Archívum
2019 legjobb albumai
2019-12-29 | hír
Mint minden év végén, most is áttekintettük a magunk mögött hagyott esztendő lemeztermését, és összeállítottuk kedvenc albumaink tizenötös listáját. Ezek nem megkérdőjelezhetetlen etalonok, de talán reális képet adnak arról, milyen zenéket hallgattunk a leggyakrabban 2019-ben.
hoati
1. John Primer: The Soul Of A Blues Man (Blues House Productions)
2. Christone ’Kingfish’ Ingram: Kingfish (Alligator Records)
3. Benny Turner And Cash McCall: Going Back Home (NOLA Blue Records)
4. Keb’ Mo’: Oklahoma (Concord Records)
5. Delbert McClinton And Self-Made Men + Dana: Tall, Dark, & Handsome (Hot Shot Records)
6. Vaneese Thomas: Down Yonder (Segue Records)
7. Billy Branch & The Sons Of Blues: Roots and Branches - The Songs Of Little Walter (Alligator Records)
8. The BB King Blues Band: The Soul Of The King (Ruf Records)
9. Various Artists: Cadillac Baby’s Bea & Baby Records - The Definitive Collection (Earwig Music Company)
10. Annika Chambers: Kiss My Sass (VizzTone Label Group)
11. Jambalaya: Whatever Happens (Eastern Deluxe Productions)
12. Big Daddy Wilson: Deep In My Soul (Ruf Records)
13. Bob Corritore & Friends: Do The Hip-Shake Baby! (VizzTone Label Group)
14. Rosie Flores: Simple Case Of The Blues (The Last Music Company)
15. Fekete Jenő: Sárarany (Szerzői kiadás)
hcs
1. Delbert McClinton And Self-Made Men + Dana: Tall, Dark, & Handsome (Hot Shot Records)
2. Kenny Parker: Hellfire (Rock-a-While)
3. Vaneese Thomas: Down Yonder (Segue Records)
4. Christone ’Kingfish’ Ingram: Kingfish (Alligator Records)
5. Rosie Flores: Simple Case Of The Blues (The Last Music Company)
6. Walter Trout: Survivor Blues (Mascot Label Group)
7. The Texas Horns: Get Here Quick (Severn Records)
8. Jimmie Vaughan: Baby, Please Come Home (The Last Music Company)
9. Heather Newman: Rise From The Flames (VizzTone Label Group)
10. 24 Pesos: Flesh & Bones (Our Gate Records)
11. Dana Gillespie: Take It Off Slowly (Wolf Records)
12. North Mississippi Allstars: Up And Rolling (New West Records)
13. Huckleberry Guys: Nice Trank! (Szerzői kiadás)
14. Tiny Legs Tim: Elsewhere Bound (Sing My Title)
15. J.P. Soars: Let Go Of The Reins (Whiskey Bayou Records)
hoati
1. John Primer: The Soul Of A Blues Man (Blues House Productions)
2. Christone ’Kingfish’ Ingram: Kingfish (Alligator Records)
3. Benny Turner And Cash McCall: Going Back Home (NOLA Blue Records)
4. Keb’ Mo’: Oklahoma (Concord Records)
5. Delbert McClinton And Self-Made Men + Dana: Tall, Dark, & Handsome (Hot Shot Records)
6. Vaneese Thomas: Down Yonder (Segue Records)
7. Billy Branch & The Sons Of Blues: Roots and Branches - The Songs Of Little Walter (Alligator Records)
8. The BB King Blues Band: The Soul Of The King (Ruf Records)
9. Various Artists: Cadillac Baby’s Bea & Baby Records - The Definitive Collection (Earwig Music Company)
10. Annika Chambers: Kiss My Sass (VizzTone Label Group)
11. Jambalaya: Whatever Happens (Eastern Deluxe Productions)
12. Big Daddy Wilson: Deep In My Soul (Ruf Records)
13. Bob Corritore & Friends: Do The Hip-Shake Baby! (VizzTone Label Group)
14. Rosie Flores: Simple Case Of The Blues (The Last Music Company)
15. Fekete Jenő: Sárarany (Szerzői kiadás)
 |  |  |  |
hcs
1. Delbert McClinton And Self-Made Men + Dana: Tall, Dark, & Handsome (Hot Shot Records)
2. Kenny Parker: Hellfire (Rock-a-While)
3. Vaneese Thomas: Down Yonder (Segue Records)
4. Christone ’Kingfish’ Ingram: Kingfish (Alligator Records)
