Archívum
Rodd Bland and the Members Only Band: Live on Beale Street – A Tribute to Bobby ’Blue’ Bland
2021-09-30 | kritika
Nem esik messze az alma a fájától, tartja a mondás. Bizony a zenészcsaládokban is gyakran megesik, hogy a csemete a szülők példáját követve a művészi pályát választja. Ez történt a blues halhatatlanjai közé beválasztott énekes, Bobby ’Blue’ Band fia, Rodd Bland esetében is. Rodd meglehetősen fiatalon, háromévesen kezdett érdeklődni a dobok iránt. Eleinte nagymamája konyhájában a „cserepeket és serpenyőket pusztította”. Apja zenekarával ötesztendős korától lépett fel. Ahogy telt az idő, a két dobossal felálló Bobby Bland Orchestra állandó tagja lett, 1996-tól már egyedül ült a bőrök mögött. Az évek során számos koncertet adott apjával, több nemzetközi turnéján részt vett, megfordultak Európában és Japánban is. Jelenleg Brimstone Jones, Will Tucker és Ashton Riker zenekaraiban játszik. A negyvenes évei közepén járó dobost 2016-ban megkeresték, hogy emlékkoncertet adjon édesapja tiszteletére a 2017. évi International Blues Challenge-en. A sikeres koncert további fellépéseket, valamint egy live EP-t eredményezett. A Live on Beale Street – A Tribute to Bobby ’Blue’ Bland című kiadvány 2019. május 10-én Memphisben, a B.B. King's Blues Clubban került rögzítésre. Már maga a lemez borítója tisztelgés Rodd apja előtt, hiszen az Bobby ’Blue’ Bland listavezető albuma, a Members Only borítójának egy frissített változata. A képen Rodd ugyanazt az arany- és gyémántberakásos órát viseli, mint amit édesapja az eredeti albumborítón viselt. A lemezen hallható hat darab többsége Bobby ’Blue’ Blandnek a Duke és ABC lemezkiadók részére készített albumain található. A repertoár talán legismertebb dala az I Wouldn't Treat A Dog (The Way You Treated Me), az 1974-ben megjelent nóta a lemez csúcspontjának tekinthető. A kísérőzenekar tagjai, Harold Smith (gitár), Jackie Clark (basszusgitár), Chris Stephenson (billentyűs hangszerek, ének), Marc Franklin (trombita), Scott Thompson (trombita) és Kirk Smothers (szaxofon), valamint Jerome Chism és Ashton Riker énekesek mindegyike valamikor együtt zenélt a 2013-ban elhunyt legendás énekessel. Rodd Blandnek és a Members Only Bandnek köszönhetően Bobby ’Blue’ Bland szelleme tovább él a rögzített dalokon keresztül.Nola Blue Records, 2021
hoati
Új lemezzel jelentkezett Guy Verlinde
2021-09-22 | hír
Guy Verlinde a belga blues- és roots-szcéna kiemelkedő alakja. Zenekarral és szólóban is zenél, ő vezeti az öreg kontinens egyetlen Hound Dog Taylor-tribute együttesét. Az elmúlt évtizedben megállás nélkül turnézott, számos rangos klubban és fesztiválon lépett fel, és tizenkét albumot készített. Legújabb lemezét a koronavírus-járvány első és második hulláma között rögzítette. Verlinde számára a 2020-as év szörnyű volt, több mint százötven fellépését törölték. Koncertek nélkül nem volt bevétele, így minden pénz, amit eredetileg az új album felvételére félretett, a napi megélhetési költségeire ment el. A rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek, ezért úgy döntött, hogy pályafutása során először a lemezkészítés költségeit közösségi finanszírozás keretein belül teremti elő. Ez minden várakozást felülmúlóan sikerült, ami lehetővé tette a Standing In The Light Of A Brand New Day elkészítését. A gitáros a lehető legtöbb olyan zenészt bevonta a munkálatokba, akiket érintett a járvány. Az album elkészítésében tizenhét muzsikus, három hangmérnök, egy grafikus és egy fotós vett részt. A felvételek adtak lelkierőt Verlinde számára a bizonytalan időkben. Ahelyett, hogy azzal foglalkozott volna, amit elvesztett, inkább minden energiáját ennek az albumnak a munkálataira fordította. Ez volt a legérzelmesebb és legenergikusabb lemezfelvétele, amit valaha is átélt. Az albumon hallható, hogy a hónapokig tartó otthoni ücsörgés után minden közreműködő muzsikus zenélni akart, és mindenki hozta a legjobb formáját. Guy Verlinde új lemezével valami pozitív dolgot akart létrehozni, így a dalok az új kezdetekről, reményről és az életben való előrehaladásról szólnak. Az anyag CD-n, vinylen és digitálisan egyaránt elérhető.hoati
Klippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
2021-09-19 | hír
Új videoklippel jelentkezett a Pablo and the Escobars. A Where The Sun Goes Down című dalban komoly témát boncolgat a blues-rock zenekar. „A klip alapötletét az adta, hogy a külső szemlélők sokszor teljesen mást látnak az életünkből, mint ahogyan az a valóságban történik. A történet párhuzamba állítja a külvilágnak mutatott valóságot a tényleges valósággal, ezen keresztül bemutatva egy nő bántalmazó kapcsolatát. A történetben megjelenő konfliktust egy gyilkosság képei árnyalják tovább, de vajon ki a valódi bűnös?” – mondta Pablo (Takács Tibor) a dalról. „A Where The Sun Goes Down szövege egy meglehetősen mély témából merít, ezért a képi világ és a sztori is adta magát. Mivel a kapcsolaton belüli erőszak sokszor rejtve marad a külvilág elől, ezért próbáltuk ezt a videoklipben is érzékeltetni azzal, hogy a cselekmény két szálon fut: az egyik, amikor a kifelé mutatott boldogság jelenik meg, a másik pedig a rejtve maradó agresszió” – folytatta az énekes. A Syndrome Production-nel készült anyag forgatása négy helyszínen zajlott, az együttes rengeteg barátja részt vett az előkészítésben, a helyszín biztosításban, az eszközök beszerzésében, valamint a különböző karakterek megformálásában. A Pablo and the Escobars a továbbiakban sem tétlenkedik, a Where The Sun Goes Down után a zenekar már egy újabb klipen dolgozik, valamint október második felére elkészül egy öt dalt tartalmazó EP, melynek lemezbemutatóját október 30-án tartják Budapesten, a Robotban.
hoati
hoati
Török Ádám & Barátai a Pólus Rock Klubban
2021-09-14 | koncertajánló
A Pólus Rock Klub egyik kiemelt eseménye a hazai blues és progresszív rock úttörője, Török Ádám és zenekarának szuperkoncertje lesz, 2021. szeptember 17-én. A Pólus Mozi nagytermében zajló kétórás estet különleges archív filmrészletek színesítik az egykori Mini-koncertekről. A Mini-slágerek – mint a Kolduskirály, Kell a barátság, Funky Night, A zene él tovább, Drága Ifipark, Hívj fel, Gőzhajó, Kereszteslovag, Vissza a városba vagy az Asztalhoz leültem – mellett áthangszerelt Bartók-művek is felcsendülnek a nagy sikerű Bartók On Rock crossover lemezről. A koncerten közreműködő zenészek: Török Ádám (fuvola, ének), Németh Károly (billentyűs hangszerek), Fehér Ádám (gitár), Török Péter (basszusgitár), Pfeiler Ferenc (dobok), Berec András (ütőhangszerek); meghívott sztárvendégek: Papp Gyula (zongora, orgona, vokál), Kézdy Luca (hegedű); az est házigazdája Gerebics Sándor filmrendező, rádiós műsorvezető. Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.hoati
Kilencedik évadba lép a Blues Session koncertsorozat
2021-09-09 | koncertajánló
Jövő héten immár kilencedik évadát kezdi meg a Blues Session koncertsorozat a Budapest VIII. kerületben található Muzikum Klub & Bisztróban.
Tervezett koncertek:
szeptember 17. - Jumping Matt & His Combo
szeptember 23. - Chamber Jazz Trio
szeptember 24. - Muddy Shoes
október 01. - Blues B.R.Others Show
október 09. - Bárth János 40. + Blue sPot 15. születésnapi koncert
október 16. - Ian Siegal szólókoncert
október 17. - Pribil György Jamboree
október 22. - Soulbreakers
október 29. - Little G Weevil Live Acoustic Session lemezbemutató koncert
A Muzikum Klub & Bisztró elérhetőségei:
1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Nyitva tartás: hétfő - szombat, reggeltől estig
Online jegyvásárlás: https://tixa.hu/muzikum_klub
E-mail: info@muzikum.hu
Web: http://muzikum.hu, www.facebook.com/MuzikumKlub
hoati
Tervezett koncertek:
szeptember 17. - Jumping Matt & His Combo
szeptember 23. - Chamber Jazz Trio
szeptember 24. - Muddy Shoes
október 01. - Blues B.R.Others Show
október 09. - Bárth János 40. + Blue sPot 15. születésnapi koncert
október 16. - Ian Siegal szólókoncert
október 17. - Pribil György Jamboree
október 22. - Soulbreakers
október 29. - Little G Weevil Live Acoustic Session lemezbemutató koncert
A Muzikum Klub & Bisztró elérhetőségei:
1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Nyitva tartás: hétfő - szombat, reggeltől estig
Online jegyvásárlás: https://tixa.hu/muzikum_klub
E-mail: info@muzikum.hu
Web: http://muzikum.hu, www.facebook.com/MuzikumKlub
hoati
Son House: The Complete Library of Congress Sessions plus bonus tracks
2021-09-03 | kritika
Son House 1902. március 21-én született a Mississippi állambeli Lyonban. Családi indíttatásból már fiatalon a vallás felé fordult, tizenöt éves korától az evangéliumot hirdette baptista egyházakban. Gitározni 1928-ban kezdett, miután hallotta Willie Wilsont és James McCoyt játszani. Ez idő tájt az egyik fellépésén önvédelemre hivatkozva lelőtt egy embert, ezért tizenöt év börtönbüntetésre ítélték a Parchman Farmon. Egy évre rá azonban kiengedték, Lulába ment, ahol megismerkedett Charley Pattonnal. Első lemezfelvételét Patton közbenjárására 1930. március 28-án készítette a Paramount Records stúdiójában. A nagy világgazdasági válság kezdetén rögzített dalok nem hoztak számára országos ismertséget, de ekkor már Robert Johnson és Muddy Waters megbabonázva figyelte előadásait. A wisconsini felvételek után Robinsonville-ben telepedett le, ahol együtt zenélt Charlie Pattonnal és Willie Brownnal. Alan Lomax népzenekutató 1941 augusztusában a Kongresszusi Könyvtár számára készített felvételeket Son House-zal. A Lake Cormorant közeli Klack’s Store-ban feljátszott nótákban Willie Brown gitáron, Fiddlin’ Joe Martin mandolinon és Leroy Williams szájharmonikán közreműködött. A felvételekhez Presto Model Y típusú hordozható lemezrögzítőt használtak, mely elfért a legendás kutató Ford szedánja csomagtartójában. A rákövetkező évben Lomax visszatért a Mississippi-deltába, hogy House tizenkét szólóban előadott dalát rögzítse lemezre. Az 1930-ban, 1941-ben és 1942-ben feljátszott felvételek felbecsülhetetlen értékű kincsek, amelyek Son House legendájának alapját képezik, biztosítják hírnevét a blues műfaj történetében. Alan Lomax gyűjtései The Complete Library of Congress Sessions plus bonus tracks címmel most ismét kiadásra kerültek. Az album bónuszként három nótát tartalmaz a Paramount Records részére rögzített dalokból. Ezek a Preachin’ The Blues két verziója, valamint a Walkin’ Blues, ami először 1985-ben jelent meg.Jasmine Records, 2021
hoati
A Blues Blast Music Awards díjazottjai
2021-08-27 | hír
Augusztus 25-én nyilvánosságra hozták a Blues Blast Music Awards győzteseinek nevét. A jelöltek névsorát a Blues Blast Magazine munkatársai, zenei szakírók, rádiós műsorvezetők, fesztiválok támogatói, szórakozóhelyek tulajdonosai és egyéb zeneipari szakemberek állították össze. A szavazásra mindazok jogosultak voltak, akik feliratkoztak a több mint 90 országból több mint 40000 feliratkozóval rendelkező online bluesmagazin hírlevelére.
