Archívum
Jól kell magad érezni és foglalkozni kell a közönséggel - interjú Little G Weevillel
2013-02-28 | beszélgetések
A 29. International Blues Challenge január 29-e és február 2-a között Memphisben került megrendezésre. A szóló/duó kategóriát Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor nyerte, aki kategóriájában megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is. Az Egyesült Államokba 2004-ben költözött muzsikus körül az óta besűrűsödtek az események, de szakított időt rá, hogy néhány kérdésemre válaszoljon.Az International Blues Challenge-en az Atlanta Blues Society támogatásával indultál. Milyen reményekkel utaztál el Memphisbe?
Semmilyen reményeket nem fűztem a versenyhez, teljesen próbáltam a verseny szót kitörölni az agyamból. Igyekeztem úgy felfogni az egészet, mint egy rangos blues fesztivált, ahova fellépni megyek. Ez többé-kevésbé sikerült, természetesen így is izgultam helyenként. Az elődöntőben egy pocsék erősítőn kellett „csodát” művelni, a negyedik napra, vagyis a döntőre pedig nagyon elfáradt a hangom.
Volt olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy sikerül nyerned?
Nem. Ezt így nem is lehet neked, mint versenyző megítélni. Amit tudni kell, hogy négy nap folynak a versenyek különféle klubokban, a döntő az Orpheum színházban kerül megrendezésre. Az első két nap elődöntő, majd középdöntő, és az utolsó napon pedig a döntő. A háromtagú zsűri minden nap más az adott helyen, így mire a döntőbe jutsz, kilenc ember pontozott. Mennyi az esélye annak, hogy a kilenc ember mind a te zenédre, előadásodra fog szavazni a rengeteg induló közül? Kevés. A döntőben pedig ismét új emberek látnak, ott öttagú a zsűri, és ismét felmerül a kérdés, mennyi az esélye annak, hogy nyolc döntős közül, mind az öt zsűritag rád szavaz? Kevés. A versenyen megadott paraméterek alapján pontoznak: eredetiség, színpadi előadásmód, „bluesosság”, énektudás és hangszeres tudás. Annyi helyen lehet elbukni ezen a versenyen, hogy nem éri meg idegeskedni, inkább felmegy az ember és csinálja, amit mindig csinál. Jól kell magad érezni és foglalkozni kell a közönséggel. Ez volt az én koncepcióm, semmi több.
A fellépések között mennyire volt lehetőséged mások előadásait megtekinteni?
Pár előadást láttam. Ki kell emelnem jó barátaimat, az atlantai The Cazanovas zenekart, akik őrült jó bulikat adtak. Szeretem, amit csinálnak. Erőteljes blues, saját számok, jó szövegek, jó sztorik. Tetszett még a californiai Howell Devine együttes. Ők keverik a stílusokat, blues, jazz, world music. Sajnos, talán ezért nem lett szerencséjük a döntőben, viszont nekem tetszik ez a felfogás és el kell, mondjam, hogy eszméletlen jó muzsikusokat takar a zenekar. Az én kategóriám második helyezettje a spanyol The Suitcase Brothers, akik ’30-as, ’40-es évekbeli bluest játszanak. Én azt hittem, ők fognak nyerni, viszont nem játszottak saját számokat, én meg a saját sztorikra fektettem a hangsúlyt. Talán így sikerült őket megverni. Mindenesetre nagyon jó srácok, kitűnő zenészek, és mint kiderült, a márciusi Franciaországbeli koncertjeimen a harmonikás srác az együttesemben szerepel. Kicsi lett a világ... A döntőben kategóriám utolsó fellépője volt a kanadai Suzie Vinnick, aki egyszerűen gyönyörű zenét játszik, igaz inkább folkos, mint bluesos felfogásban. Ő valószínűleg ezért csúszott le az első két helyről.
A média, a koncertszervezők érdeklődése az IBC megnyerése után mennyivel nőt meg irántad?