5. Rosie Flores: Simple Case Of The Blues (The Last Music Company)
6. Walter Trout: Survivor Blues (Mascot Label Group)
7. The Texas Horns: Get Here Quick (Severn Records)
8. Jimmie Vaughan: Baby, Please Come Home (The Last Music Company)
9. Heather Newman: Rise From The Flames (VizzTone Label Group)
10. 24 Pesos: Flesh & Bones (Our Gate Records)
11. Dana Gillespie: Take It Off Slowly (Wolf Records)
12. North Mississippi Allstars: Up And Rolling (New West Records)
13. Huckleberry Guys: Nice Trank! (Szerzői kiadás)
14. Tiny Legs Tim: Elsewhere Bound (Sing My Title)
15. J.P. Soars: Let Go Of The Reins (Whiskey Bayou Records)
Új év, új dalok - Jambalaya koncert a Muzikumban
2019-12-21 | koncertajánló
A Jambalaya legújabb lemeze Whatever Happens címmel idén jelent meg. Ez az album fontos mérföldkő a zenekar életében, mely a koncertrepertoárjuk szempontjából is jelentős megújulást eredményezett. A hazánk első számú New Orleans-i zenét játszó együtteseként számon tartott csapat 2020. január 4-én különleges évnyitó koncertre készül: a Muzikum Klubban tartandó esten az új lemez dalai mellett legújabb szerzeményeiket is bemutatják. Vendégzenészként színpadra lép Monori Gabriella és Pintér Mónika is. „Az új dalok a későbbiekben live session formájában lesznek rögzítve és megismertetve a nagyközönség számára.” – nyilatkozta az oldalunknak a zenekar vezetője, Nemes Zoltán. A zongorista-énekes elmondta még, hogy az új esztendőre máris számos meghívást kaptak, továbbá a terveik között szerepel, hogy ismét fellépjenek többfelé az ország határain túl is.Belépő: 1500 HUF (elővételben) | 2000 HUF (teljes ár)
Jegyek kaphatók a helyszínen (hétköznapokon 15–21 óráig, szombaton 17–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel) és a TIXA rendszerében.
hoati
Szalay Huba: Mi egy hobbizenekar vagyunk
2019-12-14 | beszélgetések
Szalay Huba nevét a ’90-es évek jól ismert formációja, a Paid Holiday tagjaként ismerhettük meg. A kiváló szájharmonikás az együttes feloszlását követően a Deep Friedben folytatta pályafutását. Fennállásuk alatt felléptek a Nyírbátori Bluesfesztiválon, az Esztergomi Bluestáborban, de Jugoszláviában és Ausztriában is adtak koncerteket. Huba csaknem két évtizednyi kihagyás után Huba & The Hozentrogers néven új csapatot szervezett, melynek első teljes estés koncertje december 19-én a fővárosi Prága Music Pubban lesz.
Meglehetősen későn, huszonkét évesen kezdtél szájharmonikázni. Hogyan esett a választásod erre a hangszerre?
Teljesen véletlenül. Persze ma már tudom, hogy korántsem volt az.
Azon a nyáron (1991-ben – a szerk.) Londonban töltöttem két hónapot, ahol zsebpénz-kiegészítésként plakátokat árultam az utcán. Egy Brightonban töltött nap végén, melyet rekord bevétellel zártam, egy aprócska hangszerbolt kirakatában hatalmas szájharmonika-arzenált pillantottam meg. Vaskos pénztárcával a zsebemben rendkívül csábító látványt nyújtottak. Mire felocsúdtam, már egy Hohner Special 20-as harmonikát tartottam a kezemben – ezt a bolt hölgy eladója javasolta blues zenéhez.
Mikor a szállásomra visszaérkezve alaposan kipróbáltam a hangszert, óriási volt a csalódásom, mert az egyáltalán nem úgy szólt, mint a korabeli Levi’s reklámokban a Mannish Boy. Ezt egyértelműen az eladó hölgy számlájára írtam, meg voltam ugyanis győződve róla, hogy egyszerűen rossz hangszert javasolt. De aztán hetek, hónapok kitartó gyakorlásával lassan kezdte kiforrni magát a dolog…
Ezt követően továbbra is autodidakta módon tanultál vagy jártál valakihez?