A díjazottak:
Contemporary Blues Album
Shemekia Copeland - Uncivil War
Traditional Blues Album
Elvin Bishop and Charlie Musselwhite - 100 Years Of Blues
Soul Blues Album
Curtis Salgado - Damage Control
Rock Blues Album
Walter Trout - Ordinary Madness
Acoustic Blues Album
Catfish Keith - Blues At Midnight
Live Blues Album
Kenny Wayne Shepherd - Straight To You: Live
Historical Or Vintage Recording
Little Richard - Southern Child
New Artist Debut Album
Veronica Lewis - You Ain't Unlucky
Blues Band
Sugar Ray & The Bluetones
Male Blues Artist
Bobby Rush
Female Blues Artist
Shemekia Copeland
Sean Costello Rising Star Award
Veronica Lewis
hoati
A díjazottak:
Contemporary Blues Album
Shemekia Copeland - Uncivil War
Traditional Blues Album
Elvin Bishop and Charlie Musselwhite - 100 Years Of Blues
Soul Blues Album
Curtis Salgado - Damage Control
Rock Blues Album
Walter Trout - Ordinary Madness
Acoustic Blues Album
Catfish Keith - Blues At Midnight
Live Blues Album
Kenny Wayne Shepherd - Straight To You: Live
Historical Or Vintage Recording
Little Richard - Southern Child
New Artist Debut Album
Veronica Lewis - You Ain't Unlucky
Blues Band
Sugar Ray & The Bluetones
Male Blues Artist
Bobby Rush
Female Blues Artist
Shemekia Copeland
Sean Costello Rising Star Award
Veronica Lewis
hoati
HendrixFeszt a Muzikum Kertben
2021-08-24 | koncertajánló
2021. szeptember 9-én második alkalommal kerül megrendezésre a HendrixFeszt, melynek az budapesti Muzikum Klub ad otthont. A fesztivált Tomor Barnabás és Kőmíves ’Stone’ András hívták életre 2020-ban, Jimi Hendrix halálának 50. évfordulója alkalmából, és tavaly a Kobuci Kertben rendezték meg nagy sikerrel. Az idei eseményen – tematikusan – Hendrix két meghatározó korszakát vették alapul. Az est három fellépőt foglal magában: 19:40-kor Király Martina jazzénekes és Sütő Márton gitáros „Hendrix Acoustic” összeállítása nyitja meg a minifesztivált, 20:20-kor a Hendrix Project (Lamm Dávid – gitár, ének, Tomor Barnabás – basszusgitár, Molnár Dániel – dobok) és vendégük, Bartók Máté szaxofonos a „Band of Gypsys” korszakot idézik meg jazz-rockos felfogásban, 21:20-kor pedig a Message To Hendrix (Petendi Tamás – gitár, Bűdi Szilárd – basszusgitár, ének, Kottler Ákos – dobok) „Experience” műsora következik. A napot egy közös finálé zárja.hoati
Bob Corritore & Friends: Spider In My Stew
2021-08-21 | kritika
Bob Corritore napjaink egyik legaktívabb és legkeresettebb bluesszájharmonikása. A hatvanas évei közepén járó zenész már fiatalkora óta sokat tesz a blues műfaj népszerűsítése, életben tartása érdekében. Játékát több mint száz lemezen hallhatjuk, mellette producerként ténykedik, és 1984-től műsorvezető a KJZZ rádióállomásnál. A Those Lowdown Blues című műsorát 2007-ben a Blues Foundation Keeping The Blues Alive-díjjal jutalmazta. 1991-ben The Rhythm Room néven klubot nyitott, mely egyfajta katalizátorként szolgál zenei projektjeihez: a phoenixi klubban a meghívott zenészeket saját együttesével, a The Rhythm Room All-Starsszal kíséri, és ilyenkor rendszerint stúdióba is vonulnak egy-egy dalt rögzíteni. Corritore új albuma ilyen alkalmakkor feljátszott nótákat tartalmaz, csakúgy, mint több korábbi lemeze. A Spider In My Stew rögzítésében közel negyven, a nemzetközi bluesszcéna élvonalához tartozó zenész vett részt. A közreműködők közül hárman, Sugaray Rayford, Johnny Rawls és Lurrie Bell saját dalukat adják elő. A hazánkban néhány éve megfordult Bell éneke és gitárjátéka még a címadó darabban hallható. Nem ez az egyetlen Muddy Waters-dal az albumon, hiszen a repertoárba a Don’t Mess With The Messer és a Wang Dang Doodle is bekerült. Az előbbi, kevésbé ismert nótát Diunna Greenleaf, az utóbbi klasszikust Shy Perry énekli. Alabama Mike hangja három szerzeményben (Whatcha Gonne Do When Your Baby Leaves You, Drop Anchor, Look Out) csendül fel. A lemez záródala a I Shall Be Released. Az 1967-ben született Bob Dylan-nóta kissé kilóg a repertoárból. A kísérőzenészek között olyan kiváló muzsikusokat találunk, mint Bob Margolin, Junior Watson, Kid Ramos, L.A. Jones, Jimi Primetime Smith, Doug James, Fred Kaplan, Bob Welsh és Brian Fahey. Bob Corritore két albuma, a Harmonica Blues és a Don’t Let The Devil Ride! rangos elismerésben részesült, most a Spider In My Stew is nyugodtan odahelyezhető melléjük.VizzTone Label Group/SWMAF Records, 2021
hoati
Új klip a Pablo and the Escobars-tól
2021-08-16 | hír
Akusztikus dalt jelentetett meg a Pablo and the Escobars. Juanita (Monostori Kata) és Pablo (Takács Tibor) Stevie Ray Vaughan Pride And Joy című szerzeményét dolgozta fel egy szál gitárral, és forgatott rá klipet Don Miguel (Faigl Zoltán) segítségével. A videós utómunkát Kárpáti Roland, a masteringet Koncz Mátyás készítette. A zenekar az elmúlt hónapokban keveset hallatott magáról a dobos, Kicsi Alejandro (Molnár Eddy) kórházba kerülése miatt. A most megjelent videó már előfutára a Where The Sun Goes Down című dalra forgatott klipnek, amelynek jelenleg az utómunkái zajlanak, Kerecsen László (Syndrome Production) irányításával. A tavaly ősszel alakult blues-rock csapat már dolgozik a következő EP-jén is, ami várhatóan öt új nótát tartalmaz majd, megjelenése pedig októberre várható.
hoatiInterjú a tízéves The Mojo zenekarral
2021-08-13 | beszélgetések
A Mojo Workings 2011-ben Budapesten jött létre, a nevüket 2018 végén The Mojo-ra változtatták. A csapat kezdetben trió felállásban zenélt, 2014-ben csatlakozott hozzájuk Pengő Csaba és Mezőfi István. A zenekar fennállásának tizedik évfordulója alkalmából kértem fel interjúra a három alapító tagot, Honfi Imre Olivért, Horváth Jánost és Szabó Tamást.
A Mojo megalakulása előtt milyen együttesekben zenéltél?
Olivér: Sok zenekarban játszottam, a legkülönfélébb stílusokban, a Fővárosi Nagycirkusztól a Neotonig. Amiket kiemelnék, az a Blues Condition, a Police Line és az Anna and the Barbies.
János: Klasszikus gitárt tanultam zeneiskolában, a tábortűzi dalokat leszámítva a könnyűzene, különösen a blues csak később jött be az életembe. Az első említésre méltó próbálkozásom a Slowhand zenekar volt, amit én alapítottam a kétezres évek elején, egy Eric Clapton-tribute formáció. Aztán jött a Macskaköröm, egy zenés-irodalmi produkció, ami Márai Sándor Füveskönyvét dolgozta fel, itt ismerkedtünk meg Olivérrel. Továbbá alapítója voltam egy itt élő amerikai énekes-gitáros, Jonathan C. Nelson együttesének is. Aztán jött, úgy emlékszem pár év szünet meg keresgélés, és utána kezdtünk duózni Olival.
Sokáig Jánossal duóban játszottatok. Honnét az ismeretségetek?
Olivér: Egy zenesulis basszusgitáros barátom, Hernádi Dávid zenélt együtt Jánossal egy Clapton-tribute zenekarban, aztán amikor a Macskaköröm formáció, aminek alapító tagja voltam, akusztikus gitárost keresett, Dávid akkor Jánost hívta el. Innen a külföldi munkáim miatt kikerültem, de Jánossal megmaradt a kapcsolat, és mikor épp itthon voltam, összejártunk muzsikálni. A többi már történelem.
Hogyan ismertétek meg Tamást? Melyikőtök ötlete volt, hogy létrehozzatok egy közös zenekart?
János: 2010 körül élte fénykorát az R33, Jonathannel nekünk is ott volt a próbatermünk, és volt egy zenészkocsma-klub a szomszédban, ahová szinte csak a környéken próbáló zenészek jártak, rendszeresen spontán zenélések alakultak ki. Itt találkoztam Jencivel (Fekete Jenő), akivel aztán néhányszor muzsikáltunk még a Fészek Klubban, meg itt-ott. Egyszer a Picasso Pointban is beszálltam, amikor Jenő a Tamással játszott duóban, csak Tamás késett egy másik koncertje miatt. Meg is lepődött alaposan, mikor megérkezett, és azt látta, hogy Jenci már játszik valaki mással a színpadon. De aztán jót zenéltünk együtt, és a következő alkalomra, mikor én Olivérrel léptem fel ugyanitt, meghívtam Tamást. Akkor persze csak feldolgozásokat játszottunk, amiket mindannyian ismertünk, de rögtön jól tudtunk együtt muzsikálni. Hogy a folytatás pontosan kinek az ötlete volt, azt már nem is tudom, elég magától értetődő volt. Ettől fogva elkezdtünk együtt zenélni, aztán 2011-ben már komolyabban dolgozni, próbálni és saját számokat, felvételeket készíteni.