A napokban aláírtam egy koncertszervező céggel egy szerződést, illetve egy kiadóval tárgyalok a következő lemezem nyári megjelenésén (az interjú elkészülte után konkretizálódott, hogy Little G Weevil áprilisban vonul stúdióba és az albuma júniusban jelenik meg - a szerk.). Ez a kettő kulcsfontosságú elem a tartós sikerhez. Természetesen egy ilyen címmel a nevem mellett könnyebben találok üzleti partnerre, de meg kellett dolgozni érte. Vagy egy rakás pénzzel „megveszed” magadnak a figyelmet, vagy rögös, nehéz úton próbálsz magadnak szerencsét kovácsolni. Nekem az utóbbi jutott, de korábban már elmondtam, hogy nem bánom, bevállalom.
Előreláthatólag, mikor lépsz fel Magyarországon?
Próbálunk valamit összehozni nyárra, de még pár napot várnom kell az ez évi Egyesült Államokbeli dátumokra. Mindenképp szólok, ha végre körvonalazódik valami. Köszönöm az érdeklődést és mindenkinek üdvözletem otthon.
Szöveg: hoati, fotó: Roger Stephenson
Tas Cru: Tired Of Bluesmen Cryin'
2013-02-23 | kritika
A Rick Bates néven anyakönyvezett Tas Cru - nővérétől és bátyjától eltérően, akik zeneiskolába jártak - autodidakta módon tanult meg zenélni. Pályafutását a Delray Streeter nevű együttesben kezdte, nemzetközi hírnevet a Conrad Story Blues Band tagjaként szerzett magának. Az elmúlt években szólóban és zenekari kísérettel koncertezik, lemezeket 2006 óta készít. Legutolsó, sorban a negyedik albumán a blues derűs oldalát igyekszik bemutatni, ennek megfelelően a dalszövegei szellemesek és humorosak, de a zömében személyes élményeken alapuló történet között fellelhetünk komoly tartalommal bírókat (Heal My Misery, Dark Side Of The Mountain) is. A tradicionális blues, a country blues és a blues-rock keverékét képviselő szerzemények mindegyike gazdagon hangszerelt, rengeteg zenei ötlettel megspékelt, jól felépített darab. A Tired Of Bluesmen Cryin' a megjelenését követően tíz hétig szerepelt a Roots Music Report Top 50 Blues Album listáján. Talán nem véletlenül.Crustee Tees Records, 2012
hoati
Maradtunk volna akár reggelig is - Henrik Freischlader interjú
2013-02-19 | beszélgetések
A kivételes tehetségű blues-rock gitáros, Henrik Freischlader és zenekara tavaly ősszel a House In The Woods című albumát mutatta be a budapesti A38 hajó közönségének. A német muzsikusok fellépése káprázatosan sikerült, ezért február 28-án ismét hazánkba látogatnak, hogy egy ráadás, turnézáró koncertet adjanak. A lemezbemutató turné év eleji szünetében kerestük fel Henriket egy rövid interjú erejéig.A legtöbb zenész általában a legújabb albumát érzi a legkiforrottabbnak. Te is így érzel a House In The Woods kapcsán, vagy ez egy már meglévő, teljesen szilárd irányvonal egyik állomása? Mik a legnagyobb változások a dalokkal kapcsolatban a The Blues óta?
Igen, ebben tényleg van némi igazság. Először is, mindig a legaktuálisabb lemez kapja a legtöbb figyelmet. Hosszú távlatokban nézve, minden album egy zenei fejlődés része, ami valószínűleg sosem ér véget. Tehát természetes, hogy történnek változások időközben. A legélesebb ilyen váltás a debütálásom után szerintem határozottan a Recorded by Martin Meinschäfer volt, a közönség szerint viszont a Still Frame Replay.
Évek óta saját lemezcégeddel adod ki az albumaidat. Üzleti okai vannak, vagy csak még inkább a sajátodnak érzed így az adott korongot? Esetleg csupán arról van szó, hogy nem találtál megfelelő feltételekkel rendelkező kiadót?
A nagyobb lemezkiadók ritkán veszik figyelembe a művészeik egyéni igényeit, sajátosságait, főleg a kevésbé népszerűbbekéit. Akar és kell is profitot termelnie. Szóval sokszor kissé elveszve éreztem magam. Persze, sokszor kommunikációs probléma is felmerül az üzleti oldal és maga a művészet között. Egy családi vállalkozás egészen egyszerűen szabadabb, és megengedheti magának, hogy csakis a művészetre összpontosítson, megadva persze az indokolt kiadásokat. És természetesen - és ebben tökéletesen igazad van - sokkal közelebbi kapcsolatom lesz így a saját lemezcégem által kiadott albumokkal.