Eleinte kb. egy-két évig magamtól, autodidakta módon tanultam. Rendkívül szerencsés voltam, ugyanis a londoni túráról visszatérve az egyetemi kollégiumban rögtön alakult egy alkalmi zenekar. Az emeletünkön lakott egy basszusgitáros és egy gitáros srác, akik rendszeresen elhajoltak, és olyankor mindig előkerültek a hangszerek. Kizárólag bluesnótákat játszottak, s én örömmel csatlakozhattam hozzájuk. Ráadásul az egyik srác öccse szuper jól dobolt, így Moha és Páfrány néven már meg is alakult az első formáció, melyben a harmonikázás mellett az énekléssel is kísérletezhettem – bár ez sosem érdekelt annyira, mint maga a játék.
Innentől nem volt megállás, két hónap múlva már a kollégium nagyszínpadán debütált a csapat. Nem sokkal később egy másik egyetemi zenekarba is meghívtak, majd egy harmadikba is, így gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan volt lehetőségem játszani, és az állandó fellépések miatt motivációm gyakorolni és fejlődni. Olyan volt ez, mint mikor egy kezdő futó hetente benevez egy versenyre, s így folyamatosan van miért edzenie, gyakorolnia.
Kb. két év telt el így. Ekkorra, mind technikailag, mind a stílust illetően egy már vállalható középhaladó szintig jutottam, de természetesen szerettem volna tovább fejlődni. A sors a lehető legjobbkor sietett a segítségemre.
Ferenczi Gyuri ekkortájt kezdett el tanítani. Kapva kaptam a lehetőségen, és rendszeres résztvevője lettem a Gyuri által szervezett csoportos oktatásoknak, szeánszoknak. Nagyon szerettem hozzá járni, csak végső esetben hagytam ki egy-egy alkalmat, és jó diák módjára mindig alaposan felkészültem az aktuális leckéből. Ez a körülbelül másfél év, amit Gyuri szárnyai alatt töltöttem, óriási fejlődést jelentett, technikailag a mai napig rendkívül sokat profitálok ebből az időszakból, nagyon hálás is vagyok neki érte.
Az ezt követő időszakban Szabó Tamástól vettem rendszeresen órákat, körülbelül másfél éven keresztül. Tamással elsősorban a technika finomításán, a különböző stílusjegyek megismerésén és alkalmazásán, majd később az érzelmek és a zenei mondanivaló kifejezésének lehetséges eszközein dolgoztunk. Nagyon hasznos időszak volt ez számomra, mely a zenei alázat szempontjából is rendkívül sokat adott, és rávilágított az egyedi játékstílus és hangzás kialakításának fontosságára is. Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak a fáradozásait.
Kik voltak és kik most a példaképeid?
A kezdeti időszakban Paul Butterfield volt rám a legnagyobb hatással. Elementáris energia árad a játékából, és ez teljesen magával ragadott.
Később Billy Branch, Rod Piazza, Gary Primich és Sugar Blue lemezeit hallgattam előszeretettel. Manapság Little Walter zsenialitásának újrafelfedezését élem, legújabb zenekarommal játszunk is tőle jó néhány számot.
Alapítója voltál az 1994-ben létrejött Paid Holiday-nek. Kinek az ötlete alapján jött létre a banda?
A Paid Holiday zenekarnak Arsenic Alex volt egyértelműen a hajtómotorja és a szellemi vezére.
Ami a megalakulást illeti, véletlen(nek látszó) találkozások sorozata vezetett az első közös próbához, ahol mindannyiunk számára teljesen egyértelmű volt, hogy valami meseszerű dologba csöppentünk bele.
Úgy gondolom, hogy az együttes esszenciáját a rendkívül feszes ritmusszekció adta. A Palermo Boogie Gangen kívül nem nagyon volt akkoriban más olyan zenekar, ahol annyira húzós volt az alap, és úgy együtt volt a dob és a basszus, mint nálunk. Balázs és Dobi (Gyenge Balázs és Dobos András – a szerk.) gyerekkoruk óta országos cimborák voltak, amolyan sülve-főve együtt haverok, talán ezért is tudtak annyire „egy húron pendülni”. Ezt a stabil alapot színezték meg aztán a szólisták ízes, virtuóz, de ugyanakkor mondanivalóban gazdag improvizációkkal.
S mindehhez Alex egy szuper frontemberkaraktert hozott a maga exhibicionista személyiségével. Szinte izzott körülötte a színpad, igazi showman volt, s a hangulat, amit kialakított, az egész bandát magával rántotta.