Az együttes sok érési fázison ment keresztül. Hogy látod, mikorra találtátok meg a saját hangotokat?
Olivér: Nem tudom, hogy megtaláltuk-e, szerintem ez folyamatosan alakul. Az biztos, hogy a háromszólamú éneklés ad egyfajta karaktert a hangzásunknak. Ezt szinte az első próbán felfedeztük. Ugyanakkor ugyanúgy szeretjük a tradicionális Old Cinema Session lemezünket, mint a progresszívebb The Mojo-t. Ha ez a jó értelemben vett eklektika saját hangnak számít, akkor ezt viszont már a kezdetekkor megleltük.
Ma már a zenekarok szinte mindent önerőből oldanak meg. Nálatok kialakult valamiféle feladatmegosztás?
János: Igen, mi is mindent önerőből csinálunk. Ha zenei szempontból nézzük a feladatmegosztást, akkor a Mojo-t követők azt hiszem, már tudják, hogy a saját számokat Olivér írja, általában meg is hangszereli. Aztán ezeket a demóverziókat elkezdjük boncolgatni, a zenekarra formálni. Tamás szokta hozzátenni a tradicionális, autentikus blueselemeket, ha olyan a nóta, adott esetben a hangzásokat, illetve egy-egy feldolgozás ötletét is mostanában ő hozza. Én meg afféle szerkesztőként megpróbálom kihúzatni a túl sok zenei fordulatot, hogy egyszerűsödjön, jobban gördüljön egy-egy nóta. Ha az együttes életét vesszük, akkor a képi világunkért Tamás felel, legyen szó a zenekari fotózások témájáról, klipforgatásról, lemezborítókról, a saját plakátjainkról stb. A koncertek szervezését szintén ő viszi, néha besegítek én is. Olivér szokta a saját készítésű felvételeink hangrögzítését vezényelni, kitalálja a mikrofonozást, felvételtechnikát, meg ami szükséges. Én csinálom a csapat Facebook-oldalát, az esetleges pályázatokat különböző támogatásokra, illetve az eddig megjelent hat lemezünkből négyet én kevertem és mastereltem.
Vannak együttesek, melyek klubot működtetnek, ahol vendégzenészekkel kiegészítve rendszeresen fellépnek. Részetekről nem merült még fel egy ilyen létrehozásának a gondolata?
János: Amikor kezdtük trióban, akkor a zenekaros koncertek is úgy jöttek létre, hogy vendégekkel egészültünk ki, aztán Pengő Csabi nagybőgővel-basszusgitárral és Mezőfi ’Fifi’ István dobokkal az együttes tagjai lettek. Ma már jobban szeretünk így, öten koncertezni, mert sokkal szélesebbek a zenei lehetőségeink. Rendszeres klubot nemigen tud szerintem ma már senki csinálni, a jóval nagyobb közönséget vonzó zenekarok is csak egy-egy koncertet engedhetnek meg maguknak egy szezonban Budapesten, mert olyan nagy a programkínálat, hogy a többi nem lenne rentábilis. Mi nyáron fixen egy Kobuci Kertet, ősszel-tavasszal egy-egy Muzikum Klub & Bisztróbeli koncertet tudunk tartani a fővárosban, ezen felül vannak a vidéki fellépéseink, ahová pedig, néhány kivétellel, inkább két-három évente hívnak vissza egy zenekart, legyen az klub vagy fesztivál.
Júniusban a budapesti Gondola sétahajón ünnepeltétek a zenekar tizedik születésnapját, augusztus 24-én a Kobuciban tartjátok a Tim Lotharral közös, még tavaly megjelent Old Cinema Session című lemezetek bemutatóját. A jubileumi év kapcsán terveztek még valamit?
Tamás: A tizedik évünk alkalmából nincsenek egyéb terveink. Tavaly, a pandémia közepette készítettünk két lemezt. Még március első napjaiban jelent meg Timmel a második közös albumunk, ami Old Cinema Session címmel látott napvilágot, és amit a járványügyi intézkedések miatt nem tudtunk koncerten bemutatni. Aztán szeptemberben kiadtuk a csapat negyedik sorlemezét MOJO néven, de leszámítva a Kobuci Kertben tartott lemezbemutatót, ezt az anyagot sem tudtuk máshol eljátszani. Idén remélhetőleg egy miniturnéval be tudjuk pótolni a lemezbemutatót Tim Lotharral együtt, illetve az őszi szezonban néhány városban és fesztiválon eljátszani az új, saját lemezünk anyagát. Szeretnénk, ha az új album dalait minél többen megismernék. Sajnos, a vírus sok mindent megváltoztatott, felforgatott, és most újra kell rendezni a sorokat. Egyébként a születésnapi koncertünk nagyon jó hangulatú volt, pont amilyennek szerettük volna. Nagyon sok, számunkra kedves ismerős eljött a koncertre, akik szinte a kezdetektől fogva segítették a munkánkat. Egy ilyen alkalom rádöbbent arra, hogy mennyi mindent köszönhetünk a háttérembereknek.
Milyen volt, és hogy zajlott a közös munka Tim Lotharral?
Tamás: A most bemutatásra kerülő lemez, ahogy már említettem, a második a sorban. Az első, Traveling Blues Nights című közös albumunkat egy korábbi koncertturné élő felvételeinek anyagából szerkesztettük össze, külön érdekessége, hogy kedves kollégánk, Mazura János tubás hozta a basszusfunkciót. Az Old Cinema Session CD-n az alapcsapat játszik, Pengő Csaba nagybőgőzik, Fifi dobol. A lemezen tradicionális bluesokat dolgoztunk fel, főleg a ’20-as és ’30-as évek folkelőadóinak szerzeményeit, és az anyagot egy régi, ma már nem működő moziban vettük fel. A korai bluesfelvételekhez hasonlóan a számok rögzítése egy térben, élőben játszva történt. Nekünk rekordnak számító időtartamban, mindössze másfél nap alatt rögzítettünk, hangszereltünk meg tíz nótát. Valójában a tradicionális blueszenekarok körében ez egyáltalában nem ritka dolog, inkább csak számunkra volt érdekes tapasztalat és kihívás. Tim szándékosan nem is akart rákészülni a felvételre, nem agyalt a számok szerkezetén, sőt az is nagyrészt ott derült ki, hogy egyáltalán melyik dalokat fogjuk játszani.
Az elmúlt években jócskán megváltoztak a zenehallgatási szokások. Hogy látod, van még értelme lemezt készíteni?
Tamás: Szerintem ez a folyamat már tíz-egynéhány elkezdődött. Mára egy alkotó zenekarnak, zenésznek nem feltétlen a lemezekből kitermelt profit a legfontosabb. Tény, hogy nem árt, ha hasznot hoz a konyhára, de valójában az a lemezpiac, ami jellemző volt a hetvenes-nyolcvanas években, még a CD-k megjelenése előtt, mára már eltűnt. Ugyan vissza-visszakacsintgat megint a bakelit, a bakeliten megjelent zenék, de valójában az ahhoz kapcsolódó lemezhallgatási kultúra már nem jön vissza, mert nem engedi meg a világunk diktálta tempó. Helyette számos más formája lett a zenehallgatásnak és -vásárlásnak, amiről persze lehetne oldalakat írni, hogy jó, vagy nem jó. Az is megváltozott, amit az emberek hallgatnak, és ahol hallgatják. Ma alapdolog például kocsiban zenét hallgatni, ellentétben a régmúlttal, amikor luxusnak számított, ha mondjuk egy Ladában vagy egy mikrobuszban volt kazettás magnó. Az újdonság habzsolása, vagy éppen a hiányok pótlása már teljesen ösztönünkké vált, kell, mert mi lesz majd, ha a dolgokról lemaradunk. Ez az egyik oldal, viszont nekünk, zenészeknek a lemezkészítés az egyetlen olyan momentum, amivel bizonyíthatjuk, hogy létezünk mint zenészek, előadók, alkotók. A koncerteken a hang elszáll, és csak egy emlék marad, ami idővel torzul, szépül, vagy éppen feledésbe merül. Egy festőnek is festeni kell, és alkotni kell ahhoz, hogy létezzen önmaga számára, akár közzé akarja tenni a művét, akár nem. Az megint egy másik kérdés, hogy eljut-e, vagy hogyan jut el a produktum a hallgatóhoz, a vevőhöz. Én a nagyobb problémát nem is a mérhetetlen mennyiségű új zene megjelenésében látom, hanem abban, hogy a zenével foglalkozó közlési csatornák, rádiók, tévéadók, internetes portálok lehetőségei is szűkülnek, vagyis kénytelenek szűrni, mert kevés a hely és az idő. Ráadásul ugyanúgy a nyakukban van a kényszerű profittermelés, mint a gazdaság más ágazataiban. Én maradi vagyok ebben a kérdésben, nekem mindig is fontos lesz egy új album, amit a kézben lehet tartani, nézegetni a borítót, olvasni a szövegeket, mert tudom, milyen hatalmas a különbség, hogy egy zeneletöltő portálon hallgatsz zenét, vagy a kezedben tartod a korongot. Bár ma már egy lemez megjelenésének szinte semmilyen hírértéke nincs önmagában (többnyire mindig hozzá kell kapcsolni valami extrát), nekünk és talán a hallgatóságnak is fontos, hogy megjelenik a zenénk valamilyen hanghordozón, tudatva a világgal, hogy egy korszakot lezártunk, vagy éppen elkezdtünk. Szerintem ez nagyon fontos!
Mi az a momentum az elmúlt tíz évből, amire a legszívesebben visszaemlékeztek?
Olivér: A külföldi muzsikálások mellett az Old Cinema Session című, Tim Lotharral közös lemezünk munkálatait az elejétől a végéig imádtam.
János: Nagyon szerettem a Mojo acoustic-koncertet, mert az tényleg olyan volt, mint egy MTV unplugged, abból a szempontból, hogy tényleg minden hangszer akusztikus volt, teljesen áthangszereltük emiatt a nótákat. Nagyon nagy élmény és tapasztalat volt a European Blues Challenge Olaszországban, egyébként is minden külföldi fellépés komoly feltöltődés, mert ilyenkor megbizonyosodunk arról, hogy nemzetközi szinten is megálljuk a helyünket. És nagyon élvezem a felvételkészítést, az utómunkát, azt a folyamatot, ahogyan hosszú szöszmötölés után megszületik egy nóta, és aztán megszólal mondjuk egy lemezen.
Tamás: Éveken keresztül minden évben rendszeresen hívtunk a decemberi koncertjeinkre vendégzenészeket, de sokszor volt olyan is, hogy a nyári bulik valamelyikén muzsikáltunk velük. A teljesség igénye nélkül néhány név: Wild Cow Sonny, Nikodém Norbert, Fejér Simon, Dániel Balázs, Mazura János, Nemes Zoltán, Födő Sándor. A koncertre való felkészülés nekem mindig kihívás volt, hiszen számtalan olyan számot tanultunk meg, hangszereltünk át, amit csak egyszer játszottunk el, és többet nem hallhatta tőlünk a közönség. Ezek a koncertek mindig feltöltötték a csapatot, mert azon kívül, hogy a blues különböző, általunk nem játszott irányzataiba is belekóstoltunk, megismertük mások gondolkodását, érzékenységét, fogékonyságát. Ilyenkor egy új hangkép született, amiben öröm volt lubickolni. Számomra fontos a tradíció, de közben folyamatosan kell a megújulás is. Az összes olyan koncert, amin más kollégákkal közösen játszottunk fontos, és kedves emlék számomra. Mindig el lehet lesni valamit tőlük, amivel a mi múltunk is gazdagabb lesz.
