetünk szent köreit. Ki sejtette akkor, hogy csajok nélkül nyema rákenroll? Batikoltunk magunknak zenekari lebernyeget és büszkén vezettük elő dalainkat a Váli utcai általános iskola alagsori ebédlőjének vaskos kajaszagában farsangkor. Peti javaslatára József Atila Koldusok című versére tekergettük a hangolókulcsokat tán negyedóráig. A magáról megfeledkezett sokaság elmulasztotta kifogni hintónkból az almásdereseket…
Mire megtanultuk az első négy - öt akkordot, már szét is széledtünk. Ugyanabba a gimibe mentünk, a Jóskába, az ország hatodik legjobb sulijába, de míg Petya a cések elit angoltagozatos életét élte, engem - hála szüleim Szocialista Hazáért továbbá Munkás - Paraszt Hatalomért érdemrendjeinek - épp hogy csak be lehetett szuszakolni a gébe, a páriák és érinthetetlenek közé. Annyi volt nekünk. Barátom a rendszer lojális belső ellenzékéhez tartozott, tán még muszáj kiszes is volt, mint oly sokan, hogy ne legyen gond a felvételivel. Én viszont ifivezető voltam, az élcsapat utánpótlásának eleje, aki több mint díjazta, ha azt üvölthette a vörös nyakkendős falkával: Tatató - Tatató - Tatatóváros, Asztalos, Asztalos, Asztalos János altábor!
Azzal nem számolt a Nagy Testvér, hogy a tábor stúdiójában majd szívem közepébe fúródik a Deep Purple Fools-a, amiben Ritchie Blackmoore úgy ríkatja a Fendert, mintha vonóval játszana rajta. Az éjszakai kapuőrségben Tilajka Szása nagyon röhögött rajtam, milyen egyszeriben adta be a kulcsot a Giorgio Moroder, meg Frank Farian. Azt a tapasztaltabbak halvány nagyképűségével azért még odanyilatkozta: Inkább a szájtripper, mint Omegára a Kisstadionba…
A csepeli ifiknek igazi polbeat truppjuk is volt. Három gitár, furulya, rumbatök. Gyönyörűen tudták az El Condor Pasát, méghozzá magyarul. “Inkább lennék sasmadár, mint gyík…” És olyan szavakat lehet tőlük hallani, mint hogy gészeptim. A közös éneklések mindig jobban vonzottak, mint a szemináriumok, ahol kiderült, mit értett Makarenko elvtárs, az új ember kovásza, közösség alatt…
Volt minden. Venceremos, Guantanamera, Ha a vörös kakas kiált, Add ide a didit, Gólya, gólya, szürkelábú gólya, Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma… Csak éppen blues nem.
Csak olvastam róla, hogy van ilyen. Talán Gonda János Jazz címzetű alapvetésében, talán máshol. Föltúrtam érte az összes elérhető lemezboltot. Kettőt találtam is. Az egyik a Benkó Dixieland St. James Infimary Bluesa volt. A másik az egyik legócskább Fonográf zöngemény, az Oszkár blues. Semmi nem derült ki belőlük. Egyik se volt mérvadó. Kicsit sem, nem hogy nagyon…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Előszó
2011-01-10