Te magad játszottad fel az összes hangszert például a Recorded by Martin Meinschäfer című lemezedre. Csak kényelmesebb volt így, vagy más okoknak tudható be?
Ez egy régi álmom volt, és örülök neki, hogy ez az első általam kiadott albumnál valósult meg. Már csináltam ilyet, mikor tizenhat voltam, akkoriban elég rossz körülmények között és meglehetősen korlátozott felszereléssel. Azóta sem tudtam kiverni ezt az ötletet a fejemből, tényleg nagyon akartam! Ha a srácok a zenekarból nem lennének ilyen jók, és nem lenne ilyen őszinte a kapcsolatunk egymással, esélyes, hogy nem is változtatnék ezen a módszeren.
Hogy ismerkedtél meg a többiekkel a zenekarból? Olvastam, láttam és hallottam, hogy olyanok vagytok, mint egy család, de hogy kerültetek össze? Szempont volt, hogy csakis autodidakta zenészekkel szeretnél együtt játszani? Ha egy-egy szóval kellene őket jellemezni, mi lenne az?
Björn: egyenes, Theo: groove, Mo: lágy. Hát ez tényleg elég magától jövő dolog volt. Theo egyszer beugrós volt, Moval a 5Live nevű alkalmi formációnk felvételei alatt találkoztam, és Björnt - habár ugyanabból a kisvárosból származunk - csak akkor ismertem meg, amikor Theo bemutatott minket egymásnak. És így lettünk ennyire jóban az évek alatt. Szóval csak a véletlennek köszönhető, hogy mind autodidakták vagyunk, már ha létezik véletlen.
Kétséget nem tűrően az új generációs blues egyik elképesztő tehetsége vagy. De játszottál-e valaha bármilyen más stílusban? Vagy a születésed óta bluesra dobban a szíved?
Azt hiszem, igen. A bluest, mint zenei stílust nem is ismertem addig, amíg Gary Moore ki nem nyitotta számomra az ajtót a Cold Day In Hell című dallal. Utána már minden világos volt. De azért nyitott vagyok mindenféle stílusra, ami persze könnyű úgy, hogy már megtaláltad a helyedet. Soul, funk, jazz, old-school blues, mind a természetes részeim, ez is hozzám tartozik, és időről időre elcsábulok, és vegyítem őket.
Van bármilyen bevált dalírási módszered vagy szokásod? Hogy működik ez nálad? Először a szöveg van meg, vagy a zene? Vagy a kettő együtt jön? Mik azok a dolgok, amik elindítanak benned egy dalírási folyamatot? Úgy értem, például a lassabb tempójú nótáid főleg párkapcsolati témájúak. Van-e valamilyen kedvenc központi témád?
A középpontban mindig a zene áll. Egy dal általában egy gitáron született riff-ötletből indul ki. Utána a basszus és a dob a stúdióban születik meg, és ha a nóta megőrizte azt, amivel a kiinduló ötlet kecsegtetett, csak azután jön a szöveg, mint a legutolsó részlet, általában erős időbeli késztetésre. Szóval nem választok alapjáraton egy témát, amiről kifejezetten írni szeretnék egy dalt, hanem hagyom, hogy a dal válassza meg, miről szeretne szólni.
Melyik öt album gyakorolta a legnagyobb hatást a dalaidra és a zenédre?
Gary Moore: Dark Days In Paradise
Gary Moore: Back To The Blues
Michael Jackson: Off The Wall
Lucky Peterson: Double Dealin’
Keb’ Mo’: The Door
Mik a legközelebbi céljaid a zenével? És mik a távolabbiak?
Hát felőlem mehetne így tovább, ahogy most van. Szeretünk együtt turnézni, és szeretem a turnék közötti stúdiózást, lemezfelvételeket is. Nagyon jó lenne, ha több országba is el tudnánk jutni.
Az első lemezed óta évente megjelentetsz valamit. Bár a House In The Woods elég új (2012 szeptemberében jelent meg), számíthatunk-e valamire 2013-ban is a turnéállomások, koncertdátumok között?