Számtalan klubban, fesztiválon megfordultatok, lemezt is készítettetek. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?
Szenvedélyesen szerettük azt a zenét, amit játszottunk, és ezt a közönség azonnal megérezte és rendkívül nagyra értékelte. Felejthetetlen évek voltak ezek a számomra, melyek zenei emlékeim között a mai napig az első helyen szerepelnek. Szerencsére maradtak fenn írásos emlékek ebből az időszakból, a zenekarnak megjelent egy kazettája (Second Hand Blues, 1995) és egy CD-je (Colours Of The Blues, 1997), melyeknek az anyaga éppen a napokban került fel a YouTube-ra, így immáron digitális formában is hozzáférhető az utókor számára.
Az együttes három és fél év után megszűnt. Mi vezetett a feloszlásához?
Egy idő után személyi feszültségek alapultak ki a csapaton belül, s végül ez vezetett a különváláshoz.
A következő zenekar, melyben játszottál a Deep Fried volt. Mennyiben tért el a Deep Fried stílusa a Paid Holiday-étől?
A Deep Fried gyakorlatilag a Paid Holiday tagjaiból alakult, azzal a különbséggel, hogy a gitáros frontember szerepét Sántha Gábor vette át Alextől. Illetve az együttes a zongoravirtuóz Nemes Zoli és a fiatal szaxofontehetség, Jász Andris állandó taggá válásával hat fősre bővült, s ezzel a hangzás jóval telítettebbé és egyben változatosabbá is vált. Bár eleinte a repertoár nagyon hasonlított a Paid Holiday műsorához, idővel a dalok lecserélődtek, és egyre inkább kialakult a Deep Fried saját műsora és stílusa. Megszólalásában a csapat kezdett egy nagyzenekarhoz hasonlítani, melyben – ha csak az én szerepemet nézzük – ügyesen lehetett a szaxofon/szájharmonika párost fúvósszekcióként használni, s ezzel kitágultak a hangszerelés lehetőségei is.
A Deep Fried után meglehetősen sokáig nem lehetett felőled hallani. Mi volt ennek az oka?
1999-ben, Áron fiam születése előtt néhány hónappal döntöttem úgy, hogy abbahagyom a játékot. A munka és a zene egyre nehezebben fért meg egymással, s azt semmiképpen sem akartam, hogy kisgyermekes apukaként ne jussom elég időm a családra, szabadidőmnek minden pillanatát velük akartam tölteni. Úgy érzem, tökéletesen döntöttem. Gyermekeim időközben felnőttek, s mostanra a zene szépen lassan ismét visszaszivárgott az életembe.
Tavaly hoztad létre a Huba & The Hozentrogers nevű formációt. Bemutatnád a csapatot?
A Huba & The Hozentrogers egy West Coast Boogie stílusban játszó négytagú formáció.
A csapat hobbizenekarként alakult. A tagok között az első pillanattól kezdve nagyon jól működik a kémia, a próbák és a fellépések baráti hangulatban telnek. Ez nagyon fontos, mert ettől maradunk hobbizenekar. Persze mindez nem a muzsika színvonalára értendő, abban szeretnénk színvonalas, igényes, profi produkcióval elkápráztatni a nagyérdeműt.
Mint tudjuk, a név kötelez – és ezt mi komolyan is vesszük. Minden koncertünkön régies stílusú, elegáns öltözetben lépünk fel, melynek szerves részét képezi a nadrágtartó, azaz a hozentroger. A zenei stílust a rock’n roll, a boogie-woogie és a blues műfajok sajátos keveredése jellemzi, a repertoár többségében pergőbb ritmusú feldolgozásokat, illetve saját szerzeményeket tartalmaz.
A zenekar tagjai: Dobos András – elektromos nagybőgő, ének; Csicsák György – gitár, vokál; Kárpáti Zoltán – dob, vokál; Szalay Huba – mississippi szaxofon, ének
Mik a terveitek a jövőre nézve? Hol látható legközelebb az együttes?
A zenekar első teljes estés koncertje december 19-én a Prága Music Pubban lesz, ide mindenkit sok szeretettel várunk!