Szöveg: hoati, fotó: Nagy János és Szabó Tamás
A Mojo megalakulása előtt milyen együttesekben zenéltél?
Olivér: Sok zenekarban játszottam, a legkülönfélébb stílusokban, a Fővárosi Nagycirkusztól a Neotonig. Amiket kiemelnék, az a Blues Condition, a Police Line és az Anna and the Barbies.
János: Klasszikus gitárt tanultam zeneiskolában, a tábortűzi dalokat leszámítva a könnyűzene, különösen a blues csak később jött be az életembe. Az első említésre méltó próbálkozásom a Slowhand zenekar volt, amit én alapítottam a kétezres évek elején, egy Eric Clapton-tribute formáció. Aztán jött a Macskaköröm, egy zenés-irodalmi produkció, ami Márai Sándor Füveskönyvét dolgozta fel, itt ismerkedtünk meg Olivérrel. Továbbá alapítója voltam egy itt élő amerikai énekes-gitáros, Jonathan C. Nelson együttesének is. Aztán jött, úgy emlékszem pár év szünet meg keresgélés, és utána kezdtünk duózni Olival.
Sokáig Jánossal duóban játszottatok. Honnét az ismeretségetek?
Olivér: Egy zenesulis basszusgitáros barátom, Hernádi Dávid zenélt együtt Jánossal egy Clapton-tribute zenekarban, aztán amikor a Macskaköröm formáció, aminek alapító tagja voltam, akusztikus gitárost keresett, Dávid akkor Jánost hívta el. Innen a külföldi munkáim miatt kikerültem, de Jánossal megmaradt a kapcsolat, és mikor épp itthon voltam, összejártunk muzsikálni. A többi már történelem.
Hogyan ismertétek meg Tamást? Melyikőtök ötlete volt, hogy létrehozzatok egy közös zenekart?
János: 2010 körül élte fénykorát az R33, Jonathannel nekünk is ott volt a próbatermünk, és volt egy zenészkocsma-klub a szomszédban, ahová szinte csak a környéken próbáló zenészek jártak, rendszeresen spontán zenélések alakultak ki. Itt találkoztam Jencivel (Fekete Jenő), akivel aztán néhányszor muzsikáltunk még a Fészek Klubban, meg itt-ott. Egyszer a Picasso Pointban is beszálltam, amikor Jenő a Tamással játszott duóban, csak Tamás késett egy másik koncertje miatt. Meg is lepődött alaposan, mikor megérkezett, és azt látta, hogy Jenci már játszik valaki mással a színpadon. De aztán jót zenéltünk együtt, és a következő alkalomra, mikor én Olivérrel léptem fel ugyanitt, meghívtam Tamást. Akkor persze csak feldolgozásokat játszottunk, amiket mindannyian ismertünk, de rögtön jól tudtunk együtt muzsikálni. Hogy a folytatás pontosan kinek az ötlete volt, azt már nem is tudom, elég magától értetődő volt. Ettől fogva elkezdtünk együtt zenélni, aztán 2011-ben már komolyabban dolgozni, próbálni és saját számokat, felvételeket készíteni.
Az együttes sok érési fázison ment keresztül. Hogy látod, mikorra találtátok meg a saját hangotokat?
Olivér: Nem tudom, hogy megtaláltuk-e, szerintem ez folyamatosan alakul. Az biztos, hogy a háromszólamú éneklés ad egyfajta karaktert a hangzásunknak. Ezt szinte az első próbán felfedeztük. Ugyanakkor ugyanúgy szeretjük a tradicionális Old Cinema Session lemezünket, mint a progresszívebb The Mojo-t. Ha ez a jó értelemben vett eklektika saját hangnak számít, akkor ezt viszont már a kezdetekkor megleltük.
Ma már a zenekarok szinte mindent önerőből oldanak meg. Nálatok kialakult valamiféle feladatmegosztás?
János: Igen, mi is mindent önerőből csinálunk. Ha zenei szempontból nézzük a feladatmegosztást, akkor a Mojo-t követők azt hiszem, már tudják, hogy a saját számokat Olivér írja, általában meg is hangszereli. Aztán ezeket a demóverziókat elkezdjük boncolgatni, a zenekarra formálni. Tamás szokta hozzátenni a tradicionális, autentikus blueselemeket, ha olyan a nóta, adott esetben a hangzásokat, illetve egy-egy feldolgozás ötletét is mostanában ő hozza. Én meg afféle szerkesztőként megpróbálom kihúzatni a túl sok zenei fordulatot, hogy egyszerűsödjön, jobban gördüljön egy-egy nóta. Ha az együttes életét vesszük, akkor a képi világunkért Tamás felel, legyen szó a zenekari fotózások témájáról, klipforgatásról, lemezborítókról, a saját plakátjainkról stb. A koncertek szervezését szintén ő viszi, néha besegítek én is. Olivér szokta a saját készítésű felvételeink hangrögzítését vezényelni, kitalálja a mikrofonozást, felvételtechnikát, meg ami szükséges. Én csinálom a csapat Facebook-oldalát, az esetleges pályázatokat különböző támogatásokra, illetve az eddig megjelent hat lemezünkből négyet én kevertem és mastereltem.
Vannak együttesek, melyek klubot működtetnek, ahol vendégzenészekkel kiegészítve rendszeresen fellépnek. Részetekről nem merült még fel egy ilyen létrehozásának a gondolata?
János: Amikor kezdtük trióban, akkor a zenekaros koncertek is úgy jöttek létre, hogy vendégekkel egészültünk ki, aztán Pengő Csabi nagybőgővel-basszusgitárral és Mezőfi ’Fifi’ István dobokkal az együttes tagjai lettek. Ma már jobban szeretünk így, öten koncertezni, mert sokkal szélesebbek a zenei lehetőségeink. Rendszeres klubot nemigen tud szerintem ma már senki csinálni, a jóval nagyobb közönséget vonzó zenekarok is csak egy-egy koncertet engedhetnek meg maguknak egy szezonban Budapesten, mert olyan nagy a programkínálat, hogy a többi nem lenne rentábilis. Mi nyáron fixen egy Kobuci Kertet, ősszel-tavasszal egy-egy Muzikum Klub & Bisztróbeli koncertet tudunk tartani a fővárosban, ezen felül vannak a vidéki fellépéseink, ahová pedig, néhány kivétellel, inkább két-három évente hívnak vissza egy zenekart, legyen az klub vagy fesztivál.
Júniusban a budapesti Gondola sétahajón ünnepeltétek a zenekar tizedik születésnapját, augusztus 24-én a Kobuciban tartjátok a Tim Lotharral közös, még tavaly megjelent Old Cinema Session című lemezetek bemutatóját. A jubileumi év kapcsán terveztek még valamit?
Tamás: A tizedik évünk alkalmából nincsenek egyéb terveink. Tavaly, a pandémia közepette készítettünk két lemezt. Még március első napjaiban jelent meg Timmel a második közös albumunk, ami Old Cinema Session címmel látott napvilágot, és amit a járványügyi intézkedések miatt nem tudtunk koncerten bemutatni. Aztán szeptemberben kiadtuk a csapat negyedik sorlemezét MOJO néven, de leszámítva a Kobuci Kertben tartott lemezbemutatót, ezt az anyagot sem tudtuk máshol eljátszani. Idén remélhetőleg egy miniturnéval be tudjuk pótolni a lemezbemutatót Tim Lotharral együtt, illetve az őszi szezonban néhány városban és fesztiválon eljátszani az új, saját lemezünk anyagát. Szeretnénk, ha az új album dalait minél többen megismernék. Sajnos, a vírus sok mindent megváltoztatott, felforgatott, és most újra kell rendezni a sorokat. Egyébként a születésnapi koncertünk nagyon jó hangulatú volt, pont amilyennek szerettük volna. Nagyon sok, számunkra kedves ismerős eljött a koncertre, akik szinte a kezdetektől fogva segítették a munkánkat. Egy ilyen alkalom rádöbbent arra, hogy mennyi mindent köszönhetünk a háttérembereknek.
Milyen volt, és hogy zajlott a közös munka Tim Lotharral?
Tamás: A most bemutatásra kerülő lemez, ahogy már említettem, a második a sorban. Az első, Traveling Blues Nights című közös albumunkat egy korábbi koncertturné élő felvételeinek anyagából szerkesztettük össze, külön érdekessége, hogy kedves kollégánk, Mazura János tubás hozta a basszusfunkciót. Az Old Cinema Session CD-n az alapcsapat játszik, Pengő Csaba nagybőgőzik, Fifi dobol. A lemezen tradicionális bluesokat dolgoztunk fel, főleg a ’20-as és ’30-as évek folkelőadóinak szerzeményeit, és az anyagot egy régi, ma már nem működő moziban vettük fel. A korai bluesfelvételekhez hasonlóan a számok rögzítése egy térben, élőben játszva történt. Nekünk rekordnak számító időtartamban, mindössze másfél nap alatt rögzítettünk, hangszereltünk meg tíz nótát. Valójában a tradicionális blueszenekarok körében ez egyáltalában nem ritka dolog, inkább csak számunkra volt érdekes tapasztalat és kihívás. Tim szándékosan nem is akart rákészülni a felvételre, nem agyalt a számok szerkezetén, sőt az is nagyrészt ott derült ki, hogy egyáltalán melyik dalokat fogjuk játszani.
Az elmúlt években jócskán megváltoztak a zenehallgatási szokások. Hogy látod, van még értelme lemezt készíteni?