Először is egy új koncertalbumot adunk ki, valamint az év végén egy új stúdióalbum is szerepel a terveink között. Közben pedig lehetséges, hogy egy következő lemezen is dolgozunk Layla Zoe-val, de ezek csak körvonalazódó tervek, szükség szerint változhatnak a dolgok.
Egy kicsit talán önző kérdés, de első alkalommal voltatok a zenekarral Magyarországon 2012 októberében. Hogy éreztétek magatokat? Milyen koncertélmény született részetekről?
Az október 17-i koncert a turné csúcspontja volt. Nagyon meglepődtünk, hogy ennyi ember eljött és az egész hangulattól teljesen padlót fogtunk. Ritkán részesülhet az ember ilyen lelkes és őszinte fogadtatásban. Eléggé fáradtak vagyunk egy-egy buli után, és nem állunk a merchandise pult mögött valami sokat, de annyi barátságos ember volt ott Budapesten, és annyi gyönyörű beszélgetés történt, hogy nagyon szívesen maradtunk volna akár még a következő reggelig is. Hihetetlenül élveztük azt az estét, és az azt követő pihenő napot a csodálatos városotokban, és sajnáltuk, mikor el kellett jönnünk.
Szöveg: Herédi Julcsi, fotó: Császár Márta (Kifra)
Gwyn Ashton: Radiogram
2013-02-15 | kritika
Gwyn Ashton neve minden bizonnyal sok blues rajongónak ismerősen cseng. Ez nem véletlen, hiszen a walesi születésű zenész az elmúlt évtizedek során kiváló lemezeket készített, s olyan nagyságokkal lépett fel, mint B.B. King, Buddy Guy, Ray Charles, Johnny Winter és Peter Green. Legutolsó albuma, a Radiogram saját kiadója gondozásában jelent meg. A hanganyag rögzítésére Angliában, keverésére Los Angelesben került sor. Míg a 2009-ben kiadott Two Man Blues Army a psychedelic blues, a rock és az alternatív muzsika elegyét képviselte, addig a hatodik lemezén blues-rock stílusú szerzemények dominálnak. A hosszú évekig Ausztráliában élő Ashton alaphangszere, a gitár mellett basszusgitáron és szájharmonikán is játszik. A dobos posztot ’Killer’ Kev Hickman tölti be, akivel duóban az elmúlt három esztendőben rendszeresen turnézott. Az albumon közreműködtek még zenészbarátai, Don Airey, Kim Wilson, Robbie Blunt, Johnny Mastro, Mark Stanway, Mo Birch és Henry Parker, ezáltal a dalok kellőképpen színesek és izgalmasak lettek.Fab Tone Records, 2012
hoati
Kaptunk néhány igen szívet melengető kritikát - interjú Borsodi Lászlóval
2013-02-12 | beszélgetések
Visszatérő interjúalanya oldalunknak Borsodi László, aki a zenélés mellett a békéscsabai Elefánt Sörözőben tartandó Csabai Csípős Blues Club programjainak a szervezésével is foglalkozik. A nagyszerű muzsikus most a CsCsBC tavaszi koncertjeiről és az együttesei körüli történésekről mesélt nekünk.Összeállt a Csabai Csípős Blues Club tavaszi programja. Kiket tekinthetnek meg az érdeklődők?
Mindig öröm egy ilyen koncertprogramot összeállítani, ami ezúttal sokkal könnyebben ment, mint az őszi műsor megszervezése. A Csabai Csípős Blues Clubnak és az Elefánt Sörözőnek hála, folytatódhat a „varázslat”. A legendás csütörtöki koncertek egy ideje már péntek este kerülnek megrendezésre, így lesz ezúttal is. A közönséget legkönnyebben a „sztár” zenekarokkal tudjuk becsábítani, ezért biztos vagyok abban, hogy a Pribojszki Mátyás Band, valamint a Kyru - Benkő Zsolt - Móré Attila - Tomor Barnabás - Horváth Misi féle supergroup, a Harakyru sok embert vonz majd. A legnehezebb a messziről érkező, minőségi underground együtteseket finanszírozni, ennek ellenére a Kéknyúl Hammond Band és az Éles Gábor Trió meghívása nem lehetett kérdés. Vannak régi visszatérők, mint a Blues Bell, és kitekintünk más műfaj irányába is, a mátészalkai gitárhős, Király István vezette G-Jam Project által - ez utóbbi csapat nagy népszerűségnek örvend errefelé. Fiatal, feltörekvő zenekarok akadnak szép számmal hazánkban, ezúttal a szegedi Sweet Sixteen kap lehetőséget, a helyi bandák közül pedig az Elefánt Band (február 8-án a blues és funky elegyét játszó együttessel ünnepelték a páratlan koncertsorozat indulásának hetedik évfordulóját - a szerk.) és az Orszlán.