Egyébként nincsenek világmegváltó terveink, egy hangulatos klubot szeretnénk Budapesten, ahol hat-nyolc hetente játszhatunk. Jelenleg ezt a Prágában képzeljük el, nem is tervezünk máshol fellépni. Csupán annyi a célunk, hogy akik ellátogatnak a koncertünkre, azok jól érezzék magukat, és egy különleges zenei élményben legyen részük.
hoati
Meglehetősen későn, huszonkét évesen kezdtél szájharmonikázni. Hogyan esett a választásod erre a hangszerre?
Teljesen véletlenül. Persze ma már tudom, hogy korántsem volt az.
Azon a nyáron (1991-ben – a szerk.) Londonban töltöttem két hónapot, ahol zsebpénz-kiegészítésként plakátokat árultam az utcán. Egy Brightonban töltött nap végén, melyet rekord bevétellel zártam, egy aprócska hangszerbolt kirakatában hatalmas szájharmonika-arzenált pillantottam meg. Vaskos pénztárcával a zsebemben rendkívül csábító látványt nyújtottak. Mire felocsúdtam, már egy Hohner Special 20-as harmonikát tartottam a kezemben – ezt a bolt hölgy eladója javasolta blues zenéhez.
Mikor a szállásomra visszaérkezve alaposan kipróbáltam a hangszert, óriási volt a csalódásom, mert az egyáltalán nem úgy szólt, mint a korabeli Levi’s reklámokban a Mannish Boy. Ezt egyértelműen az eladó hölgy számlájára írtam, meg voltam ugyanis győződve róla, hogy egyszerűen rossz hangszert javasolt. De aztán hetek, hónapok kitartó gyakorlásával lassan kezdte kiforrni magát a dolog…
Ezt követően továbbra is autodidakta módon tanultál vagy jártál valakihez?
Eleinte kb. egy-két évig magamtól, autodidakta módon tanultam. Rendkívül szerencsés voltam, ugyanis a londoni túráról visszatérve az egyetemi kollégiumban rögtön alakult egy alkalmi zenekar. Az emeletünkön lakott egy basszusgitáros és egy gitáros srác, akik rendszeresen elhajoltak, és olyankor mindig előkerültek a hangszerek. Kizárólag bluesnótákat játszottak, s én örömmel csatlakozhattam hozzájuk. Ráadásul az egyik srác öccse szuper jól dobolt, így Moha és Páfrány néven már meg is alakult az első formáció, melyben a harmonikázás mellett az énekléssel is kísérletezhettem – bár ez sosem érdekelt annyira, mint maga a játék.
Innentől nem volt megállás, két hónap múlva már a kollégium nagyszínpadán debütált a csapat. Nem sokkal később egy másik egyetemi zenekarba is meghívtak, majd egy harmadikba is, így gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan volt lehetőségem játszani, és az állandó fellépések miatt motivációm gyakorolni és fejlődni. Olyan volt ez, mint mikor egy kezdő futó hetente benevez egy versenyre, s így folyamatosan van miért edzenie, gyakorolnia.
Kb. két év telt el így. Ekkorra, mind technikailag, mind a stílust illetően egy már vállalható középhaladó szintig jutottam, de természetesen szerettem volna tovább fejlődni. A sors a lehető legjobbkor sietett a segítségemre.
Ferenczi Gyuri ekkortájt kezdett el tanítani. Kapva kaptam a lehetőségen, és rendszeres résztvevője lettem a Gyuri által szervezett csoportos oktatásoknak, szeánszoknak. Nagyon szerettem hozzá járni, csak végső esetben hagytam ki egy-egy alkalmat, és jó diák módjára mindig alaposan felkészültem az aktuális leckéből. Ez a körülbelül másfél év, amit Gyuri szárnyai alatt töltöttem, óriási fejlődést jelentett, technikailag a mai napig rendkívül sokat profitálok ebből az időszakból, nagyon hálás is vagyok neki érte.
Az ezt követő időszakban Szabó Tamástól vettem rendszeresen órákat, körülbelül másfél éven keresztül. Tamással elsősorban a technika finomításán, a különböző stílusjegyek megismerésén és alkalmazásán, majd később az érzelmek és a zenei mondanivaló kifejezésének lehetséges eszközein dolgoztunk. Nagyon hasznos időszak volt ez számomra, mely a zenei alázat szempontjából is rendkívül sokat adott, és rávilágított az egyedi játékstílus és hangzás kialakításának fontosságára is. Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak a fáradozásait.
Kik voltak és kik most a példaképeid?
A kezdeti időszakban Paul Butterfield volt rám a legnagyobb hatással. Elementáris energia árad a játékából, és ez teljesen magával ragadott.