Tamás: Szerintem ez a folyamat már tíz-egynéhány elkezdődött. Mára egy alkotó zenekarnak, zenésznek nem feltétlen a lemezekből kitermelt profit a legfontosabb. Tény, hogy nem árt, ha hasznot hoz a konyhára, de valójában az a lemezpiac, ami jellemző volt a hetvenes-nyolcvanas években, még a CD-k megjelenése előtt, mára már eltűnt. Ugyan vissza-visszakacsintgat megint a bakelit, a bakeliten megjelent zenék, de valójában az ahhoz kapcsolódó lemezhallgatási kultúra már nem jön vissza, mert nem engedi meg a világunk diktálta tempó. Helyette számos más formája lett a zenehallgatásnak és -vásárlásnak, amiről persze lehetne oldalakat írni, hogy jó, vagy nem jó. Az is megváltozott, amit az emberek hallgatnak, és ahol hallgatják. Ma alapdolog például kocsiban zenét hallgatni, ellentétben a régmúlttal, amikor luxusnak számított, ha mondjuk egy Ladában vagy egy mikrobuszban volt kazettás magnó. Az újdonság habzsolása, vagy éppen a hiányok pótlása már teljesen ösztönünkké vált, kell, mert mi lesz majd, ha a dolgokról lemaradunk. Ez az egyik oldal, viszont nekünk, zenészeknek a lemezkészítés az egyetlen olyan momentum, amivel bizonyíthatjuk, hogy létezünk mint zenészek, előadók, alkotók. A koncerteken a hang elszáll, és csak egy emlék marad, ami idővel torzul, szépül, vagy éppen feledésbe merül. Egy festőnek is festeni kell, és alkotni kell ahhoz, hogy létezzen önmaga számára, akár közzé akarja tenni a művét, akár nem. Az megint egy másik kérdés, hogy eljut-e, vagy hogyan jut el a produktum a hallgatóhoz, a vevőhöz. Én a nagyobb problémát nem is a mérhetetlen mennyiségű új zene megjelenésében látom, hanem abban, hogy a zenével foglalkozó közlési csatornák, rádiók, tévéadók, internetes portálok lehetőségei is szűkülnek, vagyis kénytelenek szűrni, mert kevés a hely és az idő. Ráadásul ugyanúgy a nyakukban van a kényszerű profittermelés, mint a gazdaság más ágazataiban. Én maradi vagyok ebben a kérdésben, nekem mindig is fontos lesz egy új album, amit a kézben lehet tartani, nézegetni a borítót, olvasni a szövegeket, mert tudom, milyen hatalmas a különbség, hogy egy zeneletöltő portálon hallgatsz zenét, vagy a kezedben tartod a korongot. Bár ma már egy lemez megjelenésének szinte semmilyen hírértéke nincs önmagában (többnyire mindig hozzá kell kapcsolni valami extrát), nekünk és talán a hallgatóságnak is fontos, hogy megjelenik a zenénk valamilyen hanghordozón, tudatva a világgal, hogy egy korszakot lezártunk, vagy éppen elkezdtünk. Szerintem ez nagyon fontos!
Mi az a momentum az elmúlt tíz évből, amire a legszívesebben visszaemlékeztek?
Olivér: A külföldi muzsikálások mellett az Old Cinema Session című, Tim Lotharral közös lemezünk munkálatait az elejétől a végéig imádtam.
János: Nagyon szerettem a Mojo acoustic-koncertet, mert az tényleg olyan volt, mint egy MTV unplugged, abból a szempontból, hogy tényleg minden hangszer akusztikus volt, teljesen áthangszereltük emiatt a nótákat. Nagyon nagy élmény és tapasztalat volt a European Blues Challenge Olaszországban, egyébként is minden külföldi fellépés komoly feltöltődés, mert ilyenkor megbizonyosodunk arról, hogy nemzetközi szinten is megálljuk a helyünket. És nagyon élvezem a felvételkészítést, az utómunkát, azt a folyamatot, ahogyan hosszú szöszmötölés után megszületik egy nóta, és aztán megszólal mondjuk egy lemezen.
Tamás: Éveken keresztül minden évben rendszeresen hívtunk a decemberi koncertjeinkre vendégzenészeket, de sokszor volt olyan is, hogy a nyári bulik valamelyikén muzsikáltunk velük. A teljesség igénye nélkül néhány név: Wild Cow Sonny, Nikodém Norbert, Fejér Simon, Dániel Balázs, Mazura János, Nemes Zoltán, Födő Sándor. A koncertre való felkészülés nekem mindig kihívás volt, hiszen számtalan olyan számot tanultunk meg, hangszereltünk át, amit csak egyszer játszottunk el, és többet nem hallhatta tőlünk a közönség. Ezek a koncertek mindig feltöltötték a csapatot, mert azon kívül, hogy a blues különböző, általunk nem játszott irányzataiba is belekóstoltunk, megismertük mások gondolkodását, érzékenységét, fogékonyságát. Ilyenkor egy új hangkép született, amiben öröm volt lubickolni. Számomra fontos a tradíció, de közben folyamatosan kell a megújulás is. Az összes olyan koncert, amin más kollégákkal közösen játszottunk fontos, és kedves emlék számomra. Mindig el lehet lesni valamit tőlük, amivel a mi múltunk is gazdagabb lesz.
Szöveg: hoati, fotó: Nagy János és Szabó Tamás
Demó- és koncertfelvételek a Sakk-Matt zenekartól
2021-08-10 | hír
Idén lenne 75 éves Radics Béla, minden idők egyik legjobb magyar gitárosa, a hazai rockzene legendás alakja. A sokak által csak „magyar Jimi Hendrix”-ként emlegetett zenész 1982-ben hunyt el, és nagyon kevés felvétel maradt fenn utána. Pályájának fontos állomása, a Sakk-Matt együttes 1968-ban és 69-ben készült hanganyagait most felújítva közzéteszik.
1968 korszakhatár a nyugati és a magyar könnyűzene történetében egyaránt. A klasszikus értelemben vett beatzene egyeduralmát itthon Radics Béla és zenekara, az 1968 elején alakult Sakk-Matt töri meg, meghonosítva azt a fajta bluest, illetve hard rockot, amit nyugaton Jimi Hendrix és a Cream indított el. A Sakk-Matt a bemutatkozó koncertjét 1968. május elsején tartotta a Budai Ifjúsági Parkban. Az együttes elsöprő sikert aratott, Radics hihetetlen precizitással és egyben érzéssel gitározott, trükkjeitől megőrült a közönség. Rajongótáboruk folyamatosan nőtt, hírük szájhagyomány útján terjedt, az ország minden tájáról ezrek jártak a fellépéseikre. De hiába a sikerek, a hivatalos kultúrpolitika irányvonalának megfelelően a sajtó, a rádió, a hanglemezgyár nem akart tudomást venni róluk. A Sakk-Matt zenekar hivatalos búcsúkoncertjére 1969. december 20-án került sor a zuglói Kassák Klubban.
A GrundRecords gondozásában a napokban '68-'69 címmel a Sakk-Matt demó- és koncertfelvételeit tartalmazó kiadvány jelenik meg CD-n és vinylen. A lemez váza az a koncertanyag, amely a Radics Béla Emléktársaság gondozásában 2003-ban már napvilágot látott. A Danuvia Művelődési Házban 1968 végén rögzített amatőr felvételt Harmath Albert készítette, akárcsak a háromszámos demót. A mostani kiadványra Almásy Ányos és Bálint Csaba digitalizálta, Rozgonyi Péter restaurálta az analóg felvételeket. Az anyag érdekessége, hogy megváltozott a számsorrend, emellett felkerültek rá korábban lemaradt danuviás dalok, egy interjú Radics Bélával és Miklóska Lajossal, valamint az 1968 decemberében a Radnóti Miklós Művelődési Házban tartott koncertről két, töredékes formában megmaradt nóta: a Sunshine Of Your Love és Eddie Cochran rockabilly klasszikusa, a Summertime Blues.
Sakk-Matt:
Radics Béla - gitár
Miklóska Lajos - basszusgitár és vokál
Csuha Lajos - ritmusgitár és vokál
Harmath Albert - ének
Hőnig Rezső - dob (a koncertfelvételeken)
Váradi ’Vadölő’ László - dob (a demófelvételeken)
1. Interjú Radics Bélával és Miklóska Lajossal
Sakk-Matt demó 1969.
2. Van, aki fél, van, aki nem (Jack Bruce, magyar szöveg: Miklós Tibor)
3. Hosszúhajú lány (Dancsák Gyula - Miklós Tibor)
4. Visszajár néha a múlt (Miklóska Lajos - Miklós Tibor)
Sakk-Matt koncert 1968 végén a Danuvia Művelődési Házban
5. Manic Depression (Jimi Hendrix)
6. Red House (Jimi Hendrix)
7. Purple Haze (Jimi Hendrix)
8. Shake Rattle And Roll (Charles Calhoun)
Sakk-Matt koncert 1968 végén a Danuvia Művelődési Házban
9. Két barna szem (Csuha Lajos - Miklós Tibor)
10. Fire (Jimi Hendrix)
11. Foxy Lady (Jimi Hendrix)
12. S.W.L.A.B.R. (Jack Bruce - Pete Brown)
13. Visszajár néha a múlt (Miklóska Lajos - Miklós Tibor)
14. Hosszúhajú lány (Dancsák Gyula - Miklós Tibor)
15. Cat’s Squirrel (Charles Isaiah Ross)
16. Van, aki fél, van, aki nem (Jack Bruce, magyar szöveg: Miklós Tibor)
Sakk-Matt koncert 1968. december 19-én a Radnóti Művelődési Házban
17. Sunshine Of Your Love (Eric Clapton - Jack Bruce - Pete Brown)
18. Summertime Blues (Eddie Cochran - Jerry Capehart)
hoati
1968 korszakhatár a nyugati és a magyar könnyűzene történetében egyaránt. A klasszikus értelemben vett beatzene egyeduralmát itthon Radics Béla és zenekara, az 1968 elején alakult Sakk-Matt töri meg, meghonosítva azt a fajta bluest, illetve hard rockot, amit nyugaton Jimi Hendrix és a Cream indított el. A Sakk-Matt a bemutatkozó koncertjét 1968. május elsején tartotta a Budai Ifjúsági Parkban. Az együttes elsöprő sikert aratott, Radics hihetetlen precizitással és egyben érzéssel gitározott, trükkjeitől megőrült a közönség. Rajongótáboruk folyamatosan nőtt, hírük szájhagyomány útján terjedt, az ország minden tájáról ezrek jártak a fellépéseikre. De hiába a sikerek, a hivatalos kultúrpolitika irányvonalának megfelelően a sajtó, a rádió, a hanglemezgyár nem akart tudomást venni róluk. A Sakk-Matt zenekar hivatalos búcsúkoncertjére 1969. december 20-án került sor a zuglói Kassák Klubban.
A GrundRecords gondozásában a napokban '68-'69 címmel a Sakk-Matt demó- és koncertfelvételeit tartalmazó kiadvány jelenik meg CD-n és vinylen. A lemez váza az a koncertanyag, amely a Radics Béla Emléktársaság gondozásában 2003-ban már napvilágot látott. A Danuvia Művelődési Házban 1968 végén rögzített amatőr felvételt Harmath Albert készítette, akárcsak a háromszámos demót. A mostani kiadványra Almásy Ányos és Bálint Csaba digitalizálta, Rozgonyi Péter restaurálta az analóg felvételeket. Az anyag érdekessége, hogy megváltozott a számsorrend, emellett felkerültek rá korábban lemaradt danuviás dalok, egy interjú Radics Bélával és Miklóska Lajossal, valamint az 1968 decemberében a Radnóti Miklós Művelődési Házban tartott koncertről két, töredékes formában megmaradt nóta: a Sunshine Of Your Love és Eddie Cochran rockabilly klasszikusa, a Summertime Blues.
Sakk-Matt:
Radics Béla - gitár
Miklóska Lajos - basszusgitár és vokál
Csuha Lajos - ritmusgitár és vokál
Harmath Albert - ének
Hőnig Rezső - dob (a koncertfelvételeken)
Váradi ’Vadölő’ László - dob (a demófelvételeken)
1. Interjú Radics Bélával és Miklóska Lajossal
Sakk-Matt demó 1969.