Márciusban egy nagyobb fesztivált is szerveztek. Milyen előadók/zenekarok kerülnek meghívásra?
A fő fesztiválunk a Csabai Blueskert szeptember elején, de azért lassan hagyománnyá érik a márciusi Bluesház is, ami ez évben az új békéscsabai kulturális központban, a Csabagyöngyében kerül megrendezésre. Ezúttal nem „sok zenekaros” fesztivál mellett döntöttünk. Csupán két fellépő lesz, a Jambalaya kezd, utána az együttesem, a Borsodi Blue Trio következik, két sztárvendég, Tátrai Tibor és Pribojszki Mátyás közreműködésével. Természetesen eszem ágában sem lenne a saját bandámat betolni fő produkciónak, de úgy gondolom, hogy a két vendég mindenképp megérdemli a kitüntető figyelmet.
Tátrai Tibor már többször vendége volt a gitárpárbaj-sorozatnak is.
Igen, Tibusz eddig három alkalommal látogatott el az Elefánt Sörözőbe, a gitárpárbaj-sorozatra, ahol együtt játszottunk. Ezek közül az utolsó, az ifj. Szász Ferenc társaságában adott koncert olyan jól sikerült, hogy azóta is emlegeti. Számunkra óriási élmény és megtiszteltetés vele és Mátyással játszani, azt hiszem, elmondhatom, köztünk a kapcsolat baráti.
Zenekaroddal, a Borsodi Blue-val készített Moonshine & Wine című lemez 2011 év végén jelent meg. Milyen visszajelzéseket kaptatok az albumról?
Kaptunk néhány igen szívet melengető kritikát, ezek az interneten fellelhetők. A szakma részéről is csak pozitív visszajelzések érkeztek, a kollégák szerint nem sok ilyen színvonalú lemez született eddig idehaza. Kiadónk és terjesztőnk azonban nincs, az album külföldi promotálásába pedig nulla energiát fektettem. A Zenész - Gitár Magazin egyik száma viszont négy oldalt szánt rám. Ez jól esett, mint ahogy az is, mikor azt hallom, hogy valakinek a könnyei potyognak (nem a nevetéstől) egyik-másik dalunkat hallva.
Idén a Borsodi Blue Trióval rögzítesz lemezt. Milyen konkrétumokat lehet erről tudni?
Egy jó ideje ebben a felállásban játszunk, természetes, hogy lassan megérik egy lemeznyi anyag. A MAW egy sötét, melankolikus album, rengeteg harmóniával, ezúttal lényegesen egyszerűbb muzsikát fogunk rögzíteni. A triós koncertek sodró hangulata, groove-ok és energikus gitározás fogja jellemezni az anyagot, többnyire a blues keretein belül. Persze nem lepődnék meg, ha a stúdióban meglódulna a fantáziánk, főleg most, hogy Pfeff Márton basszusgitáros is kiveszi a részét a komponálásból. További szerzőtársunk Little G Weevil, aki a dalszövegekért felelős, a doboknál pedig Tímár Tamás lesz hallható. A munkálatok nyár elején kezdődnek, többet babonából nem mondanék!
hoati
Mardi Gras ünnep a Gödör Klubban
2013-02-09 | koncertajánló
A hagyományos New Orleans-i farsangot, azaz a Mardi Gras-t ünnepli a Jambalaya zenekar 2013. február 12-én. A harmadik alkalommal megrendezett ünnepi koncert az ez év őszére várható Mardi Gras Mese című új album bemutatójának egyik előhírnöke. Az együttes vendége ezúttal Borsodi László, a kiváló békéscsabai gitáros lesz.A zenekar tagjai:
Nemes Zoltán - zongora, ének
Varga Laca - basszusgitár
Mezőfi István - dob
Szűcs Krisztián ’Qka’ - trombita
Albert Zoltán - szaxofon
Helyszín a megújult Gödör Klub (Budapest, Király utca 8-10.), kezdés 21.00 óra, belépő 500 Ft.