Rég magam mögött hagytam a szorgos népek józan világát. Legyen csak más a kalodák királya. Hivatásos léhűtő lettem. Szivárvány csavargó. Se iránytű, se tájoló. Ott vagyok otthon, ahol éppen. Ha úgy hozza a karma, szavakat, képeket, hangokat rajzolok a bárányfelhőkre. Ez mindenem. Hitelezőim már lemondtak rólam. Orvosaim szintén. Nincs asszony, aki visszavár. Kódorgok a zene nyomában. Gyakorta eltévedek, de a zsákutcalányok láttán mindig gyorsan olajra lépek. Önkéntes özvegyeim kórusban szórják átkaikat rám.
Lelkünk rajta.
Isten néha szóba áll velem. Hímpellérnek nevez, lókötőnek. A vén hamiskártyás… Mintha ő olyan makulátlan volna. De azér’ bírom a vakerját. Ő meg szereti a dalaimat.
Elvagyunk szépen.
Egyébként meg csak heverészek, és bámulom a Holdat. Ha akad jóra való bor, hát szívesen kortyolom. Fölöttébb vigyázok rá, nehogy rendes embernek tűnjek. Volt idő, mikor dolgoztam magam is. Majd belehaltam… Soha többet. Maradok szabad medvék komája én.
Ebben a könyvben széllel bélelt éveim történeteit mesélem el, hátha akad, aki ad értük néhány garast. Legalább mi bolondok tartsunk össze, ha már összetartozunk… Lesz minden: szex, pénz, hatalom. Kurvák, stricik, zenészek és minden rendű rangú cigánylegények teszik tiszteletüket. Pornográf bábszínház fog lenni. Ígérhetem: könny nem marad szárazon. Megérem a pénzem, nem vitás…
Legyen elég ennyi: folytatnám, de hát se pia, se cigi… Dobok inkább egy hátast. Hallgatom, ahogy Fred “Mississippi” McDowell énekel. Közben Li Taj-Póra gondolok.
Blues van.
Blues van, babám…

Lópikulacintányér

Apámnál lógni maga volt a freedom. Bátran belekortyolhattam borába, slukkolhattam a hamutálca peremén egyensúlyozó egyiptomi blázból. Többnyire észre se vette, vagy ha igen, mosolyogva simított végén szépen nyírott bajszán - szakállán. Se híre, se hamva nem volt a Váli utcai kilencórás takarodónak. A Bródy Sándor utcai kéró nappalijában nagy rendszerességgel megfordult a kortárs magyar irodalom megannyi bonvivánja. Gyakorta a melléjük rendszeresített másodállású múzsák nejlonharisnyás, miniszoknyás, szűkpulóveres háremének kíséretében.
A jeles kompánia apám utolsó szerelmének brigádja volt, mely annak előtte, hogy Szunyóval összecuccoltak volna, a Hungáriában székelt. Gyorsan kiviláglott azonban, a Szentkirályi utca sarkán a közértben olcsóbb a Kőbányai Világos meg a Tolcsvai Furmint…
Pünkösdi királyság volt az enyém, de akkor öröknek tűnt. Dedikálva landolt nálam Lázár Ervin minden azon frissiben napvilágot látott kötete. És nem csak a Hétfejű tündér, hanem a Fehér tigris is, ami kicsit sem volt gyerekirodalom. Komolyan voltam véve. Egyébként dehogy küldött volna engem az esedékes lepedőbalerinához Döbrentei Kornél, a legjobb gömbérzékű pannon poéta a csopaki strandon, hogy közöljem oda, este hétkor a mozinál…
Megesett, hogy egyedül maradtam a hajdani főúri lakásból leválasztott társbérletben, dacára annak, hogy anyám erősen neheztelt ezért. Ha már kéthetente van láthatás… Én nem bántam. Vagy Szunyó endékás írógépet nyaggattam, vagy apa botját hokiütőnek használva egykapuztam a fürdőszobaajtóra Cigankovnak, Petrovnak, netán Harlamovnak képzelve magam… Hosszan bámultam az ablak mellett álló fából faragott afrikai asszonyt, aki anyaszült meztelenül ácsorgott a Paradicsom eme szegletén. Alsógatyában kalapáló szívvel csókoltam meg, simítottam végig mellein. A szeméremajkak ekkortájt még nem voltak felfedezve.
Az elméleti alapvetésekkel nem volt baj. Apám az utolsó nyáron a surányi faház egyetlen szobájában megtanított rá, mi is az a lópikulacintányér… Fia jövőjét szívén viselő atyához méltón világított rá a pina és a picsa közti kardinális különbségekre…
Ó egek, és az a ruszki kofferlemezjátszó… Magától értetődő természetességgel futott a tűje a hetvennyolcas gramofon - korongokon is. Volt belőlük elég. Rajtuk kívül egy nessebari románc és Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című akkor már betiltott albuma tartozott a gyűjteményhez. Hetesi Ferenc Pál utolsó karácsonyi ajándéka volt, melyet már visszaküldeni készültek a boltból Aczél György szép szavára hajolva, amikor ő az üzletbe lépett. A szócsatában ezúttal is győzedelmeskedett a zakója zsebéből előhívatlankodó újságíró- és partizánigazolvány.
Gyakorta megesett, hogy ideig - óráig a legkülönbözőbb hívatlan vendégek ragadtak nálunk éjszakára. 1974 nyara lehetett, amikor vagy két hétre egy vézna félszeg mosoly bitorolta el a hálószobát. Lőttek a vinyl - varázsnak. Karcos - kusza káosz kúszott elő BRG magnójából. Ki ez? - szörnyülködtem. Jimi Hendrix - felelte ő, és egy keskeny nevetést is engedélyezett magának…
Tizenegy éves voltam. Ez volt kölökkorom legszebb nyara.