2. Van, aki fél, van, aki nem (Jack Bruce, magyar szöveg: Miklós Tibor)
3. Hosszúhajú lány (Dancsák Gyula - Miklós Tibor)
4. Visszajár néha a múlt (Miklóska Lajos - Miklós Tibor)
Sakk-Matt koncert 1968 végén a Danuvia Művelődési Házban
5. Manic Depression (Jimi Hendrix)
6. Red House (Jimi Hendrix)
7. Purple Haze (Jimi Hendrix)
8. Shake Rattle And Roll (Charles Calhoun)
Sakk-Matt koncert 1968 végén a Danuvia Művelődési Házban
9. Két barna szem (Csuha Lajos - Miklós Tibor)
10. Fire (Jimi Hendrix)
11. Foxy Lady (Jimi Hendrix)
12. S.W.L.A.B.R. (Jack Bruce - Pete Brown)
13. Visszajár néha a múlt (Miklóska Lajos - Miklós Tibor)
14. Hosszúhajú lány (Dancsák Gyula - Miklós Tibor)
15. Cat’s Squirrel (Charles Isaiah Ross)
16. Van, aki fél, van, aki nem (Jack Bruce, magyar szöveg: Miklós Tibor)
Sakk-Matt koncert 1968. december 19-én a Radnóti Művelődési Házban
17. Sunshine Of Your Love (Eric Clapton - Jack Bruce - Pete Brown)
18. Summertime Blues (Eddie Cochran - Jerry Capehart)
hoati
Donna Herula: Bang At The Door
2021-08-06 | kritika
A Chicagóban született Donna Herula tízévesen kezdett gitározni tanulni. Középiskolás korában rockzenekarban játszott, mellette dzsesszgitárleckéket vett. A tradicionális, akusztikus blues irányába Eric Sardinas egyik koncertjének hatására fordult. Saját bevallása szerint inspirációi közé tartozik Son House, Mississippi Fred McDowell, Muddy Waters, Johnny Winter és Rory Block. Az Acoustic Guitar Magazine 2016-ban a legjobb feltörekvő rezonátorgitárosok között említi a nevét, még ugyanebben az évben bekerül a Chicago Blues Hall Of Fame-be. Rendszeresen koncertezik világszerte, mellette a chicagói Old Town School Of Folk Music iskolában fingerstyle- és slide-gitározást tanít. Pályafutása harmadik szólólemeze a Bang At The Door címet kapta. Az album elkészítése nem volt nehézségek nélküli: a felvételek még 2019-ben kezdődtek, a stúdiómunkálatok azonban Herula édesanyja daganatos betegsége és halála, majd anyósa elvesztése végett csúsztak. A tizennégy dalt tartalmazó korong végül idén májusban került piacra. Négy nóta, a lemezindító Bang At The Door, a Can't Wait To See My Baby, a Promise Me és a Something’s Wrong With My Baby női szemszögből íródott. Ezek Donna Herula szerzeményei, csakúgy, mint a lemez dalainak többsége. A zongorát, trombitát és háttérvokált felvonultató Pass The Biscuits Herula néhai mentora, a King Biscuit Time rádióműsor ikonikus műsorvezetője, Sonny Payne emlékére íródott. A humorral átszőtt Movin' Back Home arról a csalódottságról szól, amikor felnőtt fejjel vissza kell költözni a szülői házba. A dalban szerephez jutott a 2019. évi International Blues Challenge szóló/duó kategóriájának nyertese, Jon Shain és FJ Ventre is. Az albumot az úttörő slide-gitáros, Blind Willie Johnson Soul Of A Man című standardjának feldolgozása zárja. Az igényes digipack csomagolású kiadvány kellő információkkal szolgál a lemez keletkezéséről, és a dalszövegeket is elolvashatjuk. A Bang At The Door az egyik legjobb akusztikus blues album, amit az elmúlt hónapokban hallottam.Saját kiadás, 2021
hoati
Borsodi László: Csak lábnyomokat hagyunk a sárban?
2021-07-31 | beszélgetések
Visszatérő interjúalanya oldalunknak Borsodi László, aki nemrégiben szólódallal jelentkezett. Ez adta az apropót, hogy ismét interjút készítettem a Borsodi Blues Collective névadójával.
Legutóbb annak kapcsán beszélgettünk, hogy a Borsodi Blues Collective a Dániában megrendezett European Blues Challenge-en lépett fel. Mi történt veled azóta?
Tulajdonképpen összeraktam egy nagyobb zenekart, amiben négy fúvóssal egészülünk ki, és betanultunk egy kétórás bluesműsort, Albert King, B.B. King és Freddie King dalokból. Ezzel lépünk fel itt-ott. Little G Weevil együttesének is tagja vagyok, Gáborékkal szintén voltak nagyszerű koncertjeink, egy lemezt is felvettünk (Play On). Közvetlenül a pandémia előtt Török Ádám életműkoncertjén vendégeskedtem, ahol Tátrai Tibusszal és első alkalommal Charlie-val is játszhattam. De az elmúlt hónapokban főleg a családommal töltöttem az időmet.
A közelmúltban egy szólódallal jelentkeztél. Hol rögzítettétek ezt?
A Footprints In The Dirt című nótát a lakóhelyemtől nem messze, a Csabai Próbaterem és Stúdióban rögzítettük. Magda Lajos zongoristával dolgoztam együtt, aki nemcsak billentyűzött, hanem kompletten az egész felvételt és keverést, a masteringet stb. készítette.
Mondanál valamit a dalhoz készített klipről?
A szomszédommal, Horváth Szabolccsal (aki kiváló fotós) dolgoztunk, én vettem rá, hogy próbálja meg, ez volt az első forgatása. Nagyon jól tudtunk együttműködni, bár barátokkal nyilván könnyű. A drónt és a vágást azonban egy profira bíztam, Pozojevich Miklós remek munkát végzett. A szereplők is igazán ügyesek voltak, bár ezen a ponton elfogult vagyok. A teljes klip egy vízióként volt a fejemben, tökéletesen tudtam, hogy mit akarok látni. Mindenki pillanatok alatt ráérzett erre, így a végeredménnyel maximálisan elégedett vagyok.
A dalszöveget Little G Weevil írta, a zenei rész a te nevedhez köthető. A szöveg vagy a zene volt meg előbb? Miről szól a nóta?
A zene készült el először, Gabesszal mindig így dolgozunk. De szerintem nagyon ritka, hogy szövegre írnak zenét. A dal arról szól, hogy mi emberek hosszabb-rövidebb időt eltöltünk itt a Földön, és gyakran felmerül a kérdés, hogy mi ennek az értelme. Csak lábnyomokat hagyunk a sárban? Én azt gondolom, hogy ez mindenkinél más. Attól függ, ki éppen milyen életszakaszban van. Azonban az életünk során arra kellene törekednünk, hogy megtaláljuk, mitől érezzük a „fulness of joy”-t, azaz az öröm teljességének az érzését. Nekem a családom és a zene adja meg ezt. Ha valaki nem lel rá erre, elsodródik mellette az élet, boldogtalan, vagy csak úgy van. Szerintem érdemes mielőbb megtalálni.
Milyen zenei hatásokat említenél meg inspirációként?
A Tedeschi Trucks Band a kedvencem. Nem bálványozom a tagokat, de az együttest igen. Hihetetlen dalok, hangszerelés, lehengerlő játék. Azonkívül imádom a bluegrasst, az Infamous Stringdusters nevű amerikai zenekart, akik tulajdonképpen popot játszanak bluegrass hangszerelésben. Számomra döbbenetes, hogy szinte senki nem hallgatja itthon őket. A jó popot is szeretem, az A-ha, a Keane és a The Killers is forog néha a lejátszómban. A sort lehetne bőven folytatni: Robben Ford, Danielle Nicole, Blackberry Smoke, ilyesmik.
Lesz folytatása a szólóprojektnek? Mik a belátható, soron következő terveid?
Mindenképp lesz folytatás, annyira jól fogadták. Érdekes, hogy nem is terveztem szólóban semmit. Azonban a pandémia vége felé – március környékén – össze akartam trombitálni a csapatot live sessionra a csabai stúdióba, ami teljesen reménytelennek bizonyult. Ezért csináltam a szólódalt. Zenekaros tervem is lenne, tavaly március óta megírtam 14-15 nótát, amiket két CD-re bontva szeretnék felvenni. Az énekdallamokat egy hölgynek szánnám, de másfél éve csak beszélgetések folynak ez ügyben. Nagyobb probléma azonban az, hogy egyetlen pályázaton sem nyerek semmit, így financiális gondok is vannak. Szponzor, kiadó, manager hiányában tyúklépésekben haladok. Ha ez ügyben változik valami, lesz hangzóanyag is.
Milyen formációkban szerepelsz jelenleg? Hol láthatnak az érdeklődők a nyár folyamán?
A zenekarral játsszuk a „Háromkirályok” műsort, legutóbb július 24-én a Gyulai Vár Blues Fesztiválon léptünk fel, ahol Tátrai Tibor volt a vendégünk. Varázslatos este volt telt házzal. Tibusz olyat gitározott, hogy mindenki beleborzongott. A Révfülöp Bluesfesztivál következik augusztus 6-án, Békéscsaba 14-én, majd Berettyóújfaluba látogatunk augusztus 18-án.
Most már nem titok, hogy a jamaikai-angol Dionne Bennettnek a napokban felvettünk egy teljes nagylemezt Budapesten. A Dionne Bennett Band (Gyenge Lajos – dob, Herr Attila – basszusgitár, Premecz Mátyás – orgona, jómagam – gitár) is hamarosan bemutatkozik, és a Little G Weevil Banddel is több koncert vár minket, készülünk a MÜPA-ba is.
Köszönöm, hogy ilyen sokan megnéztétek a klipemet, köszönöm a sok dicsérő szót, a sok biztatást, hamarosan újabb dallal jelentkezem!
hoati
Legutóbb annak kapcsán beszélgettünk, hogy a Borsodi Blues Collective a Dániában megrendezett European Blues Challenge-en lépett fel. Mi történt veled azóta?
Tulajdonképpen összeraktam egy nagyobb zenekart, amiben négy fúvóssal egészülünk ki, és betanultunk egy kétórás bluesműsort, Albert King, B.B. King és Freddie King dalokból. Ezzel lépünk fel itt-ott. Little G Weevil együttesének is tagja vagyok, Gáborékkal szintén voltak nagyszerű koncertjeink, egy lemezt is felvettünk (Play On). Közvetlenül a pandémia előtt Török Ádám életműkoncertjén vendégeskedtem, ahol Tátrai Tibusszal és első alkalommal Charlie-val is játszhattam. De az elmúlt hónapokban főleg a családommal töltöttem az időmet.
A közelmúltban egy szólódallal jelentkeztél. Hol rögzítettétek ezt?