Bill Barrett és Ryan Donohue duó koncertje a Szájharmonika Klubban
2013-02-07 | koncertajánló
Barrett and DonohuePribojszki Mátyás Trió
Budapest, Budavári Művelődési Ház
2013.02.15.
A Szájharmonika Klub keretében Pribojszki Mátyás és együttese vendégeként Bill Barrett (szájharmonika, ének) és Ryan Donohue (gitár, ének) kettőse ad koncertet február 15-én a Budavári Művelődési Ház színpadán. A Los Angelesből érkező, Barrett and Donohue néven blues körökben nemzetközileg ismert és elismert duó két tagja sikeresen építette, építi szólókarrierjét, ezen kívül számtalan zenei formációban is kipróbálta már magát, de valódi sikerük, erejük titka a közös munkában rejlik. Míg a házigazda szerepét betöltő Pribojszki Trió zenéjében felfedezhetők a blues gyökerei, a swing, a jazz és némi funky is, addig a két kiváló amerikai muzsikus elsősorban a blues, a gospel és a jazz világából merít.
hoati
Little G Weevil sikere az International Blues Challenge-en
2013-02-04 | hír
A 29. International Blues Challenge január 29-e és február 2-a között Memphisben, a legendás Beale Streeten került megrendezésre. A szóló/duó kategóriát Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor nyerte, aki kategóriájában megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is.A The Blues Foundation által szervezett párbajra tizenhét ország, több mint kétszázötven előadója és zenekara nevezett be. Az elődöntők tizenhét helyszínen zajlottak, a díjátadónak a memphisi Orpheum Színház nagyterme adott otthont. A zsűri a szóló/duó kategóriában a nyolc döntős közül Little G Weevilnek ítélte az első díjat. Az Egyesült Államokba 2004-ben költözött, az Atlanta Blues Society támogatásával indult muzsikus győztesként 2000 dollárt, egy sajtó-promóciós csomagot és több nemzetközi blues fesztiválon (Traditional Acoustic Blues Festival, Rootsway Roots ‘n’ Blues & Food Festival, Heritage Blues Festival, Hot Springs Blues Festival, Legendary Rhythm and Blues Caribbean Cruise, …) való fellépést kapott. Ezen túl, mint kategóriája legjobb gitárosa egy Saint Blues Cigar Box gitárral lett gazdagabb. A második helyet a Suitcase Brothers (Barcelona Blues Society) szerezte meg.
A zenekar kategóriában a Selwyn Birchwood Band (Suncoast Blues Society) érdemelte ki a fődíjat, a második helyen a Michael van Merwyk Bluesoul (German Blues Network), a harmadik helyen pedig a Dan Treanor's Afrosippi Band with Erica Brown (Colorado Blues Society) végzett.
hoati
Elkészítette bemutatkozó lemezét a Blues Brigantik
2013-02-01 | hír
A Blues Brigantik 2007-ben jött létre. A Hontvári László (gitár, ének) és Flandera Norbert (szájharmonika, ének) alkotta akusztikus duó a nagy példaképek, Big Bill Broonzy, Muddy Waters, Little Walter, Sonny Terry és Brownie McGhee nyomdokain jár. Kezdetben, aligha meglepő módon, a tradicionális blues klasszikus darabjait tanulták és játszották. Aztán egyre-másra születtek a saját szerzemények. Mára már egy teljes repertoárt adnak ki ezek a számok. A legjobban sikerült dalaikat tavaly decemberben kiadták lemezen. A Balatonfalva című albumra tizenkét magyar nyelvű country blues felvétel került rögzítésre, melyekben vendégzenészként Bibi (ének) és Dietmar Dietrich (tambura) közreműködött. A CD bolti forgalomban nem kapható, csakis a duó koncertjein szerezhető be.hoati