Hetesi Péter Pál/G3


Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2011-01-04


Autopilot

What a night, everybody’s dancing, screaming
What a night, all the girls are joshing and teasing
Louise, Christine, Mary and Denise, Jim Beam, Jack Daniels they’re all right
Kiss after kiss, bottle after bottle, deleted memories in sunlight

What a night, all for one and more for me
What a night, step by step down on Whiskey Hills
Whiskey Hills, Whiskey Hills the place for me to hide
Drunk like a sailor, without a vessel it’s time for me to go dry
But in the morning, I don’t know how I got in my bed
’Fore the sunup, my autopilot brought me back

Lead me home, point the way
I don’t wanna be lost anymore, no
Lead me home, point the way
My wasted mind needs a guide
Needs a guide

What a night, no comments for no offense
What a night, I remember I fell of a fence
Full of bruises, vacuum in the head, bloodstains everywhere
Without saying during the night I really had my share
But in the morning, I don’t know how I got in my bed
’Fore the sunup, my autopilot brought me back

Lead me home, point the way
I don’t wanna be lost anymore, no
Lead me home, point the way
My wasted mind needs a guide
Needs a guide

Megyeri Dániel


Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2010-12-14


Land of the Blind

Child of the Milky Way, you’re a long way from home
Wrong time in the wrong place, you don’t know what’s going on
Pilgrim in a space suit, your powers don’t help none
You can’t change things here, it’s all arranged and done

Years, and years, and years of sorrow, people suffer everywhere
Whole towns vanish day by day, but no one seems to care
Your friend becomes your enemy, you can’t tell foe from ally
Dark clouds are gathering, I hope they just passing by.

Painted veil before your eyes
How come you don’t realize
It’s not what you think, it’s not too late to act

It only takes someone so bold
To tear down the patch of old
So come on now and start to take a stand

In the Land of the Blind,
the One-Eyed man is the king 3X

Black labeled rainbow, arch of the Evil around
Child of the Milk Way, you sadly lost this round
There’s no follow-up, we’re truly left alone
Surrounding us a swarm of mindless clones

Painted veil before your eyes
How come you don’t realize
It’s not what you think, it’s not too late to act

It only takes someone so bold
To tear down the patch of old
So come on now and start to take a stand

In the Land of the Blind,
the One-Eyed man is the king 3X

Megyeri Dániel


Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2010-11-23


Two-Faced Woman

Oh, why you keep knocking on my door 2X
Two-faced woman, why you keep trampling at my door
Stop this rumpus now, before it gets too cold.

Left face for the good times, the right one for the bad
The most confused love affair a man could ever have
Two-Faced woman, why you always acting strange
I’ll be in my bed now, and wait till you get in range

Two-faced woman 3X
Stop knocking on my door

I’d be happy with the light side everytime we go out,
But the unforeseen happens, turns the world upside down
Two-Faced woman, why you always lurking around
Stop this rumpus now, or I’ll release the hound.