Később Billy Branch, Rod Piazza, Gary Primich és Sugar Blue lemezeit hallgattam előszeretettel. Manapság Little Walter zsenialitásának újrafelfedezését élem, legújabb zenekarommal játszunk is tőle jó néhány számot.
Alapítója voltál az 1994-ben létrejött Paid Holiday-nek. Kinek az ötlete alapján jött létre a banda?
A Paid Holiday zenekarnak Arsenic Alex volt egyértelműen a hajtómotorja és a szellemi vezére.
Ami a megalakulást illeti, véletlen(nek látszó) találkozások sorozata vezetett az első közös próbához, ahol mindannyiunk számára teljesen egyértelmű volt, hogy valami meseszerű dologba csöppentünk bele.
Úgy gondolom, hogy az együttes esszenciáját a rendkívül feszes ritmusszekció adta. A Palermo Boogie Gangen kívül nem nagyon volt akkoriban más olyan zenekar, ahol annyira húzós volt az alap, és úgy együtt volt a dob és a basszus, mint nálunk. Balázs és Dobi (Gyenge Balázs és Dobos András – a szerk.) gyerekkoruk óta országos cimborák voltak, amolyan sülve-főve együtt haverok, talán ezért is tudtak annyire „egy húron pendülni”. Ezt a stabil alapot színezték meg aztán a szólisták ízes, virtuóz, de ugyanakkor mondanivalóban gazdag improvizációkkal.
S mindehhez Alex egy szuper frontemberkaraktert hozott a maga exhibicionista személyiségével. Szinte izzott körülötte a színpad, igazi showman volt, s a hangulat, amit kialakított, az egész bandát magával rántotta.
Számtalan klubban, fesztiválon megfordultatok, lemezt is készítettetek. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?
Szenvedélyesen szerettük azt a zenét, amit játszottunk, és ezt a közönség azonnal megérezte és rendkívül nagyra értékelte. Felejthetetlen évek voltak ezek a számomra, melyek zenei emlékeim között a mai napig az első helyen szerepelnek. Szerencsére maradtak fenn írásos emlékek ebből az időszakból, a zenekarnak megjelent egy kazettája (Second Hand Blues, 1995) és egy CD-je (Colours Of The Blues, 1997), melyeknek az anyaga éppen a napokban került fel a YouTube-ra, így immáron digitális formában is hozzáférhető az utókor számára.
Az együttes három és fél év után megszűnt. Mi vezetett a feloszlásához?
Egy idő után személyi feszültségek alapultak ki a csapaton belül, s végül ez vezetett a különváláshoz.
A következő zenekar, melyben játszottál a Deep Fried volt. Mennyiben tért el a Deep Fried stílusa a Paid Holiday-étől?
A Deep Fried gyakorlatilag a Paid Holiday tagjaiból alakult, azzal a különbséggel, hogy a gitáros frontember szerepét Sántha Gábor vette át Alextől. Illetve az együttes a zongoravirtuóz Nemes Zoli és a fiatal szaxofontehetség, Jász Andris állandó taggá válásával hat fősre bővült, s ezzel a hangzás jóval telítettebbé és egyben változatosabbá is vált. Bár eleinte a repertoár nagyon hasonlított a Paid Holiday műsorához, idővel a dalok lecserélődtek, és egyre inkább kialakult a Deep Fried saját műsora és stílusa. Megszólalásában a csapat kezdett egy nagyzenekarhoz hasonlítani, melyben – ha csak az én szerepemet nézzük – ügyesen lehetett a szaxofon/szájharmonika párost fúvósszekcióként használni, s ezzel kitágultak a hangszerelés lehetőségei is.
A Deep Fried után meglehetősen sokáig nem lehetett felőled hallani. Mi volt ennek az oka?
1999-ben, Áron fiam születése előtt néhány hónappal döntöttem úgy, hogy abbahagyom a játékot. A munka és a zene egyre nehezebben fért meg egymással, s azt semmiképpen sem akartam, hogy kisgyermekes apukaként ne jussom elég időm a családra, szabadidőmnek minden pillanatát velük akartam tölteni. Úgy érzem, tökéletesen döntöttem. Gyermekeim időközben felnőttek, s mostanra a zene szépen lassan ismét visszaszivárgott az életembe.
Tavaly hoztad létre a Huba & The Hozentrogers nevű formációt. Bemutatnád a csapatot?