A Footprints In The Dirt című nótát a lakóhelyemtől nem messze, a Csabai Próbaterem és Stúdióban rögzítettük. Magda Lajos zongoristával dolgoztam együtt, aki nemcsak billentyűzött, hanem kompletten az egész felvételt és keverést, a masteringet stb. készítette.
A szomszédommal, Horváth Szabolccsal (aki kiváló fotós) dolgoztunk, én vettem rá, hogy próbálja meg, ez volt az első forgatása. Nagyon jól tudtunk együttműködni, bár barátokkal nyilván könnyű. A drónt és a vágást azonban egy profira bíztam, Pozojevich Miklós remek munkát végzett. A szereplők is igazán ügyesek voltak, bár ezen a ponton elfogult vagyok. A teljes klip egy vízióként volt a fejemben, tökéletesen tudtam, hogy mit akarok látni. Mindenki pillanatok alatt ráérzett erre, így a végeredménnyel maximálisan elégedett vagyok.
A dalszöveget Little G Weevil írta, a zenei rész a te nevedhez köthető. A szöveg vagy a zene volt meg előbb? Miről szól a nóta?
A zene készült el először, Gabesszal mindig így dolgozunk. De szerintem nagyon ritka, hogy szövegre írnak zenét. A dal arról szól, hogy mi emberek hosszabb-rövidebb időt eltöltünk itt a Földön, és gyakran felmerül a kérdés, hogy mi ennek az értelme. Csak lábnyomokat hagyunk a sárban? Én azt gondolom, hogy ez mindenkinél más. Attól függ, ki éppen milyen életszakaszban van. Azonban az életünk során arra kellene törekednünk, hogy megtaláljuk, mitől érezzük a „fulness of joy”-t, azaz az öröm teljességének az érzését. Nekem a családom és a zene adja meg ezt. Ha valaki nem lel rá erre, elsodródik mellette az élet, boldogtalan, vagy csak úgy van. Szerintem érdemes mielőbb megtalálni.
Milyen zenei hatásokat említenél meg inspirációként?
A Tedeschi Trucks Band a kedvencem. Nem bálványozom a tagokat, de az együttest igen. Hihetetlen dalok, hangszerelés, lehengerlő játék. Azonkívül imádom a bluegrasst, az Infamous Stringdusters nevű amerikai zenekart, akik tulajdonképpen popot játszanak bluegrass hangszerelésben. Számomra döbbenetes, hogy szinte senki nem hallgatja itthon őket. A jó popot is szeretem, az A-ha, a Keane és a The Killers is forog néha a lejátszómban. A sort lehetne bőven folytatni: Robben Ford, Danielle Nicole, Blackberry Smoke, ilyesmik.
Lesz folytatása a szólóprojektnek? Mik a belátható, soron következő terveid?
Mindenképp lesz folytatás, annyira jól fogadták. Érdekes, hogy nem is terveztem szólóban semmit. Azonban a pandémia vége felé – március környékén – össze akartam trombitálni a csapatot live sessionra a csabai stúdióba, ami teljesen reménytelennek bizonyult. Ezért csináltam a szólódalt. Zenekaros tervem is lenne, tavaly március óta megírtam 14-15 nótát, amiket két CD-re bontva szeretnék felvenni. Az énekdallamokat egy hölgynek szánnám, de másfél éve csak beszélgetések folynak ez ügyben. Nagyobb probléma azonban az, hogy egyetlen pályázaton sem nyerek semmit, így financiális gondok is vannak. Szponzor, kiadó, manager hiányában tyúklépésekben haladok. Ha ez ügyben változik valami, lesz hangzóanyag is.
Milyen formációkban szerepelsz jelenleg? Hol láthatnak az érdeklődők a nyár folyamán?
A zenekarral játsszuk a „Háromkirályok” műsort, legutóbb július 24-én a Gyulai Vár Blues Fesztiválon léptünk fel, ahol Tátrai Tibor volt a vendégünk. Varázslatos este volt telt házzal. Tibusz olyat gitározott, hogy mindenki beleborzongott. A Révfülöp Bluesfesztivál következik augusztus 6-án, Békéscsaba 14-én, majd Berettyóújfaluba látogatunk augusztus 18-án.
Most már nem titok, hogy a jamaikai-angol Dionne Bennettnek a napokban felvettünk egy teljes nagylemezt Budapesten. A Dionne Bennett Band (Gyenge Lajos – dob, Herr Attila – basszusgitár, Premecz Mátyás – orgona, jómagam – gitár) is hamarosan bemutatkozik, és a Little G Weevil Banddel is több koncert vár minket, készülünk a MÜPA-ba is.
Köszönöm, hogy ilyen sokan megnéztétek a klipemet, köszönöm a sok dicsérő szót, a sok biztatást, hamarosan újabb dallal jelentkezem!
hoati
Tia Carroll: You Gotta Have It!
2021-07-22 | kritika
Tia Carroll a kaliforniai bluesszíntér jól ismert alakja. Pályafutása során turnézott Jimmy McCracklin, Sugar Pie DeSanto és E.C. Scott társaságában, lemezei jelentek meg Olaszországban és Brazíliában. A You Gotta Have It! az első Egyesült Államokban kiadott albuma. A korong Anthony Hamilton Ain’t Nobody Worryin’ című dalának a feldolgozásával indul. A funkkal átitatott nótát Carroll szerzeménye, az Even When I’m Not Alone követi. A Richmondban született énekesnő még további két szám (Leaving Again, Move On) szerzője a lemezen. A szájharmonikás-énekes Rick Estrin dalát, a Don’t Put Your Hands On Me-t eredetileg Koko Taylor hetedik Alligator Records részére készített szólóalbumán (Force Of Nature) adták ki. A Ready To Love Again Kid Andersen és felesége közös nótája. Ők mindketten szerepelnek a kiadványon, igaz, Lisa csak ebben a dalban énekel. Rajtuk kívül Jim Pugh, Steve Ehrmann, Charlie Hunter, Paul Revelli, Derrick D’Mar Martin, Vicki Randle, Igor Prado, valamint egy énekquartett és fúvósok hallhatók a felvételeken. A soult, R&B-t és tradicionális bluest felvonultató lemezt egy 1965-ben íródott The Staple Singers darab, a Why Am I Treated So Bad átdolgozása zárja. Ebben a The Sons Of The Soul Survivors fantasztikus énekkíséretet nyújt Tia Carroll számára. Az album rögzítésére és keverésére a Kid Andersen által alapított Greaseland Stúdióban került sor. Ez majdhogynem önmagában is garancia a sikerre, amelyet a nagyszerű dalok, a kiemelkedő zenészteljesítmény és Carroll lenyűgöző, karakteres hangja garantál. Ha rajtam múlna, a You Gotta Have It! díjat kapna.Little Village Foundation, 2021
hoati
Alligator Records - 50 Years Of Genuine Houserockin’ Music
2021-07-15 | kritika
Bruce Iglauer 1971-ben 2500 dollárnyi örökségéből alapította meg az Alligator Recordsot, azért, hogy a Hound Dog Taylor and the Houserockers lemezét kiadhassa. A Cincinnatiből származó Iglauer az album sikerének köszönhetően önállósította magát, felmondott a Delmark Recordsnál, ahol korábban dolgozott. Kezdetben évi egy lemezzel jelentkezett a kiadó, melyeken chicagói muzsikusok játszottak. Az első nem szeles városbeli művészük 1978-ban az akkor már nagy népszerűségnek örvendő, Master of the Telecaster címmel illetett Albert Collins volt. Mire tízévesek lettek, az eladásokban és ismertségben túlszárnyalták a Delmarkot és az Arhoolie Recordsot. Az elmúlt évtizedekben számos bluesnagyság lelt otthonra a kiadónál, de több újonc bemutatkozó albumát is kiadták. Itt támadt fel Johnny Winter, Billy Boy Arnold és Luther Allison. Jelenleg a chicagói független lemezcég katalógusa több mint 350 tételt tartalmaz, a kiadó munkásságát és az előadóinak zenei teljesítményét 3 Grammy-díjjal, 48 Grammy-jelöléssel, és több mint 150 Blues Music Awards-díjjal jutalmazták. Igyekeznek alkalmazkodni a változó zenehallgatási szokásokhoz, így kiadványaik nagy része elérhető a streaming szolgáltatóknál is. Az Alligator Records megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából három CD-ből álló válogatásalbummal jelentkezett. Az ötvennyolc dalt felvonultató, közel négyórányi hanganyag az elmúlt ötven esztendő Alligator-kiadványainak esszenciája. A harmadik lemezen kaptak helyet az aktuális Alligator-sztárok, mint Christone ’Kingfish’ Ingram, Shemekia Copeland, Curtis Salgado, Elvin Bishop és Charlie Musselwhite duója, Chris Cain, valamint Toronzo Cannon, bemutatva, hogy hol tart ma a blues műfaja. A válogatás június 18-án jelent meg. Ezt a napot Chicago polgármestere, Lori Lightfoot Alligator Records Daynek nyilvánította.Alligator Records, 2021
hoati
Új single-t készített Dani Wilde
2021-07-10 | hír
A British Blues Award győztes Dani Wilde 2007-ben robbant be a nemzetközi blues színterére, miután fellépett Jools Holland előtt a londoni Royal Albert Hallban. Azóta turnézott az Egyesült Királyságban, Európában, Amerikában, Kanadában és Afrikában is. Kezdetben a Ruf Records adta ki lemezeit, a Vizztone Label Grouphoz 2017-ben szerződött, ami még ugyanebben az évben megjelentette a Live At Brighton Road című lemezét. Együttműködése a kiadóval máig tart, hiszen 2020 áprilisa óta már a negyedik single-je látott napvilágot itt. „Azt követően, hogy hónapokig be voltunk zárva, nagyon izgatottan mentem vissza a stúdióba” – mondta Dani a Wild Women Don't Have He Blues című single kapcsán. „Szerettem volna felvenni néhány nótát bluesbálványaim dalai közül. Ida Coxnak ezt az 1924-ben írt, de ma is nagyon időszerű dalát választottam. Erőteljes feminista üzenete van, amelyet nagy tiszteletben tartok. Szeretem azokat az erős nőket, akik kinyitják az ajtókat a többi nő előtt, és Ida Cox pontosan ilyen nő volt” – folytatta a gitáros. A single június 30-án digitálisan jelent meg, és meghallgatható a legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatóknál.hoati
Jethro Tull: A (A La Mode) – The 40th Anniversary Edition
2021-07-06 | kritika
Az 1968-ban létrejött, és máig működő Jethro Tull számos átalakuláson és zenei reinkarnáción ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Egy komolyabb tagcserét követően jelent meg az együttes A című lemeze. Eredetileg a korong az alapító, Ian Anderson szólóalbumának indult, az egybetűs cím pedig a stúdiószalagokra utal, amelyeken Anderson után A szerepelt. Amikor a lemez elkészült, a zenekar kiadója, a Chrysalis ragaszkodott ahhoz, hogy a banda nevével kerüljön piacra. A felvételeken a régi felállásból a zenekarvezetőn kívül már csak Martin Barre gitáros maradt. Hozzájuk csatlakozott Dave Pegg basszusgitáros, Mark Craney dobos és vendégzenészként a billentyűn és elektromos hegedűn játszó Eddie Jobson. Pegg korábban a Fairport Conventionben, míg Craney Jean-Luc Ponty és Tommy Bolin együttesében zenélt. Mark volt az első amerikai nemzetiségű a Jethro Tullban, őt a U.K.-ból érkező Jobson ajánlotta Andersonnak. „Soha nem készült még ennyire csapatmunkával Jethro Tull album. Volt olyan nóta, amely a próbák alatt született. Üdítő volt úgy dolgozni, hogy reggel megírtam egy dalt, délután elpróbáltuk, este felvettük, és alig volt szükség utólagos csiszolásra” – nyilatkozta a lemezről Ian. A felvételek 1980 májusában kezdődtek, és az albumot már augusztus végén kiadták. Ennek ellenére nem nevezhető összecsapott anyagnak. Az A-t megjelenésének negyvenedik évfordulója alkalmából újrakeverve, számos extrával kiegészítve, könyvformátumban ismét megjelentették. A 3 CD és 3 DVD tartalmú kiadvány magába foglalja az eredeti lemez remixelt változatát, kiadatlan stúdiófelvételeket, valamint az A promóciós turnéjának Los Angeles-i állomásán rögzített koncertet. Az LA Sports Arenában adott fellépésen az új dalok mellett olyan régebbi slágerek is elhangzottak, mint a Songs From The Wood, a Heavy Horses, az Aqualung és a Locomotive Breath. A turné újat hozott a zenekar megjelenésében is: fehér, fényes egyenruhába bújtak, az A lemezborítóján is ezt viselték. Az évfordulós kollekció tartalmazza még a Slipstream című videofilmet. A Dave Mallett által rendezett filmben a Los Angeles-i koncert részleteit keverik klipekkel. Az összekötő figura Aqualung, az öreg londoni csavargó, akit ki más, mint Ian Anderson játszott el. A mellékelt 104 oldalas, képekkel gazdagon ellátott könyvben olvashatunk többek között az album dalainak keletkezéséről, megtalálhatjuk a dalszövegeket, a korabeli fellépéseik helyszíneit és időpontjait. Az 1980-as megjelenésekor a rajongók vegyes érzésekkel fogadták az A-t, talán mert nem lehetett beilleszteni az addigi életműbe. A jubileumra összeállított kiadvány bőven kínál felfedezni valót az érdeklődőknek.Rhino Records / Magneoton, 2021
hoati
Szavazz a Blues Blast Music Awards jelöltjeire
2021-07-03 | hír
Júniusban a Blues Blast Magazine munkatársai, zenei szakírók, rádiós műsorvezetők, fesztiválok támogatói, szórakozóhelyek tulajdonosai és egyéb zeneipari szakemberek összeállították az idei Blues Blast Music Awards jelöltjeinek listáját. A szavazás július 5-én indul, és augusztus 6-ig tart. Szavazni mindazok jogosultak, akik feliratkoztak a több mint 90 országból több mint 40000 feliratkozóval rendelkező internetes bluesmagazin hírlevelére. A szavazásnak hazai vonatkozása is van, hiszen a Live Blues Album kategóriába bekerült Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor tizenhét dalt felvonultató Live Acoustic Session című lemeze.