Two-faced woman 3X
Stop knocking on my door

Megyeri Dániel


Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2010-11-02


Solitude Lane

Oh, baby baby baby
Please tell me why I’m talking to myself 2X
Well I’m just drifting down on Solitude Lane
And I can hear nobody else, nobody else

Lookin in the mirror, I just don’t know what I see
I got me myself and someone else lookin’ back at me
Spittin’ in the mirror, I don’t like what I see
I got me myself and someone else lookin’ back at me
Well I’m just lingering on Solitude Lane
All by myself

Empty street and empty heart, lonely day and lonely night
I’m just a wounded dog, beaten up ’n tossed aside
Kickin’ and screamin’, like a newborn after a lie
No joy in my life at all, and I’m sure it can’t be found
Oh, can’t be found

Glancing at the abyss, from the peak of my sorrow
I’m well-convinced now baby, there’s no, no tomorrow
Stuck in the moment, gears of thoughts hurt my brain
That’s when I’m sleepwalking on Solitude Lane
Well I’m just drifting down on Solitude Lane
All by myself

Empty street and empty heart, lonely day and lonely night
I’m just a bleeding dog, beaten up ’n tossed aside
Kickin’ and screamin’, like a newborn after a lie
No joy in my life at all, and I’m sure it can’t be found
Oh, can’t be found

Megyeri Dániel


Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2010-10-12


A 2005 augusztusában alakult Tenderfoot Blues Unit tagjai fiatalos energiával, de korukat meghazudtoló virtuozitással és lendülettel népszerűsítik a nagy múltra visszatekintő műfajt.
A hallgatóság lelkes visszajelzései mellett - a 2007-es Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségszavazása alapján a Tenderfoot a harmadik helyezést érte el - a szakmabelieket sem hagyta hidegen a fáradozásuk: a 2008-as Fringe Fesztiválon a zsűri Fringe-díjban részesítette a zenekart, a 2009-es Fringe+-on pedig Szakmai díjjal jutalmazták a teljesítményüket.
Az elkövetkező időben a zenekar énekesének, Megyeri Dánielnek a dalszövegei lesznek olvashatók oldalunkon. A sort a banda bemutatkozó kislemezének címadó dalával kezdjük.

Cruel Cradle Blues

On the night, when I saw the light
I knew well, that I’ll have the right
To get what I want, I had one thing to choose
Long ago I had the Cruel Cradle Blues

Got myself no milk, I was raised on some brandy
That’s why I’m now such a big fat dandy
Larger than life, but much smaller than my wife
She uses her rolling-pin, while I prefer my knife
(Nice and slow)

Cruel Cradle Blues, put a curse on me
Cruel Cradle Blues, oh mama let me be
Cruel Cradle Blues, put a curse on me
Cruel Cradle Blues, oh mama let me be

If I had my way, I’d pick another path
To get as far as I could from the Valley of Death
Cruel Cradle Blues, the jail of my youth
Got hold on me with its huge bloody tooth
(Huge and bloody)

Cruel Cradle Blues, put a curse on me
Cruel Cradle Blues, oh mama let me be
Cruel Cradle Blues, put a curse on me
Cruel Cradle Blues, oh mama let me be


Ha Tengs-Lengs – a Tengs-Lengs együttes dalszövegei
2010-08-30


3 lekváros kenyér

3 lekváros kenyér megy az úton,
az 1ik az vissza se néz,
a héja oly kemény, meg is rúgom;
nincs-e benne mész?

Mind a 3 érzi már; ez a végzet.
Ma minden véget ér,
Mert olvad a lekvár, ne is nézzed!
Szinte el se fér.

Ref.:
A szél tovafújja minden panaszát,
és én azt elítélem, ki a kenyérre nem tesz ruhát!

3 lekváros kenyér megy az úton,
az 1ik az vissza se néz, a héja oly kemény, nem is tudom,
mért ettem meg én?

Turós György


Ha Tengs-Lengs – a Tengs-Lengs együttes dalszövegei
2010-08-10


Maradj az ágyban

Maradj az ágyban édes
Behozom neked a kávét
Aztán nekem kéne mennem
Szerezni valami lóvét
Lehet, hogy
Megkérdezem tényleg
A főnököt, hogy végre
Ad-e ma lóvét?

Maradj az ágyban, én meg
Hozok neked virágot
Vacsorára valami gyorsat
Hogy szebben lásd a világot
Lehet hogy
Megetetlek tényleg
Valamivel, hogy szebben
Lásd a világot!

Ref.:
Pihenjünk egy kicsit
Kapjunk be valamit, valami jót!
Aztán majd felkelünk
És együtt elmegyünk
És minden megy majd tovább.

Turós György