A Huba & The Hozentrogers egy West Coast Boogie stílusban játszó négytagú formáció.
A csapat hobbizenekarként alakult. A tagok között az első pillanattól kezdve nagyon jól működik a kémia, a próbák és a fellépések baráti hangulatban telnek. Ez nagyon fontos, mert ettől maradunk hobbizenekar. Persze mindez nem a muzsika színvonalára értendő, abban szeretnénk színvonalas, igényes, profi produkcióval elkápráztatni a nagyérdeműt.
Mint tudjuk, a név kötelez – és ezt mi komolyan is vesszük. Minden koncertünkön régies stílusú, elegáns öltözetben lépünk fel, melynek szerves részét képezi a nadrágtartó, azaz a hozentroger. A zenei stílust a rock’n roll, a boogie-woogie és a blues műfajok sajátos keveredése jellemzi, a repertoár többségében pergőbb ritmusú feldolgozásokat, illetve saját szerzeményeket tartalmaz.
A zenekar tagjai: Dobos András – elektromos nagybőgő, ének; Csicsák György – gitár, vokál; Kárpáti Zoltán – dob, vokál; Szalay Huba – mississippi szaxofon, ének
A zenekar első teljes estés koncertje december 19-én a Prága Music Pubban lesz, ide mindenkit sok szeretettel várunk!
Egyébként nincsenek világmegváltó terveink, egy hangulatos klubot szeretnénk Budapesten, ahol hat-nyolc hetente játszhatunk. Jelenleg ezt a Prágában képzeljük el, nem is tervezünk máshol fellépni. Csupán annyi a célunk, hogy akik ellátogatnak a koncertünkre, azok jól érezzék magukat, és egy különleges zenei élményben legyen részük.
hoati
John Lee Hooker: The Country Blues Of John Lee Hooker
2019-12-08 | kritika
John Lee Hooker a blues műfajának egyik legjelentősebb alakja. Az 1917-ben született zenész első lemezfelvételét 1948-ban készítette a Los Angeles-i székhelyű Modern Records részére. A kislemezen kiadott Boogie Chillen óriási sikert ért el, a megjelenését követő öt évben milliós eladási példányszámot produkált. A blues rajongók egy generációja Hookert a Canned Heattel közös felvételek révén ismerte meg, míg mások a Blues Brothers című filmben találkoztak először vele. Több évtizedes pályafutása legnagyobb sikerét az 1989-ben piacra dobott albuma, a The Healer jelentette. A másfélmillió példányban elkelt lemezen olyan nagyszerű zenészek közreműködtek, mint Carlos Santana, Bonnie Raitt, Robert Cray, Charlie Musselwhite, George Thorogood, valamint a Canned Heat és a Los Lobos tagjai. John Lee Hooker karrierje során számtalan szólólemezt készített, az ortodox blues rajongók leginkább ezeket kedvelik. Ilyen a The Country Blues Of John Lee Hooker is, melyet 180 grammos LP formátumban ismét kiadtak. Az album eredetileg 1959-ben jelent meg, abban az évben, amikor a gitáros-énekes a House Of The Blues és az I'm John Lee Hooker címet viselő lemezeit is elkészítette. Bill Grauer producer, a Riverside Records tulajdonosa kezdetben Leadbelly dalainak feldolgozását tartalmazó album rögzítésében gondolkodott, de hamar elállt ettől, amikor kiderült, hogy Hooker alig ismeri az amerikai népzene emblematikus alakjának nótáit. A lemez Blind Lemon Jefferson dalával, a Black Snake-kel indul. Nem ez az egyetlen feldolgozás az albumon, hiszen Leroy Carr, Charlie Patton és John Lee ’Sonny Boy’ Williamson egy-egy szerzeménye is szerepel rajta. A King Of The Boogie titulussal illetett muzsikus korai klasszikusai közül a Wobblin’ Baby, a Behind The Plow és a Tupelo Blues hallhatók. Ez utóbbi nóta a Mississippi állambeli Tupelo városról szól, amelyre 1927-ben hatalmas árvíz zúdult. John Lee Hooker a lemez megjelenését követő évben a Newport Folk Festivalon lépett fel, zenéjét a ’60-as évek közepére már az Atlanti-óceán túlpartján is jól ismerték, neve referenciakánt szolgált a feltörekvő brit rhythm and blues együttesek számára.Craft Recordings, 2019
hoati