A jelöltek listája:
Contemporary Blues Album
Selwyn Birchwood - Living In A Burning House
Joyann Parker - Out Of The Dark
Clarence Spady - Surrender
Chris Cain - Raisin' Cain
John Németh - Stronger Than Strong
Shemekia Copeland - Uncivil War
Traditional Blues Album
Kim Wilson - Take Me Back
Anthony Geraci - Daydreams In Blue
Nora Jean Wallace - Blues Woman
Bobby Rush - Rawer Than Raw
Bob Corritore - Bob Corritore & Friends: Spider In My Stew
Elvin Bishop and Charlie Musselwhite - 100 Years Of Blues
Soul Blues Album
Bette Smith - The Good The Bad and The Bette
Tia Carroll - You Gotta Have It
Sonny Green - Found! One Soul Singer
Kevin Burt - Stone Crazy
Curtis Salgado - Damage Control
Dave Keller - You Get What You Give
Rock Blues Album
Gary Moore - How Blue Can You Get
Jeremiah Johnson - Unemployed Highly Annoyed
Walter Trout - Ordinary Madness
Alastair Greene - The New World Blues
Peter Parcek - Mississippi Suitcase
The Reverend Peyton's Big Damn Band - Dance Songs For Hard Times
Acoustic Blues Album
Donna Herula - Bang At The Door
Catfish Keith - Blues At Midnight
EG Kight - The Trio Sessions
Dustin Arbuckle & Matt Woods: Dustin Arbuckle & Matt Woods
Erin Harpe - Meet Me In The Middle
Rob Stone feat. Elena Kato and Hiroshi Eguchi - Trio In Tokyo
Live Blues Album
Little G Weevil - Live Acoustic Session
Lady A - Lady A Live in New Orleans
Kenny Wayne Shepherd - Straight To You: Live
Blues Caravan 2020
George Benson - Weekend In London
The Halley DeVestern Band - Money Ain't Time
Historical Or Vintage Recording
Fiona Boyes - Blues In My Heart
Franck Goldwasser - Going Back To Paris
Henry Gray and Bob Corritore - Cold Chills
Kid Ramos & Bob Corritore - Phoenix Blues Sessions
Little Richard - Southern Child
New Moon Jelly Roll Freedom Rockers -Volume 1
New Artist Debut Album
Big Mike Aguirre feat. The Blu City All Stars - Mississippi Stew
Veronica Lewis - You Ain't Unlucky
Sir Rod & the Blues Doctors - Come Together
Skylar Rogers - Firebreather
West Side Joe & The Men of Soul - Keep On Climbin'
Harvey Brindell - Pennies On The Dollar
Blues Band
Sugar Ray & The Bluetones
Anthony Geraci & The Boston Blues Allstars
John Németh & The Blue Dreamers
Rick Estrin & The Nightcats
Nick Moss Band Featuring Dennis Gruenling
The WildRoots
Male Blues Artist
John Németh
Chris Cain
Bobby Rush
Curtis Salgado
Selwyn Birchwood
Dave Keller
Female Blues Artist
Nora Jean Wallace
Shaun Murphy
Shemekia Copeland
Fiona Boyes
Lisa Mann
EG Kight
Sean Costello Rising Star Award
Crystal Thomas
EDDIE 9V
Veronica Lewis
Kevin Burt
Ben Levin
Ghalia Volt
hoati
A jelöltek listája:
Contemporary Blues Album
Selwyn Birchwood - Living In A Burning House
Joyann Parker - Out Of The Dark
Clarence Spady - Surrender
Chris Cain - Raisin' Cain
John Németh - Stronger Than Strong
Shemekia Copeland - Uncivil War
Traditional Blues Album
Kim Wilson - Take Me Back
Anthony Geraci - Daydreams In Blue
Nora Jean Wallace - Blues Woman
Bobby Rush - Rawer Than Raw
Bob Corritore - Bob Corritore & Friends: Spider In My Stew
Elvin Bishop and Charlie Musselwhite - 100 Years Of Blues
Soul Blues Album
Bette Smith - The Good The Bad and The Bette
Tia Carroll - You Gotta Have It
Sonny Green - Found! One Soul Singer
Kevin Burt - Stone Crazy
Curtis Salgado - Damage Control
Dave Keller - You Get What You Give
Rock Blues Album
Gary Moore - How Blue Can You Get
Jeremiah Johnson - Unemployed Highly Annoyed
Walter Trout - Ordinary Madness
Alastair Greene - The New World Blues
Peter Parcek - Mississippi Suitcase
The Reverend Peyton's Big Damn Band - Dance Songs For Hard Times
Acoustic Blues Album
Donna Herula - Bang At The Door
Catfish Keith - Blues At Midnight
EG Kight - The Trio Sessions
Dustin Arbuckle & Matt Woods: Dustin Arbuckle & Matt Woods
Erin Harpe - Meet Me In The Middle
Rob Stone feat. Elena Kato and Hiroshi Eguchi - Trio In Tokyo
Live Blues Album
Little G Weevil - Live Acoustic Session
Lady A - Lady A Live in New Orleans
Kenny Wayne Shepherd - Straight To You: Live
Blues Caravan 2020
George Benson - Weekend In London
The Halley DeVestern Band - Money Ain't Time
Historical Or Vintage Recording
Fiona Boyes - Blues In My Heart
Franck Goldwasser - Going Back To Paris
Henry Gray and Bob Corritore - Cold Chills
Kid Ramos & Bob Corritore - Phoenix Blues Sessions
Little Richard - Southern Child
New Moon Jelly Roll Freedom Rockers -Volume 1
New Artist Debut Album
Big Mike Aguirre feat. The Blu City All Stars - Mississippi Stew
Veronica Lewis - You Ain't Unlucky
Sir Rod & the Blues Doctors - Come Together
Skylar Rogers - Firebreather
West Side Joe & The Men of Soul - Keep On Climbin'
Harvey Brindell - Pennies On The Dollar
Blues Band
Sugar Ray & The Bluetones
Anthony Geraci & The Boston Blues Allstars
John Németh & The Blue Dreamers
Rick Estrin & The Nightcats
Nick Moss Band Featuring Dennis Gruenling
The WildRoots
Male Blues Artist
John Németh
Chris Cain
Bobby Rush
Curtis Salgado
Selwyn Birchwood
Dave Keller
Female Blues Artist
Nora Jean Wallace
Shaun Murphy
Shemekia Copeland
Fiona Boyes
Lisa Mann
EG Kight
Sean Costello Rising Star Award
Crystal Thomas
EDDIE 9V
Veronica Lewis
Kevin Burt
Ben Levin
Ghalia Volt
hoati
Új lemezzel jelentkezik Big Daddy Wilson
2021-06-22 | hír
Az amerikai Big Daddy Wilson jól ismert név Magyarországon is. A hazai bluesrajongók a 2000-es évek közepén találkozhattak vele először, a magyar-német Mississippi Grave Diggersszel többször koncertezett Magyarországon, sőt, közös lemezt is készített velük. Wilson azóta rendszeresen megfordul hazánkban, fellépett már Ripoff Raskolnikovval és Nagy Szabolccsal trióban, Pribojszki Mátyással duóban. Új nagylemeze, a Hard Time Blues szeptember 10-én fog megjelenni. „A Hard Time Blues a tükörképe annak az időnek, amelyben élünk, és mindannak, amit ez az élet hoz: koronavírus, szegénység, igazságtalanság és más nehézségek” – monda az albumról az egykor nehézsúlyú bokszolóként is sikereket elért énekes. „Ez a lemez tele van szeretettel, hittel és reménnyel, ez a bizonyságtételem. Ezért úgy gondoltam, hogy illene az albumhoz a Hard Time Blues cím” – folytatta Big Daddy. A lemez előfutáraként háromszámos EP jelent meg digitális formában. Ezen az ősszel kiadásra kerülő album két száma, valamint bónuszként a Don't Think Twice, It's Alright című Bob Dylan-szerzemény hallható. A kiadványokat a Continental Record Services forgalmazza.
